Tolna Megyei Népújság, 1982. július (32. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-03 / 154. szám

1982. július 3. Képújság 5 A gyestől i tudja miért, de úgy va­gyunk vele, hogy a jót hamar megszokjuk, ter­mészetesnek vesszük hogy van, nem kutatjuk az ere­detét. így magától értetődőek a társadalombiztosítás forrá­saiból származó, a bevétele­inket egyértelműen növelő, többnyire készpénz formájában megnyilvánuló juttatások. Hogy ezek a valóságban mit jelen­tenek, akkor tudnánk igazán, ha egyszercsak nem kapnánk meg a táppénzt, a gyest, a családi pótlékot, vagy netán teljes összeget kellene fizetni a szemüvegért. A SZOT Társadalombiztosítá­si Főigazgatóságának szek­szárdi igazgatósága a napok­ban adta ki az elmúlt évi munkájáról készített statisztikai tájékoztatót. Érdekes, tanulsá­gos, elgondolkoztató adatok gyűjteménye ez a kis füzet. A számok világában otthono­san mozgó embereknek való­ságos csemege lehet, mert még a laikusnak is izgalmas képet mutat. Olyan oldalról látjuk ebben a tükörben ma­gunkat, ahonnét igen ritkán szoktuk megnézni. Mit is tudhatunk meg? Például azt, hogy egy év alatt több mint tíz százalékkal nőtt a kifizetett táppénz, hogy több mint kétszáz százalékkal nőtt a gyógyászati szolgálta­tás költsége, 56 százalékkal a tsz-tagok baleseti táppénze. Kiderül, hogy a megyei igaz­gatóság bevétele még az itt kifizetett, havi 45 800 darab nyugdíira sem futná, ha az ál­lami költségvetésből nem egé­szítenék ki. De lássuk részletesebben: Az egészségügvi ellátásra jogosult állampolaárok száma megvénkben eav év alatt pon­tosan ezerrel nőtt, ígv jelenleg 259 000. Tolnában nyolcvanegy- ezer-négyszázan jogosultak táppénzre, több mint száztíz­ezren családi pótlékra. A táopénz kérdését érdeme­sebb kicsit bővebben is mea- ismerni. A táonénz iaénvbevé- telére ioaosultak száma eav év alatt 260-nal nőtt. Az eszten­dő minden napján négyezer- huszan voltak betegállomány­ban. Ez arányait tekintve meg­egyezik az elmúlt évivel. El­térés mutatkozik viszont ott, hogy a kórházban kezelt táp­pénzjogosultak most közel 15 százalékkal kevesebben voltak, naponta ,,csak” négyszázan fe­küdtek bent. A betegállomány­ban lévők közül napi átlagban 150-en üzemi baleset követ­keztében nem tudtak dolgozni. Az egy táppénzes napra jutó költség napi tíz forinttal emel­kedett, így most 95 forint, ez­zel az egy dolgozónak kifize­tett összeg meghaladja az 1400 forinot, ami 128 forint nö­vekedést mutat az előző évi­hez képest. A gyermek ápolá­sa miatti táppénzt igénylők száma viszont csökkent, még­pedig harminccal. A megyei táppénzes helyzet az arányszámok tükrében jobb, mint az országos, amely 5,8, nálunk viszont 4,9. Ez azon­ban meglehetősen széles ská­lán szóródik. Feltűnő például, hogy az ezer dolgozónál töb­bet foglalkoztató megyei üze­mek közül a bonyhádiakban van a legmagasabb arányban beteg (cipőgyár 7,9, zománc- órugyár 7 százalék) és a Pak­si Atomerőmű Vállalatnál a legkevesebb: 3,3 százalék. Egyébként pedig a legmaga­sabb betegarányt a szekszárdi Patyolatnál lehet találni: a dolgozók 8,4 százaléka, és itt gyermekápolásban is elérik a 7 százalékot. Megjegyzésre méltó, hogy az ipar (5,7) után a kereskedelemben a legma­a nyugdíjig gasabb a táppénzes arány (5,1). Az iparon beiül továbbra is őrzi a vezető helyét a bőr­ipar a maga 7,1 százalékával, míg a legegészségesebbek — a tavalyi állapot szerint — a szállítás és hírközlés dolgozói. Kétezer-hétszáznyolcvanketten szültek a munkaviszonyban álló nők közül. Ez harminchá­rommal kevesebb ugyan, mint az előző évben volt, az egy napra jutó társadalombiztosí­tási kiadás viszont több, mint öt százalékkal emelkedett. Na­pi átlagban 1020 kismama kapta a gyermekágyi segélyt. Ma már ott tartunk, hogy a megszületett gyermekek 98 szá­zalékánál az anya munkavi­szonyban van, tehát anyasági segélyt kap. Figyelmet érdemlő adat, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagság alapján juttatásra jogosult nők közül tavaly közel kilenc százalékkcíl szültek kevesebben, mint azelőtt. A születések után most egyetlen mondatot az élet el­múlása után kifizetett pénzek­ről. Az alkalmazásban állók közül 1981-ben harminchárom­mal kevesebben haltak meg, mint egy évvel korábban, de a temetési segély kifizetett ösz- szege így is jóval meghaladta az egymillió forintot (országo­san közelíti a százmilliót). Most pedig egy sor pozitív adat következik, ugyanis a családi pótlékok kapcsán szin­te kivétel nélkül minden szám az örvendetes növekedést mu­tatja. Családi pótlékban 23 153 család részesül, ahol is össze­sen 43 655 gyerek van. (A tsz-tag anyukák szülési számá­nak csökkenése itt is tetten- érhető, ugyanis ebben a tár­sadalmi csoportban 193-mal csökkent a gyerekek száma, amit azonban az alkalmazotti kategória 813-mas növekedése megyei szintre vetítve végül is pozitívra változtatott.) A gye­rekek számának 1,8 százalé­kos növekedése a kifizetett pénzt 7,6 százalékkal növelte meg. Ennél a témánál egy kis kitérővel azt is el tudjuk mon­dani, hogy számszerű növeke­dés csak az egy- és kétgyer­mekeseknél van, a három- és többgyermekesek száma válto­zatlanul csökken. Legtöbb a kétgyermekes család, amely százalékosan meghaladja az ötvennégyet, őket az egygyer­mekesek követik, de arányuk nem teszi ki a 19 százalékot sem. Van viszont egy olyan család, ahol 13, és egy, ahol tíz gyermek van. Mindent egy­bevetve azonban az az igaz­ság, hogy az egy családra ju­tó gyermekek száma nem éri el a kettőt sem (1,93), ami azt mutatja, hogy a felnőtt lakos­ság még önmagát sem pótol­ja, és ez aligha mondható jó dolognak. Ez utóbbi mondat burkoltan felszólító része természetesen nem vonatkozik a nyugdíja­sokra, akik tavaly pontosan ezerrel voltak többen, mint tavalyelőtt, fgy a megyei össz- népességnek 18,1 százalékát te­szik ki. Számuk ugyan csak 2,1 százalékkal emelkedett, de a részükre kifizetett nyugdíj ösz- szege 9,3 százalkékkal nőtt. z „esztékától” kapjuk a gyógyászati segédesz­közöket is. Itt csak ku­riózumként említjük, hogy 20 231 szemüveget „írat­tunk” és szinte megszámlálha­tatlan mennyiségben pótoltat­tuk a fogainkat. Csak a fo­gunkhoz kevés híján egymillió- háromszázezret adott a társa­dalombiztosítás, amelyről ezek után aligha mondható el, hogjr a fogához verte a garast. (0 A háziszőtteseket valaha otthon, a szobába állított esz- továtán szőtték telente az asszonyok. Mást nem is tehettek, hisz vászonneműt az üzletekben nemigen lehetett kapni. A szőttesekre szükség volt a ruházkodásban, a gazdasági felsze­relésekhez, a lakáskultúrában. így készült az ágynemű, az ab­rosz, a törülköző, a szakajtókendő, a zsák, a ponyva, és per­sze a tarkára szőtt pokróc. Ezt az egyáltalán nem könnyű munkát ma nem szükség­ből, hanem szórakozásból végzik az asszonyok. S nem ruha­neműnek való vásznat, hanem lakásdíszítő szép szőnyegeket szőnek, főként művelődési házakban, szakkörökben. Mondják, a hímzés, a szövés a legjobb nyugtató: miközben dolgozik va­laki, a munkán kívül másra nem gondol. A lengyeli szakisko­lában a héten harminchat Tolna megyei asszony tanulta, gya­korolta a gyapjúszövést, forgatták a nyüstöt, a vetélőt, is­merkedtek a csík- és színritmussal, hagymahéjjal, dióhéjjal, gyógynövénykrvonatokkal festették a fonalat. Saját tervezésű, egyszerű szép szőnyegeikkel az otthonai­kat szebbítik majd. Fotó: Kapfinger András Dr. Guzorán Gáspárné saját tervezésű mintáját szövi Szövés a parkban Rauth Ferencné Németkérről, Tigyi Istvánné Paksról... Alakul a minta Szabó Józsefné csíkmintát ragaszt

Next

/
Oldalképek
Tartalom