Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)

1982-05-04 / 102. szám

2 NÉPÚJSÁG 1982. május 4. Szolidaritás, egység, összefogás A felvonulók köszöntik a megye és Szekszárd vezetőit, valamint a dísztribün vendégeit (Folytatás az 1. oldalról.) vetkeztek, kisdobosok, úttörők, majd a KISZ-tagok. Ez utób­biakat, a megyeszékhely mint­egy 6500 KISZ-tagját, kiemel­ten is köszöntötte a hangos­bemondó. De ugyanúgy min­den iskolánál felsorolták a va­lamilyen tevékenységben legki­válóbb pedagógusokat és diá­kokat. Szívet melengető érzés volt ilyen tömegben együtt lát­ni azt a rengeteg lelkes, fe­gyelmezett gyereket, társadal­munk jövőjét. A fiatalokat a kiváló válla­latok dolgozói követték, majd a többi üzem, vállalat, intéz­mény menete sorolt be. Anél­kül, hogy felsorolásunkban a teljességre törekednénk, álljon itt a kiváló vállalatok névsora: Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat, Beloiannisz Híradás­technikai Vállalat szekszárdi gyáregysége, a Szekszárd— paksi Vízitársulat, a Tolna me­gyei Tejipari Vállalat, a Szek­szárdi Bútoripari Vállalat, a BONY—Kövendi Sándor Ci­pészipari Szövetkezet szekszár­di részlege, a Tolna megyei Vízügyi Igazgatóság, a TSZKER. A hangosbemondón keresz­tül külön köszöntötték az üze­mi, vállalati, intézményi kol­lektívák azon dolgozóit, akik a gazdasági, társadalmi tevé­Dombóvár Szombaton kora reggel a vá­rosi fúvószenekar pattogó indu­lóval ébresztette Dombóvár vá­ros lakóit. Teherautóval végig­járták a sűrűn lakott utcákat, és nem sokkal 9 óra után már megjelentek a városközpont fe­lé igyekvő csoportok, hogy min­denki lidőben elfoglalhassa a részére kijelölt helyet. Pár perc­cel tíz óra előtt a városi úttörő­zenekar új formaruhába öltözött tagjai érkeztek a városi párt- bizottság előtt felállított tribün­höz. ahol bemutatót tartottak. Pontosan tíz órakor hangzott el az üdvözlés, s nyomban meg­kezdődött a város üzemeinek, vállalatainak és intézményeinek felvonulása. Közvetlenül a zene­kar mögött vonultak fel a város vezetői és azok a meghívottak, akik a dísztribünről szemlélhet­ték végig a mintegy hétezer dolgozó vidám seregszemléjét. A menet elején hagyományo­san a dombóvári sportegyesü­letek sportolói vonultak, majd őket követték a kitüntetett kol­lektívák. Nagy tetszést aratott az útvonal két oldalán sűrűn elhelyezkedő kíváncsi nézők kö­rében a Vadvirág gyermek­táncegyüttes, és a városi mű­velődési otthon Kapos tánc­kenységben az elmúlt évben a legkiválóbbak voltak és ezt a munkát^ valamilyen formában felsőbb szerveik elismerték. Méltó befejezése volt a szek­szárdi ünnepi menetnek a nagyszerű zárókép: főiskolások, középiskolások és nevelőik együttes alkotása. együttesének színes menettánc­bemutatója. Az eléggé hűvös és szeles idő ellenére jó han­gulat és vidámság uralkodott a felvonulók körében. A felvonu­lókat a Katona József utcában már várták az üzemek gépko­csijai - szendviccsel és egy-egy üveg itallal. A tanuszoda melletti téren volt hullámvasút, körhinta, cél­lövölde és bazárárus is. A gyer­Délután hangulatos majáli­son ünnepelték a szabad má­jus elsejét a Csörge-tónál és Sötét-völgyben. Az emelkedett hangulatú ün­nepségen — szinte mindenki véleménye megegyezett ebben —, minden idők legtöbb részt­vevője volt jelen megyénk szék­városában. mekek élvezték a sok-sok látni­valót, szüleikkel együtt késő délutánig szórakoztak. A május elsejei ünnepi hangulatot nö­velte a DVMSC sporttelepén rendezett változatos sportmű­sor, de sok nézőt vonzott a lo­vasparkba az országos díjugra­tó bajnokság is. Este pedig a fiatalok a művelődési otthon előtti téren táncolhattak a WIK-együttes zenéjére. A felvonuló tömeg innen egyenesen a- majálisra ment, az ürgemezőre. Kellemes meg­lepetés fogadta itt az embere­ket: tavaly óta szabadtéri szín­pad készült (betontérség, asz­falttal terítve), hozzá lelátóhely az enyhe partoldalon, de ma­ga az ide vezető út is megszé­pült, gyalogosoknak és gépko­csiknak egyaránt sima, legya­lult földutat készítettek a ré­gen kiöregedett szőlőtőkék el­tüntetésével. A majálistérnek nevezett füves-dombos-fás he­lyen szép népművészeti és iparművészeti tárgyakat árusí­tottak, kétféle körhinta forgott, kiadós és igazán jól szórakoz­tató műsort adtak az aszfalt­színpadon, például: a vasas­szakszervezet központi művész- együttese táncolt, ökölvívó- és cselgáncsbemutatót tartottak a paksi legfiatalabb és az ifjú­sági sportolók, a gimnázium Bonyhéd Az ifjúsági A bonyhádi felvonulók több ezres sokasága a mostani má­jus elsején a Budai Nagy An­tal utcán haladt végig az ifjú­sági parkig, ahol első ízben rendezték meg az ünnepi prog­ramot. Tavaly a váraljai park­erdőben került sor erre, de a tervek szerint kétévenként lesz ugyanaz a május elsejei szín­hely. Hasonlóan váltja egy­mást a főrendezői szerepkör­ben a város két nagyüzeme, a cipőgyár és a zománcárugyár. Ezúttal a Kiváló vállalat cím­mel kitüntetett cipőgyár vállal­ta magára e feladatot. Az eseménysorozat zenés éb­resztővel kezdődött, majd dél­előtt 10 órára megérkeztek in­dulási helyükre a felvonulók, hogy meghallgassák Ribling Ferencnek, a megyei tanács általános elnökhelyettesének megnyitó beszédét. Miután elfoglalta helyét a dísztribünön a menet élén ha­ladó elnökség — amelyben a város párt-, állami, gazdasági vezetői, s kitüntetett fizikai munkások voltak —, kezdetét vette Bonyhád üzemei, intéz­ményei dolgozóinak, valamint az iskolák tanulóinak felvonu­lása. A mintegy 1 órán át tar­rá színpompás felvonuláson a lísztriibün előtt elhaladó kiváló dolgozókat és kollektívákat, szocialista brigádokat Ambrusz Pál, a cipőgyár KISZ-titkára köszöntötte, majd ezt követően diákszínpada A nagyidai ci­gányokat játszotta. Több sátor alatt birkapaprikást ettek a gi parkban felállított sátrakat, pavilonokat keresték fel, s a jó hangulatban bőségesen fo­gyott a sült kolbász és g sör. Körhinta, céllövölde is várta a felvonulókat, miközben a váro­si úttörőzenekar és a felnőtt­fúvószenekar szórakoztatta a jelenlévőket. A parkban felállí­tott szabadtéri színpadon ké­sőbb nagy sikerrel szerepelt a mórágyi hagyományőrző együt­tes, a bonyhádi néptánccso­port, a Cinege népzenei együt­tes, s volt Pixi-diszkó. vállalati dolgozók. Az erőmű­építő 22-es ÁÉV felvonulóinak 240 adagot tálaltak fel. A művelődési központot is sokan felkeresték mind május 1-én, mind május 2-án, ugyan­is itt virágkiállítás és -vásár nyílt, s „Terített asztal" címmel lakáskultúra-bemutatót tar­tottak. Szombaton délután ren­dezték meg az úttörők kultu­rális szemléjét, valamint meg­nyitották Máté Ottilia festőmű­vész és Kelemen Kristóf szob­rászművész kiállítását. Este a szabadtéri színpadon a Kartha­go együttes mutatta be műso­rát, amelyre 900 jegy elővétel­ben kelt el. Zenés ébresztő, felvonulás A művelődési ház fúvószenekara parkba tartott a menet Feldíszített teherautón mutatták be termékeiket a zománcáru­gyáriak az ünnep résztvevői az ifjúsá­Tamási j Vidám majális, felvonulás után — Csókolom, Laci bácsi ! — hallom egyszer a hátam mögül. Hátrafordulok, s két 12—13 év körüli fiúcskát pillantok meg, kezükben sörös üvegekkel. — Hát ti? — nézek rájuk és az üvegekre meglepetten. — Ti, söröztök? — A, dehogy! — tiltakozik Miki. Csak összeszedjük az el­hagyott üvegeiket. — Na és hogy tetszik a mai nap, a felvonulás, a majális? — érdeklődőim. — Klassz mindkettő — hang­zik a kurta válasz, majd hozzá­teszi. — Már van 66 forintunk — közben rákacsint társára. Az megtoldja : — De még jégkrémet is et­tünk, meg kólát is ittunk. Nem is egyet! — húzza ki magát büszkén. — Tudja, Laci bácsi — szó­lal meg újra kis barátom —, pem árt, ha az ember ünnepen is dolgozik. Aztán gyorson elköszönnek, s eltűnnék a tarka tömegben a büfék irányába, hogy onnan visszatérve vizsla szemekkel űja!bb „kincseket" leljenek. É. L. Rég véget ért már a felvo­nulás, az ünnepeltek a lóver- senyipályára vonultak. Kezdődik a vidám majális. Kicsit fázunk, de kitartunk, mert jól szórakozunk. Kellemes zene invitál, hogy nézzem meg a divatbemutatót. Aztán a kü­lönböző sportversenyek csábíta­nak. Be is állok egy helyen a kispályát körülölelő tömegbe, s nézem az izqalmas futballcsa- tát. Az egybegyűltekkel együtt örülök, bosszankodom, topor- go'k, kiabálok. Csak a foci ér­dekel most. Nem zavarhat sem­mi és senki, gondolom. Paks « Színpompás tömeg a Kishegyen Nagyon szép volt a paksi felvonulás, még színesebb és ötletesebb, mint az előző évek­ben. Az óvónőktől és a kisisko­lásoktól kezdve a tsz-tagokig, a gyári és vállalati munkáso­kig ezrek sétáltak föl a Kis­hegyre, az atomerőmű lakóte­lepe mellett vezető betonúton. Itt állt a tribün, s a város és a járás vezetői üdvözölték a tö­meget. A paksi felvonulás nem­zetközi jellege is nagyszerűen megmutatkozott: teljes létszám­ban ott voltak az erőműépítést segítő szovjet szakértők, a len­gyel és a csehszlovák munká­sok. Tapsot kaptak, külön üd­vözölték őket. Májusfának be­illő hatalmas csokrok, virágok, szalagok, jelszavak, a szovjet szakértők csoportjában pedig még nagyméretű jelvények is tarkították a menetet, a Szov­jetunió népeinek képviseletét szimbolizálva. A kétszeresen kiváló Unió Szövetkezet dolgozói haladtak a menet élén Gyönyörű pillanat volt, ami­kor az iskolások elengedtek több száz léggömböt. A viha­ros szél vitte magasan, mesz- sze az Alföldre. Csaknem min­denkinél volt zászló, virág, fel­iratos tábla vagy legalább egy kis zászlócska. A tribünről na­gyon sok üzemet, brigádot és kitüntetett dolgozót üdvözöltek. Az Erőmű Beruházási Vállalat­nak megköszönték a város fej­lődéséért tett munkát, erőfeszí­téseket. Tamásiban a felvonulás előtti gyülekező Erőműépítő szovjet szakértők

Next

/
Oldalképek
Tartalom