Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-08 / 132. szám

JÚNH/S «Névnap: Medárd A Nap kél 4.48 — ! 0 nyugszik 20.39 órakor A Hold kél 22.15 — KEDD nyugszik 6.06 órakor ■ Százhatvan évvel ezelőtt, 1822. június 8-án született [ Erdélyben, és 82 éves korában, 1904 szeptemberében halt > meg az argentínai Buenos Airesben Czetz János honvéd- j tábornok, a szabadságharc erdélyi magyar hadseregének i vezérkari főnöke, s ideiglenes főparancsnoka. # IFJÚSÁGI PARLAMENTEK. A Tolna megyei mezőgazdasá­gi szövetkezetekben befejezték az ifjúsági parlamenteket. Min­den szövetkezetben megtartot­ták e fórumát. A dolgozó fia­talok 55 százaléka vett részt a gyűléseken, és általában 6—8 felszólalás hangzott el egy-egy parlamenten.-x, A LABDARÚGÓ-VILÁG- BAJNOKSÁG magyar vonatko­zású mérkőzéseit a szekszárdi Babits Mihály megyei művelő­dési központ képmagnóra ve­szi. Az előző nap játszott mér­kőzéseket másnap délelőtt 10 órakor a művelődési központ színháztermének bejárati elő­csarnokában vetítik le azoknak, akik munkájuk vagy más el­foglaltságuk miatt a mérkőzést nem láthatták. A DÍJKIOSZTÁS. A szek­szárdi borvidéki borverseny ünnepélyes díjkiosztását teg­nap tartották meg a szekszárdi Városi Tanács nagytermében. Dr. Diófási Lajos akadémikus értékelte a verseny tapasztala­tait. Ezt követően dr. Schwem- mer László, a szekszárdi Vá­rosi Tanács általános elnök- helyettese adta át a díjakat és az okleveleket. + HURRIKÁN. Eddigi — nem végleges — adatok sze­rint 140 halottja van annak a hurrikánnak, amely csütörtök­ről péntekre virradóra pusztí­tott a kelet-indiai Orissa ál­lamban. Hivatalos források sze­rint a halottak' száma megha­ladja a 200-at is. A szélvihar 500 ezer lakóházat teljesen el­pusztított az állam partjnenti Övezetében. A nagy elhatározás A család Pátere — közis­mertebb nevén: Don Pedró négy és fél éves korában tiszteletreméltó kombinativ képességről tesz nap mint nap tanúbizonyságot. Számá­ra nincs rejtély, nincs titok, nincs megoldhatatlan fel­adat. Kortársaihoz igazodva, ter­mészetesen ő is több 1 Ízben letette már a nagyesküt, hogy felnőtt korában majd mivel keresi kenyerét. Legutóbb vil­lamosvezető akart lenni. De most világ csodája történt vele. Doh Pedró lélekszakadva rohan édesanyjához és csil­logó szemmel rebegi: — Anya, már nem akarok villamosvezető lenni! Már nem érdekel! Tudod... — Mondd, mondd már kis­fiam ... — biztatja komoly érdeklődéssel az édesanyja. Péter a szférák zenéjét hallva súgja, majd rikoltja: — Anya, tudod, én, te, én ... szóval zebrafestő le­szek! — szíj — — A Lélek és lest sorozat V. részét, a Belső utakat hallgathatjuk meg a Kossuth rádióban 20 óra 1 perctől. Popper Péter könyve segíteni szeret" ne az embereknek abban, hogy ké­pesek legyenek felismerni emberi tel­jességük útjait. Az útkeresésben azon­ban sok-sok vakvágány várakozik ránk. Ilyen zsákutca pl. a jóga és ilyen a számos különféle parapszi­chológiái útmutatás. Ezek kritikája­ként is mi mindenben segít ma már a tudomány? — erre felel az adás Popper Péter és Ádám György szak­értésével és az egyik budapesti jó­gaszalon vendégeinek közreműködé­sével. A szegedi körzeti stúdió Improvi­záció című műsorát 18 óra 30 perc­kor sugározza a tévé 1-es program­ja. Dr. Hulin István baleseti és ideg­sebész főoryos életében — az orvo­si hivatás mellett — főszerepet ját­szik a dzsessz. Mindkettőhöz improvi­záló készség is szükséges. A portré­film a „két életű" sebészt és zenészt mutatja be. A tévé 1-es programja 20 órától vetíti a San Francisco utcáin cí­mű bűnügyi filmsorozat Az utol­só lövés című epizódját. O TOTÓTÁJÉKÓZTATÓ. A Sportfogadási és Lottóigazga­tóság közlése szerint a 23. heti totónyeremények az ille­ték levonása után a követke­zők: 13 talólatos szelvény 19 darab, nyereményük egyenként 113 285 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 4 darab, a nyeremény és a juta­lom együtt 292 652 forint. 12 találatos szelvény 496 darab, nyereményük egyenként 2893 forint. 11 találatos szelvény 5707 darab, nyereményük egyenként 251 forint. A 10 ta­lálatos szelvények száma 34 787 darab, nyereményük egyenként 62 forint. A közölt adatok nem véglegesek. * MOLNÁR M. GYÖRGY festőművész alkotásaiból nyí­lik kiállítás június 11-én a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeumban. A kiállítást — mely június 30-ig tekinthető meg — Kovács János, Szek- szárd tanácselnöke nyitja meg. 20-25 fok Eleinte országszerte erősen felihős, il­letve borult lesz az ég, ma'jd átmeneti­leg csökken a felhőzet. Sokfelé várha­tó Icisébb pső, zápor, főleg a déli or­szágrészen helyenként zivatar. Átmene­tileg megerősödik az északi, északkeleti szél. Tovább gyen­gül a felmelegedés. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 20 és 25 fok között alakul. a I I I I I I » i ■ I I I I Kutya fsita róka - róka falta... Berakják a rókát a kotorékba E Torokfogás - első díj Balesetek Az elmúlt héten számos koc­canásos baleset volt megyénk útjain, a személyi sérüléses bal­esetek száima hat. Kettő gyors­hajtás miatt, egy az elsőbbség meg nem adása következtében, egy a kanyarodásra vonatkozó szabály megszegése, kettő pe­dig gondatlan vezetés miatt volt. Június 4-én, reggel nyolc óra­kor Paks belterületén, a Dózsa Gy. utcában Lázár Pál, Sár- szentlőrine, Kossuth utcai lakos személygépkocsival, kanyarodás közben elütötte a segédmotor- kerékpárjával szabályosan ha­ladó Kovács János paksi lakost, aki súlyosan megsérült. Tevelen, a község belterüle­tén Zsedényi László, Siklós, Jó­zsef A. utcai lakos személy- gépkocsival elütötte a jobb ol­dali járdáról lelépő, három­éves J. N.-t, akit súlyos, élet- veszélyes sérüléssel szállítottak a kórházba. OL VA S TAM Amit szabad Jupiternek... Senki emberfiának nem ajánlom, hogy adócsalást köves­sen el, mert hazai ismereteim szerint semmi esélye arra, hogy vígjátékba és mesébe illő módon „fizessen is, nem is" azért, amit elkövetett. Igen, eltalálták. Sophia Loren minap véget ért börtön- kalandjára gondolok, arra, ami (nem tévedés) egy 1963- ban elkövetett adócsalás miatt 1962-ben esett meg vele. A világsztár — aki felett ugyanúgy járt el az idő, mint a leg­több halandó felett — két hetet vendégeskedett a casertai fegyházban. A rá kiszabott egy havi börtönbüntetésből eny- nyit töltött le, majd harcba vetve hóditó eleganciáját, pa­rádésan távozott. Rendőri diszkisérettel és azt példázva, ami ősrégi igazság: amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek... Hogyan? Hogy köreinkben is elő-előfordulnak Jupiterek? Megengedem. Csakhogy a mieink „trónfosztásai" szeren­csére se vígjátékba, se mesébe nem illőek! — óa — A közelmúltban több bejelen­tés érkezett az Állami Biztosító­hoz: Szekszárdon, sulhancok az­zal szórakoznak, hogy az úton haladó járműveket csúzlival lö­völdözik. Több járművezető azt is elmondta, hogy amikor kop- pant a kocsiján a kavics, s ki­ugrott, hogy a tettest nyakon- csípje, hiábavaló volt a fára­dozása, mert a srácok besza­ladtak a bérházba, ahol nyom­talanul eltűntek. A csúzlival Okozott kárt, pél­dául az ablakbetörést a bizto­sító nem tudja minden esetben megtéríteni. Csak akkor, ha a tettes ismert. Hiszen a Casco is leginkább akkor fizet, ha hátrahagyott írás alapján meg­állapítható, hogy ki volt a kár­okozó, akinek természetesen semmi bántódása nem esik. Mindenesetre érdemes volna, főleg Szekszárdon, a Bezerédj utca mindkét végén, a Béri Ba­logh Ádám utcában figyelni a csúzlizó srácokat, s jó lenne, ha az úttesten járművel közlekedők érdekében a gyalogosok is fi­gyelmeztetnék a csúzlizó fiata­lokat... VÍZI ÉLET A BM közlekedésrendészete nemrég röpcédulákon, szóró­lapokon, s plakátokon figyel­meztetést tett közzé, a vízi köz­lekedéssel kapcsolatban. Miu­tán Tolna megye határát csak­nem kilencven kilométer hosz- szűságban mossa a Duna, ért­hető, ha a lakosság ezt a vízi utat a nyári szórakozás idején igénybe veszi. Amint sok-sok veszéllyel jár a folyóvízben a fürdés, úgy veszé­lyes a ladikázás, a motorcsó­nakkal való száguldozás. Sok éves tapasztalat alapján mond­ható el, hogy a motorcsónak­kal közlekedők nem veszik fi­gyelembe a vízi közlekedési szabályokat: elhajtanak a hajó­vonták előtt, nagyon megköze­lítik az uszályokat és tapasztal­tak már olyant is a rendőrök, hogy a homokos padkán für- dőzők a közelben haladó hajó hullámverését hullám­fürdőnek használják, ami rend­kívül veszélyes. A rendőrség éppen ezért kéri, hogy motorcsónakokkal, ladi­kokkal lehetőleg a sekély víz­ben, ne a hajóútban közlekedje­nek, s fürdésre csak a kijelölt helyet vegyék igénybe. Visszhang Programme Május 25-i számunkban kifo- Továbbá: gásoltuk, hogy a Programme című, több nyelven megjelenő műsorfüzet, hírünk helyett ál­hírünket kelti a világban, téves adatokat közölt Tolna megyé­ről. A Programlapok Szerkesz­tőségéből M. Tátrai Éva szer­kesztő válaszából idézünk azzal a megjegyzésünkkel kapcsolat­ban, hogy Bonyhád hiányzik a lapban közölt térképről: „Magyarország térképünket rövidesen megváltoztatják, új­ra rajzoltatjuk. Reméljük, az új, részletes térkép használha­tóbb lesz." „Sajnálattal kell megállapí­tani, hogy Dombóvár—Gunaras fürdőt eladtuk a somogyiaknak. Ez bizony durva hiba. A kör­nyék részletes és sajnos, téves leírását a gyógyfürdő-igazgató­ság országos anyagából ollóz­tuk. Mint kiderült, helytelenül... Köszönjük, hogy felhívták figyel­münket e nem csekély hibára." A Programlapok Szerkesztő­ségének korrekt válasza után már csak egy kérdés marad. A gyógyfürdő-igazgatóság mikor járt Gunarason...? O.l. ^fepÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. ^ Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: 5ZÉLL ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- FL - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. Húzd ki, kiskutyáin

Next

/
Oldalképek
Tartalom