Tolna Megyei Népújság, 1982. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1982-04-24 / 95. szám
8 rtHPÜJSÄG 1982. április 24. Bukarest A közlekedés gondjai Épül a metró Mongólia Új klinikai negyed A most folyó tervidőszakban tovább bővülnék a mongol főváros gyógyító intézményei. Megépül a kiváló szovjet tudósról, Sasztin doktorról elnevezett III. számú új klinikai komplexum, amely a többi között anya- és csecsemőgyógyászati központot, járványkórházat, korszerű laboratóriumokat és kutatóintézetéket foglal magában. Lakásépítés A mongol főváros évről évre új lakónegyedekkel bővül. Az új lakótelepeken kulturális és szolgáltatóközponték is épülnék. Ulánbátorban tavaly 2000 család költözött korszerű otthonba. Nemrég helyezték üzembe a román főváros metróhálózatának második szakaszát. Ezzel a kelet—nyugati vonal hossza eléri a 17 és fél kilométert. Tizenkét állomásán keresztül közlekedhetnek a bukarestiek a város nyugati szélén fekvő Se- manatoara iparnegyed, a városközponton és a félmilliós Titan-Balto Álba lakónegyeden át a város kéleti végén fekvő 23. August iparnegyedig. A korszerű, szép formájú és célszerű vonatok — jelenleg még 7 percenként követik egymást — 30 perc alatt teszik meg az utat. A metró a dolgozók tízezreinek teszi lehetővé, hogy kényelmesen és gyorsan érjék el munkahelyüket, illetve otthonaikat. A belvárosi közlekedés egyébként Bukarestben is zsúfolt. A villamosközlekedés megszüntetése utón a főútvonalakon autóbuszok vették át a villamosok terhét. Az utak túlzsúfoltak, amit — különösen a csúcsforgalomban — a teherforgalom tesz még nehezebben elviselhetővé. Egyes utcákban a gyalogosok alig férnek el a járdákon. A metró építése szinte lét- szükséglet a kétmilliós város számára. Jelenleg naponta átlagosan 40 ezer utasa van, ami 400 zsúfolt autóbusz létszámának felel meg. Ez teszi szükségessé az építés fokozott ütemű folytatását: a jövő év végéig újabb 10 kilométeres szakasszal kívánják meghosz- szabbítani a kelet—nyugati vonalat. Ezt követőleg kívánják megkezdeni az észak—déli vonal építését, amely a városközpontban, a Piata Uniri téren keresztezi majd a jelenlegi vonalat. Addig azonban még sok víz folyik le a Dimbovitán, a város „házi-folyóján", amely egyebekben már a most épülő szakasz építőinek is jelentős gondot okoz. Mindenesetre arra számítanak, hogy az építkezés magas költségei a pasztalatok és a hatékonyabb technika alkalmazásával csökkenni fognak. Erre annál is inkább szükség van, mert a metró építésén kívül még sokat kell tenni a váró? forgalmának korszerűsítéséért. Új autóbuszokat kell beállítani, utakat burkolni, a főútvonalakat szélesíteni, a villamosforgalmat korszerűsíteni. Három bukaresti utcában kísérletképpen máris megkezdték a sínek kicserélését 6—8 méter hosszú, gumialátétes betonlapokra. Ez csökkenti az utcai zajt és egyszerűbbé teszi a ta-síncserét. A Keleti-tenger hattyúi Nem kevésbé jelentős az NDK másik komp-összeköttetése, a „Királyjáratnak” nevezett Trelleborg-Sassnitz járat. Ezen 1909 óta járnak a vasúti kompok. A svéd Götland és az NDK-beli Rügen a Keleti-tenger legnagyobb kompjai. Sínpárjaiknak hossza 624, illetve 480 méter. A vasúti forgalom lebonyolításán kívül természeteA Skandináviába tartó magyar turisták is gyakran utaznak az NDK-ból Dániába, illetve Svédországba tengeri komppal. Az utas Budapesten beül a vagonba és a svédországi Malmö városáig ki sem kell szállnia. Menetrend szerint, percnyi pontossággal futnak be naponta többször is Warnemünde és Sassnitz, illetve a dán Gedser és a svéd Trelleborg kompkikötőjébe a hófehér tengeri motoros hajók. A hajók elején és hátulján hatalmas nyílás, amelyen - milliméteres pontossággal összekapcsolt síneken — jutnak el a vonatok a hajó belsejébe. A vonat nyomában egyéb szállítójárművek, autóbuszok és személygépkocsiik haladnak. Érdemes visszatekinteni e komphajózás történetére. Az egyik rostocki újságban 1846. április 11-én a következő híradás jelent meg: „Gőzhajóközlekedés Rostock és Koppenhága között. A Sjölland, a szép, minden kényelemmel ellátott dán gőzhajó hetenként egyszer jár az említett két város között A személyek és az áru szállítása nem kerül sokba...” A Keletitenger e keskeny szakaszán akkor kezdődött meg a menet- rendszerű gőzhajóforgalom, amikor még vitorlások uralták a tengereket, és amikor még maguk mögött hagyták a lapátkerekes postahajókat. 1873-tt kezdve már naponta indult a Rostock nevű csavargőzös egyik kikötőből a másikba. A Berlin- Warnemünde vasútvonal kiépítése után, 1886-tól tovább sűrítették a járatokat, mert az árúszállítás annyira megnövekedett, hogy naponta két dán és két német hajót indítottak. Ekkor azonban még a rakparttá" a hajóra, illetve a célkikötőben a hajóról a rakpartra át kellett rakni az árut. 1900-ban kezdték meg a vasúti kompok építését. Három évig tartott, amíg elkészült 'a hidraulikusan szabályozható síncsatlakozás, s nem utolsósorban az első speciális vasúti komphajó, amelynek hossza 85 méter volt. 1903. szeptember 30-án indult el Warnemündé- ből az első vasúti komp. Nem sokkal később, 1904-ben már két-két (német és dán) komphajó járt. Ebben az évben naA járműfedélzet a Lügenen. Az úszó pályaudvar 480 méter hosszú fedélzettel és sínpárral rendelkezik; a komphajó közúti járműveket is szállít. ponként két vonat indult Berlinből Koppenhágába és visz- sza. A későbbiekben új, még korszerűbb hajókat állítottak forgalomba, hogy eleget tegyenek az állandóan növekvő személy- és áruszállítás követelményeinek. A második világháborút kö vetően 1947 májusában a dán Danmark indította el újra a kompforgalmat. Hamarosan új hajókat állított be mind a két ország. 1963-ban állították szolgálatába a Varnemündét egy másik hajóval és két dán komppal együtt. A fehér hajókat a „Keleti-tenger hattyúinak” becézik. A Warnemünde hajó Rostock kikötőjében, Warnemündében sen ezek is szállítanak személy- és tehergépkocsikat. (- g- '• -) Toktenyésztő üzem A tokfélék a porcos-vértes halak közé tartozó fajokat képezik. Általában jellemző ezekre a halakra, hogy testükön öt vértsor húzódik. Magyarországon régen gyakori volt a kecse- ge. A tokfélékhez tartozik még a viza, amely a Földközi- és a Fekete-tengerben egyaránt előfordul. A tokfélék — sajnos — Nyu- gat-Európa vizeiből csaknem teljesen eltűntek, számuk vizeink szennyezettsége miatt nálunk is csökken. Állományuk megcsappant az USA-ban és Kanadában is. A Szovjetunióban viszont jelentősen gyarapszik a tokfélék állománya. 1968- ban az Azovi-tengerben 700 ezer volt a tokfélék száma, ma már 11 millió körül mozog. Szovjet halgazdálkodási szervek a Don felső szakaszán alakították ki az ívásra vonuló tokfélék fő útvonalait. A tokfélék számának gyarapításához az is hozzájárult, hogy 10 évvel ezelőtt a Don melletti Rosztov városban hét szakosított hal- tenyésztő üzemet alapítottak. Rosztov az Azovi-tengerbe ömlő folyók torkolatában fekszik. A tokféléket tenyésztő üzemtől évente 35 millió, egyenként 2-3 gramm súlyú halat bocsátanak a tengerbe. A tokfélék gyorsan szaporodnak. Természetes körülmények között a hal kibocsátotta többmilliárdnyi ikra többsége azonban elpusztul. Mesterséges körülmények között viszont nagy részük élve marad. A Szovjetunió halászzsákmányát a folyamokban és a tengerekben a tokfélék terén ma már a haltenyésztő üzemek medencéiben nevelt és innét kibocsátott halak adják. Egy kis demográfia Jobb a három, mint az egy A család és gyerek — elválaszthatatlan fogalmak. Hány gyermek kell a szülői boldogsághoz? Ahogy a Szovjetunióban végzett közvéleménykutatások mutatják, ebben a kérdésben nincs egységes vélemény. A töbség a 2 gyermek mellett szavazott. A valóságban a szovjet családok nagy részében csak 1 gyermek van, harmadában 2, s nagyon kevés a 3 vagy több gyermek. Az APN tudósítója Galina Kiszeljovát, a tudományos akadémia szociológiai kutató intézetének tudományos munkatársát kérte meg, válaszoljon erre a kérdésre. — Valóban, hazánkban a mai családok egy- vagy kétgyermekesek — mondja Galina. — A demográfiát illetően ez nem jó, mert a lakosság egyszerű újratermelésére 3, ideális esetben 4 gyermekes családok kellenek. — Ez azt jelenti, hogy kezdünk „kihalni"? Pontosabban fogalmazva, kritikus a szituáció? — Természetesen nem. A helyzet azért ennyire nem súlyos. Nézzük meg például a balti köztársaságokat. Itt a születések száma, bár nem magas, de sok éve stabil. Ugyanez a helyzet az oroszországi köztársaságban, Belorussziában és Ukrajnában is. Igaz, a születések száma csökken Moldáviában, az örmény Köztársaságban és még az olyan hagyományosan sokgyermekes köztársaságokban is, mint Azerbajdzsán. De ezek a számok nem érik el a kritikus szintet, Hasonló demográfiai helyzet nemcsak a Szovjetunióban figyelhető meg, hanem gyakorlatilag a világ valamennyi fejlett országában. — Mégis, miért korlátozzák a gyermekek számát a szovjet családok éppen most, amikor minden lehetőségük megvan arra, hogy a jó nevelést és műveltséget, orvosi ellátást biztosítsanak a számukra? — Mindenekelőtt megváltozott a nő-anya helyzete. Természetes, hogy a nem dolgozó nő, akinek minden érdeklődése a család körül forog, nagy valószínűség szerint jobban szeretne 3—4 gyereket, mintáz a nő, aki dolgozik, s aktívan részt vesz a társadalmi munkában. A dolgozó és nem dolgozó nők közötti különbség nem abban van, hogy az előbbi nem akar sok gyereket, hanem abban, hogy neki választania kell a lehetőségek közül, amelyek korunkban konkurrensekké váltak: „család vagy munka”, „gyerek vagy tanulás”, „a gyerekkel való foglalkozás vagy a saját látókör szélesítése". — Nem gondolja, hogy a gyermek „értékének” emelkedése is hatást gyakorol a tendenciákra? Ezen az időt, erőfeszítést, gondoskodást értem. — Ma tudjuk, hogy rossz szülők leszünk akkor, ha mondjuk, esténként nem olvasunk a csöppségnek meséket, nem visszük sportolni, nem taníttatjuk zenére, vagyis ha nem fejlesztjük képességeit. Ha a gyerek megbetegszik, mindenről a világon megfeledkezünk. Már hozzászoktunk ahhoz, hogy felelősek vagyunk a fiunkért és a lányunkért, még akkor is, amikor a főiskolán tanulnak, akkor is, amikor nekik már saját gyerekük van. Ez, egyik oldalról, családi életünket arra kényszeríti, hogy a kis házi „csillag" körül forogjon egész életünk, másik oldalról pedig az a vélemény alakul ki, hogy a gyerekeket nevelni pszichológiailag nagyon nehéz. — Az egygyermekes családok csak a társadalom érdekeivel kerülnek szembe? — Szerintem nem. Az egygyermekes családokban a gyerekeknek nincsenek meg azok az érzelmi kapcsolatai, amelyek a testvérek között alakulnak ki. Ezeken a kapcsolatokon alapult a család évszázadokon át, s ezeket a kapcsolatokat nagyon nehéz valamivel is helyettesíteni. A testvérektől ugyanolyan nehéz elválni, mint a szülőktől. A 2—3 gyermekes családokban — statisztikai adaték alapján kimutatták — erősebbek a szülők közötti kapcsolatok, miint az egygyermekes családoknál. A több gyerek a férfiakban megnöveli a család iránt érzett felelősséget: az ő szemében a válás (ugyanúgy, mint környezetének véleménye szerint is, amiről a családapa természetesen értesül) amorálisnak hat. A nő is megérti, hogy válás esetén sokkal nehezebben talál új férjet. Ezért a sokgyermekes családóknál a házastársak már nem viszonyulnak olyan könnyelműen a váláshoz, mint ahogy az előfordul a kis családoknál. — Ez azt jelenti, hogy sok- gyermekes családok kellenek? — Mi nem akarunk meggyőzni senkit sem arról, hogy csak a nagy család biztosítja a teljes boldogságot. A családi boldogságra nincsenek univerzális receptek. Következtetéseinkben a statisztikai adatokra és a komoly tudományos kutatások ered menyéi re tá m a szkod u nk. Minden ember életkörülményeitől, gyerekekhez való viszonyától függően dönti el, hogy hány gyermeket szeretne. A szovjet állam és a társadalom érdekéit abban, hogy a születések száma növekedjék. Ezt a célját a szociális kedvezmények következetes életbe léptetésével igyéksrik elérni, amelyék az anyák és a gyermekek érdekeit képviselik. NATALIA PAVLOVA
