Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)

1982-06-03 / 128. szám

Ünnepi könyvhét Polgári védelem J JÚNIUS 3 CSÜTÖRTÖK Névnap: Xlotild. A Nap kél 4.49 -, nyugszik 20.35 órakor. A Hold kél 17.15 -, nyugszik 3.33 órakor. Százötven évvel ezelőtt, 1832. június 3-án született, és 86 éves korában, 1918-ban hunyt el Alexandre Charles Le- cocq francia zeneszerző, ismert operettkomponista. ■ I O A TAMBOVBAN - me­gyénk szovjetunióbeli testvér- megyéje székhelyén — megnyíló Tolna-szálló üzemelésének se­gítésére tegnap öt Tolna megyei vendéglátóipari szakember utazott testvérmegyénikbe. Ok­tóber 1-ig tartózkodnak a ven­dég-munkahelyen. # ÚJDONSÁG a gyógyszer­táraikban. A Péli Állami Gaz­daság daránypusztai kerületé­ben Cotinus néven új szájvíz gyártását kezdték meg, amely teljes egészében gyógynövények kivonatát tartalmazza. A ké­szítményt a budapesti Semmel­weis Orvostudományi Egyetem Fogászati Klinikáján próbálták ki, és megállapították, hogy megelőzi a fogíny sorvadását, megszünteti a fogíny vérzését, valamint a száj gyulladásos be­tegségeit. Az első szállítmány már megérkezett a Tolna me­gyei Gyógyszertárt Központba, ahonnan a megye gyógyszertá­raiba szállítják. ^ ÉREMGYŰJTŐK TALÁLKO­ZÓJA. Vasárnap Keszthelyen rendezik meg a dunántúli éremgyúitők Vili. találkozóját. A regqel 9-kor kezdődő prog­ram keretében egész napos érémcserére nyílik lehetőség. A BÄV érembolt a helvszínen éremárusítást és -vásárlást is tart. A helyszínen alkalmi pos­tahivatal működik. * GARIBALDI HALÁLÁNAK 100. évfordulója alkalmából ko­szorúzás! ünnepséget rendeztek szerdán délután Körösladány- ban, az olasz szabadságharcos­ról elnevezett téren. A Kossuth rádióban 19 óra 47 porc­tól hallgathatjuk meg dr. Markovics Györgyi és Barát Apollónia A Név­telen Újság című dokumentumműso­rát. A Névtelen Újságról azt mond­ják, sajtótörténeti érdekesség. Ugyan­is egyetlen egyszer jelent meg, 50 évvel ezelőtt, a betiltott Népszava helyett. Akkor is azonnal elkobozták. De ez az egyetlen szám híradás a múltból... A Pedagógusok fóruma 18 óra 20 perckor jelentkezik a tv 1-es prog­ramján. Ez alkalommal az „ötnapos" kísérlet tapasztalatairól szól. A múlt tanévben 250 iskolában hetenként öt­napos tanítás volt. Ez év szeptembe­rében már több ezer általános és kö­zépiskola tér át az új rendszerre. Számukra készült a tapasztalatátadó műsor. A TÁNCOSTOVÁBBKÉPZÉS. ötnapos országos táncosto­vábbképzés kezdődött Szombat­helyen a Népművelési Intézet és a szombathelyi művelődési és sportház közös rendezésé­ben. A már hagyományos Sa- varia nemzetközi táncverseny­nek és a magyar tá.ncbajno'k- ságnak e napokban otthont adó városban ötvenhat hazai tánc­pedagógus, illetve táncos szá­mára szervezték meg a tovább­képzést. Gyorslista az 1982. június 1-én megtartott május havi lottó jutalom- sorsolásról, melyen a 21. heti szel­vények vettek részt. A gyorslistában az alábbi rövidítéseket használtuk: a vásárlási utalv. (1000 Ft), b Lada 1200 S tip. személygépko­csira utalvány. c Polski Fiat 120 P tip. személy- gépkocsira utalvány. d Trabant Lim. Special tip. sze­mélygépkocsira utalvány. e Videoton HiFi-torony (35 000 Ft). f szerencse utalvány (30 000 Ft), g színes televízió (30 000 Ft), h otthon lakberendezési utalvány (25 000 Ft). i iparcikk-utalv. (25 000 Ft), j zenesarok-utalv. (20 000 Ft), k automata mosógép (11 900 Ft). I televízió (10 000 Ft), m vásárlási utalv. (10 000 Ft), n vásárlási utalv. (9000 Ft), o vásárlási utalv. (7000 Ft), p vásárlási utalv. (5000 FtT, r vásárlási utalv. (4000 Ft), s vásárlási utalv. (3000 Ft), t vásárlási utalv. (2000 Ft). A nyertes szelvényeket 1982. június 25-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősseget nem vállalunk. Alább a pécsi körzeben vásárolt nyertes szelvények számát közöljük. 2 377 360 P 2 383 253 r 2 395 039 t 2 400 932 t 2 406 825 s 2 406 825 S 2 418 611 t 2 430 397 t 2 442 183 a 2 448 076 t 2 453 969 f 2 459 862 g 2 465 755 i 2 471 648 j 2 477 541 j 2 483 434 j 2 489 327 o 2 507 006 r 2 518 792 r 2 530 578 P 2 536 471 r 2 542 364 k 2 548 257 n 2 554 150 r* 2 560 043 n 2 571 829 s 2 583 615 s 2 589 508 o 2 601 294 m 2 607 187 s 2 613 080 n 2 618 973 o 2 630 759 t 2 636 652 t 2 648 438 t 2 660 224 g 2 666 117 g 2 677 903 h 2 683 796 i 2 689 689 1 2 695 582 g I 2 701 475 n 2 713 261 m 2 719 154 2 725 047 n 2 730 940 r 2 736 833 s 2 742 726 n 2 748 619 g 2 754 512 P 2 760 405 h 2 789 870 t 2 795 763 m 2 801 656 S 2 807 549 s 2 819 335 m 2 825 228 m 2 837 014 f 2 848 800 s 2 854 693 j 2 860 586 n 2 866 479 r 2 872 372 s 2 878 265 f 2 884 158 i 2 890 051 o 2 895 944 f 2 901 837 i 2 907 730 t 2 913 623 n 2 199 516 f 2 925 409 i 2 931 302 o 2 937 195 o 2 943 088 I 2 948 981 1 2 954 874 P 2 966 660 s 2 972 553 f 2 978 446 f 2 990 232 i 2 99 6125 j 44 636 063 r 44 641 956 m 44 865 890 j 44 871 783 r 44 883 569 r 55 632 401 I 55 638 294 I 55 650 080 m 55 874 014 o 77 000 491 i 77 012 205 j 77 018 098 I 77 035 777 m 77 041 670 I 77 047 563 p 77 053 456 n 77 059 349 p 77 065 242 r 77 071 135 r 77 077 028 r 77 082 921 t 77 094 707 t 77 100 600 n 77 112 386 t 77 124 172 g 77 130 065 i 77 135 958 t 77 153 637 e 77 159 530 j 77 1772 09 n 77 194 888 t 77 212 567 m 77 218 460 n 77 242 032 p 77 253 818 t 77 295 711 r 77 265 604 r 77 271 497 j 77 277 390 e 77 289 176 j 77 295 069 m 77 300 962 s 77 306 855 o 77 312 748 t 77 318 641 t 77 330 427 m 77 336 320 g 77 342 213 h Száraz, meleg idő Várható időjárás ma estig: kevés nappöIli gomdyfelihő-iképződésre lehet számítani, meleg, száraz marad az idő. A légmozgás általában gyenge lesz. A ‘legmagasabb nappali hőmérséklet 30 fok körül várható. • I I I I I I f I I I I I I I Moldova György dedikált Szekszárdin Tegnap délelőtt Szekszárdon, a Babits Mihály könyvesboltban Moldova György dedikálta könyveit. Az iró népszerűségét igazolva, hosszú sorban várakoztak az olvasók az értékes alá­írásra. OL VAST AM Fűzfasíp és árokcica A lakótelepi lakások elszaporodásával egyre ritkábban jönnek össze az osztálytársak egymásnál. Talán érthető is, hiszen a kis alapterület nem „enged" nagy játékot, rajcsú- rozást. No és az is igaz, hogy a jó pajtások, örstagok szü­lei is csak hellyel-iközzel beszélgetnek egymással, hiszen nincs alkalmuk megismerkedni, netán a gyerekneveléssel kapcsolatos gondjaikat megvitatni. Ezért is öröm az olyan hír, amely arról szól, hogy családi iúratalálközét szervez egy-egy osztály szülői munkaközössé­ge. Az ilyen közös kirándulás, ámellett, hogy ragyogó ki- kapcsolódást jelent a résztvevőknek, alkalmas közösségek összehozására is, és arra, hogy a szülők lássák kis barátaik­kal játszani csemetéjüket. Lássák? Ők is játszanak velük, tanítsák meg őket régi, elfelejtett játékokra, mondjuk a blikkerezésre, az árokcicára, esetleg avassák be őket a lűzfasipkészítés tudományába. —vhm— Irodalom a csökkentlátóknak Növényvédelem A kistermelők már elkezdték a burgonyabogár elleni véde­kezést. Sokan arról panaszkod­nak, hogy a védekezést követő néhány nap múlva tömegesen települtek újabb imágók a te­rületre, melyek már nem pusz­tulnak el a kezelés hatására. A kártevő hatékony irtásá­nak alapja a védekezés jó idő­zítése. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a növényvédő szerekre legérzékenyebb fiatal lárvák ellen irányítjuk a kezelést, más­részt a kifejlett egyedek ván­dorlásának korlátozása érde­kében nagy területen egy idő­ben történő kezelésre törek­szünk. A fentiek figyelembevételével tanácsoljuk, hogy e hét végén valamennyi kistermelő védekez­zen a burgonyabogár ellen. A kezelést az utúkelés miatt egy hét múlva meg kell ismételni. Növényvédőszer-javaslat : Ditrifon 50 WP (20 g/10 lit.) Unitron 40 EC (10 cm’ 10 lit.) Ditrifon 5 porzószer (20—26 dkg/100 m2 terület.) Uniszol 40 EC (20 cm’ 100 m2 terület; 5 liter vízzel kijuttatva.) Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Iskolamúzeum Ópusztaszeren Az ópusztaszeri nemzeti em­lékpark az idei nyáron újabb látnivalót kínál a turistáknak. A skanzenben lévő Szeged kör­nyéki paprikáshoz, a makói hagymásház, a csongrádi (ha­lászhoz, a Szentes környéki ta­nya mellett iskolamúzeum nyi­totta meg kapuit. Az épületet Pusztaszer árpádhalmi külterü­letéről telepítették az emlék­parkba, ahol kiállítási tárgy lett sok múlt századból való is­kolapad, szekrény, több régi, egyszerű szemléltetőeszköz, ka­lamáris., palatábla, faragott go­lyós számológép, sok évtizedes tankönyv, a tanyai kisdiákokról és egykori tanítóikról készült fénykép. A szegedi Somogyi Könyvtár a városban élő mintegy 800 vak, illetve csökkentlátó ember­hez is eljuttatja az irodalmi al­kotásokat. Az Ogyessza város­részbeli fiókkönyvtárukban mintegy 500 magnókazettára vették fel klasszikus és mai szerzők műveit. A kazetták ép­pen úgy kölcsönözhetők, mint □ könyvek. Rendelkezésére áll­nak azoknak is, akik a város más lakónegyedeiben élnek. Ha ilyen igénnyel jelentkeznek a lakóhelyükhöz legközelebbi fiókkönyvtárban, onnan is meg­kaphatják a hangfelvételeket. Június 12-ig a Skála Áruház villamossági osztályán nagyképernyős fekete-fehér TELEVÍZIÓKÉSZÜLÉK VÁSÁRLÁSA ESETÉN 800 FT ÁRENGEDMÉNYT ADUNK. (162)1 „Együtt a gárda” A tanuló ifjúság honvédelmi — és ennek keretében polgári védelmi - felkészítését, szerve­zését, végrehajtását központi elgondolásaiknak megfelelően végezzük. A polgári védelem különböző szintű parancsnokságai az ifjú­sági szervezetek munkájának hatékonyabb segítése érdeké­ben szaros kapcsolatban állnak egymással. Az elmúlt években gazdagodott az Ifjú Gárda te­vékenysége, munkája eredmé­nyesebbé, hatékonyabbá vált. A foglalkozások gyakorlatia- sabbak, sikeresebbek lették. Az ezzel párosuló személyi és tech­nikai segítség jelentősen hozzá­járult a polgári védelmi alegy­ségek tevékenységének további fejlesztéséhez. Természetesen ugyanez elmondható az általá­nos iskolák úttörőszervezeteiről is. Ennek a hatékony munkának mintegy bizonyításaként került sorra ezúttal is a szekszárdi já­rási Ifjú Gárda parancsnokság rendezésében az „Együtt a gár­da" verseny. Az elmúlt évben Várdombon, most Faddon, Vár- szeg-pusztán zajlottak le a ve­télkedők. Ideális környezetben, lelkese­désből kiváló eredményt fel­mutatva végezték feladataikat az Ifjú Gárda- és az úttörőal­egységek. A polgári védelmi alegységeknek, valamint a töb­bi résztvevőnek a polgári vé­delmi állomásokon négy helyen kellett számot adniok ismere­teikből. A feltételezett, szennyezett területről sérültek kimentését és elsősegélynyújtó helyre szállítá­sát kellett elvégezni. A követ­kező állomásokon a gázálarc szabályos fel- és levéte­lét kellett bemutatni, majd szükség-védőeszközökből kel­lett a leghasznosabbakat be­mutatni, alkalmazni. Feladat volt még különböző vegyi anya­gok felismerése és alkalmazá­suk lehetőségeinek ismertetése. A mindvégig izgalmas ver­senyt végül is a bátaszélki gim­názium Ifjú Gárda-alegysége nyerte. Az úttörőik között a szed­res! általános iskola csapata végzett az első helyen, óikét a faddi és a zombai úttörőcsapa­tok követték. A győztes és a he­lyezett csapatok szép és értékes díjakat vehettek át jutalomkép­pen. A verseny bebizonyította azt, hogy a polgári védelmi szako- sodású ifjúgárdisták és úttörők az elméleti oktatás mellett a gyakorlati ismereteket is nagyon jól hasznosíthatóan elsajátítot­ták. GADÓ BÉLA Üttörőalegység a verseny- pályán S10.«'0!'**« Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÁNOS - Szerkesztőség: Szekszárd, Telefon■ 19-944 19 4n* * «Íok?1*09 5P°rtroJfat:.J1“*.57' Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Poctnrím- 7iní c «L ' j ef:. ^^51, postaií°k: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postaam. 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom