Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-06 / 156. szám

Dunaföldvár Névnap: Csaba A Nap kél 4.54 — nyugszik 20.43 órakor i A Hold kél 20.59 - i nyugszik 4.50 órakor I • Húsz évvel ezelőtt, 1962. július 6-án halt meg — 65 éves ■ korában - William Faulkner Nobel-dijas amerikai író, el- ' beszélő. + A MEGYESZÉKHELY új kö­zéptávú településfejlesztési ter­vét vitatta meg tegnap délutá­ni ülésén a szekszárdi városi népfrontbizottság mellett műkö­dő várospolitikai munkabizott­ság. — MELIORÁCIÓ. Idén Tolna megyében állalmi támogatással több mint hatvanlhárommillió forintot érő munkát végeznek a termőföld védelmében. A leg­több pénzt talajvédelemre for­dítják, összesen 46,5 millió fo­rintot. # SZABADSÁGON a „BONY"­ék... A megyei cipőipari szövet­kezetben a múlt pénteken nem­csak a szokásos hétvégi két napra álltak le a gépek, ha­nem két hétre. Hétfőtől csak a takarítók, festők, mázolok, gép- karbantartók dolgoznak az üzemekben. * A SÖTÉT-VÖLGYI TÁBOR végül is megnyitja kapuit. Amint arról a szekszárdi városi úttö­rőház igazgatója tájékoztatta szerkesztőségünket, a tábor jú­lius 7-én fogadja az első cso­portot, a szekszárdi II. számú iskola tanulóit.-V. BEÉRETT A GÖRÖGDINY­NYE Heves megyében. A ked­velt hevesi csemege az idén a szokottnál legalább két héttel korábban jelent meg a piacon. A Hevesi Állami Gazdaság hét­főn reggel több mázsát szállí­tott a budapesti piacokra. Szin­te egy időben érett be a sárga­dinnye is. A szokatlanul korai HTnnyeérés magyarázata, hogy a palántákat fólia alatt nevel­ték. A BALESETEK. Az elmúlt hé­ten nem sok dolga akadt - szerencsére - a közlekedési rendészetnek. A közutakon tör­tént szerencsetlenségeknek négy könnyű és egy súlyos sé­rültje volt. # TŰZ HAJDÚBÖSZÖRMÉNY­BEN. Tűz volt a Rico Kötszer­müvek hajdúböszörményi gyár­egységének 400 négyzetméter alapterületű üzemcsarnokában. A tűz egy munkagépen kelet­kezett, mely további két gépre is átterjedt, s elégett 75 mázsa bálázott vatta is. A tűz során az üzem négy dolgozója köny- nye'b'b sérüléseket szenvedett. A helyszínre érkező tűzoltóegy­ségek a lángokat eloltották. Az anyagi kár jelentős. A tűz kelet­kezési körülményeit a rendőrség és tűzoltóság vizsgálja. A Városgazdálkodási Vál­lalat értesíti Szekszárd város lakosságát, hogy az új helyet­tesítő primer távvezeték ki­építése miatt a Mikes utcát 1982. július 8-tól szeptember 1-ig lezárva tartja. Az útlezá­rás a Csokonai utcától a Wesselényi utcai mentőállo­más sarkáig terjed. Kérjük a g épkocsi-tulajdonosokat, hogy parkolás céljából a lezárt te­rületet ne vegyék igénybe. A munkálatok időtartama alatt az ott parkoló gépjárművek­ben keletkezett anyagi káro­kért felelősséget nem válla­lunk. Kérjük szíves türelmüket és megértésüket. Városgazdálkodási Vállalat A Kossuth rádió Törvénykönyv mű­sorában Érdekek, érdekellentétek címmel Szigethy Anna műsorát hall­hatjuk 12 óra 45 perctől. Az adás­ban a legfőbb ügyészség törvényes­ségi vizsgálatainak tapasztalatai alapján elemző beszélgetés hangzik el dr. Lévai Tiborral, a legfőbb ügyész helyettesével a különféle pol­gári, munkaügyi, családi stb. jogvi­szonyokban fellelhető érdekközössé­gekről és érdekellentétekről. A tévé 1-es programja 20 órától mutatja be az Osztrovszkij színda­rabjából készült Férfiszépség című szovjet tévéfilm első részét. A XIX. századi nagy orosz realista ebben a kevésbé ismert darabjában a hozo­mányvadász, erkölcstelen, pénzért minden szánalmas és aljas cseleke­detre képes „szép férfi" típusát te­szi nevetségessé. Keserű nevetés ez a mindenkori emberi butaságon és gerinctelenségen. A második részt szerdán este 8 órától láthatjuk, szin­tén az 1-es programon. A tévé 1-es programja 21 óra 15 perctől sugráozza a Mielőtt el­megyek című, Komlós