Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-08 / 82. szám

TOLNA MEGYEI Harminckét aranyérem Polgári védelem Borverseny Szekszárdon Nyugdíjban is aktívan ■ I ■ Névnap: Dénes. < A Nap kél 6.10 -, nyugszik 19.23 órakor. A Hold kél 19.23 -, nyugszik 6.38 órakor. ■ Kilencven évvel ezelőtt, 1892. április 8-án született és 78 j éves korában, 1970-ben hunyt el Richard Joseph Neutra, i osztrák származású amerikai építész és szakiró. ■ ■ ÁPRILIS 8 CSÜTÖRTÖK O KOLESDI SZAMOK. A la­punkban is többször hírül adott kölesdi képzőművészeti kiállí­tássorozat 1975. október 20. és 1981. május 31. közt 16 mű­vész bemutatkozását eredmé­nyezte. Ennek során megala­pozták a falu képtárát, mely ez ideig 56 alkotást őriz. A 2500 lakosú település 750 há­zában 400 értékes műalkotás talált gazdára. A művelődési ház egyedülálló dia-gyűjtemé­nyében 130 művész alkotásai­ról 8500 felvétel található és kölcsönözhető akár családi összejövetelekre is, a művé­szek, vagy művészettörténészek magnóra vett szakmai magya­rázataival együtt. * RAKTARGONDOKKAL küzdött a megyei múzeum, im­már évtizedek óta. Vörös László, a megyei Beruházási Vállalat osztályvezetője társa­dalmi munkában elkészítette a szükséges terveket ahhoz, hogy az idáig vízjárta hatalmas pin­ce egy része is alkalmas le­gyen raktározási célra. A ki­vitelezési munkák rövidesen megkezdődnek és ezzel a mú­zeum raktárterülete 250 négy­zetméterrel gyarapszik. 'x, A MAGYAR Úttörők Szö­vetsége Tolna megyei Elnöksé­ge ma és holnap — csütörtökön és pénteken - a tamási úttörő­házban készíti fel az 1982-83- as úttörőév feladataira a me­gyei elnökség tagjait, a járási és városi úttörőelnököket, titká­rokat, a megyei szakbizottságok vezetőit, a területképzési fele­lősöket és az úttörőházak ap­parátusának tagjait. A NEMZETKÖZI folklórfeszti­válon vesz részt Olaszországban a jövő hónapban a dunaföld- várii „Földvár” néptáncegyiíttes. A felkészülést megkezdték. Tyúkanyó ugyancsak elcso­dálkozhatott, amikor Duna- szegen kibújt a tojásból négylábú kiscsibéje. A kis pelyhes szépen fejlődik, s lehet, hogy mire levágó­sorba kerül, négy combbal járul hozzá egy ünnepi ebédhez. Szolg-áltatások címmel hangzik el a Kossuth rádióban 11 óra 25 perc­kor Tarnói Gizella ripotja. Némely, a mindennapjainkat érintő szolgál­tatásra leginkább az „áltatás” ki­fejezés illene. Az e megállapítást igazoló apró példákat villant föl a műsor, kutatva a jelenség okát. A tévé 1-es programja 21 óra 50 perckor jelentkezik a Forró Afrika című műsorával. A bemutatásra ke­rülő két dckumentumfilm az Afrika tüzei (1961) és az Új nemes törvé­nyeket. . . (1981) az elmúlt húsz év változásait igyekszik éreztetni. Értesítjük Szekszárd, Szál­ka, Sióagárd, Öcsény lakos­ságát, hogy 1982. április 8- tól a Szekszárd városban működő felnőtt és gyermek körzeti orvosi ügyelet helye megváltozik. Az ügyélet a mai naptól az új KÖJÁL- székházban — a gyógyszer- tár mellet — működik. A fel­nőttügyelet telefonszáma: 16-828. A gyermekügyelet telefonszáma: 16-153. Megyei Kórház-Rendelőintézet MEGKEZDTÉK szerdán a napraforgó vetését a szekszárdi Adranyfürt Tsz-ben. Tavaly re­kordtermést hozott a szövetke­zetnek ez az olajosnövény, az idén 240 hektáron - a tavalyi­nál hússzal többön - termelnek napraforgót. Számításuk szerint a héten befejezik a vetést. O A TÁÉV szakszervezeti bi­zottsága vezető-irányító munká­jának tapasztalatairól, a megyei bizottság és a munkabizottsá­gok módosított működési sza­bályzatáról, valamint az ez évi bérfejlesztésről tárgyalt szerdai ülésén az Építő-, Fa- és Építő- anyag-lipari Dolgozók Szakszer­vezetének megyei bizottsága.-f NYERSKUKORICA-TÁRO- LÓt épít a zombai Egyesült Erő­vel Tsz. A 2,6 millió forintos be­ruházás - melynek keretében egy ötvenvagonos tárolótorony és egy 100 vagonos falsiló épül - tervei elkészültek, júniusban indul a kivitelezés és ősszel már ide szállítják a betakarított ku­koricát. 4j AZ IFJÚ GÁRDA szakrajok I. megyei találkozója és verse­nye tegnap kezdődött Dombó­váron. A háromnapos rendez­vény ideje alatt az ifjúgárdisták többek között rajversenyeken, harci túrán, technikai bemuta­tón, valamint alaki szemlén vesznek részt. 'v KÜLPOLITIKAI előadást tartott tegnap délután Dombó­váron, az Unió Szövetkezetnél Ipper Pál, a televízió külpoliti­kai szerkesztője. Változékony idő A ma estig várható időjárás: hűvö­sebb, változékony idő lesz. Erősen és közepesen felhős időszakok váltakoznak. Átmeneti záporok valószínűek. A több­nyire északnyugati szél általában élénk, helyenként néha viharos lesz. A hőmérséklet kora délutánra 14 és 19 fok közé várható. I I I ■ I I ■ ■ i i ■ I I I I I Tegnap rendezték meg Szek­szárdon a városi tanácsháza nagytermében a szekszárdi bor­vidék immár hagyományos bor­versenyét. Több mint kétszáz fe­hér- és vörösbor-mintával ne­veztek be a szekszárdi és kör­nyékbeli kistermelők a verseny­be, amelyen a négy — egyen­ként héttagú — bizottságból és az elnökségből álló zsűri bírál­ta el, melyek a legkiválóbbak, melyek méltóak arra, hogy „sze­repelhessenek" az április 23-ára meghirdetett megyei borverse­nyen. Mint azt dr. Diófási Lajos, a Villány—Mecsek aljai Borgazda­sági Kombinát pécsi kutató­állomásának igazgatója, a zsű­ri elnöke megállapította, nagy felkészültségről, szakmai hoz­záértésről- tettek bizonyságot a mintákat beküldő termelők. Föl­tűnő, hogy a vörös borok job­ban szerepeltek, mint a fehé­rek, annak ellenére, hogy a vörös borok kezelése magasabb szakmai pedantériát igényel. Mindenesetre, termesztéspoliti­kai szempontból fontos, hogy a fajtaváltás megtörtént és az eredmény előre mutat. Ugyanis zömmel nem a hagyományos fajták nyerték az aranyérmet, hanem a Cabernet, a Merlot, a Kékfrankos stb., bizonyítván, hogy e tájon a termőhelyi adottságokat e fajtákkal job­ban ki lehet használni. A fehér borok gyengébbek voltak, sok­nál lehetett észlelni borászati- higiéniai hiányosságokat. Három termelő — a szek­szárdi Kaposi István, Váradi László és Mayer Mátyás — há­rom-három aranyérmet nyert, köztük az utóbbié — lévén ezüstérmes bora is — lett a termelői nagydíj. A fehér borok közül 12-t jutalmazott arany­éremmel a zsűri, 17-et ezüsttel, 27-et bronzzal, 26-ot Oklevéllel. A vörös borok közül húsz lett aranyérmes, 41-nek a termelő­je kapott ezüst-, 17-é bronz­érmet, 11 pedig oklevelet. A fehér bőrök közül a legjobbnak találta a zsűri Dózsa Pál alsó­nyéki termelő Muscat Ottonel- jét, a vörös borok közül pedig Turbán Henrik alsónánai ter­melő Kékfrankosát. Sikeres volt az üzempróba A sikeres üzempróbák után az első szállítmányokat várják a Paksi Konzervgyár új gépso­rai. A két nagy teljesítményű töltőgépsor az idei szezonban vizsgázik; működésbe állításá­nak eredményeként műszakon­ként a korábbinál kétszer több, azaz húszezer üveg savanyúság és gyümölcsbefőtt kerül a rak­tárakba. Az új gépsorok beállításával a gyár évi termelése nem vál­tozik — az idén is ötvenezer tonna készterméket állít elő — de gyorsabban, rövidebb átfu­tási idő alatt dolgozhatja fel a beérkező zöldséget és gyümöl­csöt. Ez egyrészt minőségileg jobb termékek készítését teszi lehetővé, másrészt várhatóan enyhíti a tárolással járó gondo­kat, mivel az eltenni való nyers­anyagok a beérkezéskor szinte azonnal szalagra kerülnek. OL VAST AM ...és láttam is azt a focimeccset, amelyről lapunk régi tudósitója (ez al­kalommal — Gaál I— szignóval) adott korrekt tájékoztatást. Mondom: láttam a szóban forgó „indiszponált" játék- vezetést, amit nyugodtan más jelzővel is lehetett volna il­letni; és nem először tesszük szóvá — más lapokkal össz­hangban —, hogy a sport elleni megbocsáthatatlan bűnök közé tartozik a serdülőkorú fiatalok versenyein elkövetett igazságtalanság, az eredményt befolyásoló közreműködés. Szembetűnő volt a játékosok romlatlan igazságérzete, tiszta, sportszerű küzdelme és az ezt mindenáron megtörni akaró felnőtt közötti különbség. Nem a kétszer 40 percre (és a szünetre) hatalmat kapott és azt látványosan be is mutató lelnőttön múlott, hogy végül is izgalmas, a labda­rúgás sok szépségét felvonultató délután emlékét őrizheti az a pár tucatnyi néző, aki ott töltötte az idejét. De tanulsága van és kell, hogy legyen ennek az esetnek. Ha más nem, hát az, hogy az ilyen korúak bajnokságában játszók igazán megérdemlik a jó formában lévő, minden szempontból kifogástalan, pedagógiai érzékkel is rendel­kező és ezáltal a sport örömeinek élvezetét kiteljesitő fel­nőttek közreműködését. — I. i. — A talaj felmelegedése foko­zatosan a felszín közelébe csa­logatja az úgynevezett talaj­lakó kártevőket: pajorokat, drótférgeket. Ezzel lehetőség nyílik az ellenük való haté­kony vegyszeres beavatkozásra. Az ezután ültetésre, vetésre ke­rülő növények esetében akkor tanácsos védekezni, ha a kár­tevők létszáma négyzetméteren­ként 1—2 db, vagy ennél több. Rendőrségi fogadóórák A bonyhádi Városi Rendőr­kapitányság vezetője 1982. áp­rilis 30-án 9-től 10-ig, a dom­bóvári Városi Rendőrkapitány­ság vezetője 26-án 17-től, a paksi Városi és Járási Rendőr- kapitányság vezetője 16-án 9­től 11-ig, a tamási Járási Rend­őrkapitányság vezetője 19-én 8-tól 9-ig, a szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányság ve­zetője 19-én 15-től 16-ig tart fogadóórát. Lovasított kerékpáron Dörzsöljük szemünket. Vajon mit látunk? Egy nagydorogi, B2-es mintájú, lábizomkímélő, lovasított céljárművet? Tanács­talanok maradtunk, de Szegedi András, a tulajdonos azért jó­ízűen nevetett felénk. (Fotó: Kapfinger) A növényvédőszer-forgalmat figyelembe véve kisüzemi fel- használásra a Basudin 5 G-t javasoljuk. AlkalnVazása eltér a burgonya és az egyéb zöldsé­gek esetében. A burgonya ül­tetése előtt 100 négyzetméter nagyságú területre 35 deka­grammot terítünk szét egyenle­tesen, majd sekélyen bedolgoz­zuk a talajba. Más vetendő, vagy ültetendő zöldségfélék esetében a sorjel­zővel kihúzott sorokba szórjuk a növényvédő szert úgy elosztva, hogy 1,5—2,0 gramm jusson egy-egy folyóméterre. Felhívjuk a figyelmet a hasz­nálati utasítás maradéktalan betartására! Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás Szabó János Szabó János, a tamási járás műszaki-mentő szakszolgálatá­nak parancsnoka azon kevés emberek közé tartozik, akik a polgári védelem megalakulása óta dolgoznak • e területen. Munkahelyét sem gyakran vál­togatta, mert a tanácsok meg­alakulása óta dolgozik az ál­lamigazgatásban. Az elmúlt év novemberében töltötte be 60. életévét, s ennek ellenére a mai napig is aktívan dolgozik. A műszaki-mentő szakszolgálat irányítását mindig fiatalos len­dülettel, nagy hozzáértéssel és lelkiismerettel végzi, bár 1982. július 1-től majd nyugdíjasnak nevezheti magát. Nyugdíjba vonulása alkalmá­ból kértem, hogy mondja el a polgári védelmi munkájának tapasztalatait, véleményét, mi­lyen fejlődésen ment keresztül az elmúlt több mint 30 év alatt a polgári védelem. — Tapasztalataimat három pontban foglalhatom össze. El­sőként elmondanám, hogy a tudományos-technikai forrada­lom, a technikai fejlődés a pol­gári védelem területén is ta­pasztalható. A műszaki-mentő szakszolgálati alegységek szá­mára ma már rendelkezésre állnak a technikai eszközök — gondolok pl. a hidraulikus erő­gépekre — valamint ezeket a berendezéseket jól kezelni tu­dó, hozzáértő szakemberek. Szákszolgálati alegységeink ké­pesek békeidőben katasztrófák következményének felszámolá­sában való közreműködésre, de háborús helyzetben szükséges mentési munkálatok végzésére is jól felkészültek. Másodszor azt emelném ki, hogy a mű­szaki-mentő szakszolgálat állo­mánya a termelővállalatok leg­jobb szakmunkásaiból, dolgo­zóiból kerül ki. Ezek az emberek általában törzsgárdatagok, akik évek ótg végzik a gazdasági és polgári védelmi munkájukat. Harmadsorban azt a bevált módszert szeretném kiemelni, amely szerint a kiképzéseket, gyakorlatokat úgy szervezik, hogy a termelőmunkából a ki­esés minél kevesebb legyen, és a lehetőség keretein belül ez a tevékenység gazdaságilag is hasznossá váljon. — Kérem mondjon példát ar­ra, hogy miként 'ehet egy pol­gári védelmi gyakorlat gazda­sági értelemben is hasznos? — Nagyon szívesen. Társa­dalmi összefogással Balaton- szabadi-Sóstón úttörőtábor és korszerű gyermeküdülő építését határozták el a tamási járás ta­nácsi vezetői. Az építési mun­kák megkezdését az építési te­rületen egy régi, korszerűtlen épület akadályozta. Műszaki­mentő szakszolgálati alakula­taink jól szervezett mozgósítási és mentési gyakorlat keretében szakszerűen és gyorsan végez­ték el a bontást. A gyakorlat elérte a kitűzött célját, azon­kívül a kiképzés mellett az út­törőtábor építésénél jelentős költség megtakarítást eredmé­nyezett. — Nemsokára nyugdíjas.lesz, hogyan képzeli el a nyugdíjas­éveit? — Egész életemben állan­dóan aktív, tevékeny ember vol­tam. Nyugdíjba vonulásom után sem kívánok elszakadni munka­helyemtől és természetesen a polgári védelemtől sem. ORDAS PÉTER politikai helyettes ^PÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS - Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100, Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. - Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. - Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- (Ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom