Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-27 / 97. szám

a Képújság 1982. április 27. A remény joga Jelenet Kézdi Kovács Zsolt filmjéből. Moziban A remény és az önáltatás között olyan elmosódott a ha­tár, hogy manlipulációra is al­kalmassá teszi. Félreértés ne essék, nem a halálltáborokról szól Kézdi Kovács Zsolt film­je. Mai történetében mégis ne­héz eldönteni: valóban meg­adja-e hőseinek a remény jo­gát, vagy legalább a nézőkét felszólítja-e, mint Radnóti 1944-ben írt Majálisában: Mondjátok hát, hdgy nem re­ménytelen? Először régi, kétszintes bu­dai villát látunk, körülötte gon- dozatlanságában is vonzó, parknak. beillő kertet, majd egy 12 éves kisfiút és egy öreg­embert. A kertben és az épü­letben különös dolgok történ­nek. Kissé hosszadalmason in­dít Kézdi Kovács Zsolt, de olyan mesteri módon adagolja az apró rejtélyeket, hogy rög­tön feszültségeit teremt. Ezt ké­sőbb nem képes tartani, de sikerül tisztáznia magát a gya­nú alól, hogy már megint csu­pán néhány régi, szép beren­dezési tárgy mutogatása ked­véért készült egy új magyar film... Az öregember hirtelen meghal. A kisfiú magától érte­tődően tárcsázza Münchent. És belépnek sorra a történetbe a család tagjai. Megismerjük az 56-ban elröppent, most német férjétől válni készülő, magyar barátjától gyereket váró anyát. Az önmagához és másokhoz egyaránt szigorú bírónő-nagy­nénit. A két nő partnereit, az ellenségeskedő lakótárs titkát, végül egy rövid epizódban az elfoglalt üzletember apát is, aki Ázsia és Nyugat-EurÓDa között néhány órára útba ejti ,.az őrült maavarok közé ke­vereded" kisfiát. Végül is mi­ről szól a film? Válófélben lé­vő szülők geyrmekének tragi­kus magábazárkózásáról. Csak­hogy azzal sem mond újat er­ről, hogy két hazával terheli kis hősét. A felnőttek felelős­ségéről. Ez sem fokozódik az­zal, hogy ma már akár világ­részek között csaponghatnak, még azt is hiába várja az em­ber, hogy Bánsági Ildikó haza­érkezései örömére körülkocsi- kázza a Várban található, erre alkalmas lovasszobrot. Arról is szól, hogy vannak született ál­dozatok, mint az idősebb lánytestvér, a nagynéni, és nem tudni, az-e a tragédiájuk, hogy önfeláldozásuk címén tu­lajdonképpen uralkodni akar­nak másokon, vagy az, hogy reményen túli önáltatásuk so­rozatosan csalódásba taszítja őket. Egy ilyen figura szerepel­tetése idegesítő lelkizések so­rával fenyeget, ezt a film se tudta elkerülni. Végül szól még arról is, hogy bizonyos csalá­dok három nemzedékén any- nyiszor és oly különböző irá­nyokból gázolt végig a történe­lem, hogy megbűnhődöttnek tekinthetjük múltjukat s jöven­dőjüket. Ilyenkor tör ki a né­zőből a közönségesség, mond­ván, hogy jó, és akkor mi van? Fanyalgó sorok ezek, de higgyék el művészeink, hogy a magyar filmnek épp úgy rajon­gói vagyunk, mint mások a magyar futbollnak. Ám ez a szóbanforgó: vesztett meccs. Még ha felpörög is néha rea­lista és szürrealista jelenetek­ben egyaránt. Mint a bíróság folyosóján férjéért könyörgő asszonyé, vagy a múlt relikviá­it már csak maskaraként felöl­tő, emlékeken taposva táncoló qyermekeké. Vigaszunk hason­ló a szurkolókéhoz. Egy kudarc még nem a vég. Majd a leg­közelebb . .. Miénk a remény joga! Cs. K. Rádió Amikor én még... Kezdem unni a nosztalgiá­zást. Újabban nagyon divatba jött és ebből természetesen a rárió sem maradhatott ki. A ré­gi lemezfelvételek ismétléséről — aminek én is örülök — most ne beszéljünk, csak az elmúlt vasárnap egyik műsoráról. Az Amikor én még . . . című riport­ban Szabó Éva mikrofonja előtt Antal Imre vallott arról a kor­ról, amikor ő még .. . Aki szeret híres vagy inkább közismert emberek életéről in­timitásokat, apró - tulajdon­képpen jelentéktelen - részle­teket megtudni, annak lehet, hogy tetszett a műsor. Hisz a régi színházi lapok „intimpis- ía" rovatának is nagy olvasó­tábora volt. Csak véleményem szerint érdektelen, hogy Antal Imre kisiskolásként melyik taná­rát szerette és hogy mekkorá­nak látta a vásárhelyi platá­nokat. Mert, mint mondta, azok számára a legnagyobbak voltak, még akkor is, amikor Budapestre került. Csak haza­térve vette észre, hogy a vásár- heyliek mennyire kicsik. Az em­lékezet megszépítő, majd idő­vel kiábrándulást hozó hatásá­ra mindenki tud példát mon­dani. Jómagam a hőgyészi platánoknál - hogy a példánál maradjunk - máig sem láttam nagyobbakat. De ez - gondo­lom - egyetlen rádióhallgatót és újságolvasót sem érdekelne. Aztán Szabó Éva sem akar ve­lem a témáról riportot készíte­ni. Pedig sokat mesélhetnék ...- Tamási ­A „Művészet és ifjúság” gálaestje Könyv Ököl és sóhaj Sass Ervin: Intés önmagamhoz Első kötetes, mégsem fiatal író. Az erre számítók most fel­tehetően csalódnak. Ám nem úgy a kötetben! Szerzője, kora ifjúsága óta, irodalmi körökben ismert, egyé­ni hangú verselő. Ezt igazolan­dó, az emúlt évtizedben szám szerint nyolc antológiában ta­lálkozhatunk írásaival. A körül­mények viszont csak most ér­tek meg benne, és körötte, az önálló jelentkezésre. Sass „a tegnapok mezsgyéiről” indul, magával hozva a „megmaradt szavakat”, az „énekek viirág- mezejét”. Az emberi szó nála nem csupán a tudattartalmak burka, hanem az egymásra ta­lálás, a közeledés eszköze. So­rai egyaránt tükrözik a külső világot, amelyben él, s felvil­lantják szerzőjük benső tarto­mányait is. A kötet alaphangu­latát, jó értelmű tűnődései ad­ják. Merít a múltból, vágyából a szebbnek, a tájból, szerelem­ből. Teszi ezt mindvégig nyi­tottan, a „gyermekek szemébe falazott" jövő érdekében. (Kö­zel sem az elégedett emberek alaphangján!!) „Lehetne több ami van / csillagosabb szebb / I lehetne egyszerűbb is." Az eljövendő reggel hangjain hoz mindannyiunknak „kagylós örömöt”, meghagyva nekünk, olvasóinak a ráismerés örömét. Versek sorát szenteli az elő­döknek, művésztársaknak, ba­rátoknak. írásainak ritmikája, rímkéolete fegyelmezett, pon­tos. Sass Ervinnél a szó több mint nyelvi jel, „ököl és sóhaj” egy időben. Hatásukat Koszta Rozália találó illusztrációi fo­kozzák. A kötet az ÚJ Aurora gondo­zásában, Békéscsabán jelent meg, 1981-ben. A megnyerő külcsín a Kner nyomda munká­ját dicséri. BAYER BÉLA Az ember természeténél fog­va vágyik a játékra és a rend­re. Ez a rendteremtő cél olyan tevékenységben nyilvánul meg leginkább, amit az ember ma­ga választ magának. Például akkor, ha kilép élete szokvá­nyos keretéből, és valami ettől eltérő jellegű időtöltést keres, mondjuk játszik. A játék sajá­tos légköre ünnepi feloldást jelent napjaink szürkeségében. Ezt az ünnepet, ezt a külön világot azok teremtik meg leg­hamarabb a maguk számára, akiket a „külső” törvények még kevéssé korlátoznak: a gyere­kek, az ifjúság. No meg azok, akiknek megadatott, hogy a valóság elemeiből tükröt for­málva új világot építsenek, vaayis a művészek. Tiszteletre méltó feladat ilyen ünnepnek időt és teret biztosítani. Ezt vál­lalta a „Művészet és ifjúság” akciósorozat, melynek záró ese­ménye volt a megyei művelő­dési központban rendezett gá­laest Fenyvesi Ágnes, Gyenes Anna, Orbán György versmondó, Telekiné Rábai Melinda énekes, a bátaszéki székelv