Tolna Megyei Népújság, 1982. június (32. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-19 / 142. szám
1982. június 19. / TOLNA \ “NÉPÚJSÁG 7 Családi háború Ahol az anya „csak” élettárs „...Két hét múlva behívattak a gyámhatóságfa, ahol közöl- ték velem, hogy a négy gyermekemet azonnal intézetbe viszik, mert élettársam többször hangoztatta, hogy a gyerekek torkát elvágja. Fellebbezésnek helye nem volt. Fél órán belül az iskolából, óvodából összeszedve a gyerekek intézetben volták..." — az idézet abból a levélből való, amelyet szerkesztőségünk nemrég kapott. írója: Csepeli Zsuzsanna, huszonhét esztendős, háromgyermekes anya, akinek szomorú és pillanatnyilag kilátástalan sorsa egy negyedik gyermek nevelésével kezdődött. — Tíz évig éltem élettársi közösségben Gyenes Istvánnal — kezdi. — Amikor megismerkedtünk, megesett rajta a szívem. Egyedül nevelte kicsi lányát, Anikót. Mindkettejüket megszerettem,-s a négyéves kislányt anyai szeretettel akartam nevelni. Hozzájuk költöztem. Higgye el, boldog és kiegyensúlyozott volt az életünk. Három közös gyermekünk született: 1973-ban Zsolt, 1974-ben Attila, 1975-ben Enikő. — Jól emlékszem arra az időre — mondom, s máris megjelenik emlékezetemben a szekszárdi, Dózsa György utcai igen rossz állapotban levő lakás, ahol csak egyetlen szobát lehetett fűteni. Viszont a padló vakító fehér volt, hiszen Zsuzsanna asszony igen gyakran súrolta. Akkoriban „Hatan egy szobában” címmel segítséget kérő cikket írtunk lapunkban. Néhány hét múlva Zsuzsanna boldogan keresett fel bennünket, s elmondta, hogy két és fél szobás lakást kaptak a Széchenyi utcában. Meg is látogattam .őket: itt is minden ragyogott a tisztaságtól, az anya és a kicsik a boldogságtól. — A lakást nem Gyenes István, hanem a család kapta — mondja dr. Nedók Pál, a szekszárdi járási hivatal elnöke, aki 1978-ban a városi tanács elnöke volt. — Pontosan emlékezem, hogy Gyenesék ügye milyen nagy gondot jelentett. Lakást leakasztani a szögről akkor sem lehetett. Viszont nagy családról lévén szó, találtunk megoldást. Két és fél szobás tanácsi lakást kaptak, s ha jól emlékszem, -elengedtük azt a huszonvalahány ezer forintos lakáshasználatbavételi díjat is. (Utóbbit Csepeli Zsuzsanna is megerősíti.) Most kérdezhetnék, hogy mi a gond. Van a családnak egészséges, szép otthona: a felnőttek mindketten dolgoznak... nevelik gyermekeiket. * A családi háborúk részletezését, a rendőrség gyakori beavatkozását, a ház lakóinak ismétlődő panaszait mellőzve, íme röviden a tények: Néhány esztendő múltán az élettársak közötti viszony megromlott. A gyakori hangos szóváltásokat verekedés követte. Gyenes István elkezdett inni, s amikor felöntött a garatra, Jmajd én megmutatom, ki az úr a házban” — ütötte-verte gyermekeit és élettársát. így beszél erről az egyik gyermek volt osztálytársa: — Egyszer megmutatta a hátát... Csupa seb volt. De végig. Csíkokban. Azt mondta, hogy lánccal — olyannal, amilyennel a kutyákat szokták kikötni' az udvarra — verte meg az apukája. Volt, hogy az arcán voltak kékes-pirosas csíkok — a pofonoktól. Nagyon fájt neki... és szégyenkezett is, hogy az ő édesapja- ilyen. Az osztály-** bon senkit nem szoktak megverni. Legalábbis annyira nem, hogy az látszana... Különben nagyon iá tanuló volt. A legjobb matekos... És mit mond ugyanennek a gyereknek a tanító nénije? — Jól ismerem mind a négy gyereket és a szülőket. A verekedések miatt többször jártunk náluk, családlátogatáson. Nagyon szomorú, hogy így alakult az életük, hogy állami gondozásba kellett venni őket. Még akkor is szomorú, ha csak ideiglenesen. Soha nem feledem azokat a tekinteteket... amikor elvitték őket az iskolából. Ahogy a négy gyerek sem felejtheti el sóba a nyomorúságos, rettegésben töltött időt, s az intézetet. Különben, amíg együtt ivóit a család, a gyerekek tiszta ruhában, felkészülten jöttek iskolába. Ám, amikor csak az apjukkal voltak, bizony nem ez jellemezte őket. És mindig éhesek is voltak... (Verekedés, fenyegetés, verekedés, fenyegetés... félelem és megaláztatások töltötték ki a gyerekek otthon töltött napjait. Ugyanis, amikor egy este az édesanyjuk később érkezett-haza — társadalmi elfoglaltsága volt —, élettársa ütlegelni kezdte és kizavarta a lakásból, s vagy két hónapig csak az apával éltek a gyerekek. Körülményeik annyira leromlottak, hogy a gyerekeket — a hivatásos pártfogó jelzésére — az I. fokú gyámhatóság azonnal elvitte a Tolna megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetbe.) Völgyes Árpád, hivatásos pártfogó: — Ideiglenesen utaltuk be őket. Más megoldás nem volt. Az állandó rettegés nagyon meggyötörte ezeket a gyerekeket. Egyébként akkor -mór mindegyik gyerek ideggyógyászati kezelésre szorult. Úgyszintén az apa is, aki állandóan nyugtátokat szed. S ha arra még iszik is — mert azt teszi —, gondolhatja, hogy abból csak rossz származhat. A bíróság megállapította, hogy az édesanya alkalmas a gyerekek nevelésére, viszont jelenlegi lakáskörülményei — albérlet — ezt kizárják. Az apánál elhelyezni a gyerekeket kész katasztrófa lenne. * A következő párbeszéd a gyerekek intézetbe menetele előtt zajlott Völgyes Árpád és a nyolcadik osztályos Anikó között. (Anikó tizennégy esztendősen egyedül tartotta rendben kistestvéreit: mosott, főzögetett valamit, ha volt miből.) — Hatodika van ma. Nálad van a család kosztpénze. Ugye? — Igen. — Mennyi az? Csend. — Nem vagytok napközisek. Egész napra neked kell gondoskodnod az élelemről. Mit esztek? Ismét csend. — Van ezer forintod? A kislány szomorú tekintete ,,'nemet" jelez. — ötszáz?... Kétszáz?... Száznál kevesebb?... ötven? — Igen. — Egy napra is alig elég. — Kenyérre futja egész hónapra. Zsír meg van otthon. — És ha mégis elfogy? Ha a kicsik mást is ennénék? — Akkor kérek kölcsön. * Tehát a gyerekek állami gondozásban vannak, az anya albérletben él, az apa pedig egyedül lakik a két és fél szobás lakásban. Az apa, akiről a Szekszárdi Járásbíróság megállapította: „...a gyermekek nevelésére nem alkalmas. Ideggyengesége, brutális nevelési módszerei, italozásai folytán a gyermekei erkölcsi, szellemi, de testi fejlődése is veszélyeztetve van nála." Hallgassuk Gyenes Istvánt: — Kérem, én a lakást nem adom át. Értsék meg, szeretem a gyerekeimet. Vissza akarom kapni őket. Igazságosan neveltem mindegyiket. Verekedtem, ha kellett. De csak azért, hogy jó úton maradjanak. Ne legyenek tolvajok, hazugok. — Azok voltak? — Nem. Anikó valamit elvitt már a boltból. Szóltak nekem. Igaz ügyet nem csináltak belőle... hogy ki figyelmeztetett? Pontosan nem emlékszem. — Miért nem a gyerekei érdekét nézi? Miért nem adja át a lakást? — Nem adom az anyjuknak. Tudja mit csinál a volt élettársam? Társadalmi munkázik. így nem lehet gyerekeket nevel ni. Viszont Zsuzsanna' asszony bebizonyította az ellenkezőjét. Kiváló dolgozó, elismert KISZ- aktivista. S hiába minden, lakása nincs, és saját erőből egyhamar nem is lesz. Ismét a járásbíróság ítéletéből idézünk: ....A volt élettársat a közös lakással kapcsolatban rendelkezési jog nem illeti meg. így nem követelheti, hogy a bíróság a lakás kizárólagos használatára őt jogosítsa fel, még abban az esetben sem, ha ezt a család- védelmi szempontok indokolnák... A bíróság nem teheti a lakás bérlőjévé azt a személyt, akit a tanács erre nem jelölt ki, s aki utóbb sem vált azzá.” Vagyis a lakásbérleti szerződés Gyenes István nevére köttetett. Csepeli Zsuzsanna jóhiszeműségből, talán jogait nem ismerve mulasztotta el azt kérni, hogy a lakást kettejük nevére írják. * K ovács János, Szekszárd város Tanácsának elnöke: —-, Megpróbálunk államigazgatási úton intézkedni. Behivatjuk Gyenes Istvánt és jóindulatára, belátására, megértésére apellálva kérjük, hogy költözzön el. Felajánlunk neki kisebb, számára megfelelő lakást. Ezt a Szédhenyi utcait pedig az anyának és a gyerekeknek utalnánk. Igaz, hogy ez megint egy lakásába kerülne a városnak, de mást tenni nem lehet. A gyerekek érdeke a leg- fontosabb! V. HORVÁTH MÁRIA Regöly — Szőlőhegy A vendég nem maradhat szomjas... A látogatónak szerencséje van, és talán egy kis fantáziája is. Előbbinek és a szíves helyi kalauzoknak köszönheti, hogy aranyló napsütésben mászhat fel távolról semmilyen magasságot sem sejtető, közelről annál kaptatósabb dombokra és ereszkedhet le a diófák hős árnyával kecsegtető völgybe. Utóbbinak azt, hogy visszagondolhat Regöly első ismert lakójára, a bizonyíthatóan létezett eraviscus lovas katonára, Rei- domarusra, Siuppus fiára, aki a IV. században két feleségével járta ezeket a dombokat és bizonyára szintén kóstolgatta a hegy levét. Mert természetesen erre is sor kerül, ez teljesen rendjén- való egy szőlőhegyen, mely nemcsak szép, hanem jelentős is. Ámbár nem szerepel a védett borvidékek listáján, a helyieknek annál fontosabb. Regölyben 581 lakás van. ezekben valamivel több, mint 1700-an élnek. A lakásokról minden jót és szépet el lehet mondani, hiszen közülük 264 három-, vagy több szobás és egyre szaporodna'!: a vízvezetékkel, központi fűtéssel ellátottak. A szőlőhegynek a faluhoz viszonyított arányait talán az érzékelteti a legjobban, ha tudjuk, hogy itt viszont 237 regölyi vett úgynevezett „tartós használatba” kisebb-nagyobb földdarabot a Kaposvölgye Egyesült Mg. Termelőszövetkezettől és épített rá présházat, mélyített pincét. Kereken 60 hektárról van szó, ezen belül a szőlőterület 35 hektár, ami nem csekélység. A történelmi hűség kedvéért mondjuk meg, hogy az építkezések jórészt előbb (és engedély nélkül) történték, mint a terület- most is folyó - zártkertté nyilvánítása. így aztán tavaly ki is róttak 23 regölyi polgárra összesen 129 ezer 440 forint szabálysértési bírságot. Vitathatatlan demokratizmussal legelőször a tanácselnökre! Fizetett mindenki, ami persze nem azt jelenti, hogy Regöly - lótenyésztése, szép gazdasági eredményei és még sok más értéke mellett - arról lenne híres, hogy a helyiek szeretnek bírságot fizetni. Inkább a szöllejü- ket szeretik, és minden megkérdezett - Móri István, a termelőszövetkezet elnökhelyettese, Fehér Kálmán tanácselnök, dr. Wagner János vb-titkár. Kelemen Gyula boltvezető - egyetértett abban, hogy a regölyi szőlőhegy léte, virágzása, évről évre mérhető fejlődése nagy szerepet játszik abban, amit kevéssé ízes szaknyelven úgy szokás mondani, hogy „a község népességmegtartó képessége gyarapodott”. A helyi takarékszövetkezetből csak az idén másfél százezer forint hitelt vettek fel olyan áruk vásárlására, melyek a szőlőbe kerültek. Ez a folyamat azonban már korábban elkezdődött. — Nagyjából akkor, amikor a zártkertté nyilvánítás - így a termelőszövetkezet elnökhelyettese. — Vagyis 1979-ben. A 15— 30 évre szóló használatba vételi díj négyszögölenként 2,50—8,00 forint. — Egy esztendő alatt eladtam 54 darab motoros kisgépet — egészíti ki a boltvezető. — Harmadában pótkocsikkal. Megvettek a falubeliek 14 motoros permetezőgépet is és 15 mázsa kordonnak való drótot. A motor vontatta kis pótkocsiknak úton-útfélen ki kell térni, amikor a szőlők közti hallatokat járjuk. A Dermetezőgé- pek pedig ott csillognak, működnek a dombokon. — Megtartó képesség? — tűnődik a tanácselnök. — Ez persze így igaz, de azért jobb lenne, ha másként fogalmazna. Például úgy, hogy aki a termelőszövetkezetben dolgozik, a háztájiban jószággal bajlódik, az nem ér rá arra, hogy a hétvégeken leruccanjon a Balatonra, még ha telne is a pénztárcájából egy hétvégi házra, Munkában vagy akár villára. Arra viszont igen, hogy kibal tagiján, kiautózzon a szőlőbe. Utóbbit azóta, hogy szilárd burkolatú utat építEbédidöben tettünk. Aztán leül a tornácra, barátokat hív vendégül a diófa alá, és egészen egyszerűen csak jól érzi magát. Próbáljuk ki! Ez nem nehéz. Nemcsak az elnöknél, hanem bármerre, amerre utunk visz. Ami a városokra, sőt a falvakra is egyre kevésbé jellemző, a szőlőhegyen emberközeli az élet. Itt természetes szót váltani egymással, megvitatni az idő járását, vagy bármit, de udvariasan. Szíjártó Feri bácsi például, a valamikori híres fogathajtó, éppen kinn tanyázik a feleségével présháza ajtajában, ebédel és alig akarja elengedni az arra tévedt látogatókat. Ezúton is hitelesítsük tehát, hogy a regölyi szőlőhegy fekvése gyönyörű, gazdái szívesek, barátságosak, a présházak - jó néhány emeletes van közöttük — szépek, a bor pedig nagyon jó. A kadarka és a rizling egyaránt. ORDAS IVÁN Fotó: Czakó Sándor. Szőlőhegyi hangulat
