Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-04 / 102. szám

a Képújság 1982. május 4. Moziban A maffia reális arca Francis Ford Coppola film­jének, a Keresztapának a híre majd egy évtizeddel előbb ju­tott el hozzánk, mint maga a film. A szerénységgel cseppet sem vádolható rehdező a filmért kapott öt Oscar-díj közül négyet egy rossz pillanatában kivágott az ablakon, de a megmaradó mellé szerzett és azt hiszem, szerez még a kis szobrocská­ból, hiszen mint nyilatkozta: „Nekem valahogy mindig sike­res volt a pályám . . A Keresztapa első két részét már bizonyára sokan látták. (A Keresztapa II. bemutatását egy­előre nem tervezi a MOKÉP.) Akik nem látták, azoknak né­hány szóban arról, hogy miről is van szó. A maffia amerikai lerakatának hatalma a déli ál­lamokban — elsősorban New Orleans környékén — egyre erő­södik. Az öt amerikai maffia­vezér egyike 1946 nyarán Vito Corleone, a , Keresztapa”. Ha- gyomónyos eszközökkel, a já­tékkaszinók és politikusok kéz­ben tartásával szinte korlátlan hatalmat szerzett maqának. Az új maffiózókkal, a kábítószerre specializálódókkal azonban nem akar szövetkezni. Ezért tört ki a harc a maffiacsaládok kö­zött. Erről készített filmet az olasz származású, amerikai Cod- pola a szintén olasz származá­sú amerikai szerző, Mario Puzo kisregényéből 1972-ben. Coppola nem kisasszonyko- dik, a filmben vödörszám fo­lyik a vért helyettesítő piros festék és lövöldözésekben, autós üldözésekben sincs hiány. Természetesen van szerelem és Cordon Willi operatőr jóvoltá­ból szép színes, andalító kép­sorokat is láthatunk a főszerep­lők luxusvilláiról. (Bár a képso­rok élvezhetőségét erősen gá­tolja az alaposan elhasznált kópia.) Mégis minden együtt áll, hogy sikerfilm készüljön. És az előbbi külsőségek mellett olyan tehetséges szereplők ele­venítik meg a család életét, .mint a „Keresztapa" Marion Brando, vagy a felfedezését e filmnek köszönő AI Pacino és Diana Keaton. Ez utóbbiak já­tékára is rányomta bélyegét Marlon Brando visszafogott stí­lusa, aki krákogva, szipogva, fél­szavakat motyogva irányítja családját és a filmet. Egy hét távolából visszagon­dolva talán kissé túl hosszú volt a film. A forgatáskor harminc- három éves Coppolának nyilván sok pénze még nem volt (né­hány sikertelen filmet készített addig), viszont a kétrészes film nem kevés költségét a dupla belépővel jól lehetett korrigálni. De a vágásokkal, egyes jele­netek kihagyásával pergőbbé lehetett volna tenni a filmet. Jó példa erre a sokkal későbbi és összehasonlíthatatlanul na­gyobb apparátussal, költséggel készült Coppola-film, az Apoka­lipszis most és a kevésbé is­mert, de semmivel sem jelen­téktelenebb filmje, a Magán- beszélgetés. Mindezen filmek igazolják, hogy a hollywoodi fenegyerekként lindult rendező jelentős művésszé érett, megér­demli a figyelmet és nemcsak azért, mert a Keresztapa a világ öit legtöbbet jövedelmező film­je közé tartozik. TAMASI JANOS Kodály Zoltán születésének századik évfordulóján alkotói és emberi nagysága előtti tisz­teletadásra készül hazánk és a nagyvilág. Az ünnepi rendezvé­nyekből és a Kodály szellemé­ben történő zenei ismeretterjesz­tésből kiveszi részét a televízió is. Noha a Kodály-év egyrészt a zeneszerző születésének dátuma - december 16. - köré, másrészt a budapesti művészeti hetek rendezvénye köré csoportosul — s 1983 tavaszáig tart — az ese­mények már ez év tavaszán megkezdődtek. A televízióban az első reprezentatív műsor áp­rilis 10-én hangzott el; Kodály Zoltán Budavári Te Deum-át közvetítették a budavári koro­názótemplomból Tokody Ilona, Takács Klára, Gulyás Dénes, Kováts Kolos valamint az ifjú zenebarátok kórusa és a Ma­gyar Állami Hangversenyzene­kar közreműködésével, Feren- csik János vezényletével. A Bu­davári Te Deum a Kodály-év- ben még háromszor hangzik el Doráti Antal, Hirojuki Iwaki és Ferencsik János vezényletével. Televíziónk Kodály-műsorai az 1982-83-as évben 1300 percnyi időt töltenek meg — ebből 600 percben hangverseny-közvetí­tést, 300 percben új felvételt közvetítenek. Műsoralikat azzal a céllal szerkesztették, hogy Ko­dály zenéje, emberi alakja szé­lesebb tömegek számára is jobban megközelíthetővé vál­jon. De ne legyen kampánysze­rű, tolakodó a műsorok elosz­tása. Az élő hangverseny-közvetíté­sek szinte az egész Kodály ze­nekari oeuvret felölelik. így hall­hatjuk a Színházi nyitányt, a Szimfóniát, a Psalmus hungari- cust, a Concertât. Meghallhat­juk Kodály egyszerű és vegyes karra írt kórusműveit, dalait a Mátrai képeket, a Karádi nótá­kat, a Lengyel László című já­tékot, a Berzsenyi Dániel, Köl­csey Ferenc és Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Ady Endre verseire írt dalokat. Köz­vetíti a televízió az Éneklő If­júság mozgalom ünnepi hang­versenyét a Zeneakadémiáról, a Jeunesses Musicales Világ- zenekarának díszhangversenyét a pécsi székesegyházból, az is­kolai és ifjúsági énekkarok hangversenyeit, hármas kör- kapcsolásban Szegedről, Pécs­ről és Budapestről. Jelen lehe­tünk a kamerák segítségével a budapesti zenei hetek megnyitó hangversenyén - szeptember 25-én - az Erkel Színházban, az október 1-i hangversenyen, amelyet a zene világnapján rendeznek, december 16-án a centenáriumi díszhangverse­nyen vagy az 1983. március 19-i zeneakadémiai koncerten, a ta­vaszi fesztivál megnyitó hang­versenyén. Látványos felújításban szólal meg Kodály két daljátéka, a Székelyfonó — augusztusban - és a Háry János 1965-ben ké­szült filmváltozata - karácsony­kor. A Galántai táncok és a Marosszéki táncok koreografál- va kerülnek képernyőre. A Kál­lai kettőst a Magyar Állami Né­pi Együttes előadásában tűzi műsorára a tv. Láthatjuk Kis József dokumentumfilmjét Ko­dályról, és decemberben mutat­ják be az Ütőn Kodályhoz című 50 perces dokumentumfilmet. Jeles napok címmel kórus­naptárt indít a tv szeptember és június között. Az első mű szeptember 1-én hallható Cho­res generosa — Régi magyar di­ákköszöntő 1777. címmel. E so­rozatban hangzik el a Liszt Fe­renchez írt kórusmű, a Sirató­ének, az Adventi ének az An­gyalok és pásztorok, az Újesz­tendőt köszöntő, a Talpra ma­gyar, a Jézus és a kufárok, a Fölszállott a páva, a Huszt, a Pünkösdölő. Április 8-án kezdődött az Élő népdal sorozat, amely 11 alka­lommal jelentkezik Rajeczky Benjamin előadásaival. A Le­gyen a zene mindenkié hatszor negyvenperces sorozata ezt a Kodály-idézetet választotta mot­tóul: .......ez a hórom szó, ma­g yar zenei műveltség, sok évti­zedre, talán évszázadra szóló programot jelent”. E sorozatban a legismertebb magyar zene- pedagógusok szólalnak meg, tanítanak a képernyőn, este 6-7 óra közötti főműsoridőben. 1983. január 2-án indul az a sorozat, amely Kodály: Mpgyar népzene - népdalfeldolgozások tizenegy kötetben, 1924-1964. című gyűjteményét ismerteti. A dalokat Kocsis Zoltán válogat­ta és a neves művész zongorán is közreműködik. A tv zenei klubjában 1982. október, november, decemberé­ben zenei versenyt rendeznek, Kodály életművével és a ma­gyar zenei hagyományokkal kapcsolatban. Az ifjúságii fő­osztály 1983 áprilisában tartja meg zenei vetélkedőjét. Kapcsolódik a tv-ben a Ko- dály-évhez és a mai magyar ze­ne propagálásához az MTV 4. karmesterversenye is. Könyv Bodor Pál: Kék folt Aki könnyű, szórakoztató kri­mit óhajt vásárolni, az sürgősen tegye Vissza zsebébe pénztár­cáját és n e vegye meg 16 fo­rintért a „rare” könyvek soro­zatában megjelent Bodor Pál- kötetet. A Kék folt ugyanis kriminek éppenséggel krimi, de a könnyűség vádja igazán nem érheti. Tizenöt évvel egy kolozsvári vegyészhallgató lány halála után az elbeszélő összegezi mindazt, amli erről megtudható. Felkeres tanúkat, barátokat, szállásadót, szeretőt, évfolyam- társat és olyanokat, akik maguk is szeretők kívántak volna len­ni. A 302. oldal végére érve se tudjuk meg biztosan, hogy Zili — Simon Ilona - gyilkosság ál­dozata lett-e, avagy önmaga vetett véget életének. Megtud­juk azonban, hogy még az egy­más közvetlen közelében élők (itt történetesen egy sülve-főve együtt lévő egyetemista kompá­nia tagjairól van szó) is csak a maguk szempontjából vizsgál­ják, ha ugyan vizsgálják mások problémáit és miivel ez a legkényelmesebb, többé- kevésbé elfogadható sablonok alkalmazásával sietve napi­rendre térnek felettük. A kötet belső borítóján szerepel egy mottó. Nagyon hatásos, csak éppen részigazság. így hang­zik: „Mindnyájan felelősek va­gyunk mindenki életéért és ha­láláért." Az már nincs benne, hogy ki-ki a sajátjáért is. Bodor Pál könyve, ahogy ol­dalról oldalra előbbre jutunk benne, egyre jobbá, végül már kitűnővé, letehetetlenné válik. Az olvasót pedig; jelen eset­ben azt, aki itt a „Kék folt"-tal kapcsolatban megpróbálja fel­vázolni véleményét; szégyenér­zet fogja el. Eleddig sejtelme se volt a kitűnő erdélyi magyar író létezéséről. Akii a témát még arra is fel tudta használni, hogy az egyetemista fiatalok életéről, gondjairól, az osztály­harccal kapcsolatos problémái­ról (más közegről lévén szó: a kisebbségi sorsról) művészi hi­telű hírt tudjon adni. Ez itthon is ránk férne. Tette ezt 1968 szeptemberé­ben a Fekete-tenger partján. Könyve megjelent a Magvető már említett „rare" sorozatá­ban 1981-ben. Ez akárhogyan számoljuk is, 13 év. Veszedelmesen, túlzottan, sőt elkeresítően hosszú idő. O. I. TV-NAPLÓ Közbeszólás A Stúdió ‘82 jónak látta bemutatni, sőt megszólaltatni Su­sanna Szászt, akinek fotóiból kiállítást rendezett a Nemzeti Galéria. Senkinek nem lehet ellene kifogása, ismerjük meg, mire vitték azok, akik a messze idegenben próbáltak szerencsét. Ha a bemutatott totókból kell véleményt mondani Susanna Szász totóművészetéről, véleményünk kitejezetten kedvezőtlen, ezek a képek ugyanis legföljebb a családi albumba valók, emlékeztetve arra, hogy az unoka milyen volt élete különböző korszakaiban. Lehet, hogy Susanna Szász ezeknél lényegesen jobb képeket is csinál, erről itt Szekszárdon, nincs alkalmunk meggyőződni. Viszont amit mondott, s amihez a Stúdió munka­társának egyetlen szava sem volt, csak arra alkalmas, hogy félreértések, balitéletek forrása legyen. Megtudtuk, hogy Susanna Szász miután „a negyvenes évek végén kiment" — mintha az olyan egyszerű lett volna, amikoi Pozsonyba átmenni se lehetett —, nem tudta, mihez fogjon. Aztán egyszeresük elkezdett totogralálni, csak úgy, a maga feje után, miután soha nem tanulta a mesterséget. Sikere lett, s azóta fotósként szerepel, immáron itthon is. Semmiben nem szeretem a dilettánsokat, tehát azokat, akik csak úgy vaktában nekivágnak valaminek, mint Mikszáth há­lyogkovácsa, még akkor sem, ha sikerük van, mert néha el­találják, egy-egy kép jóra sikeredik. A művészet, ha igényt tart arra, hogy művészet legyen, sokkal komolyabb és sokkal nehezebb, semhogy alkalmi időtöltésként művelje valaki, a fotónak pedig, ami régen kivívta magának a művészi rangot, annyi technikai feltétele van, hogy ott a hályogkovácsok maga- biztossága sem segít. Nagyon, de nagyon ártalmas, ha azt az illúziót keltjük, hogy a művészet, beleértve a fotóművészetet is, gyermekded játék, kellemes időtöltés. Hogyan mondta Babits? Ami szép, nehéz. Tehetség kell hozzá, aztán kitartás és lankadatlan szorgalom. Ezt kellene tudatosítani. Cs. L. Jubileumról és egyéniségekről Fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából a Magyar Televízió ünnepli önmagát Ha ehhez a mondathoz nem csatlakozna kiegészítés, akkor kegyetlenül igazságtalanok lennénk, hiszen természetesen van miért ünnepelnie. Csak­hogy a néző másként ünnepel, mint aki az életének egy igen jelentős részét töltötte a Szabadság téri volt Tőzsdepalota fa­lai között. A néző csak a közelmúltra emlékezik, a résztvevő egy teljes folyamatra. Utóbbi az átfogóbb, noha nosztalgiával, vagy legalábbis a múlt megszépítésére kiváltképpen alkalmas rózsaszínű szemüveg felvételével fenyeget. (Diákkorunk hires szekundáira ma derűsen gondolunk, legszebb feleleteinkre pe­dig már régen nem emlékezünk.) Hiszen valóban lenyűgözően szép ahová 25 év alatt eljutott a Magyar Televízió: — he­lyeselhetünk a belső munkatársnak. Sokkal szebb lenne, ha kevesebb kacskaringó, úttévesztés, zsákutca és vargabetű árán, messzebbre jutott volna: — mondhatjuk egyetértőén a több] nézővel. A néző személyes kapcsolatait a tv-vel legalább annyira köszönheti a produkcióknak, mint a negyedszázad során fel­bukkant, kialakult televíziós egyéniségeknek. Varga József — sajnos — már csak emlék. Vitrayért viszont egy ország lelkesedik még álkor is, ha kivételesen unalmas, mint például nagy hajóútján. Chrudinák Alajos békés hazánk arabközi haditudósitójaként lett emlékezetes, dr. Szabó Lászlót az átlagnéző csak ,,Kék fényben" fluoreszkálva tudja elképzel­ni, Hajdú Jánost utolérhetetlenül meghajolva, Vajek Jutkát ko­molyan, Kudlik Júliát pedig úgy, amint változatos öltözékben és frizurákkal egy hatalmas Delta-szárnyú gép tövéből „szere­tettel köszönti a kedves nézőket". A felsorolás természetesen nem teljes, bárki, kedve szerint kiegészítheti. Csak arra akar­tunk utalni vele, hogy vannak egyéniségek, vagy ha jobban tetszik, személyiségek, akik „viszik" a televíziót, mindennapunk részét. Persze, olyanok segítségével, akiket sosem látunk, nem is fogunk látni, noha nélkülözhetetlenek. Dicsérjük tehát az ismeretlen közkatonákat legalább ennyire, hiszen magát a műsort úgysem tudjuk kihagyni az életünkből. A készüléket könnyű bekapcsolni, csak kikapcsolni nehéz. ORDAS IVÁN Rádió Mindenki futhat! Bevallom, hogy a jegyzetet egy másik műsorról -— mely ugyancsak vasárnap délelőtt hangzott el a rádióban — akar­tam írni. Szándékomat egy ese­mény változtatta meg. Ez pon­tosan akkor következett be, aimikor vasárnap este negyed hétkor leültem az írógéphez... Ablakunk előtt egy középkorú, kerékded házaspár kocogott el. Mindketten amolyan alkalmi tréningöltözetben. Szóval nem melegítőben és tornacipőben, hanem kissé viseltes pantalló­ban, bő pulóverben. S akkor az jutott eszembe: lehet, hogy a délelőtti Futapest című rá­diós műsor „indította” őket ko­ra esti útjukra. Már nem első alkalommal rendezi meg a Képes Sport, a KISZ Budapesti Bizottsága és a Magyar Rádió az utcai futóver­senyt a fővárosban, amelyet a rádió is közvetített, ahogyan azt most is tette. (Az adás két alkalommal jelentkezett a Petőfi adón.) Novotny Zoltán és Pet- ress István meggyőző kisripor- tokíban, életképekben számolt be a versenyről, amelyen ki- lencesztendős kisfiútól a nyug­díjhoz közeledő nagypapáig igen sokan indultak, s — a több mint tizenegy kilométeres távifutás után — értek a célba. Az izgalmas beszámolót hallva, valószínűleg sokan tettek foga­dalmat, hogy másnaptól ők is beállnak e mindenki számára könnyen és egyszerűen hozzá­férhető sportágat űzők szélese­dő táborába. Léhet, hogy a szekszárdi házaspár is a dél­előtti ebédfőzés és rádióhall­gatás iközben hozta meg a derék döntést?! íMert futni bárhol, bármikor és bármilyen kényelmes öltö­zékben léhet. Az egész csak elhatározás kérdése... Illetve az elhatározás mellé szükségelte­tik még valami. Valami, ami segíti levetkőzni zavarunkat, fél szeg ség ünket: valami, ami első ilyen utunkon elindít. A vasárnapi utcai futóverseny köz­vetítése, a két riporteregyéni­ség buzdító szavai, ösztönző erővel áthatott párbeszédei biztosan sokakat győzték meg arról, hogy kinék-kinek saját érdekében fontos a testmozgás. Tehát a műsor „három legyet ütött egy csapásra". Közvetített egy sportversenyt, amellyel iz­galmas perceket szerzett a hallgatóknak; ragyogó riporto­kat, feszes portrékat tartalma­zott; s ezeken felül pedig bizo­nyára sok-sok embert nyert meg a nemes célnak. —vhm— Családi idill a Corleone-lány esküvőjén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom