Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-30 / 151. szám

1982. június 30. ÜÈPÜJSÀG 3 A turizmus haszna Az országgyűlés nyári ülésszakán a belkereskedelmi mi­niszter expozéjában kitért az idegenforgalom alakulására. Szavaiból kitűnt, hogy néhány éve kedvező fordulatot vett a Magyarországra irányuló turizmus. Míg korábban igen sok vendéget fogadtunk viszonylag kevés haszonnal, újab­ban arra törekszünk, hogy a turizmus minél jelentősebb gazdasági eredménnyel járjon. A vendégfogadás rossz értelemben vett rekordéve 1978 volt, amikor kereken 17 millió külföldi lépte át határainkat. Bár nemzeti büszkeségünknek hízelgett ez a nagy érdeklő­dés, rá kellett jönnünk, hogy nem jó úton járunk. A fősze­zonban tömegesen étkező vendégeket nem tudtuk megfe­lelően elhelyezni: kialakultak a vadkempingek, százezrek vertek sátrat közművek nélküli területen. Az üdülőhelyeken, elsősorban a Balatonnál elviselhetetlen volt a zsúfoltság, vagyis olyan állapotok alakultak ki, amelyek kevéssé alkal­masak az üdülésre, a pihenésre. Ráadásul ebből a vendégforgalomból az állam viszony­lag igen csekély bevételhez jutott. Egyrészt azért, mert a turisták jószerivel csak éjszakáztak és étkeztek az ország­ban, tehát alig vették igénybe egyéb turisztikai szolgáltatá­sokat. Másrészt többségüknek csak magánházaknál, ma­gánnyaralókban jutott hely, és a szállásadók jó része nem fizetett adót. Miért jött mégis, a zsúfoltság ellenére oly sok nyugati turista hozzánk nyaralni? Azért, mert nálunk meglehetősen olcsón lehetett lakni, étkezni, szórakozni. Nem csupán az alacsony árak miatt, hanem azért is, mert a turisták sokkal előnyösebben válthatták be valutájukat - igaz, illegálisan — magánszemélyeknél, mint a bankban. Ez egyúttal azt ered­ményezte, hogy az állam a hetvenes évek tömeges turizmu­sából viszonylag szerény bevételhez jutott. A fordulat, amire a belkereskedelmi miniszter expozéjá­ban is utalt, a hivatalos valuta- és devizaárfolyamok módo­sításával kezdődött. Az árfolyamokat az állam fokozatosan úgy alakította, hogy ma már a turistáknak nem érdemes az illegális utat választaniuk: valutájukért reális forintösszeget kapnak a hivatalos pénzváltóhelyeken. Az árfolyamok mádos'ítása csak egy volt a „minőségi tu­rizmus" érdekében hozott intézkedések közül. Mert közben nagy tempóban épültek szállodák, motelék, fogadók, kem­pingek, strandok, sportpályák és egyéb, hazai és külföldi turisták szórakoztatására, sportolására alkalmas intézmé­nyek. Ugyanebben az időszakban adott az állam nagyobb lehetőséget magánszemélyeknek arra, hogy panziót, kem­pinget létesítsenek, üzletet, vendéglőt nyissanak, ami egyút­tal növelte az ország fogadóképességét és az állam bevé­teleit is. A statisztikákból kitűnik, hogy korábban a külföldről Ma­gyarországra érkezetteknek csak egy része volt turista, vagyis aki 24 óránál többet tartózkodott határainkon belül. 1978-ban például 17 millió beutazót regisztráltak, ám kö­zülük mintegy hétmillióan még aznap elhagyták az orszá­got. A sietős vendégek egy része átutazóban volt, több­sége azonban csak bevásárolni jött. Ez az úgynevezett be­vásárló turizmus - részben a mesterségesen alacsonyan tartott élelmiszerárak miatt - szintén nem kedvezett nép­gazdaságunknak : ezért is szigorították meg a vámszabályo­kat. Bár ezek az intézkedések 1979 óta csak fokozatosan tör­téntek, hatásukat már jelzik a statisztikák. 1981-ben csak 14,8 millió beutazást regiszrálta'k, de a turisták - tehát a 24 órán túl tartózkodók - száma nemhogy visszaesett volna, hanem nőtt mintegy félmillióval. A vendégéjszakák száma az 1978-as 61 millióról tavalyra 73,6 millióra emelkedett, azaz egy turista átlagosan a korábbi 6 helyett 7 napot tar­tózkodott hazánkban. Nyilván, mert jobban érezte magát, több lehetőséget talált üdülésre, szórakozásra-, ismeretszer­zésre. Nőtt azoknak az aránya is, akik kereskedelmi szálláshe­lyen _ szállodában, kempingben, motelben, turista'hózban, kollégiumban, illetve adófizető magánszemélyeknél - éj­szakáztak, bár a másutt megszállók aránya még 1981-ben is igen magas, mintegy 65 százalék volt. A minőségi fordulat a legpregnánsabban az ország de­vizabevételeinek alakulásán mérhető. Míg 1978-ban a 17 millió beutazó mellett 7,8 milliárd forint volt a bevétel, ad­dig 1981-ben a 14,8 millió külföldi látogatásából kereken kétszer annyi, 14,1 milliárd forintnak megfelelő devizabevé­telt könyvelhettünk el. Ezen belül a rubelelszámolású bevé­telek 5,8 milliórdról 7,1 milliárd forintra nőttek, s ennél sok­kal nagyobb arányban emelkedtek a tőkés idegenforga­lomból származó dollárbevételek: forintra átszámítva az 1978. évi 1,9 milliárd ról 6,2 milliárdra. Az idei előszezoni adatok további javulást mutatnak. Az év első négy hónapjában a tőkés országokból érkezettek vendégéjszakáinak száma 16 százalékkal, a bevétel pedig 79 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszakét. A négy hónap alatt kereken 50 millió dollár bevétel szárma­zott a tőkés idegenforgalomból. £z a bevétel tulajdonképpen export, ráadásul az idegen- forgalmi devizakitermelés gazdaságosabb, mint az áruex­port. Az idegenforgalmi tevékenység csak minimális importot igényel, ugyanakkor a turizmus keretében „értékesíteni" tu­dunk olyan árukat és szolgáltatásokat, sőt, földrajzi, termé­szeti és egyéb adottságokat, amelyeket nehezen, illetve egyáltalán nem lehet exportálni. GÁL ZSUZSA Élet a végeken Koppányszántói emberek iltakoznak. Egyáltalán nem érzik világvéginek .... . magukat attól, hogy Tol­na es Somogy határán élnek. Aki itt látta meg a napvilágot, cseperedett emberré, bármi messzi sodorja az élet, ide jár haza. A tágabb értelemben vett család — a község lakossága — fogyatkozó pedig. -Igaz, so­hase volt ezret elérő, vagy azt meghaladó. Úgymond azért, mert „az egyke volt mindig a divat”, ha ugyan megfelelő ez a szóhasználat. A helybeliek szerint a kényszerű okosság vit­te rá az egykor volt koppány- szántóiakat a bőséges gyer­mekáldás elutasítására. „Annyi száj legyen, amennyinek jut elegendő kenyér” — vallották, de azt már igencsak kevesen beszélték ki, még maguk között is, hogy uralkodó indíték az egykézésben a sehol se köny- nyűszerrel megteremthető jó­mód féltése volt. Ide készülőben olvastam el azt az 1979 őszén készült kró­nikát, amit Magazin címszó alatt írtunk szűkebb hazánk va­lamennyi településéről, Kop- pányszántóról is. így vált való­ban izgalmassá a kérdés: azóta merre mozdult itt az élet? Ja­vultak-e a lakóhelyi viszonyok, mi lett az akkor megismert re­ményekkel és egyéni elhatáro­zásokkal? Tart-e még a jám­bor, egymást ugrató rivalizálás értényiek és szántóiak között? Feszesebbre váltott-e a kapcso­lat a székhely községgel, Nagy­konyhai? Mi van a tsz patro­nálta hagyományőrző csoport háza táján, s a klubkönyvtár, mint a közművelés egyetlen ott­hona került-e már klubnak megfelelő körülmények közé? Sokszor olvassa, hallja az ember mostanában, hogy ma­holnap még a családokban is elfelejtenek beszélni egymással a családtagok. Mert „ez a ro­hanó élet..." S következik a panaszáradat az életre, amit mi magunk csinálunk olyanná, ami­lyen. Rohanóvá is, de abbéli elszánt igyekezetünkben, hogy jó legyen, tartalmas is legyen, mert ebből mindegyikőnknek csak egy van. így hát szenvel­gés a legtöbbször beszélgetési képességünk elsiratása. Kop- pányszántón nemcsak szeret­nek, tudnak is beszélgetni az emberek. Az őszintén érdeklő­dő idegennel se másként, mint valami hirtelen előkerült régi ismerőssel. Mert nincs dolguk? Kalányos János, aki mindig földműves akart lenni... A gázpalackok délután „sétálnak" a cseretelepre Igencsak sok van. Ezen a tájon hagyományos az állattartás, a háztáji termelés a napi mun­kán fölül. A szülők, nagyszü­lők nemzedékét itt is azt hajt­ja, ami szerte az országban másutt: minél többet adni a gyerekeknek, meg azok gyere­keinek! De azért szívesen látott a váratlanul betoppanó kíván­csi. Itt, Kopitár Vincéék portá­ján is, ahol a nagymama —- Kopitár Vincéné tanácstag, vb- tag, újabban a közös tanács, elnökhelyettese is — legkisebb unokáját, Kingát dajkálgatja az öreg almafa hűvösében. Nemrég jött meg az óvodából — ahol dajkaként dolgozik —, s először nem az itthoni mun­kába kapott, mert reggel óta nem látta az itt nyaraló két unokáját. Jogász lánya és veje Budapesten élnek, de gyakori vendégek itthon. Most meg, hogy Kingával gyesen van az édesanyja, mi sem egyszerűbb, mint hazajönni. A hároméves Istvánka elbűvölten barátkozik a környezettel. Főleg „az álla- -tokért van oda"... Kopitárné, aki két évvel dol­gozta már túl a nyugdíjkorha­tárt, a télen meleg, nyáron hű­vös ház középső szobájába in­vitál bennünket, s nem is tit­kolja büszkeségét, míg csodál­juk a szoba gerendás mennye­zetét, amit a gyerekek nem engedtek „korszerűsíteni". Nagy kár is lett volna érte. A leg­több tömésfalú, régi házban meghagyták a gerendákat. Né­mely lakóházat érdemes lenne különben a népi építészet em­lékeként védelem alá helyezni Koppányszántón, ha nem be­csülnék — némely családban éppen a tanult, innen messze került gyerek biztatására — a régit. ‘Elhanyagolt épület — sajátságos módon — majd csak annyi van, amennyi köztulaj­donú. Hiszen, ha mindenre, ami igény szerinti szépülés, annyi pénz lenne, mint ameny- nyi kellene! De nincs... Ezért olyan kopott-vedlett az iskola és tájéka, s csinál rossz reklá­mot a kisközségnek a „szél- öblítéses" WC-tömb félig le­szaggatott ajtóival a falu szí­vében. A volt iskolában kapott helyet az orvosi rendelő. Belül megfelelő a feladatának. A '•„kívüliéi” van gond. Lenne pe­dig egy státus 1900 forintos fi­zetéssel a közterület helyi gaz­dája, gondozója részére. Je­lentkező nincs az állásra. A ■munkaképes korú lakosság zö­me a jó hírű termelőszövetke­zetben dolgozik, mellette sokan eljárnak, főleg Tamásiba. — Milyen feladat tanácstag­nak, vb-tagnak lenni Koppány­szántón...? óval az ismerkedés után hangzott el a kérdés. Előtte még elmesélte Ko- pitarné, hogy tíz egynéhány éve úgy megharagudott a Népúj­ságra egy igaztalan riport miatt, hogy lemondta az újsá­got. De nem tartott sokáig a harag, mert el se füstölgött a mérge, már kezdtek hiányozni a megyei hírek. Igaz, jöhetné­nek erre többször is az újság­írók, mert tény, hogy sok szál­lal kötik a történelmi esemé­nyek és a hagyományok ezt a vidéket Somogyhoz, ők azért tolnaiak. — Félszáz előfizetője sincs a megyei lapnak — mondom, s ezen csodálkozik kicsit, mert majd annyi újság jár Szántóra, ahány lakóháza van. Márpedig a háromszáz házban hétszáz- egynéhányan élnék. — És jól élnek? Nem roszul, no de elgondol­hatja bárki, mi munka van emögött. Olyan igazi, templomi egeret is szégyenítő szegény? Nincs. Alig van idős, magányos ember, akit a közös tanács se­gélyez. A 22 évvel ezelőtt létrehozott óvodába most 17 gyerek jár. Soha még az óvoda olyan ked­vező körülmények között nem működött, mint jelenleg. S ez százszázalékosan a közös ta­nácsnak tulajdonítható! A ma­gazin megjelenése óta el­készült a Rákóczi, más néven Temető utca kövezése. El se képzelheti idegen, mennyi jaj­baj tárgya volt ez az utca. Szó­val a helybeliek okkal hajtot­ták a község vezetőit, mond­ván. ha már az emberi életút olyan rögös, legalább a végén, az örök nyugvás felé tartva ne kelljen attól reszketni, hogy a hepehupák miatt „leveti" a halottaskocsi a koporsót. Ta­valy tavaszra lett készen az enyhén befelé lejtő betonút, hogy a föntről lefelé zúduló vi­zet is elvezesse. A vezetékes víz hálózatát a tsz kútja látja el. Szó volt tározó építéséről is 1979-ben. Hát ez nem tudott elkészülni. De csak meglesz ez is, főként a tsz jóvoltából. Ve­hetem nagy szónak, hogy a vegyesboltra nincs panasz, csak az apró vasáruból nincs soha annyi, amennyi kellene. Van azután egy jó hír is. Mintha megállt volna az elvándorlás. Stagnál a lakossági lélekszám, s nyilván nem következett vol­na be ez a megállapodás, ha nem lenne jó a koppányszán- tóiak közérzete. ŸÈjt..'. közös tanácsban heten Ji képviselik a község la­Li-isJ kóit, s azt mondja Kopi­tárné, hogy mióta az innen ug- rásnyira lévő értényieket a vég­rehajtó bizottság tagjaként is Pintér Miklós szolgálja, nehe­zebb lett a dolga. A szántaiak­nak, értényieknek is sokféle jo­gos igényük van. Nem beszélve arról, hogy soha se volt képes­ségük elviselni, ha a másik te­lepülésnek valamiből többje volt. Ne gondoljanak azért testvérháborús hangulatra. A vetélkedés valószínű a két kis­település történetének elején indult. Jobb ízű az élet, ha van kivel böllenkedni, kinek az orra alá törni borsot, paprikát, jó humorérzékre valló summá- zatokkal szorgalomról, borissza- ságról, öltözködésről, egyébről. Kérdezem, hogy vannak Ka­lányos Jánosok? S jó hallani, hogy változatlanul közmegbe­csülés a család osztályrésze, s „bár ott tartanánk, hogy a ci­gány származásúak mind hoz­zájuk hasonlóan szorgalmas, józan életű, okosan gazdálko­dó emberek lennének”! Két éve ez a jókötésű férfi úgy nyilat­kozott, hogy két fia, egy lánya szakmát kell hogy tanuljon a Vili. általános után. Azt hit­tem, szaván fogjuk, de nem így történt. A 18 éves Rozi a tamási Páva betanított mun­kása és most készül Budapest­re kitanulni, amit egy vegy­ipari szakmunkásnak tudnia kell. Laci, ősszel már másod­éves kőművestanuló lesz, és minap jött haza egy megyén kívül szervezett Ifjú Gárda­táborból. Zoli asztalos akar lenni, de előtte még elvégzi a Vili. osztályt is. Kalányosék példásan rendben - tartott udvarán 160 — mahol­nap már rántanivaló — csirke ‘kapirgál, zsibong. Az ólban — ami körül Zoltán sürgölődik nagy szakértelemmel — három sertés hízik, és az istállóban három borjú. A családfő válto­zatlanul a tsz fogatosa és ha újra születne, akkor is a föld­művelést választaná foglalkozá­sul. Merti— igaz, nem gazda­ként, hanem napszámosként — ebben nőtt föl, ehhez ért. Nyilván így van, mert a szőlő ■nem akárkinek adja meg ma­gát. Kalényoséknak szőllejük is van a 1200 négyszögöles ker­ten kívül. Ez az utóbbi az asz- szony terrénuma, de besegíte­nek a gyerekek is. Hát nagy­jából ez a magyarázata annak, hogyha Kalányos János köz­dolgokban kér szót, odafigyel­nek a szavára. fiijjteii :sak szereplésekre készül­je. tében működő hagyo- mányőrzőkre — akik 1980-ban bronz minősítést kap­tak —, meg a klubkönyvtár ja­vulást váró helyzetére terelve a szót, az derül ki, hogy a közös­ségi élet eiszegényesedése ak­kor kezdődött, amikor „elment" innen az iskola. Ennek előnyeit •és hátrányait boncolnánk talán még most i's, de erről máskor majd és másféleképpen. Aktua­litását aligha veszti a téma az elnapolással. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: Czokó S. Meghitt kettős — Kinga és a nagyi

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom