Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-04 / 129. szám
ArtËPÜJSÀG 1982. június 4. Tamásiban és Pakson Fanfárok hangjára vonultak be a résztvevők Tamásiban az ünnepélyes megnyitóra Kosárlabda Ezüstérmes a Garay Gimnázium csapata A kosárlabda középiskolás kupa országos döntőjére kedvezőtlen előjelekkel készült a szekszárdi Garay János Gimnázium női csapata. Az együttes legjobb játékosa. Támer az elődöntő során súlyos bokasérülést szenvedett, lába azóta is gipszben van. Az ő hiányában csak a tisztes helytállás lehetett a szekszárdi csapat célja. Az országos döntő első mérkőzésére Szekszárdoh került sor, amelyen a vártnál is súlyosabb vereséget szenvedtek a garay- sok az igen jó játékerőt képviselő kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium együttesétől. Az első félidő 10. percében a hazaiak irányító játékosa, Somogy- vári is megsérült. Ráadásul gyengén és fegyelmezetlenül is játszottak a lányok, így egyértelmű volt az ellenfél nagy pontkülönbségű sikere. Kecskeméti Bányai Gimnázium-Szekszárdi Garay Gimnázium 69-27 (39-21). Szekszárd: Pekk (7), Somogyvári (2), Stella (15), Nagy (—), Gőry (—). Csere: Szegedi (—), Takács (2), Somogyi (1), Polgár (—). Az ellenfél legjobb dobói Hegedűs (20) és Farkas (15) voltak. A kecskeméti visszavágón már nagyon fegyelmezetten játszott a szekszárdi csapat, így a sérült Somogyvárit is nélkülözve, kisebb arányú vereséget szenvedett. Kecskeméti Bányai Gimnázium—Szekszárdi Garay Gimnázium 71-42 (33-20) Szekszárd: Stella (22), Szegedi (2), Pekk (14), Gőry (2), Somogyi (2). Csere: Polgár (—), Temesi (—), Takács (—), Egyed (—). A hazaiak legjobb dobói Hegedűs (14) és Farkas (18) voltak ezúttal is. Az országos döntőben kiharcolt második helyezés is nagyszerű teljesítmény. A Garay Gimnázium sportéletében még nem nyert ezüstérmet kosaras- csapat. Sportolj velünk! OSN A VI. OSN május 9-i, Szakszóidon megrendezett nyitóünnepsége a szó igazi értelmében nyitánynak számított, 'mert utána egymást követték a járási, városi sportünnepélyek. Ezekről számolunk be lapunk mai és vasárnapi számában. Képben és „szóban" ezúttal a tamási járási és a paksi városi sport- ünnepélyek rövid krónikáját közöljük. EZEREGYSZÁZ SZEREPLŐ TAMÁSIBAN A VI. OSN tamási járási nyitóünnepélyét a járási székhely új sporttelepén rendezték meg.. A ragyogó napsütés, az üde környezet jó 'hangulatot kölcsönzött a felsorakozott 1100 résztvevőnek,és a lelátón helyet foglalt közel ezres nézőközönségnek. Fiáth Attila, az MSZMP tamási járási bizottságának titkára mondott megnyitó beszédet, amelyben méltatta a sport jelentőségét. Ezt követően tíz műsorszámban pályára lépett fiatalok sokszínű, fegyelmezett bemutatójukkal szórakoztatták a nézőket. Az első vastapsot a tamási általános iskola harmadik és negyedik osztályos tanulói kapták, akik erre a célra készített egységes öltözetben, nem- zetiszínű zászlócskákkal a kezükben ütemes, hangulatos zászlógyakorlatot mutattak be, A vastapsot harsány nevetés követte, amikor a tamási gimnázium fiútanulói a régi idők tornájával rukkoltak elő. A gyönki, hőgyészi és a si- montornyai iskolások gyakorlatán sem érződött az idegen