Aladárra emlékező műsorát. Képünkön a költő és irodalomtudós szobor­portréja mellett, az egykori dol­gozószobában Vészi Endre. JÚLIUS Ilill KEDD Felhő, szél A várható időjárás az ország terü­letén ma estig : felhőátvonulások, első­sorban északon elszórtan zápor, eset­leg zivatar. Az időnként élénk -nyugati, északnyugati szelet helyenként erős lö­kések kísérik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul. Szabadtéri színpad, társadalmi munkában Még ebben a hónapban el­készül a dunaföldvári várban a szabadtéri színpad. A rég várt és hiányolt létesítmény teljes egészében társadalmi munkában készül, a vállalatok, üzemek szocialista brigádjai építik. Az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársa, Nán­dor Klára készítette el a ter­veket, szintén társadalmi mun­kában, s az Idegenforgalmi Tanács is adott a beruházás­hoz százezer forintot, nyilván abból a meggondolásból, hogy a szabadtéri színpad tovább emeli a szép fekvésű nagyköz­ség idegenforgalmi vonzerejét. Fotó: Ka Félig kész a színpad Viharkárok OL VAST AM örömmel olvastam a vasárnapi lapban, hogy már a ter­melőszövetkezetek is foglalkoznak tervszerű erdőgazdálko­dással, mert az erdő az nemcsak úgy hasznos, hogy a fát ipari célokra felhasználhatjuk. Az elsőoldalas tudósítás összecseng az utolsó oldalon közölt Írásunkkal a földek hasznositásáról, mert amelyik föld másra már egyáltalán nem jó, erdősíteni még mindig lehet. Az erdő szép is, ahova kirándulni lehet. A nagyüzemi tábláról „kiüldözött" apróvadak, madarak búvá- és költő- helyét lelhetnek benne. A fa a jövőnket jelenti önmagában, hasznosítás nélkül is. Egy ma elültetett csemete még a dédunokáinknak is „termelheti" az oxigént. Tolna megyei csökkentlátók Érden Az érdi színházteremben a közelmúltban mutatták be mű­sorukat Tolna megye vak és csökkentlátó műkedvelői. A csoportot Nagy Györgyné, me­gyei titkár vezette. Az össze­jövetel a budai járás vakok és csökkentlátók szervezetével egyben baráti találkozó is volt. Este a színházteremben foly­tatódott a találkozó, többek között fellépett Nagy György­né dalénekléssel, Krönczler Jó­zsef és felesége stajer-citerá- val, Benkő Pál pedig zongorán játszott. A házigazda érdi „Milton" klub tagjai még a nyáron Dom­bóvárra látogatnak. DR. IVÁN BÉLÁNÉ, az érdi művelődési központ munkatársa Pakson és környékén fákat döntött ki a vasárnap délutáni szélvihar. Legtöbb munkát a károk helyreállításában az áramszolgáltató vállalatnak okozta az időjárás, Bátaszék és Pörböly térségében tizenkét ember dolgozott az elszakadt vezetékek megjavításán, hétfőn hajnaltól tizennégyen dolgoz­tak Paks környékén, ahol két villanyoszlopot is kidöntöttek a fák. A fogyasztók azonban ezt nemigen vették észre, mert az áramszolgáltatást időköz­ben helyreállították. Ezenkívül is több kisebb helyi áramszü­netet és rövidzárlatot okoztak a letört faágak. A vihar nagy riadalmat keltett a dombori üdülőtelepen is, kisebb károk keletkeztek egyes építés alatt lévő házakban, a fürdőzőket szinte kisöpörte a szél a víz­ből. Az Állami Biztosítóhoz teg­nap 12 óráig 160 kárbejelentés érkezett, ebből 110 esetben a paksi körzetből. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 27. heti totónyeremények az il­leték levonása után a követke­zők: 13 találatos szelvény 1 da­rab, nyereménye 1 millió 544 ezer 991 forint, 13 plusz 1 talá­latos szelvény nincs. 12 talála­tos szelvény 2155 darab, nyere­ményük egyenként 4813 forint. 11 találatos szelvény 3877 da­rab, nyereményük egyenként 266 forint. 10 találatos szelvény 30 928 darab, nyereményük egyenként 50 forint. A közölt adatok nem véglegesek. PÉCS A DÉL-DUNÁNTÚLI TÜZÉP VÁLLALAT TELKEIN 10-40 százalékos árengedményes vásár indult 1982, JÚLIUS 5-TÖL — csempe és padlóburkoló lapból, — különböző típusú ajtókból, — csaphornyos tölgy parkettából, — szabványon aluli gőzölt bükk panelparkettából, amíg a készlet tart. Dél-dunántúli TÜZÉP Vállalat (54) KIEGYENSÚLYOZATLAN KEREKEK Gyakori rendellenesség a gépkocsinál, hogy egy bizonyos sebességérték elérésekor a kor­mánykeréken először enyhe, majd erősödő ütéseket, rezgé­seket érzékelünk. Ez a jelenség általában csak egy bizonyos sebességtartományban észlelhe­tő. utána vagy megszűnik, vagy csökken. A hibát az esetek többségében a kerekek ki­egyensúlyozatlansága okozza, de előfordulhat a keréktárcsá­ban tartósan lerakodott szeny- nyeződés, a gumiabroncsok egyenlőtlen — a rossz lengés- csillapítók által előidézett — kopása, és ha kanyarodáskor észleljük a jelenséget, akkor a kormányszerkezet kenőanyag- hiánya miatt is. A gumiabronccsal ellátott ke­réktárcsa külső és belső olda­lára kiegyensúlyozás céljából meghatározott profilú és súlyú ólomnehezékeket erősítenek fel. A gyárból újonnan kikerülő ko­csiknál még a kerék összeálfi- tása során elvégzik a kiegyen­súlyozást, amire azért van szükség, mivel a gumiköpenyt nem tudják olyan pontosra ké­szíteni, hogy a futófelület „hú­sa" mindenütt egyforma vastag legyen. A rendellenességek ak­kor kezdődnek, ha a súlyok el­mozdulnak, vagy tudtunk nél­kül leesnek (például a járda- szegélynek való nekiütközés­kor, vagy ha nagy sebességgel gödörbe hajtottunk). Az is to­vábbi kellemetlenségek forrásd lehet, ha a gumiabroncs na­gyobb javításai után nem egyensúlyoztatjuk ki a kereke­ket. vagy ha a gumiabroncsot nem az eredeti keréktárcsájára tesszük vissza. De. nem mu­lasztható el a kerekek kiegyen- súlyoztatósa akkor sem, ha ál­talános gumicsere történik (pél­dául radiál gumiabroncsokkal látjuk el az autót a diagonáli- sak helyett, vagy az elkopott gumik helyett újakat szerelünk fel). A kerekek kiegyensúlyozását házilagosan csak igen körül­ményesen, sok türelmet igénylő munkával lehet elvégezni. Sok­kal egyszerűbb, ha szakember­rel, e művelet lefolytatására készült célgépen végeztetjük el ezt a fontos feladatot. A cél­géppel a nagysebességű ha­ladást utánozva, erőteljes pör­getéssel állapítják meg a tö­megeloszlás rendellenességi he­lyeit és az elhelyezendő súlyok nagyságát. A kerék kiegyensúlyozatlan­ságára utalnak az abroncs fu­tófelületén helyenként látható gödrök (amit egyébként a csak ritkán előforduló tengelyferdü­lés is előidézhet). Ezek nem tévesztendők össze az abroncs teljes kerületén jelentkező, kagylószerű bemélyedésekkel, amelyek a lengéscsillapítás hi­báira figyelmeztetnek (a sok­szögletűre kopott gumiabroncs egyébként már igen komoly működési elégtelenséget jelez). S ha már a kormányzott kere­kek rendellenességeiről van szó. nem árt tudni, hogy a fu­tófelület külső vagy belső szélén látható gumifogyásnak pedig a helytelen kerékösszetartás, vagy a kerék hibás beállítású dőlése az oka. Érdekességként említjük meg, hogy ma már gyártanak olyan autókerekeket is — egyelőre csak a drága, nagy kocsik szá­mára —, amelyeket nem kell kiegyensúlyozni. Az önkiegyen­súlyozó autókerék üreges gyű­rűjében kis fémgolyók találha­tók, amelyek ott egy speciális folyadékban szabadon mozog­nak. s helyzetüket a kerék for­gása során a centrifugális erő következtében úgy változtat­ják, hogy a kerék súlypontja az üreges gyűrű középpontja felé tolódjon el, s ezáltal a kiegyensúlyozatlanság megszű­nik. B. I. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-28«. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. ^ Telez: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZËLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalolaiál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,— FL - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom