Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-15 / 112. szám
IO KÉPÚJSÁG 1982. május 15. — Biztos, hogy a kedves lakótársak között kell keresnie a tettest — mondta az író szomszédja, amikor aznap ösz- szefutottak a lépcsőházban, és igaza lehetett. Hiszen a kaput mindig bezárják, amint az a lakótelepi házaknál szokás, és ha egy idegen netán be is tudott volna surranni valaki mögött, nemigen vette volna magának a bátorságot, hogy a földszinti levélszekrényből kipiszkáljon egy borítékot. Nem könnyű feladat az! S mór nem először fordult elő! Mégsem hihető, hogy egy idegen csak azért lopakodik be a házba, kockáztatva a tettenérést, hogy az ő levélszekrényéből kivegye a küldeményeket. Lakótárs lesz a tolvaj, úgy bizony! Ezt bizonyítja az is, hogy az első borítékot a lift tetején találták meg. Ugyan miért dobta volna oda azt egy idegen? Jött a házmester, és mutatta a poros papírost: „Nem a magáé?” Naná! Mert az olaszliszkai plébánosé! Amikor rajta van a neve. A kéthónapos késéssel megkapott hivatalos iratban arról értesítették, hogy tizenöt napon belül fizessen be ötven forintot „térképkészítési költséghozzájárulás" címén. Nem fizette be. A levéltolvaj Már csak azért sem, mert el nem tudta képzelni, hogy az ő második emeleti lakását hogyan jelölik azon a térképen. A második levél eltűnéséről akkor szerzett tudomást, amikor a nagynénje meglátogatta Mátészalkáról, és sírva állította, hogy levélben értesítette őt az érkezéséről, de bezzeg nem érdemel meg annyit, hogy kint várják az állomáson. Hiába bizonygatta az író, hogy nem kapta meg a levelet, hiszen ha kapott volna, rohan az állomásra: a tárvti csak hüppögött, szipákolt. Másnap aztán megvárták a postást, aki bizony emlékezett a levélre. „Bedobtam — mondta az öreg —, mert ugye nincsenek itthon, hát kinek tudjam átadni?” Tehát azt is ellopták. Most pedig az utolsó alkalommal egy nagyalakú küldeményét ügyeskedte ki a levél- szekrény nyílásán a tettes. Az író ebben a dologban biztos volt, merthogy amikor délben elment otthonról, még látta a sötétbarna tasakot. Csak nem volt nála a szekrényke kulcsa. Délutánra pediq már hűlt helye volt a borítéknak. Ki lehetett? Talán valamelyik gyerek? Bizony előfordulhat, fene a vicces kedvüket! Vagy a felette lakó, akihez egyszer felment, hogy megkérje: ne verje olyan hangosan a feleségét? ' Netán a lenti agglegény, aki meg hozzá kopogott be, mert a gyerekek ugrálása zavarta? Ezen morfondíroztak a szomszéddal a lépcsőfordulóban álldogálva, de nem tudhattak biztosat.- Majd én kilesem — mondta a szomszéd végül —, bízza csak rám. Nekem van időm. Legyen nyugodt, nem sokáig garázdálkodik az illető. A szomszéd szavában bízni lehetett, bár nem volt köztük szoros kapcsolat. Jó napot! Jó napot! És mentek a dolgukra. De az író tudta, hogy a szomszéd a ház mindenese. Szerelő, ügyintéző, rendteremtő. Nemhiába dolgozott az adóosztályon huszonöt évig, kemény, határozott emberként ismerte mindenki. És röntgenszeme volt: előtte a lakóknák nemigen lehetett titkuk. Tudta, ki szemetel, ki szaggatja 'le a liftben a tapétát, de még azt is, hogy ki kihez jár be, s kihez nem! Másnap délután már jött is a hírrel : sejti, hogy ki a tettes. Reggel összefutott az agglegénnyel, aki éppen a szemetét vitte kifelé a kukába, és a vödörben egy nagy barna borítékot látott összegyűrve.- Azt a levelet ő is kaphatta - mondta az író.- Nemigen - kuncogott a szomszéd -, mert miközben beszélgettem vele, észrevettem, hogy a címzett nevében van egy s betű. Való igaz, jó szeme van a szomszédnak —“gondolta az író.- Az agglegény nevében mines „s” betű, az övében meg kettő is van. Szóval az agglegény!- Majd én tetten érem — mondta a szomszéd, és elmesélte, hogyan fürkészte ki adófelügyelőként a kiskereskedők titkait, hogyan jött rá a turpisságaikra. ügyes ember lehetett annak idején, annyi szent. Másnap délelőtt, miközben az író egy tárcanovellát próbált összeeszkábálni arról, hogy lopják a leveleit, ragyogó ötlete támadt. Ez ám a csapda! Előkapott egy borítékot, néhány üres papírral kibélelte, és beleszórta a karácsonyi diófestéshez vásárolt ezüstport, amit egy hétig nem tudott lemosni annak idején a kezéről. A borítékot megcímezte saját magának, de még bélyeget is ragasztott rá, hogy igazán hiteles legyen. Miután elhelyezte a levélszekrényben, közel a nyíláshoz, hogy könnyen ki lehessen halászni, becsön^etett a szomszédhoz. De az öreg nem volt otthon. Este az író hangosan elnevette magát, amikor megpillantotta az üres levélszekrényt. Szóval a barátunk bekapta a horgot! Ismét becsengetett o szomszédhoz, de csak az asz- szonyt találta otthon! No nem baj, ráérnek. Másnap a szép kora nyári időben az író a hóz előtt végre összefutott a szomszéddal.- Képzelje el, szomszéd, mit találtam ki... - kezdte vidáman, de a másik közbevágott. — Jaj, ne haragudjon már, sietek — hadarta. — A feleségem elküldött a gyógyszertárba, mert ez a nyavalyás ekcéma már megint előjött.. . És felemelte kesztyűbe bújtatott kezeit. Az író mozdulatlanul nézte az elsiető szomszédot, és arra gondolt, hogy minek ír az olyan, aki nem ismeri az életet. NÓGRÁDI GABOR A kékszakállú herceg vára Herczeg Klára plakettje Bartók Béla operája alapján PAKOLITZ ISTVÁN: GALAMB Noétól Picassóig szünetlenül mozgósít: világnyi küldetéssel uszít a békességre: nem szegi kedvét-szárnyát, meggyötrik bár a kányák; a fegyverdúlás közben gallyával fölénk röppen; ahogy fortyog a századi úgy terebélyül ága; a békés jóhírt szólja reményzöld lobogója. Uj almoskönyuetske Krúdy Gyulával álmodtam az éjszaka. Reggel elővettem álmoskönyvecskéjét, de nem volt benne, hogy mit jelent. Aztán lapozgatni kezdtem, s elhűlve láttam, mennyi minden hiányzik belőle, amiről álmodni szoktunk manapság. Ettől fogva figyeltem álmaimat, s hogy mi sül ki belőlük. Kérdezgettem hozzá, itt-ott régi szerzőkhöz fordultam, két álmot illetően Gattyán bácsi is hasznos megjegyzéssel szolgált. Az alábbiakban ízelítőt adok a megfejtésekből. Krúdy Gyulával álmodni: jegyezz új álmoskönyvetskét. Ajatollah: perpatvar, tyúkper. Régiek szerint: kerítésen átugrani. Beatrice: Danténél: szerelem. Ricséseknél: mázolni fűre-fára. Bunda: kedvenc csapatod kikap. Kerner Jusztinusz szerint: kiesni az NB l-ből. Csótány: lakótelepre költözni. Franz Kafka szerint: átváltozás. Disznó: 1756-os könyv szerint: disznód ha vagyon: egészség. 1848-as könyv szerint: disznó szerencsét jegyez vállalkozásodban, 1849-es szerint: szerencsétlenséget. Disznócomb: Krúdy Gyula szeriint: meglopnak, 1982- es szerint: mócsing. Ember: Kerner Jusztinusz szerint: gond. Asszonyember mezítelenül: megcsalás. Férfiember frakkban: szerencse a szerelemben. Ember, csak úgy: gyönyör (Makszim Gorkij gyűjtéséből), por és hamu (az Isten gyűjtéséből), háború (a XX. század gyűjtéséből). Gyilkos galóca: ha férfi vagy, tudtodon kívül gyermeked születik, nőnél: közeli abortusz. Innováció: gyöngyöt találni ; örülni, mint majom a farkának. Lakáscsere: a pesti álmoskönyv szerint: pénz áll a házhoz. Az alsógallai szerint: üres erszény. Lottó: rokonlátogatás. Metró: BKV szerint: nászút. Gattyán bácsi szerint: hosszú élet. Névtelen levél: főnök leszel. Gattyán bácsi szerint: neves ember látogat hozzád. Olaj: szökni szerető elől. Krúdy Gyula szerint: általában egészség. Az OPEC szerint: lóvé. Szesz: szeszt inni közterületen: rendőr, sokat: fehér egér. Újság: újságot kézben tartani: könnyű álom; újságot ha kifújja kezedből a szél : áremelkedés. X: nevedet írni nem ipszilon- nal. GYŐRI LÁSZLÓ FALU Konsztantyin Melihan : Az alagút Eg y alagútban állt meg a vonat, mégpedig úgy, bogy az első kocsi már kijutott belőle, az utolsó meg még kint maradt. Ez a váratlan fönnakadás mindenkit lölbosz- szántott, elkeserített, egy férfi kivételével, aki az utolsó kocsiban ült. De ő nem azért maradt nyugodt, mert az ő kocsijában világos és meleg volt, hanem azért, mert ehhez az alagúthoz közel lakott az apja. Minden nyáron erre, ezen az alagúton keresztül utazott nyaralni, de az apjával már húsz éve nem találkozott, mert a közelben nem áll meg a vonat. A férfi kihajolt az ablakon, szólt a kalauznak, aki a mozdonytól jött vissza. — Ml az, mi történt? — Rögtön az alagút után elpattant a sin. — Mennyit kell várni? — Négy órát biztosan — mondta a kalauz, és az alagúton keresztül elindult, vissza a mozdonyhoz. Az utolsó kocsi mellett éppen volt egy telefonfülke. A férfi leszállt, és felhívta az apját. Azt mondták neki, hogy sürgős munkára hívták be, és megadták a munkahely! telefonszámát. ' A férfi felhívta ezt a számot is. — Te vagy az, fiam? — kérdezte az apja, aki isten tudja hogyan, azonnal megismerte. — Én vagyok, apus. Négy egész órám van. — A fene vigye el! — szontyolodott el az apja. — Éppen négy óra múlva végzek. — Nem tudsz elkéredzkedni? — Nem — mondta az apja —, nagyon fontos munka. Nagyon sok embert érint. Na mindegy, majd csak kitalálok valamit. A férfi visszaakasztotta a kagylót. A kalauz nem sokkal rá visszajött a mozdonytól. — Két óra múlva indulunk — mondta a férfinak. — Tessék!? Hogyhogy két óra múlva? — döbbent meg. — Hiszen maga mondta, hogy négy óra múlva. — A szerelő az előbb azt mondta, hogy négy óra múlva, most meg azt, hogy két óra múlva készül el — mondta a kalauz és elindult visszafelé. A férfi a telefonhoz rohant: — Apa! Nézd csak: nem négy, hanem csak két órám van. — Ej, micsoda szerencsétlen dolog! — keseredett el az apja. — Na mindegy, ráhajtok egy kicsit. Talán egy óra múlva kész leszek. A férfi visszaakasztotta a kagylót. A kalauz fütyörészve jött vissza az alagútból. — Nagyon jó szerelő dolgozik ott elöl. Azt mondja, egy óra alatt megcsinálja. A férfi telefonhoz rohant. A kalauz elindult visszafelé. * — Apai Kiderült, hogy csak egy órám van. — Istenem, de szerencséden vagyok! — keseredett neki az apja. Azért megpróbálok valamit csinálni, de nem hiszem, hogy kisül valami belőle. A férfi visszaakasztotta a kagylót. Hamarosan előkerült a kalauz is. — Na, kész röhej, amit ez csinál! Kiderült, hogy csak fél óráig tart a munka. — Bolondot csinál ez mindenkibőlI? — kiáltott fel a férfi, és a telefonhoz rohant. — Apa, apám! Tíz perc alatt nem tudod megcsinálni?! * — Megcsinálom, fiam, ha belepusztulok, akkor is megcsinálom ! A férfi visszaakasztotta a kagylót. Egy kis ággal csapkodva jött vissza a kalauz. — Mekkora pojáca ez a szerelő! "Ennyi munka, annyi munka!" És tessék, tíz perc alatt megcsinálja! — A dög — sziszegte a férfi és tárcsázott. — Apa! Nem lesz semmi a dologból! Az a dög azt mondta, hogy négy óráig tart a munka, és erre megcsinálja tiz perc alatt. — Az — dög! — kontrázott neki az apja a telefonba. — De nem baj, már kész is vagyok. Az alagútból felhangzott a kalauz hangja: — Beszállás! ■» A férfi fölkapta a kagylót! — Apa, isten veled! Sajnos, nem sikerült! — Várj, fiam, vár csak! — kiáltotta a kagylóba nehéz lihegéssel az apja. — Már kész is vagyok! Ne tedd le a kagylót! De a férfi már felugrott a lépcsőn. Ahogy az utolsó kocsi kifutott az alagútból, a férfi meglátta a pályalenntartó bódéját, s a bódé ablakában egy öregembert látott. Az öregember egyik kezével a homlokát törölte, a másikban telefonkagyló volt: abba kiabált: — ... halló, halló, fiam, hiszen már készen vagyok! (Bratka László fordítása.)