pálya, bemutatójuk kedves színfoltja volt a sportünnepélynek. A legkisebb résztvevők a második osztályosok voltak, akik bot- gyakorlatukkal ragadtatták tapsra a közönséget. A tamási általános iskola felső tagozatosainak közös szabadgyakorlata is sokáig emlékezetes marad: a 480 szereplő látványos bemutatója magával ragadta a nagyszámú publikumot. Az 518. számú Szakmunkásképző Intézet leánytanulóinak csoportja létszámában ugyan nem vetélkedhetett az általános iskolásokéval, de ami a kecsességet illeti, annál inkább. A szakmunkásképzősök bemutatták: hogyan lehet a diszkót beépíteni a gimnasztikába. A tamási gimista lányok pattogó ritmusú, nehéz elemeket tartalmazó és szépen végrehajtott szabadgyakorlata után látványos záróképpél búcsúzott közönségétől az OSN szereplőgárdája. A jól végzett munka öröme a bemutatóval azonosult és a tapssal sem fukarkodó közönség tetszésnyilvánítása arról tanúskodott, hogy jól sikerült a sportünnepély Tamásiban. KÉT ÉS FÉL ÓRÁS MŰSOR PAKSON A VI. OSN paksi városi ünnepélyére az 1800 résztvevőn kívül 2500 nézőt csalogatott ki a kellemes napsütés a PSE sporttelepére. Szinger 'Ferenc, a városi-járási sportfelügyelőség osztályvezetője nyitotta meg a rendezvényt. A 'lelátón helyet foglalt többek között Baksay Ferenc, a járási-városi pártbizottság titkára és dr. Kiss Frigyes, a Tolna megyei Tanács V. B. járási hivatalának elnöke is. A város négy általános iskolájának, valamint a Vak Bottyán Gimnázium tanulói két és fél órás műsor keretében mutatták be színpompás, változatos gyakorlataikat. Az ünnepély látványát szavakban szinte lehetetlen visszaadni. Nagy közönség- sikert aratott a Bezerédj általános iskolások zászlógyakorla- ta. a II. számú Általános Iskola asztaliteniszütős gyakorlata, a gimnázium padgyakarluta. De kijutott az elismerésből a lll-as számú iskola karikagyakorlatának, a dunakömlődi iskola zászlós szabadgyakorlatának és a Bezerédj iskola gúlagyakorlatának is. A gyakorlatok közé játékos sportvetélkedőt és különböző távú futószámokat is beiktattak a rendezők. A játékos sportvetélkedőt a Bezerédj iskola tanulói nyerték a ll'l-as számú iskola és Dunakömlőd csapata előtt. /• Tolna megyei siker Hollandiában Az országos döntő eredményhirdetése. A dobogó legmagasabb fokán Hábel István. Dr. Vincze Győző rendőr ezredes átadja a dijat a II. helyezett Király Zsoltnak. Május 25-e és 29-e között Hollandiában, Amszterdam közelében került lebonyolításra az Ifjúsági Közlekedési Kupa nemzetközi versenye, amelynek segédmotoros kerékpár kategóriájában 17 ország fiataljai vettek részt. Az európaiak mellett ott voltak Egyiptom és Tunézia versenyzői is. Hazánkat két Tolna megyei diák, Hábel István, a dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium végzőse és Király Zsolt, a tamási Béri Balogh Adóm Gimnázium II. osztályos tanulója képviselhette, miután a területi, majd az országos versenyen elért helyezéseik alapján erre jogosultságot szereztek. A két megyénkbeli diák beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket, derekasan helytállt a nemzetközi mezőnyben is és megnyerve a csapatversenyt, Hábel Pista egyéniben első. Király Zsolt pedig a második helyen végzett. Hazaérkezésük után beszélgettünk velük élményeikről. Milyen kilátásokkal indultatok Hollandiába? — Arra, hogy a versenyt megnyerjük, nem számítottunk — mondja Hábel István, csak abban bíztunk, hogy utolsók nem leszünk. Olyan államok diákjai voltak ugyanis az ellenfeleink, mint Anglia, NSZK, Franciaország stb„ ahol a motorizáció s mindaz, ami ahhoz tartozik, fejlettség tekintetében a mi országunké előtt jár. Joggal tarthattunk hát partnereink nagyobb tudásától, rutinjától is. Szerencsére az utóbbiakban mi bizonyultunk jobbaknak. Nehezek voltak a feladatok? Az elméleti kérdéseket — válaszol Király Zsolt — a nyelvi nehézségeket kiküszöbölendő, vetített képek formájában adták fel. A vásznon látott jármű helyzetéből következtetve kellett megítélnünk vezetője szabályos, vagy szabálytalan magatartását. A példák aránylag könnyűek voltak, mindketten egyszer tévedtünk, ám az tíztíz hibapontot jelentett. És a gyakorlati verseny miből állt? — Három részből. Végigmotoroztunk egy szabályossági, eay ügyességi pályán, aztán terep motorozást kellett gödrös, homokbuckás, kanyargós úton bemutatnunk. —A legnagyobb nehézséget az okozta — szól közbe Hábel István —, hogy az ott kapott, Honda gyártmányú segédmotor szokatlan volt. Verseny előtt csak nagyon keveset gyakorolhattunk rajta. De azért sikerült minden, néhány hibaponttól eltekintve. Hánytól kellett „eltekintenetek" összesen? — A versenyen elérhető legmagasabb pontszám 500 volt. Ebből én húszat, Zsolt 25-öt vesztett. Mindenki más ennél többet. A két fiú előveszi táskájából a bajnokcsapat ezüstserlegének két, kicsinyített mását és az egyéni arany-, ezüstérmet. Közben mesélik, hogy a serleget Margit hercegnő, a holland királynő húga, az érmeket pedig a Nemzetközi Balesetmegelőzési Szervezet francia elnöke adta át. Korábban értetek már el eredményt közlekedési versenyen? Hábel István nemet int a fejével. Király Zsolt szerénykedve elárulja, hogy 1980-ban Zán- kán kerékpárral KGST-versenyt nyert négy nemzet tanulói előtt. A mostani sikereteknek szerintetek mi volt a záloga? Hábel István szólal meg előbb : — Mindenekelőtt ismerni kell a közlekedés szabályait a gyakorlatban is. Sokát köszönhetek Boda István tanár úrnak, aki fáradhatatlanul készített fel a versenyre. Aztán, mindkettőnk nevében elmondhatom, hogy eredményünkhöz döntően hozzájárult a megyei verseny, ahol a feladatok nehézségi foka az országosét, de a nemzetközi vetélkedőét is felülmúlta. Ez elsősorban az MKBT, személy szerint Vadász Tibor rendőr őrnagy elvtárs munkáját dicséri. De a nemzetközi döntő előtt az OKBT részéről is messzemenő segítséget kaptunk. Király Zsolt még hozzáteszi, hogy őt korábban, mint őcsényi kisdiákot, Zala István tanár indította el az eme szép győzelemhez vezető úton. PIÁCSEK GYÖRGY Kézilabda MNK-selejtező Hőgyészi HSC—Siklós 36-29 (19-15). Hőgyész, 500 néző. V: Kerekes, Török. Hőgyész: Bach — Lázár, Németh, Kerekes, Gábor, Kovács, János. Csere: Sza- bó-IBakos, Topa, Kurcz, Teffner, Spoljár. A kezdés után a hazaiak szereztek kétgólos vezetést Lázár réyén. A félidő 10, percéig szoros volt az állás, a vendégcsapat 6-5-re felzárkózott. A folytatásban 10 perc alatt nyolc hőgyészi gólnak tapsolhattak a nézők. A 21. percben Badh büntetőt hárított. A hajrában rákapcsolt a Siklós és hátrányát a szünetig négy gólra csökkentette. Szünet után' ismét a Hőgyészi HSC kezdett jóbban, Bach két büntetőt hárított sorozatban. A 24. percig tovább növelte előnyét a hazai gárda, ekkor 35-23 volt az állás. A biztos vezetés tudatában a HSC edzője játéklehetőséget biztosított a fiatal játékosok számára is. izgalmas, jó iramú mérkőzés szemtanúja lehetett a nagyszámú közönség. A HSC gólszerzői: Kerekes 12, Lázár 8, Szabó-Bakos 4, János, Kovács, Gábor 3—3, Topa, Németh, Teffner. Dunaföldvár—Honvéd Rákóczi SE 30-23 (15-10). Dunaföldvár, .200 néző. V: Kincses E„ Kincses Z. Dunaföldvár: Mestyán — Dukai I., Kovács, Bocs, Koilics, Nagy, Szilasi. Csere: Szabó I., Sörös, Mészáros, Szabó J., Dukai L. Gólszerzők: Kovács 10, Kolics, Nagy 7—7, Dukai I. 3, Szilasi 2, Bocs. Mindkét félidőben a dunaföld- vári gárda irányította a játékot és meggyőző teljesítménynyel harcolta ki továbbjutását a hçlyenként túl keményen játszó honvédcsapat elten. Mészöly Kálmán kijelölte a 22-es keretet Csütörtökön délelőtt a Jókai klubban megtartott sajtótájékoztatón Mészöly Kálmán szövetségi kapitány közölte a spanyolországi világbajnokságra utazó 22-es keretét. Az utazók névsora : Kapusok: Mészáros Ferenc (Sporting Lisszabon), Katzirz Béla (Pécsi M5C), Kiss Imre (Tatabánya). Hátvédek: Martos Győző (Watersdhei), Bálint László (Toulouse), Tóth József (Ú. Dózsa), Kerekes Attila (Békéscsaba), Rab Tibor (Ferencváros), Varga József (Bp. Honvéd), Csahay József (Videoton), Garatra Imre (Bp. Honvéd). Középpályások: Müller Sándor (Hercules Alicante), Sallai Sándor (Debreceni MVSC), Csongrádi Ferenc (Videoton), Csapó Károly (Tatabánya). Csatárok: Fazekas László (Antwerpen), Nyilasi Tibor (Ferencváros), Törőcsik András (0. Dózsa), Kiss László (Vasas), Pölöskei Gábor (Ferencváros), Szentes Lázár (Rába ETO), Bo- donyi Béla (Bp. Honvéd). Válogatását Mészöly Kálmán szövetségi kapitány így indokolta : — Mielőtt végleges döntést hoztam volna, természetesen meghallgattam az orvosi véleményeket a sérültekről. Ezek szerint Martos és Kiss László már bekapcsolódhat a munkába, semmi akadálya Alicantéba utazásuknak. Nyilasi térdén is enyhébb a sérülés, mint gondoltuk, nem iesz baj vele. Szántó a szerda esti mérkőzésen komolyan megsérült, nem jöhetne időiben rendbe, ezért a fiatal Csühay helyettesíti őt, akinek még az az előnye is megvan, hogy több poszton is használható. A négy kapus közül-a két tapasztaltabb, idősebb játékos mellett ezúttal a tatabányai Kiss Imrér ; esett a választásom, de meg kell jegyeznem, hogy Zsiborás is példamutatóan végezte az előkészületi munkát. Hannich már többször szóba került a válogatásnál, munkájával nem volt probléma, őt azonban inkább a jövő emberének tartom. íPóczik Achilles- ínsérüléssel bajlódik, ő maga kérte, hogy kiválhasson a munkából és Győrött legyen kezelés alatt. A simontornyai általános iskolások bemutatója A paksi Vak Bottyán Gimnázium tanulóinak padgyakorlata A paksi OSN-en nagy sikert aratott a Bezerédj Általános Iskola, felső tagozatosainak gúlagyakorlata