Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-29 / 150. szám
A tsÉPÛJSÀG 1982. június 29. Moziban Kossuth könyvek TV-NAPLCt Kéjutazás Las Palmasba No, azért a címben a kéjutazást nem kell komolyan venni, mint ahogy a filmet sem. Ezen az alkotók valószinüleg nem sértődnek meg, hiszen munkájukat könnyed, nyári fogyasztásra szánták. Olyannak, ami nem fekszi meg sem az ember gyomrát, sem az agyát. 'Az egyetlen dolog, amin el lehet gondolkodni, hogy egy olyan — finoman szólva — ügyefogyott alak, mint a főszereplő, hogyan tudott társszerzőként meginni egy ilyen disztingvált sztorit, ellátni a rendező teendőit és eljátszani a már említett főszerepet. Hogy teljesen világos legyen a dolog; az egyik író a kettő közül Lasse Aberg, rendezte: Lasse Aberg, és a főszerepet játssza: Lasse Aberg. Persze az ezen való töprengés is csak játék, mert az a főszerep is. Mindenesetre Aberg úrnak a három honoráriumból bizonyára telik egy iaazi kéjutazásra ■ - ha csa'k rá nem fizetett az.egész vállalkozásra, (Mit lehet tudni ebben a gazdasági és egyéb válságoktól terhes világban?) A filmbeli svédek is charter járattal repülnek a Kanári-szigetekre, hisz az ilyen utazási forma köztudottan olcsóbb, mintha valaki a menetrend szerinti repülőre vált jegyet. A naptára résztvevői között természetesen sokféle ember, jellem megtalálható; kövér-sovány nászutaspár, a férfiakból kiábrándult, elvált parkolóőr nő, alkoholista és megrögzött alkoholista, no meg az unszimpati- kus telekügynök. Nem is lesz a teremtésben, akarom mondani a filmben vesztes, csak ő. Ügy kell neki, egy csöppet sem sajnáljuk, amiért az általa kisibolt pénzen végül a két szimpatikus párocska kéjutazik, immár nem a Kanári-szigetekre, hanem egyenesen Rio de Jansiróba. Persze addig sok minden történik, a fűimben elcsattan egy- egy geg, a nézőtéren pedig felcsattan egy-egy jóízű nevetés. Hol az első sorokban, hogy a ,,felsőbb" régiókban. Kinék-ki- nek ízlése és hangulata szerint. Ez utóbbi. - mármint a hangulat - a nézők túlnyomó többségénél cseppet sem rosszabb a film megtekintése után, mint annak előtte.- gy Jefremov: A borotva éle Nem kényezteti el a fantasztikus könyvek kedvelőit a Kossuth Kiadó. Évek óta alig jelenik meg kiadásukban fantasztikus történet. Most viszont 'hamarosan a terjesztőkhöz és a könyvesboltokba kerül Ivan Jefremov, a szovjet tudományosfantasztikus irodalom klasszikusának regénye; A borotva éle. A történet több szálon és több időzónában fut, a csodával határos, de megtörtént esetek, valóságos jelenségek hiteles leírásával igyekszik feltárni az emberi test és lélek rejtett tartalékait, energiaforrásait. A középpontban egy titokzatos fekete korona és annak különös kisugárzása áll. A tárgyat több csoport is meg akarja szerezni. A cselekmény szálai, időben Nagy Sándor koráig és az óindiai művészet időszakáig nyúlnak vissza, földrajzilag pedig Oroszországtól, Itálián át, a forró Indiáig, és a jeges Ti- betig húzódnak. Az események egzotikus környezetben, templomokban, lámakolostorokban játszódnak. különleges sorsú nők és titokzatos képességű férfiak szereplésével. Jefremov a regényében a legújabb biológiai kutatások és fe'lfedézesek fényében boncol- aaTia az ember psziebofizioló- qiáiának időszerű, sőt eljövendő kérdéseit. Rádió Mit üzen? A rádió egyik legősibb műsortípusa, a Mit üzen a rádió? Évtizedek óta nem csökkent a népszerűsége, és egyelőre semmi jele annak, hogy szerkesztői és riporterei munka nélkül maradnának. Mindig vannak ügyek, amelyek a kibogozha- tatlanságig bonyolódnak, amelyekben igazságtalan döntések születnek. Hibás lehet ebben a hivatal packázása. maga a bürokrácia, az ügyintéző, aki csak az aktát nézi, a mögötte lévő embert nem. És egyáltalán nem utolsósorban bonyolíthatja dolgát maga az ügyfél is, például azzal, hogy panaszával nem az illetékesekhez fordul, hanem egyenesen a rádióhoz, újságokhoz, televízióhoz, gyakran egyszerre mindegyikhez, - hátha Színházi esték Egy válás története Az idén is a József Attila Színház vendégjátékával búcsúzott az évad, s a közönség méltányolta a hagyomány folytatását, és ismét megtelt a színház. Méltán, mert jó előadást láttunk, s ez akkor is igaz, ha Maród Lajos darabja több kérdést tesz fel, mint amennyire válaszol. Az Egy válás története társadalomrajz, szándéka szerint mindenképp. Egy csődbe jutott házasság sűríti magába a mai magyar társadalom ellentmondásait. De a koncepcióval baj van, a színmű hősei ugyanis nem egy valóságos szituáció modelljei, hanem egy lehetséges állapot jelképei, következésképp az ellentmondás feloldhatatlan. Ebben a házasságban ugyanis minden „összejön", de az egyes jelenségeket nem tudja összetartani a darab, minden lazán illeszkedik egymáshoz, következésképp nem egy dráma résztvevői, csak nézői vagyunk, s Maród még csak rokonszenvünket vagy ellenérzésünket sem kelti föl. Tudomásul vesszük, ilyen "is van, egyebet hiába is keresnénk ebben a darabban. Ez a házaspár ugyanis meglehetősen kisstílű. Az orvos feleségben még fel-fellobban a rendezettebb élet utáni vágy, de férje jellegtelenül tehetségtelen újságíró, aki óriási irodalmi terveket forgat fejében, amelyekből természetesen nem lesz semmi. Ami összeköti őket: a gyanús érzékiség, de ez kevés egy darabhoz. A körülöttük mozgatott szereplők viszont valószínűtlenek és elnagyoltak, mindenekelőtt a „főelvtárs", de erőltetett a bejárónő is, akinek el kell mondania élettörténetét, hogy megtudjuk, miyen alapon tanítja több nyelvre az erkölcsileg félrssiklott újságírót. Szerepük nem a drámát szolgálja, pusztán arra jók, hogy áthidalják a két esemény közötti űrt, s esetenként közöljék velünk az író véleményét, irodalomról, társadalmi kérdésekről, s mindarról, amiért* a darab íródott. Felemás mű az Egy válás története, mert maga a dráma nem bomlik ki, az esetenként erőteljes szituációk nem állnak össze egyseges művé. A néző azonban megnyugszik, mert közéleti kérdések villannak föl, egy kis humor is lebeg a megromlott házasság fölött, a színészeknek pedig sok hatásos jelenetre adódik lehetőségük, amit derekasan ki is használnak. Ugyanis jó az előadás, Benedek Árpád ért ahhoz, hogy a dráma állóvizét is megmozgassa, Voith Ági, Pálos Zsuzsa, Ujréti László, Káló Flórián pedig mindent megtesz, amit megtehet. A két, lombikban előállított szerep, Horváth Sándor „főelvtársa" és Bakó Márta bejárónője, harc a valószerűtlennel, de mindketten józan mérséklettel játszanak. A siker a kitűnő együttes érdeme. CSÁNYI LÁSZLÓ valahol neki adnak igazat, akár függetlenül a tényéktől is. Az adásba kerülő ügyek mindig érdekesek, és úgy vannak összeállítva, hogy rie csak arra az egy esetre szolgáljanak tanulságul még akkor sem, ha nagyon is egyedi, különleges a panasz. Izgalmas ez a rendszeresen visszatérő műsor és jogi ismeretterjesztésnek sem utolsó. Ez a műsor valamikor a rádiózás kezdetés úgy indulhatott el, hogy valaki panaszos levelet irt, s ebből jó riport kerekedett. Később az egyszerű tényfeltáró anyagból nőtt ki a ma már szintén nagyon népszerű új műfaj, a dokumentumjáték. Ebben olykor a drámát maguk a széreplők „játsszák el", a beavatkozás csak dramaturgiai, más esetekben az eredetileg valóságos magból rádiójáték születik, amelyet színészek adnak elő. Valamennyi variációban érdemes odafigyelni arra, hogy mit üzen a rádió. „Nyújtsd barátságban kezed a nemzetek között”. Ezzel a mottóul választott mondattal köszöntötte — tört magyarsággal — szekszárdi közönségét a friedewaldi néptáncegyüttes vezetője. Tavaly nyáron a szekszárdi néptáncosok jártak, szerepeltek a kétezer-ötszáz lelkes nyugatnémet „kisváros, nagy falu"-ban. E látogatás viszonzására került sor az elmúlt napokban. Hogy miért éppen most, erre az a magyarázat, hogy a szekszárdiak egy ran- kos fesztiválon való szerepléssel kívánták viszonozni a német vendéglátóst. Ez a fesztivál pedig a szövetkezeti néptáncegyüttesek június 26—27- én rendezett országos találkozója volt Balatonfüreden és Lellén. Június 23-án este közös műsort adtak a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ színháztermében. Az est első számaként Hessen tartományi táncokkal ismertetett meg a fiatalokból álló freide- waldi csoport. A leányok, legények tréfás, táncos-énekes játékait bemutató együttest a fiatalos jókedv, a „tenniaka- rás" jellemezte. A házigazda együttes vezetője, Szabadi Mihály, műsorközlő szerepet vállalva bőséges információt adott a vendégek munkájáról. Így megtudtuk, hogy a friedewaldiak hagyományszeretete, -őrzése komoly kutatói tevékenységet igényel. A polgáriasodás megölve a hagyományt, az érdeklődőt múzeumok mélyére küldi a régi és népi után nyomozva. Nekik már a múltban kell keresni mindazt, amit nálunk a még élő emlékezet átadhat. Így akadtak a polonéz- re. Ez a mi palotásunkhoz hasonló műtánc. Korhű jelmezekben mutatták be a szekszárdi közönségnek. S minthogy a kézfogás két kéz dolga, a friedewaldiak polonézére a szekszárdiak kólóval válaszoltak. A gazdasági élet eseményeihez kapcsolódó szokások közül a szekszárdiak szőlőtaposót mutattak be. A magvetés, kasza- fenés, gereblyézés, marokszedés koreografált mozdulatain keresztül ismertük meg Friedewald aratóünnepi emlékeit. Sióagárdi karikázó, szatmári verbunk és csárdás szerepel abban a műsorban, amellyel a szekszárdi néptáncegyüttes franciaországi útjára indul július hatodikán. Ezeket mutatták be most első alkalommal közönség előtt. Búcsúi népszokások felidézésével búcsúztak a nagyszámú közönségtől a vendégek. Polonéz, kóló, csárdás és valcer találkozott ezen a táncesten. DECSI KISS JÁNOS Aratótánc Szombat este Végre egy igazi szombat este! Ocsúdva a labdarúgó-mérkőzések lassan nyomasztóvá váló közvetítéséből, a hőséget is leledtelte a változatos műsor, még akor is, ha Eugen Marie Labiche magyarítását nem egészen így képzeltük. Már a szerző neve is zavart kelt: miért Ödön Labiche, s miért nem Labis Ödön, netán Dönci? A Irancia helyszín megváltoztatása nem elég ahhoz, hogy magyar komédia váljék ebbölja bohózatból, mert ugyanígy Varsó vagy Bécs is lehetne a helyszín. De végül mégiscsak szórakoztunk, Karinthy Márton sok ötlettél tűzdelte meg Labiche komédiáját, Harkányi Endre pedig ezúttal is bebizonyította, hogy kitűnő színész. Brekiéket nem nézhettük végig — majd visszatérnek —, mert a 2-es műsorban a világirodalom egyik nevezetes novellájának szinpadi változatát láthattuk, Az etezoszi özvegyet, a dunaújvárosi Bemutató Színpad — de nehézkes elnevezés! — előadásában. Az etezoszi özvegy pajzán történetét Petronius hagyta a világirodalomra, aki az I. században élt, Néró tőudvarmestere volt, az arbiter elegantiarum, de a zsarnok öngyilkosságra kényszeritette, miként Tacitus könyvéből tudjuk. Fő műve, a Satiricon, töredékesen maradt lenn, egyetlen hosszabb részlete a harsányan mulatságos Trimalchio lakomája, s ő irta a ,,miletoszi novella" egyik legpompásabb darabját is, amit a jó nevű angol Christpher Fry dolgozott át színpadra. Hubay Miklós pedig lefordította, s valószinüleg saját leleményével is megtoldotta. Petronius novellájának lényege nem veszett el, amit Fry hozzátett, a darab előnyére válik, ezzel lesz valóban színpad- szerű, s o váratlan megoldás egyben utalás is Petronius sorsára. A dunaújvárosi színpad nem műkedvelők együttese, bemutatóit vendégművészek segítik, s működése mindenképp példamutató, mert színházat tudott teremteni szinházalapitáshoz kedvezőtlen körülmények között is. Néhány ,,ősbemutatója" abból a szempontból is jelentős, hogy a nagy színházakban nem játszott darabok is színpadot kaptak, esetenként olyan eredménnyel, ami a kritika nagyobb figyelmére is rászolgálna, mint Brecht Mahagonny-ja, amit annak idején Szekszárdon is bemutattak. A Petronius-novella szinpadi változata is ezt példázza, mert a szereplők átélik az antik játékot, s szépen, érzékletesen mondják az elmés szöveget, az apró zavarok ellenére is. Az ilyen mondat, „mélyet sóhajtott, mint üstökös, mely szántja az eget", a hibátlan jambusok ellenére is zavaros (képzavaros), s nyilván a gondatlan húzás eredménye. De nem ez jellemzi Az elezoszi özvegy előadását. Valló Péter, a rendező derekas munkát végzett, s a színészek, Tóth Éva, Szegedi Erika, Tahi Tóth László, Bács Ferenc jókedve és tehetséges lelkesedése valóban sikert jelent. Következésképp a dunaújvárosi kisérlel követhető, sőt követendő, mert színházi kultúránk új lehetőségét tárta lel, s föltétlenül hozzájárul ahhoz, hogy elevenebb legyen színházi életünk. Ez pedig azt is jelenti, hogy érdeklődéssel várjuk a dunaújvárosiak további, az eddigieknél remélhetőleg gyakoribb jelentkezését. Cs. L. Az óhaza A múlt hét csütörtökén — a labdarúgó-világbajnokság műsoruralma alatt — szerény címmel bújt meg a tv-műsorban egy értékes dokumentumfilm. Kígyós Sándor rendező és stábja arra vállalkozott, hogy egy szeletet bemutasson nekünk abból a jelentős és pezsgő munkából, amelyet a Magyarok Világ- szövetsége végez. A film alkotóit ezúttal nem az érdekelte, hogy a világ különböző országaiban élő, elszármazott magyarok mit gondolnak az óhazáról, miként érkeznek és hogyan látják szülőhazájuk boldogulását. Az öt földrészen magyarul című film Iákuszába a magyar nyelv ápolását, külföldön való oktatását és továbbadását, valamint a már kint született harmadik és negyedik generációs Hatolok nyelvtanulását állította. A Magyarok Világszövetsége tiz éve rendezi meg Debrecenben az anyanyelvi tanfolyamokat a külföldön élő magyar származású, országukban magyar nyelvet tanitó pedagógusoknak. A műsoridő legnagyobb terjedelmét a svédek kapták, nem alaptalanul. Svédország iskoláiban több mint lélszáz náció nyelvén oktatják — a magyart, hazánkban Íródott tankönyvekből, melyeket a Magyarok Világszövetsége bocsát a rendelkezésükre. A svéd kormány oktatáspolitikájának ez nem valamilyen lolklorisztikus törekvése, hanem lényeges része. A Mm azt is megvilágította, hogy a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Rádió és a Magyar Filmgyártó Vállalat mit tesz a kint élő magyarsággal való kapcsolattartásért, nyelvünket továbbéltető műveléséért, eredményeink megismertetéséért. A Him komolyságát és hangulatát jellemezte egy apró, mégis megható epizód. A Magyar Rádió Szülölöldünk szerkesztősége évekig sugározta az éterbe időjárás-jelentéseit. Egy idő után szükségtelennek tartották és megszüntették. És jött a meglepetés! Levelek követelték vissza, mert az öt világrészen élő magyarok tudni akarták, hogy hol esett az eső, hol lújt a szél, és hol sütött a nap Magyarországon. — szűcs — Stone hadnagyról Stone hadnagy, aki San Francisco — a jelek szerint nem- éppen biztonságos — utcáit rója, a kedvenceim közé tartozik. Krumpli orra miatt éppúgy, mint ami testi terjedelmét illeti, és azt, hogy ostoba főnökei az istennek se léptetik előbbre a ranglétrán, noha a jelek szerint bravúrosabban dolgozik, mint a nyugállományú Mág Bertalan. Amit persze nem hiszek el. Sok minden mást se hiszek el, és tulajdonképpen erről is illene beszélni egyszer. Legutóbb olvastam például a bogyiszlói kmb-s rendőr beszámolóját, melyet a tanácshoz nyújtott be. Nem volt szórakoztató. Szerepelt benne egy (1) emberölési kísérlet és egy (1)-kísérlet nemi erőszak elkövetésére. Mindkettőt szélsőségesen helytelenítem, éppúgy, mint a bogyiszlóiak. Az általam egyébként személy szerint nem ismert bogyiszlói törzsőrmesterről viszont — módjával — elhiszem, hogy olykor rákényszerül egyedül végezni munkáját. Stone barátomról még véletlenül se. San Francisco utcáinak kriminális kriminológiai állapota éppúgy egy óriási szervezet pompás (és nemcsak szirénázó rendőrautók versenyében realizálódó) összmunkáját feltételezi, mint amiként az a mi utcánk esetében is megvalósul. Gondosan ügyelek majd a jövőben arra, hogy ne krimi-tv- jegyzelel Írjak, mert úgy rémlik, már túl sokszor megtettem. De sokért nem adnám, ha egyszer nem lorgópisztolyos neo- Toldi Miklósokról láthatnék Hímet, hanem olyat is, ami súrolja a realitás határait. ...Persze Stone-t azért a jövőben is megnézem. Ugyanis alig van más. (ordas) Reggeli torna a karácsonyi tavaszban Táncos kézfogás
