Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-10 / 160. szám

© NÉPÚJSÁG 1982. július 10. — Egyszer már régeb­ben is szóba került közöt­tünk, hogy kellene beszél- Akkor ez elől kitért. Miért? — Két okból is, ami tulaj­donképpen ugyanaz. Nincs semmi rendkívüli abban, amit csinálok. Hogy mi is valójában a népfrontmunka, azt annak, aki még sohasem csinálta, nem tudom meggyőzően elmondani. Ennek a munkának nehézségei és szépségei csak menet közben bontakoznak ki az ember előtt. Amikor a beszélgetésről először szó volt, még kevés időt töl­töttem ahhoz a népfrontban, hogy erről egyáltalán legyenek valódi tapasztalataim. Emberekkel foglalkozni, raj­tuk segíteni, ha lehet, a moz­galom áttételes módszereivel, de úgy beleszólni az életükbe, hogy annak nyoma maradjon a további gondolkodás- és életmódjukban, hihetetlenül ne­héz, de ugyanakkor szép fel­adat. Ezt csak az értheti meg, aki már csinálta. A másik ok, ami ebből tu­lajdonképpen következik, hogy amit csinálok, azt nem egye­dül, hanem az aktivistákkal együtt teszem, akik fizetést nem kapnak ezért. A népfront nem én vagyok és nem más, semmiképp sem ez, az egyébként is kicsi ap­parátus. Nincs is talán a tár­sadalomnak még egy olyan te­rülete, amelyben annyi minden múlna az aktivistákon, akik önként vállalnak feladatot má­sokért. Sok-sok olyan része van a társadalom életének, amely nem nélkülözheti a lelkes tár­sadalmi munkásokat, nem is nélkülözi, de egy sem ilyen széles alapon, mint mi, a ré­tegpolitikai munkák során. Ezer szállal kötődünk az embe­rekhez, csak rájuk számítha­tunk, nálunk hiába zseni vala­ki, egyedül semmire sem megy. Azt tapasztalom, hogy a nép­fronthoz kötődnek az emberek, nemre, korra, társadalmi hely­zetre, világnézetre, pártállásra való tekintet nélkül. Iqy aztán magam helyett beszélgetőtár­sul, tizet, vagy akár százat is ajánlhatnék, olyanokat, akik már sokkal hosszabb ideje vég­zik ezt a munkát és több ered­ményt is tudnak felmutatni, mint én. — Próbáljuk ki, kiket le­hetne kérdezni Szekszár- don a gyakorlati népfront- munkáról. — Elsőnek mindjárt itt van az elődöm, Eszenyi Antalné, a társadalmi munkások, akikre ma is számíthatok, még az ő idejében kezdtek el a nép­frontban tevékenykedni. A ne­veket nem fontossági sorrend­ben mondom, hanem ahogyan eszembe jutnak, [ró Lajosné, a nőbizottságunk vezetője, Szabó Isvtánné, a család- és ifjúság- védelmi bizottság tevékenységé­ben fáradhatatlan. Lencsés Lászlóné, az óvodai, Kamarás Józsefné, az általános iskolai, dr. Rosner Gyuláné, a közép­iskolai szülői munkaközösségi csoportot vezeti. Huszti Pálné a várospolitikai, Sipos Márton a béke és barátsági, Dömössi József a környezetvédelmi mun­kabizottság vezetője. Van nyolc körzeti bizottságunk, ve­zetőik közül csak hármat mon­dok, de lehetne többet is. íme a nevek: Koczka Mihály, Gál Antal, Rúzsa Pál, de folytat­hatom a sort dr. Kiss Sándor- néval, aki az egyik legaktí­vabb segítőtársam, pedig iga­zán nincs már tizenéves korban. Még nem esett szó a kertbarát­kor vezetőjéről, pedig vele is lenne miről beszélgetni, őt Fe­renc Vilmosnak hívják, és vé­gül az elnökünk, Szigetvári Er­nő is tudna mesélni a nép­frontmunka szépségeiről és ne­hézségéről, ugyanúgy, mint Wirth Jánosné alelnök. — Hányán tevékenyked­nek Szekszárdon a nép­frontban? — Ezt nehéz számokban ki­fejezni, ha összeadom csak a testületi tagokat, tehát a bi­zottságot, a munkabizottságo­kat, a körzeti bizottságokat, az máris legalább háromszáznyolc- van-négyszáz ember és ezzel még igazán nem is mondtam sokat, hiszen ennél többen vannak, mert kapcsolódnak hozzánk a lakóbizottságok, a tanácstagok, nagyon sok mun­kát köszönhetünk még a védő­nőknek. — Mit gondol, miért vál­lalnak az emberek közéleti szerepet, társadalmi mun­kát? — Ennek több oka is lehet, vannak akiknek ez belső kény­szer, nem tudnak másként élni, és nem is akarnak, mint a kö­zösségben dolgozva. Ök azok, akik úgy érzik, rajtuk is múlik a szocializmus sorsa és e sze­rinti lelkiismeretességgel és lel­kesedéssel látnak el minden feladatot. Nem különlegesek ők sem, egyszerűen csak ilyen em­berek és itt dolgozva az em­ber boldog, hogy milyen sokan vannak. Sokkal többen, mint sejtenénk, és annál is többen, mint ahányat már felfedeztünk a mozgalmunk számára. Van­nak, akik nem akarnak tolakod­ni, ezért meg kell keresni őket, aztán jönnek örömmel. Persze, kár lenne tagadni, hogy van közöny és közömbösség, másra várás és tehetetlenség is. Itt van például a környezetvéde­lem. E munkában minden ál­lampolgár segítségére szükség lenne! Mások azért vállalnak köz­életi feladatot, mert valamit illik csinálni. Vagy egyszerűen azért, mert ezt kapták párt­megbízatásnak. Ezért végzik becsülettel. — Mindig többes szá­mot használ, pedig jófor­mán egyedül dolgozik az apparátusban, főnök és be­osztott egy személyben, egy ' gépírónő segíti. — Hát még mindig nem győztem meg, hogy milyen so­kan vagyunk? A gépírónő meg valóban a segítőm. Szigorú fő­nököm is van, a lelkiismeretem. — Elhiszem, amit mon­I dott, de azért én már ta­lálkoztam olyan „ aktivis­tákkal", akik csak a maga­mutogatásban, a sikerben aktivak. — Nem tagadom, hogy van­nak ilyen emberek, de ők hiá­ba jönnek a népfrontba, itt nem maradnak meg sokáig, mert ezt a munka természete teszi lehetetlenné. Sok a ten­nivaló, kevés a siker, itt nem lehet csillogni, csak tenni, te­vékenykedni. .. Nálunk lehet válogatni fel­adatokban, már a • nevek fel­sorolása is mutatta, a beszél­getésünk elején, hogy mennyi terület közül lehet választani. Ezek az állandó feladatok töb- bé-kevésbé folyamatosak, de még ebből a fajtából sem so­roltuk fel valamennyit. Évről évre visszatérő programunk a cigány gyereknap, amelyet a nőbizottság irányít, nem szól­tunk még a klubokról, az olva­só asszonyokról: a déli kert­városban például, a körzeti pártszervezettel együtt működ­tetik a nyugdíjasklubot. Szerveztünk sorozatot kisma­máknak és kisgyerekes szülők­nek, kicsit léptünk a lakóterü­leti klubokkal is, ezektől füg­getlen volt a Családi kör so­rozat. Felmértük az idős, gon­dozásra szorulókat és működik az őket segítő hálózat. Ez a munka például mérhetetlen ki­tartást követel, mert nem elég egyszer-egyszer benézni, az ebédet a rászorulóknak min­dennap el kell vinni. Igyekez­tünk feltárni, hogy mennyi a veszélyeztetett gyerekek száma és velük is többet törődni. Itt rögtön felmerül az együttmű­ködés kérdése is. Kapcsola­tunk van — szerintem jó mun­kakapcsolat — a területi párt- alapszervezetekkel, a tanáccsal, a Vöröskereszttel, a NEB-el, az MHSZ-el, a KlOSZ-szal, a mű­velődési intézményekkel, az is­kolákkal, az üzemekkel, szo­cialista brigádokkal, a KISZ- szel, az úttörőelnökséggel. Na­gyon hálásak vagyunk a me­gyei művelődési központnak, mert helyet és szakmai segít­séget adnak a klubjainknak, a rendezvényeinknek. A tanácsot támogatni a településfejlesztés­ben kötelességünk és közös ér­dekünk is. Itt azért még min­dig lenne mit javítani, változ­tatni. Jó lenne például ne­gyedévenként összeülni és meg­beszélni, hogy ki mit csinál, mit tervez, mihez, kitől, milyen segítséget vár, mert jelenleg az együttműködés gyakran ese­ti és sok a párhuzamosság, amit könnyen el lehetne kerülni, ha jobban koordinálnánk. Mint említettem, a bizottsá­gunk szinte egyéniségre sza­bott munkát tud adni minden­kinek, aki tenni szeretne vala­mit. Sok emberre van és lenne szükségünk, de nem a mennyi­ségi munka a lényeg, hanem a minőség. Maradjunk az előbbi példánál. Lehet, hogy sehol nem fogják elszámolni népfrontmunkának, ha valaki időnként meglátogat egy idős embert és elbeszélget vele, ami igazán nem megterhelő és ak­kor végzi, amikor ráér. És mé­gis lehet, hogy az a beszélge­tés életmentő volt. — Mi jelent az önök munkájában sikert? — Itt nincs két egyforma nap, két egyforma feladat. Nem is lehet egyiket a másik után csinálni, ezért még az az érzése sincs meg az ember­nek, ha egy munkával kész va­gyok, ezt elvégeztem. Mégis, egy-egy rendezvény eredmé­nyes megszervezése után érez az ember örömet, a részfel­adatok megoldása már siker­nek számít. Meg aztán lehet örülni az aktivisták lelkes, oda­adó, segítőkész munkájának is. A legjobb az, ha valakin se­gíteni tudunk. Úgy tapaszta­lom, hogy az utóbbi időben annyira rohanó tempóra vál­tottunk, hogy nincs időnk az emberi kapcsolatainkat ápolni. Az is jól esik az embereknek, hogy van ahol meghallgatják őket, tanácsot adnak, és néha még segíteni is tudnak. Min­denkit meghallgatok, erre so­hasem sajnálom az időmet, mert úgy gondolom, ez is a népfront feladatai közé tarto­zik. Nagyon áttételesen politi­kai munka ez a „lelki tanács­adás" és ügyintézés, de hatá­sát tekintve mégiscsak az, mert segít megteremteni az állam­polgárok jobb közérzetét. Min­denhol elmondom, ahol csak tehetem, hogy mennyivel szebb lehetne az életünk, ha az em­berek jobban odafigyelnének egymásra, ha mindenki szánna arra egy kis időt, hogy meg­hallgassa a környezetében élő­ket. — Említette a cigány gyereknapot, arra szeret­nék most egy kicsit vissza­térni. Tudom, hogy sok em­ber sok energiát fordít min­den évben ennek a meg­szervezésére, lebonyolítá­sára. Hasznát sem vitatom, de valahogy mindig egy kicsit jótékonykodásnak ér­zem ezt az akciót. — Pedig nem az. Annyi egé­szen biztos, hogy feladatunk segíteni a cigányok további be­illeszkedését. Abban is bizo­nyos vagyok, hogy ezt a gye­rekekkel kell elkezdenünk, mert ők a legfogékonyabbok minden hatásra, ugyanakkor kiszolgál­tatottjai a szüleik életformájá­nak. Nem a gyereknappal kezd­tük; igyekszünk elérni, hogy minden gyerek kerüljön óvodá­ba, csak így csökkenthető a hátránya, amire iskolába kerül. A ruhákra meg szükségük van, másnak pedig felesleges, ak­kor miért ne adnánk azoknak, akik még használni tudják. Ezeket az alkalmakat felhasz­náljuk a szülők egészségügyi felvilágosítására is. Ma már nem is egészen kívülről, csak mi szervezzük. Minden telepen vannak felnőttek, akikre szá­míthatunk, csak szólni kell és mindent előkészítenek. Őket ilyen módszerekkel lehet be­vonni a közéletbe, a gyerekek­nek meg mire felnőnek, termé­szetes lesz a népfronthoz való tartozás, a részvétel a közélet­ben. Ezzel a megoldással, ami nekünk is sok örömöt okozott és reméljük a gyerekeknek is, mást is sikerül megvalósíta­nunk. Készülünk szabás-varrás és főzőtanfolyam beindítására. Az elsők, akik ezen részt vesz­nek, reményeink szerint a töb­bieket is megtanítják arra, amit ők már tudnak. Nem vagyok idealista és nem hiszem azt, hogy látványos eredményeket és gyors sikert érünk el, de ha csak egy felnőttet és néhány gyereket sikerül megismertetni egy másfajta életforma szép­ségeivel, már érdemes csinálni, — Hogyan lett a szek­szárdi népfrontbizottság titkára? — Ápolónő, audiológus voltam, majd szakoktató az egészség- ügyi szakközépiskolában, egy időben tagja a városi úttörő- elnökségnek, majd a KISZ-bi- zottság középiskolai felelőse voltam, 1977-ben a Magyar Nők Országos Tanácsába is beválasztottak. Tíz évig minden nyáron építőtábort vezettem. Biztosan a mozgalmi gyakorla­tom miatt kaptam az előlege­zett bizalmat. — Ez a munka sok esti rendezvénnyel jár. Az egészségügyi főiskolát is munka mellett végezte el. Hogyan egyezteti össze a családdal? — Nehezen, de meg lehet csinálni, a családom sokat se­gít ebben. A házimunka gyak­ran késő estére és kora reggel­re marad, de ez legyen a leg­nagyobb baj. —• Köszönöm a beszél­getést és gratulálok az If­júságért Érdeméremhez, amit az építőtáborok meg­alakulásának 25. évfordu­lóján vett át. — örülök, hogy ezúton is megköszönhetem minden segí­tőtársamnak, aktivistának a munkáját, kérve további támo­gatásukat a politikai, gazdasá­gi, kulturális feladataink elvég­zéséhez. IHÁROSI IBOLYA Múltunkból Dunaföldvár megyénk leg­északibb települése. Szinte a „szélső háznál" húzódik a me­gyehatár. Nagyközség, számot­tevő vonzáskörzete volt évszá­zadokon át, és van ma is. De ő maga is beletartozott egy má­sik, nagyobb hatósugarú kör­zetbe - olyikor mondvacsinált o'kök miatt. Ez utóbbi nem más, mint, hogy időről időre megfo­galmazódott Fejér megyéiben az igény: csatolják Dunafö'ldvárt Fejér megyéhez. A Fejérmegyei Napló 1932. augusztus 10. szá­ma is foglalkozott ezzel a so­kaikat érintő kérdéssel. A dunaföldvári'ak körében is esetenként tért nyert ez a szem­léiét. Ennék az volt az oka, hogy szerették volna fejleszteni a község idegenforgalmát, az ipari és kereskedelmi életet kí­vánták fel lend ítenli, és szerették volna, ha a község köziigazga­tási és jogszolgáltatási köz­ponttá fejlődik. Nos, ezt a tö­rekvést használta ki a Fejér megyei szerkesztőség fél évszá­zaddal ezélőtt. Az általuk kö­zölt áíklkben - érthető - szív- fájdítán ecsetelték a Tolna me­gyei közigazgatási és bírósági állapotokat, o középkori útvi­szonyokat és Tolna megye mos­tohagyermekének nevezték ezt a szép Duna menti, községet. iNem kellett több a Tolname­gyei Újság szerkesztőségének sem. Válaszul cikksorozatot kö­zöltek a lapban, élesen - oly­kor szinte gúnyos hangon - utasították Vissza, a „belügyék- be való beavatkozást", s hosszú listát készítettek, bizonyítandó, hogy Dunaiföldvár boldogulása kizárólag Tolna megye kebelén lehetséges. Szólamszerűen nyi­latkoztatták ki, hogy „Duna- földvár sohasem panaszkodha­tott jogosan, hogy Tolna vár­megye nem részesítette, me­gyéjének népességére nézve eme második legnagyobb köz­ségét és az oda gravitáIó nagy vidéket a legteljesebb jóindu­latában". — írta a lap 1932. augusztus 27-1 számában. Ezt követően jött a felsorolás, a bizonyítás. Mint írták, annak elleniére, hogy a községnek ki­váló vízi útja van, vasutat is ka­pott, jó a közúti összeköttetése a fővárossal, Szekszárddál, Szé­kesfehérvárral, Dunaföldvár fontos kereskedelmi központ - érvelt a cikk szerzője. A szer­dal és a szombati piacokra a Fejér és Pest megyei községek­ből mindig hosszú kocsisor ér­kezik, hozzák a környék termé­keit és itt értékesítik. De ott vannak a piacon rendszerint a Tolna megyei szomszéd közsé­gek is, Bölcske és Madocsa. Fontos „bizonyítékként” idézi a szerző, hogy a vármegye veze­tőinek személyes jó kapcsolata­ik vonnák Dunaföídvárral, s már csak ezért lehet a község a megye mostohagyermeke. S ha mindez nem elég, a szerző kész volt a legf rissebb in­dokot is bevetni. Idézzük: „Hogy Dunaföldvár a mai nagy és általános gazdasági krízissel járó pangást, amely az egész csonka országon észlel­hető, nem érzi oly mértékben, mint más város vagy nagyköz­ség, abban óriási szerepe van az 1930. november havában fel­avatott hídnak, amely a Dunán­túlt összeköti a Duna—Tisza kö­zével.” A szerző alapijában véve egy kérdésiben ad igazat az elszaka­dást szorgalmazóknak, hogy ti. megilletné a járási székhelyi funkció, de, ...de nem más me­gye keretében, hanem a duna- földvári járás kettéosztásával, annak északi és résziben Fejér megye déli részéből kellene ezt az új járást kialakítani. A vita később elült, tette min­denki a maga dolgát. Dulna- földvár megmaradt Tolna me­gye keretében, nem lett járási székhely. Később, Dunaújváros megjelenésével, új helyzet állt elő. Kettős hatás alá került Du­naföldvár - ennék ellenére szé­pen fejlődik. A vitát alapjában az élet döntötte el... KISGAZDAPÁRTI MEGYEI VÁLASZTMÁNY A harmincas évek elején meg­újult a Kisgazda Párt. Amikor kiderült, hogy a gazdag pa­rasztság álma - a hatalom megszerzése — nem valósulhat meg a 20-as évek politikai gya­korlatával, szakított az Egységes Párttal, s új utakon indult el. Újjászervezte a párt a vidéki szervezeteit is. Szekszárdon 1932 szeptember első felében tar­tották meg a párt Tolna me­gyei választmányának ülését, amelyen megválasztották a párt megyei vezető testületét. Jelen volt Tildy Zoltán és Gaál Gaszton is. Tildy a gyűlésen,, Gaál Gaszton pedig az azt kö­vető ünnepi ebéden fejtette ki a párt liberális ellenzéki prog­ramját. Elmondották: a párt azért szervezkedik, mert a kormány, a fennálló rendszer nem való­sította meg politikai program­ját. Visszautasították a hatalom oldaláról jelentkező gyaoúsít- gatásokat, mely szerint ok a népet izgatták, s ígérték, hó a pártjuk hatalomra jut, megvál­toztatják az adópolitikát. Ezen a megyei választmányi ülésen lépett a pártba Klein Antal paksi földbirtokos, és Erélyi Aladár is, akik látványos külsőségek közepette szakítot­tak az Egységes Párttal. A megyei kormánypárti lap, a Tolnamegyei Újság élesen tá­madta a liberális ellenzéki szer­vezkedést. Az eseményről szóló tudósítás végén gúnyos hangon így összegzi az eseményeket: „Volt tehát Szekszárdon is alakuló ülés, választottak párt­elnököket, pártigazgatót, és ami a legfontosább: volt sok­sok beszéd: Qkos is, retorikai­lag sikerült is, de olyanok is, amelyeknél a szürke ve rá bek is különösen énekeltek volna. A Szekszárdi Szálló nagytermének fullüsztó gőzéből rózsaszínű köd vonult a reménykedő kisgazdák szemei elé, dé nem foszlik-e hamarosan szét az ünnepi han­gulattal együtt ez is, mert bár­mily szépen énekeltek is az egyes vezérek, ettől még nem lesz paradicsom a trianoni bé­kében meghagyott kis földda­rabból, régi boldog gazda, a most nyomorgókból" (Csak megjegyezzük: amikor még nem volt Trianon, akkor sem volt Paradicsom Magyarország). A gúnyos hangú cikk olyan nagymérvű ellenszenvet váltott ki a szerkesztőség iránt, hogy szeptember 17-én terjedelmes cikkben igazított helyre, ma­gyarázván, hogy nem úgy gon­dolták a dolgot... (Ugyancsak megjegyezzük: a Tolnaimegyei Újság kezdettől fogvia, mindig élesen támadta a kisgazdapár­tiakat). FORDÍTOTT SZTRÁJK - LEÁLLTAK A MALMOK Nem mindennapos lépésre szánta el magát a Tolnamegyei Molnárok Szövetsége 1932-ben. A szövetség Szekszárdon Feke­te István malomtulajdonos el­nökletével ülést tartott, ame­lyen szinte valamennyi malom- tulajdonos jelen volt. Az érte­kezleten sérelmezték a malom- ellenőri intézményt és annak a meggyőződésüknek adtak kife­jezést, hogy ennek fenntartása a malmok teljes tönkremenésé- hez vezet. Hogy helyzetükre fel­hívják a figyelmet, úgy hatá­roztak, hogy október elsejétől beszüntetik az őrlést, és elbo­csátják alkalmazottaikat. Dön­tésükről írásban értesítették az alispáni hivatott is. A döntés egyhangú volt-a végrehajtás azonban nem. Mint a későbbi tudósításokból meg­tudjuk, nem állt le a bonyhádi — ez nem vett részt a határo­zathozatalban sem — és folytat­ta az őrlést a nagydorogi, a kajdacsi és a bikácsi malom is. Hangsúlyozták azonban ezek­ben a malmokban is, hogy nem értenek egyet továbbra sem az ellenőri rendszerrel, s elvárják a kormánytól, hogy sérelmeiket gyorsan orvosolja. NEM VOLT ÁPRILISI TRÉFA A Budapesti Közlöny nyomán a megyei loipok is hírül adták, hogy 1932. július 1-1 hatály- lyal ismételten leszállítják a tisztviselők fizetését - ezt a gazdasági válság indokolta. A csökkentés mértéke 2—5 száza­lék volt. A rendeletben arról is olvashatunk, hogy egy évein át megszűnik minden előléptetés. A csökkentést a nyugdíjaiknál is alkalmazták, ott annak mérté­ke 2—4 százalék. A rendelet 1932. április első napjaiban je­lent meg. K. BALOG JÁNOS V Kiss Istvánná n é pfro n it it ká r ra I

Next

/
Oldalképek
Tartalom