Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-06 / 80. szám

* NÉPÚJSÁG 1982. április 6. Moziban Ha jól emlékszem, a máso­dikos tankönyvünkben benne volt a „Sej a mi lobogónkat..." kezdetű dal. (A dalhoz tartozó illusztráción alighanem egy út­törő őrs kis zászlaja lengett, népi kollégistákról természete­sen egy szó sem esett már.) Mi 1954-ben nem tanultuk. A taní­tó véletlenül, esetleg más ok­ból hagyta-e lei, nem tudom. Viszont hozzá tartozott a tan­anyaghoz Sztálin és Rákosi ké­pe. Mostanában ismét elég gyakran találkozhatunk ezek­kel a képekkel, szobrokkal, ha moziba járó emberek vagyunk. Díszlet lett belőlük, ott lógnak, állnak a negyvenes-ötvenes évekről szóló filmek kulisszái között. A hivatalos, már vagy negyedszázada létező határoza­tok után mostanában egyre gyakrabban találkozunk a kor, a téma művészi feldolgozásá­val. Érdekesek, fontosak, neta­lán mást mondanak-e ezek, mint am!it eddig is olvastunk, hallottunk? Láttunk-e újat pél­dául Bacsó Péter Tegnapelőtt című, a népi kollégiumok fény­korától az 1950-es évek legele­jére kiteljesedő személyi kultu­szig játszódó filmjében? Bevallom, én nem sokat. Ta­lán a kék cédulás szavazás az egyetlen, amiről eddig nem na­gyon olvastam, hallottam. Vagy ha igen, elfelejtődött, hiszen a tananyagból inkább arra kon­centráltunk, hogy melyik párt hány százalékot ért el azon a történelem kerekeit forgató vá­lasztáson. Mi - negyven alat­tiak - már készen kaptuk az egészet. A történelmet is, és a róla szóló tudósítást is. Nem jártuk végig azt az utat, amit a film főhőse, Gönczi Dorottya (Igó Éva). Ű az egyházi inté­zetből került a népi kollégisták közé. Részt vett a mozgalom­ban, annak felszámolásáról a filmben az ő sorsán keresztül kaphatunk képet. Látjuk, amint a hatalom embere, aki annak idején velük indult, egyre gyak­rabban hívatja magához, ter­Moór Mariann és Igó Éva helő vallomást csikar ki tőle vőlegénye-élettársa ellen. A férfit letartóztatják, Dorottya Sztállinvárosba kerül, segéd­munkásnak. Testileg-lelkileg összeroppan, és a frissen csa­polt vasba ugrik. Megsemmisü­lését nem jelzi más, csak egy kevés fekete füst. Feláldozása elkerülhetetlen volt az új rend, a jövő oltárán? Tudjuk, hogy nem elkerülhetetlen, hanem éppen felesleges. Csakhogy ezt sem ez a film közli velünk elő­ször. Igaz, más dolog a törté­nelem eseményeit száraz tan­anyagként, olvasmányként meg­tanulni, felidézmi, és más a mű­vészi alkotás segítségével átél­ni. Feltéve, hogy a mű nem pusztán illusztráció. És talán akkor sem vagyunk maximalis­ták, ha elvárjuk, hogy az ilyen súlyos témákat feszegető mű­vek az érzelmi feltöltésen kívül adjanak valami újat is.- gy ­Augusz-házi koncert A szép tavaszi idő sem tán­torította el a muzsika szekszár­di szerelmeseit attól, hogy a zeneiskola hangversenytermé­be látogassanak. A műsort köz­lő Kocsis Antal elsőként Boc­cherini: Á-dúr szonátáját is- mertötte. A kiváló olasz zene­szerző és gordonkaművész a XVIII. század második felében a^°f°lt. Igen gazdag inven- ciójú komponista. Hangszeres műveinek száma közel félezer. Az említett Á-dúr szonáta há­rom tételéből ezúttal az Ada­gio és Allegro hangzott el, Mártonka Tünde (cselló) és Dobai Tamásné (zongora) könnyed, elegáns előadásá­ban. A zeneirodalom általában nem sok bőgőre, brácsára írt művet kínál. Dittersdorf, német mester, Mozart kortársa, azon kevesek közé tartozik, akik a mélyfekvésű hangok világában is maradandót alkottak. Ver­senyművé, melyet brácsára és bőgőre írt, formai tökéletessé­ge miatt is örökértékű. Tartal­mi érdekessége a komoly elő­adói feladatot jelentő, kettős kádencia, sok tempóváltással. Kayser Györgyi (bőgő), M. Pál­ma Ilona (brácsa) és Thész László (zongora) szólaltatták meg ízlésesen, kellemes zenei hatással. Pajor Márta három Nyitra megyei és három bukovinai székely népdalt énekelt Kodály Zoltán feldálgozásában, Lányi Péter virtuóz zongorakíséreté­ben. A nép ajkán született da­lok széttördelt zenei gondola­tait az előadónak sikerült egy­séges egésszé ötvözni. Pajor Márta énekét a kultúrált szép hang, a technikai kidolgozott­ság, a jó stílusérzék és a gaz­dag mondanivaló kibontása jellemezte. Fellépése a koncert üde színfoiltja volt. Befejezésül Chopin: Asz-dúr balladáját Ágoston Anikó ját­szotta. A lírai alaphangulatú zongoradarabot korrekt inter­pretációban hallgathattuk. Ügy tűnt azonban, hogy azt színekben tovább lehet gazda­gítani, érlelni. A négy hangversenyből álló koncertsorozat végéhez érve elmondhatjuk, hogy a zenei hagyományokat gonddal ápoló művésztanárok vállalkozása ebben az évadban is sikeres volt,, jól szolgálta a zenei is­meretterjesztést, színesítette a megyeszékhely zenei életét. Ér­deklődéssel várjuk a folytatást. LEMLE ZOLTÁN Könyv Nagy Zoltán: A Képzőművészeti Alap Ki­adó Vállalatának gondozásá­ban megjelenő Mai magyar művészet sorozat legújabb kö­tete az elmúlt napokban került ki a nyomdából. A 25 fekete-fehér és 26 szí­nes képpel lillusztrált kötetben Nagy Zoltán művészettörténész dolgozza fel a festő életpályá­ját. Annak a festőnek, művé­szettörténésznek és muzeoló­A Budapesti Rendőr-főkapi­tányság márványaulájában ren­dezték meg a Szekszárdon élő Cseh Gábor festőművész kiál­lítását hazánk felszabadulásá­nak ünnepe alkalmából. A hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban vasárnap megnyílt Szabó Iván, Munká- csy-díjas kiváló művész tárlata. A neves szobrászművésznek 50 figurális kisplasztikája és 200 — ünnepi Kodály-hangversenyt rendeztek Pécsett, ez volt a nemzetközi Kodály-év hazai nyi­tókoncertje. Az alkalmat az ad­ta, hogy most tartják a X. or­szágos kamarakórus-fesztivált a mecsekaljai városban. A talál­kozón tíz kiváló magyar együt­tes, valamint - meghívott ven­dégként - egy-egy bolgár, hol­Bényi László gusnak az életútját, akiről az egyik méltatója a következőket írta: „nem problémát hajszoló, a problémák útvesztőiben bo­lyongó alkat. Számára a festés érzéki öröm, érzékletes hatás­sal és láttatással fest, sok han­gulati erőt, érzéstartalmat sűrít­ve alkotásaiba. Talán a roman­tikus-realista alapállás jelle­mezné őt a legjobban, ha meg akarnák jelölni stilisztikai ho­vatartozását." Az április 13-ig nyitva tartó kiállítást óriási érdeklődés fo­gadta. Több, mint háromszázan vettek részt a tárlat megnyitó­ján, amelynek közreműködője a Tolna megyében is jól ismert Bánffy György színművész volt. bronzból készült - érme került a közönség elé. Szabó Ivón évtizedek óta gya­kori vendége a vásárhelyi mű­vésztelepnek, tárlatát egy hóna­pig láthatják az érdeklődők. land, NSZK-beli és osztrák énekkar vett részt. A Pécsi Nemzeti Színházban tartott ünnepélyen megemlékez­tek a száz éve született nagy zeneszerző és zenepadagógus munkásságáról, s a magyar kó­rusmozgalom fejlesztésében ját­szott kiemelkedő szerepéről. A hangversenyen valamennyi fesz­tiválkórus fellépett. Rádió Termálvíz a fűtőtestben Örömmel hallgattam vasár­nap Merza Jenő riportját a Kossuth rádió műsorában. A martfűi Tisza Cipőgyár vállal­kozását elemző, bemutató ri­portból megtudhattam, hogy a gyáriak nagy fába vágták fejszéjüket. Mivel a környéken több hőforrás is van, valaki felvetette, hogy jó lenne ezek vizét a radiátorokban haszno­sítani. Az ötletet nem követte leki­csinylő legyintés, vagy mellő­zés; elkészült a percenként 2100 liter, 64 Celsius-fokos vi­zet adó kút, ami évi hatmilliós megtakarítást hoz a vállalat­nak. Persze — mint Merza Je­nő riportjából kiderült — nem ment azért minden símán. A termálvizet előbb gáztalanílani kell, csak úgy kerülhet a fű­tési rendszerbe. E folyamat technológiájának kidolgozásá­ra a Szeged környéki kutató- intézetek szakosodtak, hogy miért mégsem őket kérték fel a feladat megoldására, az nem derült ki a riportból. Mint ahogy arra is sokáig vártam, hogy nyáron mi lesz a meleg­vízzel. A riport végén Merza Jenő erre is rákérdezett, így az illetékes elmondta, hogy ezzel az egész üzem fürdővíz­felhasználását megoldják boj­lerek, kazánok nélkül. A fenn­maradó víz felhasználásának módját még keresik, de ha ez kárba vész, akkor is mintegy 150 ezer liter ivóvizet — amit különben felmelegítenének für­dővíznek —, takarítanak meg évente. Ezek után már csak egyetlen dolgot sajnálok. Ez az ötlet miért nem nálunk, megyénk­ben született meg? Hiszen sza­badon, felhasználás nélkül — elfolyó meleg vizeink nekünk is vannak. — Tamási — Genfbe utazik a „Pogány mitológia” (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Samu Géza szobrászművész „Pogány mitológia” című fa­szobra a dombóvári művelődési otthon előtt állt már évek óta. A napokban azonban messze útra „indult”. A Műcsarnok nemzetközi osztálya kérte köl­csön a várostól azért, hogy az ez év májusától szeptemberig tartandó nemzetközi szobrásza­ti kiállításon - amelyet Géni­ben rendeznek meg, - képző- művészetünket reprezentálja. MAGYARSZÉKI ENDRE Kiállítás Budapesten A festő és az előadóművész a kiállításon í> Iván tárlata Kamarakórus-fesztivál TV-NAPLÓ A HÉT Viszonylag ritka erényét csillogtatta az elmúlt vasárna­pon a televízió közismert és közkedvelt műsora, A Hét. Ez az erény a rugalmasság, az újszerűség, a körülményekhez való alkalmazkodás volt. A Hét műsorvezetője ismeretes módon a nagyköveteket megszégyenítő eleganciával meg- hajló Hajdú János. Másodikként llkei Csabát jegyzik, a je­lenségnek se elhanyagolható Kondor Katalin — noha Leg­alább annyiszor vezet műsort, mint az előbbiek — „csak" a munkatársak Lajstromán szerepel. Most biztos érzékkel ismét rábízták a műsorvezetést, és ez már csak azért is teli­találat volt, mert az 1945-ös |hiradólilmeket olyasvalaki kom­mentálhatta, akinek az ábrázolt események éppúgy törté­nelmet jelenthetnek, mint ahogyan a Szénási Sándor tábori- posta-összeállitásának döbbenetes képei is. A rugalmasság, az újszerűség és a körülményekhez, pon­tosabban jelen esetben az ünnephez való alkalmazkodás a formabontó és igen jó bevezetőn volt mérhető. A „menet­rend" egyébként a szokásos módon következett és ez jól is volt igy, hiszen gyakorta olyannyira következetlen világunk­ban a néző szívesen vesz némi következetességet. Az ese­mények annyira perqők, hogy Lélő, maholnap 24 óránként is lehetne a heti viláqpolitikai eseményekhez hasonló rövid, bevezető összefoglalót készíteni. A részleteknél ezúttal szerencsénk volt, senki nem adott interjút senkinek. Az esetek túlnyomó többségében ugyanis ezek A Hét leaunalmasabb részei. Ehelyett izraeli élményei­ről P. Szabó József számolt be, sajnos nyitva hagyva azt a kérdést, hogy mennyire illendő rejtett kamerával fényképez­ni akár eav mecsetben, akár — amint azt a héten nyugat­német kollégái Lették — Athosz hegyén. A hamburgi magyar napok bemutatása pompásan sike­rült. de azért nem kell örömtáncot lejtenünk, ha kis hazánk világbeli ismertségére gondolunk. Nem a váratlanul érde­kessé vált Falkland sziaetek juhászait kérdezték Magyar- országról, hanem egy Löldraizilag se túl távol lévő, nagy kultúrnéo fiait, akiktől értesülhettünk a borról, ismét a bor­ról, aztán a tokaiiról. Budapestről, kedvességünkről, arról, hogy iól tudunk élni és divatbemutatónk a meglepetés ere­jével hatott. Schmidt kancellár és Klaus von Dohnányi en­nél persze többet tudott rólunk, de a jól feltett kérdésekre sainos nem az ő válaszaik voltak a jellemzők. Kényelmes szülők kényelmes gyerekeinek testi fejlődését sikerült riport követte végig, jószerivel a bölcsődétől a hon­védségi akadálypálvákg: — nincs okunk a büszkeségre. Legfeljebb csak a Fradinak, mely a sportegyesületek közt elsőként gondolt az 5 napos munkahétre és megnyitotta sportlétesítményeit a nem világversenyeket nyerni <—, ha­nem csak mozogni kívánók előtt. Ez volt a Hét, az esztendő 13.-ik hete. élő cáfolataként a szerencsétlen szám babonájának (Kondor Katalin nem is ejtette ki a száiánl), a televízió ilyen sorozatának egyik rendkívül sikerült adásának tükrében. ORDAS IVÁN A múzsák körül Két képzőművészeti műsorra figyeltünk fel a héten, az egyik magyar—francia közös munka, a másik kereken tíz éve készült, de csaJf, most mutatták be. Az első a magyar avantgarde művészetének története, a másodikban a közeli napokban elhunyt Bernáth Aurél beszélt művészetéről, ké­peiről, írásairól. A magyar avantgarde-ot bemutató film több. mint amit címe ígér, a mesterek és képek mellett a századelő magyar életéből is felvillant képeket, szerencsés leleménnyel kora­beli felvételekkel. 1905 a magyar avantgarde kezdete, amit Rippl-Rónai neve fémjelez, 1930 már arra a korszakra esik, amit Szekfű Gyula neobarokknak nevezett, s ami az itthoni művészetben a korszerűség mellett tulajdonképpen a poszt­impresszionizmus időszaka, eredményekkel, de kudarcokkal és megtorpanásokkal is. A legjobbak közül sokan emigrá­cióba kényszerültek, mint Tihanyi Lajos, Uitz Béla, Pór Ber­talan, mások Párizsban készülnek az igazi feladatra, mint Martyn Ferenc, aki ekkor nő fel Picasso és Braque mellé — neve érthetetlen okokból el sem hangzott a magyar válto­zatban —, s Párizs igazi otthona Czóbel Bélának is. Ez a negyedszázad a magyar művészet legfontosabb kor­szaka: Nagybánya Bastien-Lepage-ból indul ki, hogy ellen­súlyozva a Munkácsy-hagyományt megteremtse a natura­lizmus iskoláját, de legalább ilyen fontos Kaposvár szerepe, ahol Rippl-Rónai működik, s ösztönző példája a leghaté­konyabb erőt jelenti századunkban. Amit a magyar—francia vállalkozás képben nyújtott, megnyugtatóan teljes összefoglalása a magyar századelő­nek, midőn a művészetünk valóban fölnő Európához, a szö­vegről azonban ezt nem mondhatjuk el. Azt sem tudjuk, miért kellett Szabó Júliával külön szöveget íratni a magyar változathoz, következésképp azt sem tudhatjuk, hogyan mu­tatták be ezt a szép és dicső korszakot a francia nézőknek, az viszont feltűnt, hogy a magyar változat szövege eseten­ként bizony szegényes volt. Még szakmailag is. Szinyeit úgy jellemezni, hogy „az impresszionizmus kérdéséhez szólt hoz­zá", legalábbis szegényes, de nem tudtuk eldönteni, hogy a szöveg értőknek szólt-e, vagy fontosabbnak tartotta az ismeretterjesztő feladatot. Bármelyik elfogadható, de a ket­tő közötti lebegés egyik célt sem szolgálja. Pedig a korkép, ennek a valóban izgalmas kornak megidézése hibátlan, s Dénes Zsófia is nagyon tetszett, aki szép franciasággal, nagyon okosan beszélt, úgy, {hogy a francia néző megnyug­tató képet kaphatott a magyar művészet nagy korszakáról. Időben ennek egyenes folytatása lehetne a Bernáth Aurél­ról készített film, amit rejtélyes okokból készítése után pon­tosan tíz évvel később mutattak be, mintha már akkor arra készültek volna, hogy ezzel lehessen emlékezni a mesterre. Bernáth Aurél szerepének, művészettörténeti jelentőségé­nek meghatározása még a jövő feladata, éppen ezért lett volna fontos, hogy utolsó nyilvános szereplése megbízható kiindulópont legyen későbbi megítéléséhez. Bernáth is Ka­posvárról indult, Rippl-Rónai termékeny köréből, s átmeneti absztrakt korszaka után más útra tért, a lehiggadt és egyé­nileg megfogalmazott posztimpresszionizmus mestere lett, s éppen arra lettünk volna kíváncsiak, hogy a művészet nagy forradalmai után miként ítélte meg saját szerepét, jelen­tőségét. Fő művei sorát Láttuk, de a meglehetősen érdektelen kér­désekre minden igyekezete ellenére sem tudott érdekes vá­laszt adni, pedig mestere volt a tolinak, a szónak is. Igy a D. Fehér Zsuzsa szerkesztette film épp a lényeggel maradt adós, sajnos most már jóvátehetetlenül. CSÁNYI LÁSZLÓ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom