Tolna Megyei Népújság, 1982. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-19 / 194. szám

e Képújság 1982. augusztus 19. PHENJAN A labdarúgó IVB-n a ma­gyar ifjúsági válogatott leját­szotta második mérkőzését, s 2-0 (0-0) arányban nyert Ro­mánia ellen. A két gólt Kovács Kálmán és Lippai szerezte. A magyar fiatalok végig jobbak voltak ellenfelüknél, de fölé­nyüket csak a második félidő­ben tudták gólokra váltani. A csoport második mérkőzésén a Szovjetunió-KNDK I. találkozó 0-0-ás eredménnyel végződött. A magyar ifjúsági válogatott je­lenleg csoportjában az első he­lyen áll és még a KNDK I- gyel mérkőzik. LONDON Csak „kemény fejűek” bok­szolhatnak Angliában — közlik a hírügynökségek az angol ökölvívó szövetség határozatá­ról. A jövőben a szorítóba lé­pők előbb tüzetes koponya­vizsgálaton esnek át és csak azok mérkőzhetnek, akik meg­felelnek a „keménységi" elő­írásoknak. A vizsgálatot külföl­di sportolók sem kerülhetik el. Ma: a fogatok kezdenek Nemzetközi lovasnapok Tamásiban Ma, csütörtökön kezdődik Ta­másiban a nemzetközi lovas­program. Nyolc órától a kettes, illetve a négyes fogatok elbí­rálása, majd a díjhajtása veszi kezdetét. A közel 20 km-es ne­héz terepen 14 órától kezdődik a maratonhajtás. Holnap, augusztus 20-án 8 órakor ismét a fogatok játsszák a főszerepet, amikor az ügyes­ségüket, rátermettségüket bizo­nyíthatják az akadálypályán. Amint ez befejeződik, azonnal sor kerül a díjkiosztásra. A csa­patok ünnepélyes bevonulása 14 órakor lesz, melyet a meg­nyitó követ. Nem sokkal később kezdődnek az ugrószámok. Augusztus 21-én 9 órakor is­mét díjugratással kezdődik a program, majd délelőtt az ér­deklődők megnézhetik a lovas­játékokat, a különböző bemu­tatókat. Ez idő alatt a zsűri a megyei birkafőző versenyen készült ételeket kóstolgatja, megállapítja a sorrendet, majd a szekszárdi borok kóstolójára kerül sor. A csapatverseny 14.30-kor kezdődik. Augusztus 22-én, vasárnap '8 órától a kezdő lovak, valamint az ifjú­sági lovasok díjugratása szóra­koztatja a közönséget. Amint ez a versenyszám befejeződik, mű­soros divatbemutatóra kerül sor. A délutáni program ismét 14 órakor veszi kezdetét, majd 16 órakor a rendező bizottság nagydíjáért folyik a kitartásos verseny. Az utolsó versenyszám a búcsúdíjért 17.30-kor lesz. A verseny ünnepélyes zárására - 19 órakor — felvonulnak a csapatok és a szokásos ünne­pélyes formulák mellett búcsúz­nak a versenyzők a közönség­től, Tamásitól. C se Igáncs Tizenegy egyesület közel 100 Versenyzője küzdött az érme­kért a Bajai SK által rendezett összevont területi ifjúsági I. korcsoportos rangsorversenyen. Ezzel a rendezvénnyel vette kezdetét a cselgáncsozók őszi versenyidőszaka. A bajai terü­leti viadalon a Szekszárdi Dó­zsa és az Atomerőmű SE fia­taljai képviselték megyénk szí­neit. A színvonalas, parázs han­gulatú bajnokságon négy do­bogós helyezést szerzett a két megyei klub. A 83 kg-os súlycsoportban Hunyadi József, a Szekszárdi Dózsa versenyzője egyenletes teljesítményt nyújtva utasította maga mögé a mezőnyt és vég­eredményben az első helyen végzett. Klubtársa, Kormos Mi­hály, aki a 78 kg-osok között indult, jó kezdés után biztosan jutott a döntőbe, ott azonban egy pillanatnyi kihagyás is elég volt ahhoz, hogy ellenfele yu- kót érő akciót hajtson végre. Ez azt jelentette, hogy Kormos ezüstérmesként fejezte be sze­replését. Az Atomerőmű SE versenyzői közül a 78 kg-ban Ruff Ferenc, a 86 kg-ban pe­dig Kovács Ferenc egyaránt bronzérmet nyert. Oldalháló '82 ÚJONCAVATÁS A DÓZSÁBAN Minden újoncavatás az ün­nepélyes ceremóniát nélkülözve is óhatatlanul felfokozza a vá­rakozás feszültségét. A játékos nem kis lámpaláztól hevítve bi­zonyításra készül, képességei maximumát nyújtva igyekszik igazolni, hogy helyet követel új csapatában. A lelátó közön­ségének fókuszában is az új fiú a célpont. A szurkolók kri­tikus szemmel lesik minden megmozdulását, hogy valóban erősítést jelent-e a kedvencek között. A Debreceni Kinizsi elleni NB ll-es találkozón a Szek­szárdi Dózsa együttese is újon­cot avatott. Tapaszti Jánost, akit a Haladás VSE NB l-es gárdájából igazoltak át. A keddi edzést követően beszél­gettünk a lila-fehérek új kö­zéphátvédjével. Először arra kértük: elevenítse fel labda­rúgó-pályafutásának rövid tör­ténetét. — Igazolt játékosként Döb- röközön 13 éves koromban léptem először pályára. Közép- iskolásként Szentlőrincen foly­tattam, majd 16 évesen a Pé­csi Dózsa NB l-es tartalék gár­dájához igazoltam. Egy évvel később tagja lettem a magyar ifjúsági válogatottnak. Érettsé­gi után Pécsre költöztem és a PMSC NB l-es csapatában 60 élvonalbeli mérkőzést ját­szottam. Ehhez az időszakhoz fűződik, hogy hétszer játszottam a magyar utánpótlás váloga­tottban Nyilasi és Törőcsik tár­saságában. 1981 nyarán Szom­bathelyre, a Haladás VSE-hez igazoltam, ahol egy évet ját­szottam. — Tudja, hogy alaposan megvárakoztatta a lila-fehére­ket? — Tudom, de rajtam kívül­álló ok miatt nem jöttem Szek- szárdra közvetlenül az átiga­zolási lap aláírásakor. Az NB II. őszi rajtja előtt már ösze- pakoltunk Szombathelyen, fe­leségemmel és egyéves fiammal készek voltunk az indulásra. A költözés váratott magára, amíg a lakáskérdés az elmúlt hét csütörtökjén megoldódott. — Hogyan értékeli vasárnapi teljesítményét? — A Haladásnál az utóbbi időben a kispadot koptattam, ez mérkőzések kihagyásával járt. Mindez a Debrecen elle­ni bemutatkozó játékomon ér­ződött. Őszintén megvallom, még a csapattársaimat sem is­merem, így ez is gátolt a jobb teljesítmény elérésében. — önkritikusan vizsgálva: elégedett edzettségi és erőál­lapotával? — Úgy értékelem, hogy ed­zettségi állapotom pillanatnyi­lag olyan 85—90 százalékos. Nem a szerecsenmosdatás mondatja velem, de most a nyáron idegileg is elfáradtam egy kicsit, miközben az állam­vizsgára készültem. Pécsett si­keresen elvégeztem a tanár­képző főiskolát. Kérdésére visz- szatérve, tudom, van még ja­vítanivalóm, és ennek érdeké­ben mindent meg is teszek, mert meg akarok felelni a lila­fehérek velem szemben támasz­tott elvárásának. BÚCSÚI GÓLZÁPOR KISDOROGON Aki valaha is élt falun, az tudja igazán, hogy milyen nagy dolog búcsúra készülni. Roko­nok, barátok, ismerősök hada lepi el a máskor csendes, nyu­godt települést. így történt ez Kisdorogon is, bár ezúttal volt az egészben némi rafinéria is. Sportszempontok miatt ugyanis egy héttel később tartották meg a kisdorogi búcsút! Ennek oka nagyon is egyszerű volt: ezen a vasárnapon kezdődött a te­rületi bajnokság nyitánya és nem kisebb ellenfél látogatott a faluba, mint az NB l-et is megjárt PVSK. Futballszerető nép a kisdoro­gi, így hát zokszó nélkül vette tudomásul a búcsú elhalasztá­sát. Vasárnap aztán forgott a körhinta, szólt a zene, zsibon­gott a máskor oly csendes fa­luközpont. A búcsúi vidámság­ba délelőtt némi feszültség is vibrált. Mi lesz a délutáni meccsen? Van-e a hazaiaknak legalább parányi esélyük a nagynevű ellenféllel szemben. Ellentmondó vélemények, szél­sőséges álláspontok váltogat­ták egymást. Egy biztos volt: a búcsú ellenére is a legfonto­sabb esemény a focimeccs. Délután özönlött a szurkoló­sereg a pályára. „Rekord­számú közönség" — dörzsölte elégedetten tenyerét az éppen harminc éve társadalmi mun­kában tevékenykedő szakosz­tályvezető. Igen, az ezer lako­sú Kisdorogon kétezer-kétszá­zán szorongtak a sporttelepen. Kellemes meglepetés várta a Tapaszti János publikumot, közös összefogás­sal és sok-sok társadalmi mun­kával az őszi idény nyitányára elkészült a 400 férőhelyes fe­dett lelátó. Fel is avatták a kisdorogiak annak rendje és módja szerint. Majd a rövid háziünnepség végén felharsant a mérkőzés kezdetét jelző já­tékvezetői sípszó. A vendég­látók négy új játékossal léptek pályára, a MEDOSZ gárdája fokozatosan átvette a játék irányítását és a szó szoros ér­telmében „lehengerelte” pati­nás ellenfelét. Merthogy min­den csapatrészében jobbnak bizonyult a hazai csapat. A mérkőzés végeredménye ismert: 6-0-ra nyert Losonczi István ed­ző legénysége. A területi baj­nokság szenzációját ők szolgál­tatták, amelynek vastaps volt a jutalma. A nézősereg, no meg a kis­dorogi játékosok a 90 perc után boldogan vegyültek el a búcsú forgatagában. „Tessék, tessék, fel lehet szállni, ki lehet próbálni!” — kiabálta a körhin- tás. A kisdorogiak boldogan és magasra repültek a körhin­tán. A pécsi játékosok azon­ban nem vették igénybe a körhintás szolgáltatását. Sorra csak szabadkoztak, míg az egyikük végül kibökte: szédü­lünk, nem szállunk fel... Fekete—Bittner A 10. perc három villanása. Lauer (7-es mezben) kapura tör, már csak Takács és a kapus, Kripkó volt útjában. A Dózsa szélsője azonban kivárt a lövéssel, egyensúlyát vesztette, igy a debreceni középhátvéd kapusa segítségével végül is menteni tudott. Kosárlabda Botond Kupa Kettős Dézsa-győzelem Szerdán folytatódott Bonyhá- don az V. Botond Kupa női kosárlabdatorna négynapos küzdelemsorozata. A második versenynapon kettős győzelem­mel kezdett a Szekszárdi Dó­zsa együttese. A lila-fehérek előbb 11 pontkülönbséggel nyertek a Sopron, tizenhárom­mal pedig a Kecskemét első csapata ellen. A házigazda BMSC lányai is szép győzelem­mel örvendeztették meg a kö­zönséget: 16 ponttal jobbnak bizonyultak a KSC tartalék gár­dájánál. A bonyhádi fiatal szurkolók körében a legna­gyobb ázsiója — nem véletle­nül — a BSE 250-szeres válo­gatottjának, Czirókynénak van. A kitűnő kosaras tegnap „áll­ta" az autogrammkérők ostro­mát. Kecskeméti SC „A"—Szolno­ki MÁV MTE 70-53 (45-16). V.: Parádi, Major. Első félidei magabiztos játékával nyert a KSC. Legjobb dobók: Farkas (22), Némediné (16), Hegedűs (14), illetve Szalai (17), Mohá­csi (14), Gebei (10). Bonyhádi MSC—KSC „B" 71-55 (39-29). V.: Szabó, Ko­vács. Jó dobóteljesítmény jel­lemezte a találkozót. L. d.: Tóth (25), Vanya (20), illetve Kovács (18), Farkas (13). Szekszárdi Dózsa—Soproni Postás 55-44 (28-19). V.: Kar­dos, Elmauer. Taktikai győze­lem. L. d.: Harsányi (20), Pár­tos (13), Rátvay (11), illetve Bökönyszegi '(12), Agócs (8). BSE—Bonyhádi MSC 98-31 (48-15). V.: Kardos, Kovács. A két együttes nem tartozik egy súlycsoportba. L. d.: Nagy Cs. (21), Sepsei (14), Fodor (14), illetve Vanya (8), Tóth (7). Szekszárdi Dózsa—KSC „A" 73-60 (37-38). V.: Parádi, El­mauer. Harsányi ponterőssége döntött. L. d.: Harsányi (32), Rátvay (19), Varga (10), illet­ve Némediné (16), Bielik (12). Soproni Postás—Szolnoki MÁV MTE 63-49 (28-29). V.: Szabó, Major. Szünet után a szolnokiak elfáradtak. L. d.: Fűzi (16), Kubicsek Zs. (14), Agócs (14), illetve Szalai (15), Gebei (14), Mohácsi (10). Berka ismét bizonyított Két napon át tartott Herceg- szántón a kettes fogatok dél­magyarországi területi bajnok­sága. Szombaton, a verseny el­ső napján már több érdekes eredmény született. Az elbírá­lás, valamint a terephajtás után a hazai színeket képviselő Ko- vacsev József állt az élen 71 ponttal. Minimális különbség­gel került a második helyre a bogyiszlói Berka János, míg Szegedi Gábor, aki a magyar válogatottnak is tagja, az első nap után kénytelen volt beér­ni a harmadik hellyel. A leg­nagyobb meglepetés az orgo- ványi Szabó Erika negyedik he­lye. A mindössze 15 éves kis­lány terepen is kitűnően meg­állta helyét fogatával. Az első nap után a paksi Aradi István a 9., a nagydorogi Hollósi Zoltán a 18. helyen végzett. Vasárnap ünnepélyes felvo­nulással folytatódott a műsor. A fogatok végighajtottak Her­cegszántó utcáin. Kora délután megkezdődött a legnehezebb vetélkedés, az akadályhajtás. Ezúttal is azok indultak elő­ször, akik előző nap gyengéb­ben szerepeltek. Mire Berka sorra került, már hatan végez­tek hibátlanul az akadály- pályán, Berka lett a hetedik hi­bátlan versenyző. A közönség szinte biztosra vette, hogy az akadályversenyt a hercegszán­tói Kovacsev József nyeri. A ki­tűnő fogathajtó azonban egy ipillanatra megtorpant és ez elég volt ahhoz, hogy a 20 akadály közül egynél hibázzon, ezzel elbúcsúzott a bajnok­ságtól. Ezzel természetesen a bogyiszlói Berka nyerte az akadályversenyt, ami azt is je­lentette, hogy a dél-magyar­országi területi verseny össze­tett eredménye alapján Berka János lett a bajnok. Igaz, hogy összevetésben Berka hibázott, de mindez már nem változta­tott a tényen, mert ebben a sportágban az összetett ver­senyben az az eredmény szá­mít, amelyet összevetés előtt elért, összevetésben viszont a kiskunhalasi Szegedi Gábor bi­zonyult a legjobbnak, 148 má­sodperc alatt hajtott végig a pályán, mellyel első lett, az akadályhajtást megnyerte. A versenyt követően sokán gratuláltak Berka Jánosnak, va­lamint segédhajtójának - a fiának - a szép teljesítményé­ért. A szolid sportember érthe­tően örült a sikernek, de mór arról beszélt, hogy szeptember 11-12-én ismét találkozunk Ke- celen, ahol első ízben rendezik a kettes fogatok derbyjét.. Ter­mészetesen ezen ismét ott lesz­nek az ország legjobb kettes fogatai. Persze, közben sincs pihenő, hiszen ma, csütörtökön már is­mét versenyeznek — Tamási­ban —, ők kezdik a négynapos lovasprogramot. BSE—Szolnok 112-40. Farkas (BSE) célozza meg a gyűrűt

Next

/
Oldalképek
Tartalom