asszony­kórus, a sióagárdi Fecske báb- csopotr és gyermektánccso­port, a tanítóképző főiskola színpada, a dunaföldvári Föld­vár néptáncegyüttes, a szek­szárdi táncegyüttes és annak utánpótlás csoportja, a tamá­si Csicsergők gyermekszínpada és a bogyiszlói népi együttes vette át Kiss Magdolnától, a Tolna megyei KISZ-bizottság el­ső titkárától Asszonyi Tamásnak erre az alkalomra készített em- lékplakefttjét. Műsorukat Bus Erika és Orbán György konfe­rálta. A gálán azok a produk­ciók jeleztek kiemelkedő sikert, amelyeknél a csoport művészeti vezetője a játékot a játékosok életkorához, érdeklődési köré­hez, felkészültségéhez alkal­mazta. Igv erősödött a „gyér számú" közönség elismerést kifejező tapsa Lázár Ervin Dömdödönjét előadó tamási gyerekek, a Szőlőfaposót be­mutató szekszárdi utánpótlás táncosainak vaav a boaviszlói- nk ióízű lakodalmas iátékánál. A közönség hiányzott és ez el- aondolkodtató. A nálaesten meavénk leaiobbnak ítélt ama­tőr művészei adtak számot ké- oesséaeikről. de úgy tűnt, csak önmaguknak. DECSI KISS JANOS Tévénapló Buddenbrookék A Buddenbrook ház 1901-ben jelent meg, s négy év múltán már a 28-ik kiadásban adta ki a magyar származású Samuel Fischer. A csaknem 800 oldalas regény máról holnapra világ­siker lett, s az ma is. IDe az igazi csoda mégiscsak az, hogy a könyv, amit a német naturalizmus legjobb alkotásának tarta­nak, egy ifjú, majdnem pályakezdő író műve, hisz Thomas Mann 23 éves, amikor hozzáfog, s 26, midőn megjelenik a regény. „Munka közben állandóan a nagyságra irányult titkos és fáj­dalmas becsvágyam — irta 1901 tavaszán Heinrich fivérének, s hozzáteszi : ló, hogy ölyan szerényen indul, s a végén kiderül róla, hogy nem szokványos regény, hanem valami egészen más." Valóban nem szokványos regény, bár maga a történet egy gazdag kereskedőcsalád széthullását mondja el, szabályosan hömpölygetve az eseményeket. Közben évtizedek története ele­venedik meg, típusok sora vonul fel, s a család széthullása mái előreveti Európa közeli széthullását is. Alapjában véve önélet­rajzi regény, tele családi emlékekkel, de több is annál, mert Mann higgadtan és tárgyilagosan beszél a múltról, egy kicsit a kívülálló iróniájával is. A tv-változat többé-kevésbé pontosan követi a regényt, ami kimarad belőle, a kötelező sűrítés következménye, mégis ne­héz egyértelműen felelni arra, hogy jó-e, az eredetihez méltó-e az átdolgozás. Szükségszerűen más, s az eredményt elsősorban azzal lehet lemérni, mennyiben kelti fel a kedvet a regény el­vagy újraolvasásához. Az események, maga a történet semmi­vel nem izgalmasabb, mint a századelő családregényeiben, si­kerét és maradandóságát olyan elemek jelentik, amelyeket nem lehet áttenni a film nyelvére. A Buddenbrookok élete a felszín alatt zajlik, a remények, üzleti sikerek, csalódások logi­káját az elkerülhetetlen bukás és széthullás határozza meg, s a könyv végén nemcsak a kis Hannától búcsúzunk majd el, hanem a végleg széthullott családtól, sőt, Lübecktől is, ami egyszerre helyszín és szülőváros, s amihez mindig „bonyolult" volt Mann kapcsolata, ahogy felesége megírta emlékirataiban. A Buddenbrook ház a teljesség és a befejezettség végered­ményben Thomas Mann életében is, mert utána egészen más lehetőségek foglalkoztatják, s a gazdag életműben a pálya­kezdő regény csak első állomás, aminek eredményeit soha nem folytatta többé. A tv-változat méltóságteljesen görgeti a történetet, helyen­ként talán unalmasan, ott mindenképp, ahol nem tudta át­menteni Mann elbeszélésének biztonságát és eleganciáját. De ilyen nagy vállalkozásnál méltánytalan lenne kisebb-nagyobb részleteket számonkérni, fontosabb a film hatása, s a jelek szerint már-már hivatást teljesít, mert — amennyire tudom — azok figyelmét is Thomas Mannra irányította, akik csak most kezdenek ismerkedni ezzel a világirodalmi művel, s ennek kap­csán Thomas Mann művészetével. Ez a legtöbb, amit egy ilyen vállalkozás elérhet. CSÁNYI LÁSZLÓ Hét végi filmekről A szombat esti filmkoktél alapanyagát feltehetőleg abból a meggondolásból rázza össze egy rajzolt-vamp szörnyeteg, hogy aztán ki-ki kedvére valót választhasson a kotyvalékból. Nos, a rázás április 24-én olyannyira sikerült, hogy volt, akinek a vá­lasztástói is elvette a kedvét. E sorok írója például töredelme­sen bevallja, hogy Breki és a többiek borzalmain és az egyre fáradtabbá váló (mert befejeződni nem akaró) Menő Manón csak azért verekedte végig magát, mert kíváncsi volt a Bírói tévedés című spanyol tv-játékra. A spanyolok rövidtilm-soroza- tukkal, az ugyanaznap is szerepelt Ember és Föld-del például már kedvező benyomást tettek, hátha a Bírói tévedés se lesz — tévedés. Nos, az volt, a maga túlszinezett Hans Heinz Ewers-i alapötletével együtt, ami legfeljebb csak a végén jutott el némi csattanócskához. Mert végül is miért ne követné el valaki utólag azt a gyilkosságot, aminek a büntetését már előre le­ültették vele. Elkövette, mehettünk aludni! Más volt a helyzet vasárnap este a 15 éves Pasas a tönk szélén című Irancia—olasz filmmel. Ezt bárki megjósolhatta, aki Jean Gabint bármilyen filmjében bármikor látta. Nos, a változatosság kedvéért nem gengszterfőnököt, hanem detektív- lelügyelőt alakított. A magyar nézők túlnyomó többségének nem volt dolga gengszterfőnökökkel, sőt detektivekkel sem. Jean Gabinnak mindig el lehet hinni, hogy ezek olyanok, ami­lyeneknek ő játssza őket, bár az igaziak a valóságban sejt- hetőJeg kevésbé alakítják jól a szerepüket. Ebben a filmben ugyanis minden jó volt. Cselekmény, iz­galom, fordulatosság, sőt, még lélekrajz is. Csak egy nem volt jó — a cime. Az eredeti ,,Le pacha" semmi mást nem jelent, mint „A pasa". A „tönk szélét" belhoni ötlet jóvoltából tették hozzá. Joss felügyelő személyesen se tudná kinyomozni, hogy ugyan miért. 0. /. A Les Philharmonistes de Chateauroox hangversenye Kazinczy-érmesek Vasárnap befejeződött Győ­rött a Szép magyar beszéd há­romnapos vetélkedőjének or­szágos döntője, amelybe 120 gmináziumi és szakközépisko­lás, valamint szakmunkástanuló jutott be. Mindkét kategóriá­ban a tizenöt legjobb megkap­ta a Kazinczy-érmet, valamint a Hazafias Népfront Országos Tanácsának díját. Ezenkívül öt Kazinczy-érmest a KISZ Köz­ponti Bizottsága külön díjazott. Az érmeket Péchy Blanka ér­demes művész, az érem alapí­tója, a két zsűri díszelnöke ad­ta át. A leszebben beszélő 15 gim­náziumi és szakközépiskolai ta­nuló a következő: Balogh Gyöngyi, Kazinczy Fe­renc Gimnázium és Egészség­ügyi Szakközépiskola Győr, Bu­da András, 1-es számú Ipari Szakközépiskola Miskolc, Bűz Angéla, Landler Jenő Gimná­zium Eger, Détár Enikő, Gárdo­nyi Géza Gimnázium Eger, He­rendi Zsolt, Nagy Lajos Gim­názium Pécs, Kincses Árpád, Gyermekváros Fát, Kovács Má­ria, Jókai Mór Gimnázium Ko­márom, Rusznák Andrea, Bes­senyei Ferenc Gimnázium Kis- várda és Ruzsinszky Attila, Do­bó István Gimnázium, Eger, Sá­fár Mónika, Első László Gimná­zium, Budapest, Sárközi Enikő, Petőfi Sándor Gimnázium Pápa, Szakács Zsuzsanna, Árpád Gim­názium Tatabánya, Varga Andrea, Katona József Gimná­zium Kecskemét, Völgyi Éva, Vasvári Gimnázium Székesfe­hérvár és Ződi Zsolt, Zrínyi Gim­názium Miskolc. A legszebben beszélő szak­munkásképző intézeti hallgatók: Bódi Éva, Békés Glasz Élel­miszeripari Szakmunkásképző Budapest, Borbás Ildikó, Rónai Sándor Élelmiszeripari Szak­munkásképző Budapest, Both Andrea, Gyors- és Gépíró Isko­la Komárom, Győri István, 21- es számú Katona József Ipari Szakmunkásképző Budapest, Horváth Edit, 403-as számú Pes­ti Barnabás Szakmunkásképző Sopron, Hutkai Attila, 117-es számú Ipari Szakmunkásképző Sátoraljaújhely, Juhász Zsuzsa, Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző Győr, Kiss Sándor, 606-os számú Ipari Szakmunkásképző Jászberény, Madar Erika, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkás- képző Debrecen, Papp Etelka, Kereskedelmi és Vendéglátó­ipari Szakmunkásképző Kiskun­halas, Pitrik Katalin, 12-es szá­mú Dallos Ida Szakmunkás- képző Budapest, Somoskői Ti­bor, Kereskedelmi és Vendég­látóipari Szakmunkásképző Sal­gótarján, Széki Andrea, 402-es számú Ipari Szakmunkásképző Mosonmagyaróvár, Takács Lí­via, Kereskedelmi és Vendég­látóipari Szakmunkásképző Pécs és Varga Ildikó, 624-es számú Ipari Szakmunkásképző Szeged. Bár mexikói zenekart ígért az eredeti műsorterv, az őket helyettesítő „Les Philharmonis­tes de Chateauroux” fúvós ka­maraegyüttes teljes értékű kár­pótlást nyújtott. A „kárpótlás” szó ez esetben némileg pontatlan is, hiszen olyan tizenöt francia muzsikust ismertünk meg, akik közül né­hányon az Orchestre de Paris, az Opera vagy az Orchestre National de France — a francia állami hangversenyzenekar — tagjai voltak: e tekintetben tehát egy darabka Párizst is hoztak magukkal... Ugyanak­kor a francia kultúra egészsé­ges decentralizáltságát mutat­ja, hogy a Nantes-közeli Cha- teauroux hangszeres tanárai — mellettük pedig orléans-i, tou- louse-i konzervatóriiumi okta­tók - európai, sőt, világszínvo­nalra tudnak emelkedni művé­szetükkel és repertoárjuk fel­öleli a kora középkortól nap­jainkig ívelő fúvós zeneiroda­lom csaknem teljes skáláját. Vendégeink évadzáró hang­versenyüket G. Gabriel« (1557 —1612) Canzon e sonata c. gyűjteményes darabjának egy részletével kezdték, s már ek­kor szembetűnt az, ami Haydn Három katonaindulója inter­pretálásakor bizonyossággá vált: az együttes intonáció­tisztasága, a biztos stílusérzék, Sgen szép tónus. (A három in­duló: „A wales-i herceg indu­lója”, „A Derbyshire-i Lovag­ezred indulója” és , Magyar induló”.) Chateauroux-ról még azt is tudjuk, hogy közelében talál­ható lidérces, titokzatos világá­val az a nohant-i kastély, amelynek (G. Sand vendégei­ként) gyakori lakói voltak a romantika olyan géniuszai, mint Chopin, Liszt, Musset... Érthető tehát, ha Chateauroux muzsikusainak belső világához a romantika áll a legközelebb, s bár az op. 103-as Beethoven: Esz-dúr oktetlt méltán nyűgö­zött le a megszólaltatás mély­ségeivel, technikai ragyogásá­val; igazi, franciásan elegáns és hevülő vénájuk a Gounod: B-dúr kis szimfóniája alatt mutatkozott meg. (Az más kér­dés, hogy a művet a zenetudo­mány sem jegyzi a szerző leg­sikeresebb alkotásai között...) A műsorzáró Stravinsky: Ok­tett azt példázta más igazság­gal együtt, hogy előadói ottho­nosan mozognak századunk nagy mestereinek világában is és e dologban nyilvánvalóan nagy szerepe van a magyar származású együttesvezetőnek, Kőmíves Jánosnak. Az 1981/82-es filharmóniai évadnak szép befejezése volt ez a hangverseny. DOBAI TAMÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom