Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-06 / 183. szám

A 'nÉPÜJSÀG 1982. augusztus 6. Tudósítóink írjak Arábiái szélmalom a Csörgeién Ha a tisztelt olvasó felkapja a fejét, megnyugtathatom: nincs április elseje, de .éppígy fe kell lepleznem azt a titkot is, hogy a lenti szerkentyű nem az energiatakarékosság je­gyében fogant csodaszörny, hanem... 1No, de annak már sora van. Száz éve, 1882. júliusában közölte a Tolna megyei- Köz­löny a következő hirt: „A csörgető! fürdő ma reggel nyittatik meg ünnepélyesen (...) A fürdőház és környéke ■— már tel­jesen kész — kellemes benyomást gyakorol a szemlélőre. Leszállván a kocsiról, előttünk áll sima tükrével a tó, mely­nek közepén az sok csínnal, kényelemmel és nagy költség­gel ellátott fürdőház; van benne egy igen tágas uszoda, 6 zárt és számos vetkező cabin. Az úszók részére pedig a nyílt tó. Van itt gondoskodva csónak-, sandoline, fenyő-, deszkáról, melyek mind az úszó közönség kényelmére van­nak odaállítva. A fürdőből kiérve előttünk a tágas táncz- terem s az étkező helyiség; ettől balra parkírozott kert, kel­lemes sétánnyal, melynek végében van a tekézőhely. A kert utai a legfinomabb fehér homokkal vannak behintve, a rajta lépdelők úgy érzik magukat, mintha finom nehéz sző­nyegen járnának (...). Többen a szegzárdiak közül fürdőbe akartak utazni, s ott üdülést és szórakozást keresni — de mostmár nem mennek, mert megtalálják az itt helyben sokkal olcsóbban s talán olyah >haszonnal is..." Mindebből kiderülhet az is: száz éve már bérbeadták a Caray által is megénekelt tavacskát, amelyben még Liszt 1865-ös Tologatásakor az ottani halászok rákásztak és ha­lásztak, a nagy mester veje, von IBülow pedig horgászott. Augusz Anna naplójából tudjuk, hogy maga Liszt is el volt ragadtatva az élménytől: „Ez a halászat nem csodálatos, hanem gyönyörű volt"... Kedvéit fürdő- -s szórakozóhellyé lett, azt is mondhatjuk, jobb híján, hiszen nyaranta a tolnai Duna-fürdőn kívül nem is volt még más közeli lehetőség: a ma oly kedvelt Fadd-Domboriban még legföljebb, ha lovakat mostak. Az egykori vállalkozó azonban nem csupán épületeket emelt, az egykorú tudósítás szerint „fürdő-személyzetről is kiválólag van gondoskodva, hogy a fürdő közönség minden kényelmét föltalálja". Őrön és felügyelőn kívül volt pénz­tárnok, ruhatárnok, fürdőszolga, restaurateur (vendéglős), kertész és frottirozó (ki a vendégek testét frottirtörülközővel dörzsöli), sőt orvos is rendelt délután 4 órától 6-ig. Később, amikor már elegendő jelentkező volt a tanfolyamra, úszó­mestert is fogadtak. S hogy a kiutazásnak akadályai ne lehessenek „a társaskocsi reggel 4 órától este 11 óráig fél­óránként közlekedik. Négy társaskocsi van szerződtetve". Csoda-e, ha „vasár- és ünnepnapokon egész zarándoklás történik. így a múlt Péter és IPál napján hatvan magán- és bérkocsi közlekedett ki a fürdőházhoz”. A bérlő azonban egyéb szórakozásról is gondoskodott, így keletkezett a címben idézett tünemény is a Csörgető fö­lött „Bucsák János akadémiai (?) pirotechnikus 1982. július hó 16-án a Csörgető fürdő mellett a n. (nagy) é. (érdemű) közönséget vegytanilag összeállított nagyszabású mű- és lég- tűzijátékkal fogja meglepni. Műsorozat: 1. Tüzőn/ény, avagy a szépség non plus ultrája. 2. Galvanikus nap, teljes fényben. 3. Virágajándék. 4. Virágcsoport, meglepő képlet. 5. Az arabiai szélmalom. 6. Rehdkívüli tűzeső a légben. 7. Szökőkút a keletázsiai harcztéren. 8. A plevnai kitörésnél szomorú fűz (. . .) Pénztárnyitás d. u. 4 órakor, mely alkalom­mal már a zene működik. Az előadás megtartását mozsár­lövések fogják jelezni." A történelmet ismerők bizonyára mosolyognak azon, hogy az ekkori háborús események is névadói voltak a „műsorozat" egyes jeleneteinek, de el is komorodnak, ha arra kell gondolniuk, hogy azóta már holmi plevnai csatát a kisebb helyi torzsalkodások is messze felül­múlnak, nem is beszélve az azóta lezajlott két világháború tűzijátékba nem szorítható borzalmairól. TÖTTŐS GÁBOR Kivarrt hagyományok — A falunkban — Kölesden — volt egy nagyon ügyes kezű ezermester, Ozsvátlh István bá­csi, 5 készítette az előnyomót, omit mi „drukkolónak” nevez­tünk. Vékony fémlemez csíkból alakította ki a mintát, s ezt ké- kítővel befestékezve nyomtuk arra az anyagra, amit varrni akartunk — kezdte a beszélge­tést Oláh Sándorné. — így saját elgondolását, új 'minta kialakítását nem is való­síthatta meg, mert „meg volt kötve a keze"? — Valóban, így sok volt a sablonos, azonos minta, és ke­vés az önálló gondolat, mert olyan a motívummal kellett gaz­dálkodni, ami éppen volt. És ez vagy kielégített valakit, vagy sem. Engem nem! — Ahogy mustrálgatom eze­ket a munkákat, nehezen tud­nám kiválasztani a legszebbet. — Első tanítóm az édesanyám volt. Nagyon szépen horgolt, és kötött. így természetes volt, hogy ebben a környezetben nekem is ráállt a kezem. De ahogy emlékszem, soha nem kényszerí- tett, so'ha nem erőltette... Sze­rettem, és ma is szeretem a szépet, és ezért dolgozom. — Hogyan alakul ki egy-egy minta? — Ma már nem drukkolóval dolgozom. Közösen keressük, kutatjuk a régi mintázott ruha­darabokat, lepedővégéket, pár­naszéleket. De félreteszek min­den olyan újságlapot, amely­ben rajz látható, amit esetleg felhasználhatok. Meg a köny­vekben is olyan csodálatos, szemet gyönyörködtető hímzé­sek láthatók, hogyha nézem, szinte kényszerít, hogy varrják. Legutóbb egy valamikori köles­éi vőlegényingről vettem a min­tát, amit ki is varrtunk. Már el­jutottam 'oda, hogy magam ter­vezem a mintát, és az elemes kis lyukasztóval már könnyű átvinni a kívánt anyagra. De mindig csak egyféle mintával dolgozunk, ez lehetővé teszi, hogy jobban elmélyedjünk. A sárközi motívum például rajzo­latában, színeiben is legyen sárközi. Technikában szeretem a vál­tozatosságot. Kedvelem a lyuk­hímzést, a szálbefűzést, az azsúrozást, a keresztszemes hímzést. Legfontosabb pedig a „kivarrt hagyományok” ápolása. KONRAD LÁSZLÓ Volánosok a Tiszánál Keher János oszlopvezető a várható feladatokról tájékoztatja a gépkocsivezetőket A Volán szekszárdi, 11. szá­mú Vállalata fuvarozási szer­ződést kötött az Észak­magyarországi Vízitársulattal 100 ezer köbméter föld fuva­rozására. A munkák elvégzésére há­rom héttel ezelőtt a Volán 5 Tátra teherautót, 10 jól képzett gépkocsivezetőt és 2 szerelőt küldött Ároktőre, hogy a Tisza itteni szakaszá­nál a több lépcsőben épülő víztároló földmunkáit elvé­gezzék. A Tátrák kiszolgálá­sát a vízitársulat két Bagger kotrógéppel és két SZ—100-as lánctalpas erőgéppel bizto­sítja. A munkák befejezésére előreláthatóan szeptember végén kerül sor. BOGNÁR CECIL :i::" _____________________ Éjszaka sem szünetel a víztároló töltésének építése A várongi szőlő A szól ókultúra a dunántúli lonkós vidéken ősi eredetű. Kör­nyékünkön a szőlőtermelés az 1800-as évék közepéig majd­nem teljes egészében jobbágy- kezekben volt. A földesurak sző­lőműveléssel alig foglalkoztak, mert a dézsmaszőlók egyre na­gyobbodó területe bőségesen öntötte a bort az urasági pin­cékbe, s így nem voltak rá­utalva a sok aprólékos mun­kát, sok robotot igénylő szőlők tartására. Várongon már 1752-től fog­lalkoztáik szőlőtermesztéssel, amit a hegyközségi privilégium- levél megemlít A szőlők telepí­tését Hrabovszky István végez­tette 1751 -ben. A piarista kusztod iátus tör­ténete c. könyvben, az 1804-es összeírásnál a következőket ol­vashatjuk: „iVárong jobbágyai kivétel nélkül magyarok és ró­mai katolikusok. TI2® telkén 34 jobbágyház és 1 zsellérház áll. Földje II. osztályú. Egy szesz- szióhoz 24 hold szántó és 12 kaszá rét tartozik. A jobbágyok jó szőlőművelők, saját széleik vonnak. A várongi bor jó minő­ségű. A jobbágyoknak 1/2 éves borkimérési joguk van.” Az 1809-es összeírások szerint Várongon csak majorság! szőlő volt. Az 1810. évi befektetések­ről szóló írás már említi, hogy az uradalom Várongon ingyen földeket adott a jobbágyoknak szőlőtelepítésre. Ekkor összesen 26 kh területet kaptak a job­bágyok, mely után a telepítés­től számított 5. évben kellett adózniuk. Kezdetben csak vörös és fe­hér borok voltak. 1814-ben azonban a várongi és dörgicsei termésből 37 a'kó kástélyos bort is készítettek. A vörös bor zö­mét ekkor még a dézsma adta. A század második felében az uradalom már egyre több szőlőt vásárol. Ezt bizonyítja az ún. „Szőlőlevél” is: „18411. január 1-én létrejött és a címben jel­zett néven nevezett szerződés érteimében Geientsér Mátyás eladta a rendnek a várongi he­gyen Nagy Ferenc felső szom­szédságában lévő 2 kapás sző­lőjét az hozzávaló két pincével és gyümölcsössel T50 forintért. A szerződést a hegymesterek is aláírták az elöljáróságon kívül.” Itt jegyezném meq, hogy a hegy­nek már 1752-től kezdve külön bírája, elöljárósága, csősze volt, függetlenül a falu közigazgatá­sától. 1849-18őOJig hosszú pereske­dések folytak az uradalom és a volt jobbágyok között. 1858. de­cember 11-én hozott 809. sz. ítélet szerint a szekszárdi Úrbéri Törvényszék az irtásföldeket, azaz 341 4/8 holdat az urada­lom kapta, ezen felül az övék lett az összes erdő, valamint az 561 2/8 hold legelőből is 458 7/8 hold. A döntést a falu népe nem fogadta el és a földeket továbbra is sajátjának tekintet­te, mi több, használta is, amint arról a piarista rendfőnöknek a Helytartótanácshoz küldött 1862. október 27-én keltezett panasz­leveléből értesülhetünk. Állító­lag a mernyei uradalmi kor­mányzó 14 embert kivert a sző­lőjéből. A múlt század vége felé a fi- loxéra a várongi szőlőket is teljesen tönretette. A szerzett, illetve vásárolt parcellák elő­nyösen csatlakoztak az uradal­mi szőlőkhöz, s mint annak ki­egészítő részei, értékes vételek voltak. Az uradalmi szőlőkben általában az olaszrizling volt az uralkodó fajta. Az ún. „Kispin- cében" tárolták ezt az értékes fajtát, mivel jó bor érlelődött benne. A regulációk végrehajtásából sok súrlódás származott az uradalom és a jobbágyok, ille­tőleg a volt úrbéresek között. Ezek közül a várongi esetet már csak azért is ki kell emelnünk, mert az uradalom és a volt vá­rongi úrbéresek között annyira feszültté vált a viszony, hogy Várong bérbeadására vezetett. A várongi megosztást ugyanis a volt úrbéresek a maguk részére sérelmesnek tartották, ebből az­után per lett. A bíróság azon­ban a 17 kh területet a rend­nek ítélte. Az ítéletre a volt úr­béresek olyan ellenséges ma­gatartást tanúsítottak az ura­dalom iránt, hogy a rendkor­mány jóbbnalk látta Várong egy időre való bérbeadását. A bérlő Kamáromy Kristóf ügyvéd volt. Az 1863. március 1-én kelt bérleti szerződéssel Komáramy Kristóf bérbe vette 10 évre Várongöt az erdők ki­vételével. E zavaros idők után. követke­zett az ún. „Papszálő megszer­zése: BoNa Antal, az első tej- hatalimlú kormányzó végrendele­tében várongi szőlőjét a prés­házzal együtt a göllei plébániá­ra hagyta azzal a kikötéssel, hogy: „ezen alapítvány fejében havonkínt két szentmisét végez az ő és testvére, Bolla Márton piarista rendfőnök lelkiüdvé­ért." A göllei plébánosok a vá­rongi hegyen lévő szőlőt házilag kezelték és a kötelező dézsmát az uraságnak mindig és ponto­san beszoigátctták. Csak Par- roglh László göliei plébános ka­pott felmentést a bordézsmo fi-' zetése alól, de jogelismerés cí­mén évenkint 1 ezüst tallért volt köteles az uradalmi pénztáriba befizetni. A göllei plébánosok egészen 1907-ig házi kezelésben művelték a szőlőt. Sütő Gyula plébános azonban egyházme­gyei főhatóságának engedélyé­vel a renddel 1907. április 22­én egyezséget kötött és a plé­bánia várongi szőlőjét „örökre és visszavonhatatlanul” eladta a rendnek. A szerződő felek ki­kötései az alábbiak: ,JA várongi 57. sz. tjkv.-ben A 375. hrsz. alatt felvett 24 hold és 707 négyszögöl szőlő a rajta levő építményekkel és berende­zésével a rend tulajdonába megy át. Ennek fejéiben a rend kötelezi magát, hogy 1907-től kezdődőleg a göllei plébánia javadat masának évenkint 6 hektoliter éves bort szolgáltat ki a mindenkori várongi termés­ből a plébános hordóiba. A rend kikötötte, hogy jogában áll a bort hektoliterenként 30 koronával megváltani. Jelen szerződései Hornig Károly báró veszprémi megyés püspök 3426/1907. sz. aiatt a VIKM. pe­dig 111944/1907. sz. alatt hagy­ta jóvá." A következő lényeges és egy­ben utolsó vétel 1936-ban zaj­lott le, a Táncsík-fele szőlő megvásárlásával : Tánesik Istvánná és Táncsik Józsefné várongi lakosok az 1936. január 31-én kötött adás­vételi szerződés értelmében el­adták a rendnek a várongi sző­lőből, szántóiból és rétből álló 1471 négyszögöles ingatlanu­kat, ölenként 50 fillérért. A megvásárolt ingatlan a várongi uradalmi szőlő szomszédija volt és 1937-ben amerikai alanyra oltott szőlővel telepítették be. A gazdák a Túlsó Páskom dombjának tetején is próbálkoz­tak a szőlő meghonosításával, noha nem volt védett helyen a földje sem, volt alkalmas a sző­lőtermelésre. Tulajdonképpen mind otelló és noha volt, mert a filoxéra-jánvány után telepí­tették. Tehát teljesen különálló terület maradt a Szőlőhegynek nevezett része, mintegy körülha­tárolták az uradalmi földek. Élő gyepű kerítette be és a kocsi- utókat kapu zárta el a bejá­ratoknál. A község szőlőhegyét kettőbe szakították az uradalmi szőlők, legalábbis az elmúlt szá­zad közepe óta. Takács Lajos az Egy irtásfalu földművelése c. munkájában olvashatjuk, hogy „az idősebbek még meg tudták mutatni, hogy családjuknak a későbbi uradalmi telepítésekben holt volt a hajdani szőleje, amint azt az általános rendezés során ugyancsak elvettek.” A felszabadulás után Váron­gon is kiosztották az uradalmi szőlőt. Nagy részük már elöre­gedett, így sokat ki is vágtak belőle. Majd az 50-es évek vé­gén, 60-as évek elején sokan elköltöztek a faluból, így egy­részt elöregedtek a szőlők más­részt elhanyagolták őket, s ta­lán hozzá nem értő kezeidbe ke. fültek. A sorsuk szintén kivágás lett. Napjainkban ismét tapasz­talhatunk egy bizonyos telepí­tési hulláimot, mely bizonyítja, hogy a várongi hegyen szépen díszük a szőlő. Érdemes is be­telepíteni a magaslaton fekvő lankós domboldalakat, amelyek a hajdani időkben — évszázado­kon át — jó minőségű borokat adtak. BODÓ IMRE Egy műszakban 33 fordulóval, 330 köbméter földdel nő Tátrán­ként a töltés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom