Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-28 / 74. szám

1982. március 28. NÉPÚJSÁG 3 El menőben emzedékváltás: az a jelenség, hogy a N liatalabb nemzedék elloglalja az elő­zőnek a helyét — így magyarázza a ki- ■ lejezést az értelmező szótár. A hetvenes évek közepétől felgyorsult a mezőgazdaság­ban a generációk cseréje. Azok búcsúztak a munkától, akik elkezdték a közös nagyüzemi gazdálkodást. ,,Passzív állományba" — Vészi Endre kifejezését kölcsönöztem — kerültek azok az idős emberek, akiknek a föld, mint tápláló tulajdon mindent jelentett: eszközt és célt. A paraszt kerül velük örökre nyugdíjba. Utó­daik már nem nevezhetők majd meg az osz- lálytartalmú, ugyanakkor lesajnáló, pejorativ értelemben is gyakran használt kifejezéssel. A paraszt utolsó nemzedékei tűnnek el szemünk láttára. A nagyüzemi gazdaság tagjai már nem parasztok a szó hagyományos értelmében, inkább illik rájuk a mezőgazdasági (betanított, segéd-, szak-) munkás meghatározás. Mást kíván tőlük a termelőszövetkezet, mint elődeik­től a törpebirtok vagy a kezdeti évek olykor valóban kezdetleges közös gazdálkodása. Ugyanezt lehet mondani a paraszti léthez oly közeli falusi mesteremberekről is. Embere válogatja, ki hogyan válaszolja meg környezetének a nyugdíjaztatását. Környezete válogatja, milyen körülmények között búcsúzik a közösségtől — de nem a munkától — az el­öregedett generáció. Az azonban szociológiai tény, hogy a nagyobb kereset hiányán kívül elsősorban a rendszeres közösségi tevékenység hiánya keseríti meg a felváltott nemzedék éle­tét. Egy somogyi faluban tapasztaltam: a kocs­mában tartják meg a paraszti-iparosi munkás­ságuk végén a „tort" a termelőszövetkezet tagjai, alkalmazottai. Majd évente egyszer összetrombitálják őket a téesz-öregek napjára. Az úttörők műsort adnak, aztán a szövetkezet elnöke kisebb összeggel vagy ajándékkal ked­veskedik nekik. Mindig akad valaki, aki elsírja magát. Mindig akad valaki, aki megköszönve a gondoskodást, belebonyolódik a „hőskor" emlegetésébe, mire szelíd erőszakkal letámo­gatják a színpadról. A hivatalos ünnepséget követő „spontán" beszélgetés sehogy sem akar létrejönni: ugyan miről is diskurálhatnának a mammutgépek ke­zelői, a szakosított telep automatikához szokott szakmunkásai vagy a helikopteres növényvé­delem specialistái ezekkel az „érteden" kis öregemberekkel, öregasszonyokkal, akik a ma­guk néhány holdját univerzumnak tudták? Mit is kezdhetnének azokkal, akik zavart heheré- széssel fogadják az ő „meséiket"? Nemzedékváltás és öregség! „Oly árvák ők, mind az öregek" — bensősé­gesen és mégis vádlón hangzik föl a rádió­ban a kodályi—weöresi dal. öregember hall­gatja. Napernyőnek is beillő, széles karimájú kalapjának árnyékában üldögél a ház előtti kispadon, és embertelenül fölöslegesnek érzi magát. Magyarország több mint kétmillió nyugdíjasából egy ember. Néha feltarisznyái és kiballag a „högybe" szomorkodni a szőlőn, gyümölcsösön. Nem tud már lehajolni a termésért. Ha sikerülne is, a teli vékával hogyan botorkálna le onnan? Év­ről évre hullik, rothad veszendőbe a gyümölcs, szőlőszem. Azt kérdezi napernyőkalapos öreg beszélgetőtársam : „Minek is él az ember, ha egyedül marad?" A falu neuralgikus pontja az öregek sorsa. Vagy nemcsak a falué? „Az öregség száműzetés. Egy korszakból, amely főleg délelőttökből állt. Kiutasítás egy édenkertből; illetve kitévelyedés belőle merő figyelmetlenség folytán" — ezt írja Illyés Gyu­la a Kháron ladikjában. A legkedvezőbb helyzetben azok vannak, akik egy fedél alatt élnek a fiatalokkal. Ház körüli munkákban, unokák pesztrálásában szá­mítanak rájuk. Az eljáró házaspárok kisgyere­keit a valósággal visszafiatalodott nagyanyák szinte szülőanyaként nevelik. Szükség van rá­juk, ez újra értelmet és célt ad létezésüknek; mintegy elodázva az öregkort is. Hatvanon fe­lül azonban gyakran önkéntes száműzetésbe — rendszerint a nyári konyhába kiköltözve — élik le hátralévő életüket. Emögött azt a mára morális érvényét vesztett, embertelen hagyo­mányt kell keresnünk, amely íratlanul is köte­lező törvénye volt a régi paraszti világnak: a teljes értékű fizikai munkát végző, birtokba ke­rült fiatal gazda és családja lakjon kényelme­sen, az elerőtlenedett idősebb nemzedék pe­dig húzódjon vissza „arra a kis időre" a mel­léképületbe! öt-hat ilyen példát produkál ma is szinte minden falu. A legszorultabb helyzetben az egyedülálló, egyedül élő öregek vannak. Mivel a szükség parancsolta gyakorlat szerint — főként mun­kacsúcsok, kampányfeladatok idején a mező- gazdaság ma még nem nélkülözheti nyugdíja­sainak, járadékosainak munkáját —, amíg el nem erőtlenednek, moccanásképtelenné nem betegszenek; nem érzik fölösleges embernek magukat: mennek dolgozni az első hívó szóra. A „tolvaj öregség" — Babits jelzős szerke­zete ez — o fiatalságot, az erőt és egészséget lopja el az embertől. Az idős falusiak szinte kivétel nélkül gerinc- és mozgásszervi beteg­ségektől szenvednek, ízületeik deformálódtak. Gyakoriak az emésztőrendszeri bántalmak, a szív-, ér- és keringési zavarok.----- alán ennél is fájdalmasabb azonban, Y amiről felmérés beszél: szociológiai ér­§ telemben magányosan él a hatvan éven felüliek 14 százaléka. A szociológiai magányt hangsúlyozzuk, mert ez a szám nem egyezik a magukat ténylegesen magányosnak érzők számával. Örkény István sorait joggal idézem: „Mindnyájan akarunk egymástól va­lamit. Csak az öregektől nem akar már senki semmit". Őket nem kérdezte senki. Talán akar­nának tőlünk valamit. LESKÓ LÁSZLÓ Vállalkozunk? A címben ott a kérdőjel, korántsem azért, mert meg akarom kérdőjelezni azt az egészséges folyamatot, amely a kisvállalkozások nyomán alakult ki. Sőt csak helyeselni lehet, mert olyan tartaléko­kat tár föl, olyan képességeket szabadít föl, amelyek kibontakoz­tatására éppen ez a forma a legalkalmasabb. A kérdőjel azért szerepel, mert amit a továbbiakban feszegetni kívánok, a kérdést egy más — igaz hogy periférikus vetületében - közelíti meg. A kisboltokról és kiskocsmákról lesz szó a következőkben. Föltűnő, legalábbis nekem, hogy a szerződéses bérbevétel lassabban megy, mint amire számítottunk a lehetőség meghirde­tésekor. Ennek nyilván megvannak az okai, a közgazdászok dolga kideríteni, melyek azok. Nyilván belejátszanak a kikiáltási árak, aztán az újtól való ódzkodás, talán néhányszor még a konkrét eset manipulálása is - egyik oldalról éppúgy, mint a másikról. Meggyőződésem, hogy azok az emberek, akik vállalták egy- egy üzlet iirányítását-működtetését bizonyos időre, tiszta szándék­kal tették, persze a nagyobb jövedelem reményében. Ehhez vál­lalva a nagyobb felelősséget is és a több munkát is. Valamit vala­miért. És ha mindezen a fogyasztó nyer, akkor a legteljesebb rend­ben van a dolog. Mert végül is - bocsássanak meg ezért a boltosok, meg a kocsmárosok - engem elsősorban nem az ő érdekük, hanem a fogyasztók érdeke érdekel. Ugyanis az utóbbiak vannak többen. S végül is a fogyasztó egy kicsit mindig ki volt és még ma is ki van szolgáltatva a szolgáltatóknak. Egy érdekes tapasztalatom máris van. Elsősorban a szerző­désesen bérbe vett kisvendéglőkből. Itt a fölszolgálók — azóta — előre köszönnek. Nem azt kérdezik, hogy „mit kér”, hanem, hogy mit parancsol a vendég. A borravalót, köznyelven „jattot” nem várják el, ellenben megköszönik. A vendég kedves egészségére kívánják az ételt-italt és föltalálták a tiszta abroszt. Az áru minősége még változó, olykor esetleges, de bízzunk benne, hogy a kereslet-kínálat alakulása itt is jó irányban fog szabályozni. Tehát az eddigi tapasztalataim jók. Ügy látszik, nemcsak a szerencselovagok szálltak rá erre a lehetőségre, hanem többsé­gükben igyekvő üzletemberek. Ellenpéldát is találtam, de az ellenpélda volt már sima gebi- nes korában lis. A dombori motel melletti bisztróról van szó. Annak bérbevevője nem bírta a versenyt és sportszóval, máris „bedobta a törülközőt". Nem a törülköző tehet róla ... L. Gy. w Uj magyar sertésfajta A magyar állattenyésztés, amely ma már nemzetközi mér­cével mérve is jelentős ered­ményeket ér el, újabb állomás­hoz érkezett: a következetes ge­netikai munkával kinemesítették a magyar lapály-sertést, amely időközben megkapta az illeté­kes bizottságtól a hivatalos faj­taelismerést is. Március köze­pén befejeződött a törzsállo­mány most már utolsó szelek­ciója is, elkülönítették a ma­gyar lapály típusait is. Ezek után nincs akadálya a fajta széles körű elterjesztésének. Az állományt már tíz gazda­ságban tartják. A magyar la­pály „népessége” egyelőre csak nyolcszáz tagot számlál, ám a fajta gyors szaporodóképessé­ge lehetővé teszi a továbbiak­ban, hogy az állatokkal viszony­lag rövid lidő alatt benépesítsék a nagyüzemi telepeket. A későb­biekben a kistermelők is tarthat­ják ezt a lapály-sertést. Az első állatokat - amelyekből tovább- szaporítással kialakíthatják a háztáji állományt — későbbi időpontban vehetik át. A szakemberek az új fajtá­tól azt várják, hogy elszaporí- tásával egységes minőségű, könnyen és jól feldolgozható alapanyaghoz jutnak a húsipari üzemek. Ez a fajta alkalmas lesz arra is, hogy számos mező- gazdasági nagyüzem gyakran meghatározhatatlan fajtaössze­tételű állományát egyöntetűvé tegye, ami az állattartóknak is előnyös. Nők klubja Tamásiban Az Összejövetelek oldják az egyhangúságot £%k ; Aki szereti a vidámságot, a sportot, a színházat: Mészáros Jánosné Még egy esztendő, s betölti tizedik évét a Hazafias Nép­front tamási nőklubja. Eleinte 33 asszony és leány találkozott rendszeresen a járási művelő­dési központban. Most a lét­szám 50. — Jó lenne néhány fiatalabb nőt is megnyernünk — mondja Mohai Tiborné, a klub vezető­je, akit munkahelyén a Páva­üzemben kerestünk fel. — Na­gyon jó kollektíva a miénk... Mindannyian várjuk a keddet, összejöveteleink napját... Csak azt nem értjük, hogy a huszon­évesek, a harminc körüliek mi­ért nem igénylik az ilyen jelle­gű találkozásokat, programo­kat. — Hívták őket? — Persze. Általában azt mondják: kicsik még a gyere­kek; tanulunk, elfoglalt a férj is, sok a házimunka... Persze, az indokokat el kell fogadni, hiszen valamennyi klubtag járt valamikor hasonló cipőben. De mégis... Ki kell találnunk vala­mit, hogy jöjjenek a fiatalok is. Hogy meglássák: milyen jó is a családon és a munkahelyi kollektíván kívül egy kicsit más­hova is tartozni, s milyen öröm hetenként legalább egy estére „kilépni" a megszokott környe­zetből, az egyhangúságból. Én többek között ezért is ragasz­kodom a klubhoz, amelynek 1978 óta vagyok a vezetője. Mohai Tiborné nevetve me­sélte, hogy az utóbbi olyan hét volt, amelyen a férje már-már felháborodott. Egyik nap klub, a másikon vöröskeresztes ülés, a következőn munkahelyi elfog­laltság. No, de a férjnek is számtalan társadalmi megbíza­tása van, úgy, hogy „marad va­csorára a konzerv”... — Azt is el lehet készíteni ízletesen, csak egy kis fantázia kell hozzá — mondja a klub­vezetőnő. — Egyébként nemrég volt nálunk a klubban a Dám Szabolcs Józsefné a munkás­őrségen dolgozik Hotel éttermének a vezetője, aki kóstolóval egybekötött, gyorsan elkészíthető finom éte­lekről • tartott előadást és be­mutatót. Azóta sokkal egysze­rűbbek a „gyorsvacsorák". Egyébként a fiaim már nagyok, az ő étkezésüket sem nagy gond megoldani. Érdemes tallózni a tamási nők klubja gazdag programjai között. Rendszeresen bekapcso­lódnak a járási könyvtár ren­dezvényeibe: gyakran vesznek részt jó hangulatú színvonalas irodalmi esteken, több alka­lommal volt kozmetikus, orvos, jogász előadást tartani a klub­ban, de a legközkedveltebbek a diafilmes útibeszámolók. És teltházasok a politikai tájékoz­tatók, a nagyközség vezetőinek előadásai is. Egy másik klubtaghoz, Borsos Jánosnéhoz látogattunk, aki szintén a Pávába dolgozott, s az elmúlt év novemberétől ott­hon van. Leszázalékolták. Ő nem régóta jár a klubba, „Jut­ka, azaz Mohainé beszélt rá", s örömmel megy el kedd estén­ként, hiszen neki otthon csak a tévé és bizony az egyhangú­ság adatik. — Olyankor bizony elmegyek a fodrászhoz, kicsit kicsípem magamat, s ez olyan jó. Nyolc­vankét esztendős édesanyám is nagyon örül, hogy eljárok. De nagyon várja, hogy hazamen­jek. Ugyanis töviről hegyire el kell mesélnem, hogy mi volt, s mit hallottam a klubban. Nem­rég Szegedi Miklós tartott elő­adást Indiáról, Nepálról, Olasz­országról és Franciaországról. De nagyon jól sikerült a far­sangi mulatságunk is, meg a nőnapi ünnepség is. Még a táncot is roptuk. Szabolcs Józsefné nyugdíjas. Ö a járási munkásőrségen mint adminisztrátor dolgozik heten­ként két napot: — Nem szeretem, ha túlzott nyugalom vesz körül. Pontosan ezért nyugdíjazásomat megelő­zően már megígértem itt a munkásőrségen, hogy eljövök dolgozni... No, és a klub, azt nagyon szeretem... Máshová úgysem járok, s ezzel teljes az életem. Egyébként a hétfő és a kedd a „kienős napom". Hétfőn a kézimunkaszakkörbe, kedden pedig a nők klubjába megyek. Persze, azért ne higgye, hogy a többi napomat csak úgy át­alszom... Három gyermekem van és hét unokám. A gyerekek, illetve a két menyem és a vöm itt laknak Tamásiban, és itt is dolgoznak. Bizony gyakran én vigyázok a kicsikre, ha a szülők programja úgy adja. De a klu­bot a világ minden kincséért ki nem hagynám. A 11. számú Volán Vállalat tamási kirendeltségére dél kö­rül érkezünk. Az üvegablak mö­gött Mészáros Jánosné forgal­mi szolgálattevő ül. Vidám mo­sollyal fogadja a látogatókat, s közben a dolgát is teszi: — Nekem is Jutka szólt né­hány évvel ezelőtt, hogy men­jek el a klubba. El is mentem egyszer-kétszer, csak úgy „ki­próbálni”. Szeretem a vidámsá­got, szeretem a jó kollektívát, hát tagja lettem a nőklubnak. Élvezem a színes programokat, a kirándulásokat... Ugyanis a klub minden évben egy autó­buszos kirándulásra megy. Vol­tunk Baranya megyében, de szí­vesen ismerkedünk megyénk azon tájaival is, amelyeket még nem ismerünk. Ha javasolhat­nék programokat? Tulajdonkép­pen a klubtagok mindig meg­beszélik, már fél évre előre ösz- szeállítják a tervet. Viszont jó lenne, ha megint beindulna Ta­másiban az asszonytorna. Ko­rábban hetenként jártunk az általános iskola tornatermébe, s még fociztunk is. Talán klu­bunknak sikerül ismét megszer­vezni a tornát... Azután jó len­ne tavasszal délutáni, esti sétát szervezni a Vadasba. Pénzbe sem kerülne, hiszen oda gyalog kisétálnánk. — Ragyogó ötlet! — szól közbe Mohai Tiborné — meg is szervezzük, csak legyen kicsit jobb idő. Még szalonnát is sü­tünk... — vhm — Fotó: ka. Borsos Jánosné (képünk jobb oldalán) örül a látogatónak, Mohai Tibornénak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom