Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-01 / 77. szám

ÁPRILIS Névnap: Hugó J t A Nap kél 6.24 ­nyugszik 19.13 órakor mi Mmw 1 A Hold kél 11 20 " CSÜTÖRTÖK nyugszik 2.29 órakor j Százhetvenöt évvel ezelőtt, 1807. április 1-én halt meg - i 57 éves korában - Révai Miklós nyelvész, író, az első ma- 1 gyár nyelvű hírlap, a Magyar- A BONYHÁDI Cipőgyár MSZBT-tagcsoportja ebben az évben is megrendezte a szocia­lista brigádok részére a hagyo­mányos vetélkedőt. A témák az üzemi élet, a kultúra és helyis­meret, továbbá a Szovjetunió életét ölelték fel. Legjobbnak .a „Botond" szocialista brigád bi­zonyult a küzdelemben. (Horváth József) $ A MŰVÉSZET és ifjúság rendezvénysorozat keretében - amelyet a megyei KlSZ-bizott- ság hirdetett meg - kedden zsűrizték a díszítőművészeti pá­lyázatra beérkezett 360 munkát. A kiállításon, amely április 8- án, délután 4 órakor nyílik a megyei művelődésii központ ki­állítótermében, 270 igényes, szép alkotást láthatnak az ér­deklődők. O HÚSZÉVES a mecseki út­törővasút, amelyen április 3-án Indul meg az idényjellegű for­galom. Az évfordulóra újjászü­letett a kis hegyi vasút. A M4' ' Pécsi Vontatási Főnökségének műhelyében teljesen felújítot­ták az úttörővasúttal egyidős dízelmozdonyt. A főnökség szo­cialista brigádjai pedig — ugyancsak társadalmi munká­ban — rendbehozták az egy ki­lométer hosszú vasúti pályát a tartozékaival együtt. Az úttörő­vasút szeptember közepéig üze­mel vasárnapokon és ünnepna­pokon. Április 3;án nyit a me­cseki vidámpark'is, Dél-Dunán- túl egyetlen ilyen jellegű szó­rakoztató intézménye. Peresztegi Zoltánné és fér­je - tengelici lakosok - a napokban vették át Tengeli- cen a takarékszövetkezet üz­letházában a jubileumi lottón nyert 92 800 forintot, azaz a négy találatot. Hírmondó szerkesztője. ■ ■ Gyöngy, igazgyöngy illik a fekete korallhoz címmel verses összeállítás hangzik el a magyarországi cigány­költészetből a Kossuth rádióban 14 óra 8 perces kezdettel. Közreműkö­dik: Bánsági Ildikó, Csengery Judit, Szokolay Ottó, valamint a Rom Som együttes. A társak — versenytársak cimmel riportműsort láthatunk a tévé 1-es programján 18 óra 5 perckor. A világ hústermeléséből egy százalékkal, hús- kereskedelméből öt százalékkal ré­szesedünk. Az utóbbi tíz évben a Magyarországról exportált hús és húskészítmények értéke a háromszo­rosára nőtt, s közben itthon is javult az ellátás. Mindebben nagy része volt a húsprogramnak, illetve a ka­posvári és a szekszárdi új „húsgyár" felépítésének. A tévé 1-es programján Jókai Anna Soror Dolorosa cimű darabját láthatjuk. A műsort a szerző vezeti be. * A SOPRONI KEMPING mától fogadja a vendége­ket. Kicsinosított, megszé­pített fa- és kőházaiban 500-520 vendég pihenhet egy időben. Tavaly nyár közepén adtak át rendeltetésének hét luxus faházat. A kétszobás, hi­deg-melegvizes zuhanyzóval el­látott, elegánsan berendezett faházak összesen negyven ven­dégnek biztosítanak kényelmes szállást. A sátorozóhelyeken perig akár sátrakban, akár la­kókocsikban mintegy 300-320- an férnek el. + PANORAMA különvonat. Somogy idegenforgalmi gazdá­ja, a Siótour megállapodást kö­tött a MÁV Pécsii Igazgatóságá­val egy Balaton körüli, Pano­ráma néven induló különvonat beállítására. Május 23-tól szep­tember 26-ig minden héten ked­den, szerdán és csütörtökön egy motor- és két mellékkocsiból álló szerelvény — a népszerű Piroska - Siófokról reggel 8 óra 10 perckor indul Keszthelyen át Badacsonyba, majd 18 óra 10 perckor érkezik vissza Siófok­ra. A A NAGYDOROGI áfész csapata nyerte meg kilenc cso­port közül mind a szakmai, mind a sportvetélkedőt a keres­kedelemben dolgozó fiatalok első megyei találkozóján, Dom­bóváron. Növényvédelmi előrejelzés A szőlőben károsító atkafa­jok (szőlőgubacsatka, szőlő- levélatka, gyümölcsfa-takácsat- kák) ellen első alkalommal a metszést követően rügypattanás előtt permetezhetünk. Az atkafertőzöttség megálla­pítása ebben az időszakban körülményes, ezért az előző évi fertőzöttség alapján tanácsos eldönteni, hogy szükséges-e a védekezés. A permetezést BÁRIUMPOLI- SZULFID 45-tel javasoljuk el­végezni. Belőle 0,5 kg szüksé­ges 10 liter permedéhez. A nö­vényvédő szer az atkákon kívül más tavaszi szőlőkártevők pusz­títására is alkalmas. A felhasználás során a tar­tályban levő permetlét a gépbe töltés előtt minden alkalommal alaposan fel kell keverni. Az elkészítés napján fel kell hasz­nálni a teljes mennyiséget. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás 11-16 fok Várható időjárás az ország területén ma estig: lassanként felszakadozik a fel­hőzet. egyre több helyen — legkésőbb délen és nyugaton — szűnik meg az eső, több órás napsütés is vádiató, csa­padék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél többnyire élénk, majd még erős lesz. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 11 és 16 fok között alakul. — — — — —------— I I I I I I ■ I ■ I ! « I T sz-építkezés Decsen Munkában a tsz épitőbrigádja A decsi Egyetértés Termelő- szövetkezet a régi művelődési ház helyén új, a tsz munkáját elősegítő épületet alakít ki. A kereskedelem mellett elsősor­ban női munkaerőt foglalkoz­tató ipari tevékenységet, így réteslapgyártást kívánnak itt folytatni. Erről még nincs vég­leges döntés, az azonban már bizonyos, hogy a pincében — az idegenforgalmi igények ki­elégítésére — borozó lesz. Je­lenleg az épület tetőszerkezete készül. Április 3-tól Tavaszi szünet OL VAST AM Az ügyességi versenyről Gyakran olvashatunk arról, hogy hol és mikor rendeznek a megyében autós ügyességi versenyt. Tegnap a 4-én meg­rendezésre kerülő bonyhádi vetélkedőről adtunk hírt. Egy­értelmű ezeknek a versenyeknek a haszna, s amellett szó­rakozást is nyújtanak résztvevőknek, nézőknek egyaránt. Viszont legyünk „nézők" az úttestek mentén. Hányszor, de hányszor tévesztik össze a gépkocsivezetők a települése­ket összekötő „szürke szalagot" a versenypályával. És ugyancsak annak nézik a városok, falvak útjait is. A minap is egyik városunk közelében egy IFA előzött meg egyszerre két személyautót, miközben egy szemben jövő harmadik ak­korát volt kénytelen fékezni, hogy majdnem az árokba csú- zott... A három személygépkocsi leállt. Vezetőik és utasaik néhány percig döbbenten ültek a rémülettől. Az IFA pedig ki tudja hol járt már akkor! S vezetője közben „ha én ezt a klubban elmesélem?" alapon tűnődött, hogy mit szólnak majd a kollégák, ha elmondja, hogy hegynek föl megelő­zött egy Ladát, egy Skodát... S ráadásul oly ügyesen tekerte a kormányt, hogy a szembe jövő Trabantnak se ment neki. Folytassam? Ne, mert önök szintén ismernek épp elég ilyen esetet... De mindig más-más szereplőkkel. Mert ezek az ügyességi versenyek — sajnos — meglehe­tősen változatos „szereposztásban" játszódnak országútjain­kon. — vhm — A méhek rohama a fűrészporért Az általános és a középisko­lákban az idén április 3-án, szombaton kezdődik és április 13-án, kedden fejeződik be a tavaszi szünet. A vakáció előtti utolsó tanítási nap tehát pénte­ken lesz, a szünet után pedig április 14-én, szerdán ülnek is­mét padba a diákok. Azokban az iskolákban, amelyek már eb­ben a tanévben áttértek az öt­napos tanítási hétre, egy nap­pal rövidebb lesz a tanítási szünet. Ezek az intézmények választásuk szerint vagy ápri­lis 13-án már tanítanak, vagy pedig április 17-én, szombaton tartanak tanítási napot. A ta­vaszi szünet idején is várják a napközi otthonok a diákokat; vidám, szórakoztató programo­kat, kirándulásokat szerveznek ezekben a napokban. Számos kötetlen rendezvénnyel, kulturá­lis és sportprogrammal készül­tek a szünidőre az úttörő- csapatok és a középiskolai KISZ-szervezetek. Ezt követően folytatódik a ta­nulmányi munka az iskolákban ; az alsófokú nevelési-oktatási intézményekben, a középiskolák I—III, osztályaiban, a szakmun­kásképző intézetekben, gyors- és gépíró iskolákban, valamint az egészségügyi szakiskolák I— II. osztályaiban június 12-én lesz az utolsó tanítási nap. A heti ötnapos munkarendben dolgozó iskolások nyári vaká­ciója némileg megrövidül; jú­nius 18-án fejezik be a tanévet. Különösen a középfokú intéz­mények végzős diákjainak je­lent majd nagy megterhelést a következő időszak; május 8-ón tartják az utolsó órákat a kö­zépiskolák IV., továbbá az egészségügyi szakiskolák III. osztályos tanulói számára. Ök május 17-tól kezdődően vesznek részt az érettségi írásbeli vizs­gákon. A nemzetiségi gimnáziu­mokban valamivel korábban — május 14-én — kezdődik az érettségi; a gimnáziumok és a szakközépiskolák esti, illetve le­velező tagozatán pedig május 31-e az írásbeli vizsga kezdő napja. A Tolna megyei Víz- és Csa­tornamű Vállalat értesíti dom­bóvári fogyasztóit, hogy 1982. április 1-én áramszünet m/iatt a város magasabban fekvő része­in nyomáscsökkenés és vízhiány várható. (102) (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A múlt hét végén voltak az lidei év első igazi, meleg tava­szi napjai. Ki is lódultak a mé­hek a kaptárokból, hogy virág­port gyűjtsenek. Sajnos virágo­kat még gyéren találtak. A bő­séges virágport szolgáltató mo­gyoró már elvirógzott, a hóvi­rág is eltűnt, a szerény ibolya pediig nem. tud sok virágport adni. A tamási általános isko­la udvarán van három szép 70 -80 éves szilfa. Ezek korán és sok virágport adnak, azonban ebben az évben tavalyi nyílá­sukhoz képest jócskán megkés­tek, csak most kezdenek virá­gozni. A füzek barkái nyilának, de a gyermekláncfű is késik. Vi­szont a méhcsaládoknál már nagyon sok a bölcső és ezek­ben a sok-sok csecsemő éhez­ve várja a friss virágporral dú­sított „méhtejet”, helyesebben a pempőt. A méhivadék virágpor nélkül nem nevelődik fel, el­pusztul. A virágpor hiányában ezért rohanták meg a méhek a tamási fűrésztelepen a frissen fűrészelt akáckarók bőséges fű­részporát. Szelíden, de mohón szállnak a fűrészporra. Szabá­lyos és ütemes mozdulatokkal gyorsan a hátsó lábuk tarsolyá­ba - a kosárkába - csomóz­zák a fűrészport, lakásukba vii­Fűrészpor a munkásméh lá­bán szik és a megfelelő sejtekbe rakják. Szükségből elhordják a malmok lisztporát is, sőt, még a szénport is. Sajnos, e fáradozá­suk teljesen hiábavaló, semmi haszna nincs. Ezek az anyagok alkalmatlanok a méhivadékok táplálására — kényszerből, a va­lódi virágpor híján gyűjtik. Ami­kor tömegesen nyílnak a virá­gok, többé rá sem hederítenek. DR. KOPPAN JÓZSEF Munkásőrök' Látogatás a munkásmozgalmi múzeumban Kívánni sem lehetett volna jobb kirándulóidőt, mint ami­lyen szombaton végigkísérte a megyei parancsnokság törzsé­nek munkatársait. Az úticél a főváros volt, a munkásmozgal­mi múzeum, majd a hadtörté­nelmi múzeum megtekintése. A Várban, a Dísz téri parkolóban azt kellett megállapítani, hogy már megkezdődött az idegen- forgalmi idény, hiszen a Dal- mandi Állemi Gazdaság mun­kásőröket szállító busza mellé egymás után sorakoztak be csehszlovák, jugoszláv, osztrák, nyugatnémet, holland rendszá­mú turista-autóbuszok. A munkásmozgalmi múzeum­ban elsősorban a munkásőrség negyedszázados történetét be­mutató kiállítás kötötte île a látogatókat. A százötven ala­pító portréja között egymás után fedeztünk fel Tolna me­gyeieket is: Ambrus Ödönt, G. Kiss Mihályt, Kemény Józsefet, Lestár Vendelt, Sebestyén Ist­vánt. A kiállítás kéDsorai sorra idézték fel az emlékeket; Kádár János látogatása az első, a tokaji, központi parancsnok­képző iskolán a résztvevők kö­zött még ma is élő, ismerős arcok; gyakorlatok valahol, amelyeket végigküzdöttek a Tolna megyeiek is; az első egyenruha a sötétkék tányér­sapkával. Az első fegyverek: a karabély, a dobtáras PPS, a Király-géppisztoly, a kerekes géppuska, a TT-pisztoly, és a jelenlegi, korszerű fegyvercsa­lád. Az egyik előadóteremben filmvetítés következik. Egy idős munkásőr munkás hétköznap­jain, majd hőstettén keresztül mutatja be a film az egész tes­tületet. A munkásmozgalmi múzeum megtekintése után egy kis séta következik, a Tóth Árpád sétá­nyon fel a hadtörténelmi múze­umba. Ragyogó a panoráma, alant a Vérmező, a Déli pálya­udvar, majd távolabb a Sza­badság-hegy, a budai hegyek. A hadtörténelrái múzeum há­rom fő kiállítását látogatjuk végig: az 1848—49-es szabad­ságharc, az 1919-es Tanácsköz­társaság, és Magyarország ka­tonai története 1919-től nap­jainkig. Kár, hogy csak egy röpke délután áll rendelke­zésre, hiszen napokig volna látnivaló. JóH eljárt a délután, amikor buszvezetőnk, Mézmer Kornél hazafelé veszi az irányt, a munkásőrök pedig sok élményt Az ágyúsoron . _ I^EPUJSA A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség : Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u.46. ► Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422, - Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,— Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. J

Next

/
Oldalképek
Tartalom