Tolna Megyei Népújság, 1982. május (32. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-01 / 101. szám
IA ^ÊPÜJSÀG 1982. május 1. Asztalitenisz „Hengereltek” a tanítóképzősök A tavalyi sikeres szereplés után várakozással tekintett a szekszárdi tanítóképző főiskola testnevelési tanszéke, valamint a hallgatók sokasága a Pécsett rendezett főiskolai asztalitenisz országos bajnokságra. Ezúttal nemcsak p Tolnai VL két üdvöskéje (Kiss, Bízó) képviselte a. szekszárdi színeket, hanem a férfiak mezőnyében rajthoz állt két fiúhallgató is. (Fotyék János és Tóth Miklós). A csapatversennyel indult a küzdelem. A nők mezőnyében csakúgy, mint tavaly, most is a Kiss, Bízó összetételű tanítóképzős csapat fölényesen nyert. A többi versenyszámban (egyéni, páros, vegyes) is ellenálhatatlanul versenyeztek a szekszárdiak. Különösen Kiss Anikó volt elemében, aki egyéni jó játéka mellett párosokban is vezéregyéniségnek bizonyult. Az egyéni versenyben házidöntőre került sor, mivel klubtársával, Bízóval találkozott. A tavalyi győztes Bízó megtalálta a jó formában lévő, de már kissé fáradt Kiss játékának ellenszerét, így ismét aranyérmet szerzett. Párosban is diadalmaskodtak, győzelmükhöz eqy pillanatig sem fért kétség. Vegyes párosban nem számítottak éremesélyesnek a szekszárdiak. Azonban a Kiss—Tóth duó a bajnokság vaskos meglepetését okozta nagyszerű játékával. A döntőbe jutásért legyőzték a tavalyi bajnok Erdélyi— Keidl kettőst, míg a döntőben a jóval esélyesebb, NB l-es összetételű Gáspár—Beke párost kényszerítették megadásra. Négy arany, egy ezüst a termés az idei bajnokságon, amely bravúr a javából — és nem utolsósorban, tovább öreabíti a megyeszékhely főiskolájának hírnevét. B. Labdarúgás Serdiilöbajnokság A megyei labdarúgó serdülőbajnokság 13. és 14. fordulójának eredményei: Dombóvár —Paks 2-2, Sz. Dózsa—Kisdo- rog 4-2, Bátaszék—Tamási 3-1, Hőgyész—Bonyhád 4-2, Nagy- mányok—Tevel 0-7, Kisdorog— Dombóvár 1-2, Tamási—Sz. Dózsa 3-1, Bonyhád—Bátaszék 3-2, Paks—Nagymányok 8-0, Tevel—Hőgyész 1-0. Kispályás labdarúgás Bonyhádon, a városi sport- csarnok szervezésében 16 csapat részvételével megkezdődött Bonyhád város kispályás labdarúgó-bajnoksága. A tavaszi forduló június 7-ig tart, minden hétfőn 16.30, illetve 17.30- kor kezdődnek a városi sporttelepen. Az őszi forduló első mérkőzései augusztus 23-án lesznek, majd a csoportmérkőzések befejezése után az azonos heyezettek mérkőznek egymással és döntik el a bajnoki cím sorsát. Az eddigi eredmények: I. csoport: ZIM öregfiúk— Építőipari Szőv. 5-2, Bony. Szöv. •—Mőcsény 1-0, Rendőrség— Vasipari Szöv. 1-1, Cipőgyár KISZ—Volán 4-0. II. csoport: ZIM KISZ—Bátaszéki Volán 9-0, Költségvetési üzem—Vízmű 7-3, Pannónia Tsz—Dankó SE 11-2, Cipőgyár Szoksz.— Malom 6-1. Kézilabda NB II Bravúros szekszárdi győzelem Hosnyánszkiné (a labdával) a mérkőzés legeredményesebb játékosának bizonyult 12 góljával Szekszárdi Spartacus—Győr/ Richards 16-13 (8-6). Szekszárd, 50 néző. V.: Nádasdy, Tóth. Szekszárd: Tóth — Hosnyánszkiné, Fritz, Ráczné, Kadosa, Katzenberger, Hokeszter. Csere: Kiss, Czi'bor, Tekauer, Farkas. Edző: Taksonyi István. A KRM által társadalmi munkában és kitűnő minőségben lebitumenezett pályán kedves ünnepség vezette be a mérkőzést. A 13 éves aktív sportolás után visszavonuló Ráczné Zsin- kó Máriát búcsúztatta a Spartacus vezetősége és a csapattársak. Kezdés után viharos erejű szélben egy gyors (Hosnyánszkiné lőtte) gól jelentette a nyitányt, majd nem sokkal ezután ugyanő duplázott. Ziccert és büntetőt hibáztak a hazaiak, de a 9. percben Tekauer révén így is 3-0-as előny birtokába jutottak. Két perccel később szépített a győri gárda, szerencsére nem késett a válaszgól sem, A 14. percben 4-2-nél hétméterest hibáztak a szövetkezetiek, az újabb büntető értékesítésével 5-2-re módosult az állás. A 20. percben 6-6-ra egyenlített a Richards, de a félidőig Hosnyánszkiné újabb két találatával 8-6 — „ide”. Győri góllal indult a második félidő, az ellenállhatatlanul játszó Hosnyánszkiné azonban kettővel válaszolt. A 13. perében 11-11, a 15. percben 12-12 volt az állás. 'Keményedéit a küzdelem: kiállítások és hétméteresek váltogatták egymást. A 21. percben 15-12-es hazai előny, amit a hátralévő játékidőben végig sikerült megőriznie a Spartacusnak. Jó iramú, izgalmas és küzdelmes találkozón a nagy lelkesedéssel játszó Szekszárd megérdemelten győzött az eddig veretlen, jó játékerőt képviselő győri csapat ellen. Gólszerzők: Hosnyánszkiné 12, Tekauer, Katzenberger 2—2. Sportműsor MÁJUS 1-, SZOMBAT: Díjlovagló-bajnokság: Dombóváron országos díjlovagló- bajnökság a lovas parkban. Kezdés 14 óra. Délelőtt 10 órától területi díjugrató versenyek. Kiskunhalason folytatódik — 10 órától — a nemzetközi lovas- verseny. Sakk: Székszárdon a Babits művelődési ház előtti téren ne g y ve ntáblás sakkszimultánt ad Horváth Tamás, a ZTE nemzetközi mestere. Ökölvívás: Dombóváron a vasutas-sportcsarnokban 15 órától Eger—Dombóvár úttörő válogatott mérkőzés. Kosárlabda: A Dombóvári VMSE NB ll-es férficsapata Szombathelyen a Tanárképző együttese ellen lép pályára 14 órakor. Labdarúgás. Megyébajnok- ság: Pincehely—B. Pannónia 16,30. V: Verczli. MÁJUS 2., VASÁRNAP: Kosárlabda Felszabadulási Kupa: Szekszárdi Dózsa—Csepel SC 12.30-kor a Zrínyi utcai tornacsarnokban. NB H: Bonyhád—Szombathelyi TK 11.30, Szekszárdi Dózsa—Szombathelyi TK 11.30. Atlétika: Középiskolás atlétikai bajnokság Székszárdon, a Dózsa-sportpályán 9 órától. Díjlovagló-bajnokság: Dombóváron folytatódik az országos díjlovagló-bajnokság, vele párhuzamosan a területi díjugró- verseny. Kiskunhalason a nemzetközi lovasbajnokság zárónapja. Természetjárás: Dombóvári VMSE kerékpáros nyílt túrája a hetényi parkerdőbe. Találkozás 9 órakor a Hunyadi téri iskolánál. Kézilabda megyebajnokság: Nők: Szedres—Simontornya 9 és 10. V: Andriska, Antal, Tamási—Mözs fi. 10. V: Várni, Dalmand—Zomba 9 és 10. V: Merkl, Török. Férfiak: Szedres—Duna földvár 11 és 12. V: Andriska, Antal, Hőgyész— Fadd 9.30 és 10.30. V: Reins- pak, Keszthelyi, Dombóvár—1 Gyönk 15.30 és 16.30. V: Kerekes, Török. LABDARÚGÁS: NB II: Nagykanizsai Olajbányász—Dombóvári VMSE, Soproni SE—Szekszárdi Dózsa. Területi bajnokság: Bonyhád —Pécsi BTC, Kisdorog—Honvéd Kiss J. SE, Paks—Bátaszék, Sellye—Tamási. Megyebajnokság: Aparfiant —Tengelic 16.30. V: Dörnyei, Ozora—Tevel 16.30. V: Ódor, I reg szem cse—Du nasze ntg y ö rg y. 16.30. V: Somogy megyei hármas, Bogyiszló—‘Nagymányok 16.30. V: Varga, Dombóvár— Dunaiföldvár. 16.30: V: Somogy megyei hármas, TÁÉV—Hőgyész 16.30. V: Krómer, Zomba— Nagydorog 16.30. V: Rubecz. Körzeti bajnokság: Attala— Nak 17. V : Kovács, Döbrököz— Kisvejke 17. V: Kaposvári hármas, Szakcs—Kaposszekcső 17. V: Tombor, Dafmand—Kocsola 17. V: Hegyi, Závod—Kurd 17. V: Kovács, Alsótengelic—Bonyhádivá rasd 16.30. V: Bíró, Kéty —Izmény 16.30. V: Lehel, Bâta—IFadd 16.30. V: Vass, Ka- kasd—Sióagárd 16.30. V: Et- tig, Győré—Tolna 16.30. V: Pál P., Őcsény—Alsónána 16.30. V: Taba, Cikó—Szedres 16.30. V: Hőninger, Pálfa—(Madocsa 16.30. V: Takács, Gerjen—Kaj- dacs 16.30. V: Poroszkai, Paks II.—Gyönk 16.30. V: Deák, Németkér—Bölcske 16.30. V: Niki, Tol na némedi—Pusztahencse 16.30. V: Makai. Országos ifjúsági és serdülőbajnokság: Dombóvári VMSE— Pécsi MSC 11 és 13 óra, ifjúsági sporttelep. Szekszárdi Dózsa—IPécsi VSK 11 és 13 óra. 11-es rúgó verseny: Szekszár- don a Dózsa-sporttelepen 9 órától Szekszárd város és járás 11-es rúgó verseny döntője. OSN később A VI. OSN Tolna megyei nyitóünnepségének szervező bizottsága úgy határozott, hogy a kedvezőtlen, esős, hűvös időjárásra tekintettel a ma délután Szekszárdra tervezett közel kétóráj bemutatót későbbi időpontra halasztják. Az OSN szekszárdi nytióünnepségének új időpontját a későbbiek során határozzák meg. Atlétika A Szekszárd városi-járási atlétikai szövetség egyéni bajnokságot rendezett a 13—14 éves korosztály részére. A versenyen a területen működő összes szakosztály képviseltette magát. A jobb eredmények: Fiúk: 100 m: Csiirzó (Sz. Dózsa) 12,5, Schneider (Sz. Dózsa) 12,9. 200 m: Reizer (Decs) 27,1. 400 m: Várda (Bátaszék) 59,3. 800 m: Várda (Bátaszék) 2:17,2, Hadnagy (Sz. Dózsa) 2:20,4. 3000 m: Walter (Sz. Dózsa) 10:05,1. 100 m gát: Benizs (Sz. Dózsa) 15,2, Boldis (Sz. Dózsa) 15,9. Magasugrás: Horváth (Sz. Dózsa) 155. Távoluqrás: Benizs (Sz. Dózsa) 559, Csirzó (Sz. Dózsa) 536. Lányok: 100 m: Cser (Sz. Dózsa) 13,9. 400 m: Őri (Fadd) 67,0. 800 m: Sipőcz (Sz. Dózsa) 2:27,1, Horváth (Bátaszék) 2:30,1. 1500 m: Sipőcz (Sz. Dózsa) 5:06,3. 80 gát: Nagy (Sz. Dózsa) 13,6. Magasugrás: Szabó (Sz. Dózsa) 145. Súlylökés: Kiss (Sz. Dózsa) 10,16. Diszkoszvetés: Kiss (Sz. Dózsa) 28,98. Gerelyhajítás: Cser (Sz. Dózsa) 27,46. * Közöljük az országos kisma- ratoni bajnokság serdülő 15 km-es távjának eredményeit. Országos bajnok: Sárközi Gyula (Szekszárdi Dózsa) 49:47. Edzője: Németh Gyula és Né- methné László Zsuzsa. Csapatbajnok: Szekszárdi Dózsa (Sárközi Gyula, Erdősi Gábor, Péri Gábor). Sípszó előtt NB II: Soproni SE-Szekszárdi Dózsa: 16.30 óra. V.: Tompa. Teszler Vendel: - Jelenleg csapatunk a harmgdiik helyen áll és hátra van még hat forduló. Úgy gondolom, annak ellenére, hogy az előző három mérkőzésen öt pontot veszítettünk, helyzetünk semmivel sem rosszabb, mint vetélytársainké. Nagyon fontos lenne, hogy Sopronban ne hagyjuk el vesztesként a pályát. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ez nehéz feladat lesz.- Pólyák - Szabó, Tóth, Paizs, Somodi — Varga, Laki, Márkus - Koroknai, Orosz vagy Sajó, Lauer. Kispadosok: Suba, Kni- esz, Adorján, Dobos, Mátyás. Nagykanizsai Olajbányász- Dombóvári VMSE: 16.30 óra. V.: Fekete. Vicze János: - Csak lassan gyógyulnak sérültjeink, így az már biztos, hogy Vida nem játszhat. Lakosra sem számíthatunk, miután erre a találkozóra még érvényes az eltiltása. Tartalékoson tudunk csak felállni. Tisztes eredményre számítok, amibe egy szorosabb különbségű vereség is „belefér”.- Foki - Kurdi, Hosszú, In- cze, Herbei - Tóth-Bagi, Herbst, Kovács vagy Vészi — Iván, Porosa, Landek. Kispadosok: Horváth, Jakab. TERÜLETI BAJNOKSÁG: Bonyhádi MSC-Pécsi BTC: 17.30 óra. V.: Vukman. Wág- ner József: - Bízom abban, hogy a vasárnapi siófokii 5-0-as vereség ellenére egészséges önbizalommal lépnek pályára játékosaink a Pécsi BTC ellenében. Ha a csapat minden tagja átérzi a találkozó tétjét, és az utolsó percig küzd, úgy a számunkra nagyon fontos két pontot itthon tudjuk tartani. Sérülések és betegségek miatt csak a találkozó előtt hirdetem ki a kezdő tizenegyet. Paksi SE-Bátaszéki SZVSE: 17.30 óra. V.: Tatai. Márkus József: - Két soron következő hazai mérkőzésünkön négy pontot kell szereznünk ahhoz, hogy versenyben maradjunk a tíz közé kerülésért. Bátaszéknek szeretnénk visszavágni az őszi vereségért, évért csak a győzelemmel leszek elégedett. Vayer sárgalapos eltiltása lejárt, de sérülés és betegség, valamiint formaingadozások miatt csak a mérkőzés előtt hirdetek csapatot. Kalász János: — A Kisdorog elleni hazai mérkőzésen csapatom játékosai olyan érett játékkal leptek meq, amire két hónapja vártam. Nehéz helyzetiben vagyunk. Valóban megyei rangadóra számítok.- Korsós — Lados*, Révész, Pál, Fodor — Klopcsik, Zágoni, Bosnyák, Tóth — Kálmán, Vi- tuska. Kispadosok: Mezei II., Maurer, Fiath. Sellye-Tamási MEDOSZ: 17.30 óra. V.: Pálfy. Németh Miklós: — Sok a sérültünk, nagyon nehéz dolgunk lesz Sellyén. Ha az egyik pontot meg tudnánk szerezni, az már sikernek számítana.- Banász - Agócs, Bazsonyi, Lieszkovszkv, Pruck — Bocz, Horváth, Szajkó — Meksz, Rab. Va- szari. Kispadosok: Kocsi, Bóta, Szabó. Kisdoroqi MEDOSZ-Honvéd Kiss J. SE: 17.30 óra. V.: Kö- vesi. Losonczi István: - Remélem, játékosaink lelkesen fognak küzdeni, s abban az esetben itthon tarthatjuk a két pontot. Pálira két sáraa lapja miatt nem számíthatok.- Stölkler - Berniing, Horváth, Éppel, Pap - Kiss II., Ódor, Klein — Spiel, Hosnyánszky, Szabó II. Kispadosok: Kiss I., Genzler, Fábián, Grénus. Átigazolások Az ember nem győzi kapkodni a fejét, mikor az átigazolásokról hall, vagy éppen olvas. Különösen az NB II. anyagiakkal jól álló egyesületéi igazoltak a közelmúltban főleg NB l-es játékosokat. Nyugodtan mondhatjuk, a Szekszárdi Dózsára ez a megállapítás nem érvényes. Igaz, lett volna egy játékos, aki szívesen jött volna a Dózsához, de az egyesület vezetőinek az MLSZ-ben azt mondták, hogy átigazolási stop van hétfő óta, így tárgytalan. A Népsport pénteki számában meglepetéssel olvastuk, hogy Szimacseket, a Zalaegerszegi TE NË l-es csapatának játékosát hét közben a Keszthelyi Haladás átigazolta. A játékos holnap már játszhat a Tapolcai Bauxitbányász elleni mérkőzésen. A jelekből ítélve nagy port vert fel az MLSZ-ben történt sok átigazolás - főleg NB l-es csapatokból NB ll-be. A Kisalföld április 29-i száma többek között a következőket írja: „Szokatlan jelenségnek lehettünk tanúi az utóbbi hetekben labdarúgásunkban: az NB ll-ben még a bentmaradá- sért küzdő együttesek erősítik csapatukat „oldaligazolá- sokkal”, olyan játékosokkal, akik előzőleg az osztály és csoport más csapatában szerepeltek, olyan csapatokban, amelyeknek már nincs reményük az „osztályismétlésre”. A szabályok értelmében erre lehetőségük van, mert a módosított átigazolási szabály 10. paragrafus 5. pontja szerint „ha az egyesület és a labdarúgó a szerződést annak lejárta előtt közös megegyezéssel megszünteti, a játékos az év bármely napján azonnal átigazolható". A megkötés csak annyi, hogy ez a kedvezmény egy évben csak egyszer vehető igénybe. Az átigazolások tehát — ha a sok évtizedes gyakorlattal ellentétesek is - szabályosak! Nem is lehetne és nem is emelnénk szót ez ellen, ha nem történt volna meg a múlt héten a Pécsi MSC volt játékosának, Kardosnak „kölcsönadása” az év végéiig a Kaposvári Rákóczihoz. Tehát itt már nem oldaligazolásról, hanem magasabb osztályban játszó csapatból alacsonyabb osztályúba történt az átigazolás. Az NB l-ben ugyanis május 5-én befejeződik a bajnokság, amikor az NB ll-ben még négy forduló hátra lesz. A legmagasabb osztályban szereplő játékosok, tehát - a válogatottjelöltek kivételével — „munka nélkül” maradnak. Tág lehetőséget ad ez a továbbiakban a labdarúgóknak az ide-oda igazolgatásra ! Előfordulhat az is (mert a szabályok lehetőséget adnak rá), hogy egy csapatba négy-öt NB l-es játékost igazolnak át. Ennek a lehetőségnek sportszerűtlen voltát nem kell különösebben részletezni. Ha adminisztratív eszközökkel a sportág vezetése nem lép radikálisan közbe egy olyan időleges átigazolási tilalommal, amely lehetetlenné teszi az NB l-eseknek az azonnafi átigazolását, nem sport-, hanem pénzkérdéssé válik a küzdelem az NB II hajrájában, és nem azok bizonyulnak a legjobbaknak, akik augusztus óta a játéktereken ezt bizonyították, hanem azok, akik ügyesebbek, akiknek jobb összeköttetéseik vannak, és több pénzzel rendelkeznek ..."