Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-05 / 103. szám
1982. május 5. Képújság 3 Metlékűton _ ’ ::. ; . ; f-.’- . V.Szolgáltatóház is épül a faluban A faluban van jól felszerelt, és kifogástalanul ellátott ÁBC- áruház, szép könyvtár, gyógyszertár, strand, korszerű nyolc- osztályos iskola tornateremmel, év végére minden utcát szilárd burkolattal borítanak. Egyetlen község a megyében, ahoi a Házaktól elszállítják a szemetet, s ugyancsak az‘ elsők között lesznek azzal is, hogy megépítik a szolgáltatóházat. Azt hiszem, másutt ezt a kívánságlistára írnák, itt valóság. És mégis, fogynak az emberek. Hogy így van, azt számokkal bizonyítják a regölyi tanácson. Negyedszázada 2400-an laktak a faluban, 1970-ben már csak 2099-en, rá nyolc évre a regö- lyiek száma 1830-ra csappant, ma pedig mindössze 1679-en vannak. Fogy a falu. A miértre a választ a tanácselnökkel közösen próbáljuk megtalálni. — A fiatalok szedik a sátorfájukat. Mennek a városba. Lakást építenek, vagy vesznek. Mert nem titok, az itteni emberek nem szegények. Aztán már csak hét végén látogatnak haza, hogy a kocsi csomagtartóját megrakják zöldséggel, csirkével, sonkával, szalonnával, meg teli demizsonokkal. Mert a városban ezért sok pénzt kéne fizetni. Itt meg az öregek adják, ingyen, sok szeretettel. — Gazdasági hátország, amolyan éléskamra lett Regöly? — Az elköltözött fiatalok egy részének igen. Ahogy tovább beszélgetünk, az itthon maradt fiatalokra terelődik a szó. Arra, hogy kevés a gyerek. Hajdan a faluoan az egyke volt a divat, hogy a föld ne szakadjon több darabra. Ma alig van olyan gyerek, akinek ne lenne testvére, de az is tény, hogy csak egy. Ma szinte mindenütt két gyerek van. Az iskolában hatvanötben 250 gyerek volt, ma 132. Jövőre az elsőbe tizenhetet írattak be a szülők, most 16 elsős van. Ennyi az alsótagozat átlag osztálylétszáma is. Mert a másodikosok 15-en, a harmadikosok 17-en és a negyedikesek 16- an vannak. A kérdésre, hogy mi miatt fogynak a regölyiek, általában a következő a válasz:- Viszonylag kevés a munka- lehetőség. Odáig eljutunk, hogy a téesz. • •. De tovább senki nem mondja. Erre nem illetékesek. A Kaposvölgye Egyesült Termelőszövetkezet elnöke Szőke György. Nyílt, kedves, de igen Határozott fiatalember. Élelmiszer ABC, fölötte a községi könyvtár- Már korábban is téma volt ez. összegyűjtöttem én is a számokat. A fiókból dossziét vesz elő.- öt év alatt, 1977-től a szövetkezetből elmentek a fiziikai dolgozók közül 116-an, beléptek 126-an.- De közben egyesültek Be- lecskával, s gyarapodott a létszám.- Onnan ötvenketten jöttek. Azokat nem számoltam bele, Velük együtt 178-an léptek be. Tudom, jönnének többen is. Az átlagon felüli szorgalmúakat felvesszük, de akik az átlagot nem ütik meg, azokat nem. Ma a szövetkezetben a létszám 98 százalékos. Az állattenyésztésben hiányzik egy-két ember, de hát ez nem a legnépszerűbb ágazat. A munkaerő-ellátottságot tekintve viszont a megye szövetkezetéi közül a jobbak közé tartozunk. % Mondom, hogy fogy a falu. A fiatalok elmennek, az átlagéletkor egyre magasabb. Az iskolában nagyon közel vannak ahhoz az alsó létszámhatárhoz, ami alatt mór össze kell .vonni az osztályokat, s annak általában senki nem örül, ha csemetéje olyan osztályba jár, ahol együtt vannak az elsősök és másodikosok.- Értem, tudom is ezt - mondja. S látom rajta, nemcsak megnyugtatni akar.- Szakályban volt harmincöt nő, aki munkát keresett, - folytatja - varrodát akartunk csinálni számukra. Akkor kiderült, harmincötük közül csak hatan /jönnének. Van egy csomagolóüzemünk is. Itt az elmúlt évben szinte mindenkit alkalmazhattunk volna. S a bér sem volt kevés. Tizenhat forint óránként. Most, a napokban - a tejipari vállalattal tárgyalünk. A megszüntetendő szakályi tejüzemet átvennénk, ott palackozót rendeznénk be. A szövetkezet buszával vinnénk, hoznánk a re- gölyieket lis. De itt, Regölyben is teremtünk újabb munkalehetőséget. Elképzelésünk, hogy az idén felépítünk egy vágóhidat az állattenyésztésünkben képződő technikai selejt levágására, feldolgozására, j aim Menniük kell a regölyieknek? Vándorbotot fogni, hogy munkát keressenek? Azt hiszem, ez túlzás. Persze, azt is’megértem, hogy több mint kényelmetlen hajnali ötkor kelni, és a hatos busszal elmenni Tamásiba dolgozni, s csak este visszajönni. A miérteket meg a hogyanokat kutatva beszélgettem emberekkel. Valaki azt mondta:- Nézze, negyvenötben is már felszabadult az egész megye, s még egy hónap eltelt, míg az első szovjet katona idejött. Mert mellékúton vagyunk mi, öt kilométerre a főúttól, ami Siófokra vezet. Elgondolkoztató dolog. Eny- nyit számítana néhány kilométer? Ma, amikor percekben mérik az ekkora utat? Hogy ezt a néhány kilométernyi hátrányt nem egyenlíti ki az, hogy a település nagyon sok szempontból a legjobbak közé sorolható? Azt hiszem, mélyebben vannak a fogyatkozás okai. A szokásokban, megrögzöttségekben. Abban, hogy ügyetlennek tartanák azt, akinek harmadik gyereke lenne. Meg, a regölyiek is szeretnek büszkélkedni az elköltözött gyerekkel. Hogy annak milyen szép háza, autója van. Természetes, hogy ők fizették ki nekik. Szinte már státusszimbólum, hogy parádés lakást vegyenek a városba ment gyereknek. Az is az, hogy mikor az autóval megérkezik a gyerek, telerakják a csomagtartót mindenféle hazaival. És, persze így elmenni is jó. Minek maradjanak akkor? Csakhogy ez a gazdasági háttér nem örök. És a fogyás egy láncreakciót indít meg. Ha kevesebb lesz a qyerek, össze kell vonni az osztályokat. Akkor ez is indok lesz, hogy az egyébként szép, korszerű, tornatermes iskolából a városiba viavék a lurkókat. S a gverek miatt mennek. Az eredmény pedig Lado- mány, Gyűrűfű. Na, szerencsére, ez még csak sötét fantazmagória, mert Regölyben azért nincs egyetlen üres lakás sem. SZEPESI LÁSZLÓ Tatabányai szeretők a tejüzemben Amíg a „főnökség" előkerül az építkezés túlsó oldaláról, azaz csaknem fél kilométerről, addig Tóth Béla hegesztő a szóvivő. Ő is tatabányai, mint közel negyven társa, akik azt a feladatot kapták, hogy a citapánüzemet szereljék fel. — Sáha nem jártam Szek- szárdon, most március elseje óta építője vagyok a városnak, azaz szerelője. Az a dolgom, hogy a villanyszereléshez szükséges csövek, tálcák, alagutak és egyéb szerelvények a helyükre kerüljenek, azaz én hegeszteni fel ezeket. Ha nincs hegeszteni való, akkor megyek drótot húzni, szerelvényezni. Aki itt van Tatabányáról, az mind „olyan gyerek”, hogy több szakmában is otthon van. Varga Béla villanyszerelő jön a hírrel, Tóbiás és Somlai mérnökök útban vannak a raktárba, merthogy a tatabányaiak fő bázisa egy nagy csarnok, ide halmoztak fel a gépészek minden alkatrészt, saválló lemezt, villanymotorokat. Amely szállás abból áll, hogy állványokra rakják az elázott ruhát, talán szárad-szikkad egy kicsit, a palló-asztalon kávé fő, és ott van a rezsón egy mosogatásra váró edény is. Különben nincs bámészkod ás-téb lábolás. Mindenki dolgozik. A hatalmas lemezt négyen- öten közrefogják, milliméter- pontosságú szabást kíván a mérnöki rajz. Tóbiás Attila villamosmérnök, a szerelés egyik vezetője mondja: — A Tatabányai Szénbányák központi műhelyének emberei vagyunk, és tavaly, az év derekán kezdtük itt a munkát. Most késésben van az építés, hiszen két hónappal később kaptunk munkaterületet, mint terveztük. Somlai János, a gépészeti szerelők vezetője, régi ember ezen az építkezésen, ő is megjárta már az országot, Európát, mint vállalatának sok embere. — Amikor a szénprogramról lemondóan beszéltek vállalatunk vezetősége kereste az utat, hol, mit vállaljunk, hogyan fejlesszük és tartsuk meg jó képességű szakembereinket. S végül akadt vasszerkezeti sze- relőmunka, a HaIdex-programban, víztisztító műveknél, élelmiszeripari szakmában. Nem széledtek szét az emberek, és van munkánk bőven. Lépcsők tucatjain csúszkálunk a toronyban, a hideg raktár-üzem-szereIő csarnokban az emberek pufajkában öltözötten dolgoznak, a csöveket he- gesztik, a lemezeket vágják —, s közben a raktáros azzal dicsekszik, hogy nincs anyaghiány, folyamatosan tud a szerelőknek mindig adni csavart, lemezt, alkatrészt, mindent, amit kérnek. A tatabányai szerelők csaknem negyvenen, derekasan helytállnak, rajtuk nem múlik a tejüzem decemberre tervezett Tíz óra, kávészünet A citopánüzemben dán megrendelésre ők állítják fel a központi műhelyükben gyártott hatalmas tartályokat, a vezetékek felszerelése is az ő dolguk. — A besűrítő, a porlasztó, a kristályosító, a mosó és a tisztító berendezést mi szereljük fel, dániai kollégánk irányításával. Mondhatom, nincs köny- nyű dolgunk. A szerelőink szomszédságában még dolgoznak az építők. Az üzemben hiányzik a padlózat, sok helyen nincs felrakva a csempeburkolás, és nyakunkba csurog az eső. Valóban nem kisasszonyoknak való munkahely a harminc méternél magasabb építmény. Bent jóbban csurog az eső, mint kint, bár tető van felettünk, a huzat viszont annál nagyobb. — És naponta tizenkét órát dolgozunk — mondja Tóth Béla hegesztő. — Fél hatkor kezdünk, kisbusszal jövünk a Sió- moteltől, este pedig ugyancsak későn, fél hétkor megyünk visz- sza. A hét végét otthon, családunk körében töltjük. A március elsejei csoport már a második hónapot zárja. Az üzem hidegjáratása július derekán, végén várható, addig nagyon sok munka vár még a tatabányai szerelőkre. Az építőkkel, más alvállalkozókkal, és a műszaki ellenőrökkel éppen a kevés idő, és a sok munka miatt szinte naponta tartják a kapcsolatot: egymást segíteni, kézre dolgozni, munkaterületet adni — ez most minden szakma emberének, minden vállalatnak a legfontosabb feladata... — A télen sem tudtunk teljes intenzitással dolgozni, mert fűteni nem lehetett a csomóikban, hiszen akkor még fala sem volt. Az emberek nagyon igyekeztek, de a későn kapott munkaterület miatt nehezen haladtak előre. Úgy határoztunk ezért, hogy most, ha kiderül az idő, felgyorsítjuk a munkát, ha szükséges, vállalatunktól még kérünk szerelőket. S kidolgoztunk egy sajátos ösztönző prémiumrendszert is, az emberek egyetértettek velünk abban, hogy állapítsuk meg egy-egy részfeladat elvégzési idejét, s ha határidőn belül elkészítik a szerelést, akkor kapnak prémiumot. Eddig mindig fizettünk — mondja Somlai János mérnök. Amíg megismertet bennünket az igen bonyolult technikával, eljutunk a rendkívül nagy értékű vezérlőterembe. Már itt vannak a műszerek, helyén áll Tóbiás Attila és Somlai János mérnökök a citopánüzem előtt mindegyik ellenőrzőpult, csak a villamos vezetékek bekötése van hátra. Vízhatlan ponyvával takarták le a műszereket, mert karnyújtásnyira még az építők malterral dolgoznak. Közben a szűrőtelep impozáns gépeit- berendezéseit fényképezzük, s hallgatjuk, miként működnek majd a harminc méter magas és tíz méter átmérőjű torony berendezései, benne hogyan szárad, s innen miként jut tovább a citopán. A citopánüzem tehát július végére elkészül. Manapság még az ember hajlamos a kételkedésre, hogy lesz-e két erős hónap múltán itt hidegjáratás mert annyi még a hátralévő munka, hogy sorolni sem lehet. — Mi, akik benne vagyunk nyakig a munkában, látjuk a holnapi, s a következő napok tennivalóit. Rendkívül nehéz körülmények között dolgozunk, de azért program szerint haladunk előre. Napról napra változik a kép: bekötünk egy ’ részegységet, felállítunk egy tartálycsatlakozót, befejezünk néhány négyzetméter szigetelést. Szépen csendesen, minden látványosságra való törekvés nélkül végezzük a munkánkat, eddig a beruházók megelégedésére — mondja Tóbiás Attila, majd így folytatja: — Amikor feladatul kaptuk ezt a nagy munkát, nem gyakorlatlanul álltunk ide, hiszen hasonlót már sikerrel oldottunk meg. Itt mégis több megbeszélést tartottunk kollégáinkkal, hogy a nagy nehézségsorozat ellenére, és a kény- szerűség szülte lemaradás ellenére a határidőt tartani tudjuk. A harmincméteres torony alsó része indítása. A vezérlőterem falát még vakolják PÄLKOVÄCS JENŐ Fotó: K. A.
