Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-26 / 121. szám
1982. május 26. Képújság 3 Kádár János köszöntése (Folytatás az 1. oldalról.) hozzám beszélnek-e, de nem lehet kétség, hiszen „hivatalos papír” is van róla. Magam is csodálkozom, hogy megértem ezt a 70 évet, mindazzal együtt, amin az én korosztályomnak kivétel nélkül keresztül kellett mennie. Hálás vagyok az elismerő szavakért, amelyeket a munkámról mondottak. Ehhez azt szeretném itt is hozzáfűzni, hogy soha sem egyedül dolgoztam, mindig másokkal együtt. S ha már az én munkámat méltatják, akkor köszönetét mondok mindazoknak, akik e munkát segítették és segítik. Politikai meggyőződésem és világnézetem szerint fiatal korom óta kommunista vagyok. A kommunizmus azonban — és ezt tudni kell — nem olyan sablon, amely az embereket egy kaptafára sajtolja. Természetük szerint a kommunisták is különböző emberek, ugyanúgy, mint azok, akik ma itt találkoztak. Viláanézettől. pártállástól, hivatástól függetlenül mégis van egy közös jellemző vonás: mindannyian személyes ügveiken túltekintve élünk. Mindnyájunkat a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, a dolgozó magyar nép, az ország sorsa, a nemzet boldogulása iránti közös gond, törődés, cselekvőkészség vezérelte útján. Ez a találkozó is azt bizonyítja, hogv van értelme a munkának, a harcnak. Persze van seregnyi gond, nem is kicsi. de sok szép eredményt értünk el. Az anyagi gyarapodáson túl a legnagyobb érték az az eqy- séa, összefogás, amelv népünk szolgálatában a különböző pártállású, különböző világnézetű embereket, a társadalom tisztességes erőit egyesítette. Ez a nemzeti közmegegyezés, szocialista egyetértés, amely szocialista társadalmunk alapintézményének féltésével, erősítésével. további gyarapításával és szilárdításával függ össze, a leanaavobb vívmányunk. Hatalmasra nőtt ereje szocialista társadalmunknak, amelyben minden tisztességes ember megtalálta helyét. Van helyünk a világban, vannak barátaink, szövetségeseink. Legyen meg politikánk elvi szilárdsága, legyen meg a politikánknak ez a demokratikus vonása, a közmegegyezésre való törekvés minden kérdésben. Legyen meg bennünk a nyitottság. mellőzzük a megszokott sablonokat, és akkor nem kell félnünk a jövőtől. Amit elértünk, ennek a politikának, ennek a közmegegyezésnek köszönhetjük. Erre vigyázzunk a legjobban. Az emberiségnek megvannak azok az eszközei, amelyekkel képes egy szép és boldog világ megteremtésére, de képes saját maga megsemmisítésére is. Most a történelem fordulópontján élünk, s ez nem rövid ideig tart még. A világ, meggyőződésem, a haladás irányába megy előre, hiszen nekünk minden tisztességes ember szövetségesünk, aki normális, békés életet akar. Aki olyan beosztásban dolgozik, mint én, nagyon nehezen mérheti munkájának eredményét. Nem úgy, mint a szobrász, aki alkotásával elkészülve azt mondja, ezt megcsináltam, vagy a munkás, aki darabra meg tudja számolni, mit végzett aznap. A mi munkánk eredménye a szocialista nemzeti egyKádór Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi "Bizottsága első titkárának, 70. születésnapja alkalmából meleg hangú üdvözletét küldött Tódor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, Gustav Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, Dusán Dragoszavac, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnökségének elnöke, Petar Sztambolics, a Jugoszláv Szoséggel, a nemzeti kömegegye- zéssel mérhető. Minél nagyobb időt él meg az ember, annál több, rendkívül hasznos tapasztalatot tud összegyűjteni. Ez az idős kor javára szól. De sajnos, az idős korral jár az is, hogy a képesség e tapasztalatok hasznosítására idővel csökken. Ne féljenek tehát sehol újítani, fiatal embereket odaállítani, ahol fiatal emberek kellenek. Ez még nem zárja ki a felhalmozott tapasztalatok hasznosítását. Hetvenéves vagyok. Ilyen korban már nem változtat világnézetet az ember. Meggyőződésem és világnézetem szerint a továbbiakban is azt az ügyet szeretném szolgálni, amelyet egész életemben szolgáltam, a magyar nép boldogulását. cialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének elnöke, Heng Samrin, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, Kim Ir Szén, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára, Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Kaysone Phom- vihane, a Laoszi Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, Wojciech Jaruzelski, a Lengyel Eqyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának főtitkára, Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtitkára, Ni- colae Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára és Le Duan, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára. Köszöntötte Kádár Jánost a KGST Végrehajtó Bizottsága és titkársága. Kádár János címére folyamatosan érkeznek üdvözlő táviratok a kommunista és munkáspártok vezetőitől, kiemelkedő közéleti személyiségektől, társadalmi szervek, mozgalmak kéoviselőitől, magánszemélyektől. * Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottság első titkárának 70. születésnapja alkalmából - a szocialista országok közötti internacionalista együttműködés elmélyítésében szerzett érdemeiért — a Bolgár Nép- köztársaság Államtanácsa a „Georgi Dimitrov-érdemrend"- et, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke a „Klement Gottwald-érdemrend"-et, a Kubai Köztársaság Államtanácsa a „José Marti-érdemrend”-et, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa a „Lengyel Népköztársaság Érdemrendjének Nagy Külföldi üdvözletek és kitüntetések Leonyid Brezsnyev levele Kádár János elvtársnak, a Magyar Szocialista (Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, Budapest Kedves Kádár János elvtárs! A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága, minden szovjet kommunista nevében szívélyesen köszöntőm önt, a Magyar Népköztársaság kiemelkedő párt- és állami vezetőjét, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom 'smert személyiségét, 70. születésnapja alkalmából. Az ön élete több mint Ilél évszázada elszakithatatlanul kötődik a magyar kommunisták pártjához, és a pártnak a dolgozó nép boldogulásáért, a marxista—leninista eszmék diadaláért vívott harcához. Jól ismerjük a szocialista forradalom vívmányainak védelme és megszilárdítása, a Magyar Szocialista Munkáspárt politikájának kialakítása és e politika megvalósítása érdekében végzett tevékenységét, és azokat a jelentős sikereket, amelyeket a párt vezetésével a magyar dolgozók elértek a szocialista építés minden területén. A Szovjetunióban nagyra értékelik, hogy ön alkotó módon foglalkozik az élet által felvetett kérdésekkel. Becsülik elv- hűségét, internacionalizmusát és megingathatatlan elkötelezettségét a szocialista államok összefogása és a világ forradalmi mozgalmának ügye iránt. Országunkban nagy tisztelet övezi a szovjet és a magyar nép testvéri barátságának fejlesztése és erősítése érdekében kifejtett következetes tevékenységét. Kiemelkedőek az ön érdemei abban a küzdelemben is, amelyet a szocialista közösség országai Földünk tartós békéjének megőrzéséért vívnak. Kedves Kádár elvtársi Tiszta szívből kívánok önnek jó erőt, egészséget és további sikereket a szocialista Magyarország fejlődése, pártjaink, országaink és népeink testvéri együttműködésének elmélyítése érdekében végzett munkájához. 1982. május 25. Kommunista üdvözlettel Leonyid Brezsnyev Lenin-renddel tüntették ki Kádár Jánost A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége a szovjet és a magyar nép testvéri barátságának és átfogó együttműködésének fejlesztésében betöltött kimagasló szerepéért, a béke és a szocializmus ügyének megerősítésében szerzett nagy érdemeiért 70. születésnapja alkalmából Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát Lenin-renddel tüntette ki. Az erről szóló törvényerejű rendeletet Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Mihail Georgadze, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének titkára írta alá. Szalagját" — , a Mongol Nép- köztársaság Nagy Népi Hurál- jának elnöksége a „Szuhe Ba- tor-érdemrend”-et, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsa a „Kari Marx-érdem- rend"-et, a Román Szocialista Köztársaság elnöke a „Románia Szocialista Köztársaság Csillaga Érdemrend szalagdíszes I. fokozatát”, a Vietnami Szocialista Köztársaság Államtanácsa az „Aranycsillag Érdem- rend”-et adományozta. Pakson és a húskombinátnál folytatódott a tudományos tanácskozás A tanácskozás résztvevői, az előadó Bálintné Krizsán Ilona Belkereskedelmi gyorsmérleg Vízbázisok védelme A „Vízbázisok védelme” elnevezésű tudományos tanácskozás résztvevői tegnap Tengeli- cen ismét színvonalas előadásokat hallhattak, s vehettek részt már működő szennyvíztisztító berendezések tanulmányozásában. Dénesi Ödön, a Pécsi Akadémiai Bizottság szakbizottságának elnöke vezetésével tegnap, kedden kora reggel előadásokkal kezdődött a tanácskozás második napja. Először Bálintné Krizsán Ilona, a Szekszárdi Húsipari Vállalat környezetvédelmi szakmérnöke a vállalat környezetvédelmi munkájáról adott részletes képet. Már gyakorlati eredményeket is fel tudott sorolni, amellett, hogy ajánlásai is voltak egyes szerkezetek, eljárások változtatására. A Tolna megyei nagyberuházások talajmechanikai kérdéseiről is élénk vita voltK hiszen köztudott, nem egy nagy építkezésünkön okozott már qondot a talaj szerkezete, illetőleg éppen ezért különleges alapozást kellett végezni, a talajt megerősíteni. Délelőtt a tanácskozás résztvevői ellátogattak Paksra, ahol dr. Germán Endre, a PAV sugárvédelmi laboratórium vezetője nemcsak bemutatta az építkezést, hanem a környezet- védelmi tervekről, a már megvalósult létesítményekről is tájékoztatást adott. Kedden délután a tanácskozás résztvevői ellátogattak a Szekszárdi Húsipari Vállalat szennyvízkezelőjéhez, itt a kalauz Bálintné Krizsán Ilona volt. Ezután igen izgalmas témáról tanácskoztak, ugyancsak a helyszínen: a szekszárdi felszín alatti mesterséges üregekkel kapcsolatos problémákról, azaz a pincékről, rejtett alagutakról volt szó, amelyek oly sok kárt okoztak már, s felderítésük, kiiktatásuk az építkezési területről, a legjobb úton halad. A Belkereskedelmi Minisztérium gyorsjelentése szerint áprilisban a kiskereskedelmi forgalom — fólyó árakon számítva — 5,6 százalékkal nagyobb volt, mint tavaly ilyenkor, bár ez a márciushoz képest mérséklődött. Valamivel kevesebb ruházati cikket adtak él, mint tavaly áprilisban, élelmiszerekből és élvezeti cikkekből mérsékelten, egyes iparcikkekből jelentősebben nőtt egy év alatt a forgalom. Élelmiszerekből és élvezeti Cikkekből az ellátás jó. A kereskedelem tőkehúsból, húskészítményekből, valamint húsvét előtt füstölt áruból megfelelő választékot nyújtott a vásárlóknak. Baromfiból — az aprólék és bontási termék kivételével — ugyancsak volt elegendő, élő- halból azonban a tavalyinál jobb kínálat ellenére sem volt kielégítő az ellátás. Változatlanul kevés volt az olcsó háztartási keksz és a finom édesipari lisztesáru, a korábbiaknál jöbb volt viszont a csokoládé, nugát és díszdobozos termékek választéka. Zöldségfélékből — főként a késői kitavaszodás miatt — különösen a szabadpiacon magasabbak voltak az árak, mint az elmúlt év azonos hónapjában. Burgonyából mérséklődött a kereslet, s az ár alacsonyabb volt a tavalyinál. 'Háztartási és vegyi termékekből áprilisban az előző hónapokhoz hasonló volt a kínálat választékban is; volt elegendő tisztítószer és pipereszappan, a nagy csomagolású Tomi mosószerek, egyes Fa'bulon kozmetikai készítmények, a gumikesztyű és csecsemőnadrág azonban időnként hiányzott az üzletek polcairól. A ruházati Cikkek iránti mérsékelt keresletet a kereskedők annak tulajdonítják, hogy az áprilisi hűvös időjárás miatt még nem kezdték meg a tavaszi cikkek vásárlását, bár a rendelkezésire álló árualapok mind mennyiségben, mind ösz- szetételben jó ellátást tették lehetővé. Lábbelikből a rendelkezésre álló árualap összességében és választékában is kielégítette a keresletet. Nem enyhült viszont a hiány gumicsizmából és egyes sportcipőkből. Lakástextíliákból összetételben is megfelelő kínálattal állt a kereskedelem a fogyasztók rendelkezésére. Szőnyegekből — a futószőnyeg kivételével — stabilizálódott a kereslet-kínálat e g y e n s ú I ya. J a q u a rd -f ü g g önyök kivételével megfelelő volt a kínálat függönyökből is. A vegyesiparcikkekből összességében szintén kielégítő volt a kínálat. Javult az ellátás a tavasszal nagyon keresett kerti szerszámokból, s választékos volt a kínálat kerékpárokból is. Háztartási gépekből a fagyasztószekrény kivételével elegendőt bocsátott a kereskedelem a vásárlók rendelkezésére. A vasáruk közül szegből sem meny- nyiségben, sem választékban nem elégítették ki az igényeket, s ugyancsak szűkös volt a szerszámfélék választéka is. A bútorok közül volt elegendő hazai gyórmtányú szekrénysor és kárpitozott garnitúra, elemes bútorokhoz azonban továbbra is előjegyzés alapján lehet hozzájutni, a várakozási idő változatlanul három-négy hónap. A háztartási porcelánáruk választéka nem fedezi az igényeket, s ugyancsak hiányosak a tapétakészletek is. A TÜZÉP vállalatok szénből és lignitből mintegy 50 százalékkal, brikettből 19 százalékkal értékesítettek többet a tavalyinál. Növekedett a forgalom kokszból és tűzifából is. Április 28-ig a tüzelőakcióban 214 ezer tonnával — 47 százalékkal — több szénféleséget vásárolt a lakosság, mint egy évvel korábban. Nőtt a TOZÉP vállalatok forgalma építőanyagokból is, főként tetőcserépből, hullámlemezből, padlóburkolólapból, ajtó-ablakfélékből és fenyőfűrészárukból. Az Országházban rendezett fogadáson Losonczi Pál köszöntő szavaira Kádár János válaszol