Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-24 / 70. szám

1982. március 24. NÉPÚJSÁG 5 Pillantás a vaskohászatra Tűi a mélyponton? Költségek, kilométerek, hatékonyság Ha lapjainkban öles hirdeté­sek jelennének meg „egyes ko­hászati üzemek szerződéses bér­beadásáról", s valakinek az a képtelen ötlete támadna, hogy bérbe venné valamelyiket, ta­nácsos, ha előbb tanulmányoz­za az ágazat, majd leendő üze­me helyzetét, fejlődésének ki­látásait. Megtudhatja, hogy az általános kép sajnos jelenleg nem éppen rózsás, bár akadnak mór biztató jelek is. Immár jó másfél éve tart a nemzetközi recesszió. 1979-ben még jól ment az üzlet, a kohászati ter­mékek exportjával kétszeres ha­szonra tehettek szert a válla­latok. Ma a ráfordítási költsé­geknél tonnánként alig 10-20 dollárral magasabb az eladási ár, miközben az energia- és anyagárak tovább emelkednek, a piac tovább pang. Az ágazat i termelése jócskán elmaradt a tervtől, 1980-ban hat százalék­kal, tavaly további 4—5 száza­lékkal csökkent. (Korábban minden évben nőtt a termelés üteme.) A beruházások vissza­fogása miatt nemcsak a külföldi megrendelések, hanem a hazai felhasználói igények is csök­kentek. Több szocialista partne­rünkkel azonban sikerült gazda­ságos csereakciókat szervezni: s terven felül fontos acélárut, alapanyagot kaptunk a magyar exporttöbletért. Az ilyen próbál­kozások azonban legfeljebb csak mérsékelték a nyereség­csökkenést. ELKÉPZELÉSEK ÉS REALITÁSOK Ennyit a múltról. A vállalko­zói kedv most a mélyponton van. De mit hoz a jövő? Közgazdá­szok, nemzetközi előrejelzések szerint nem romlik tovább a helyzet, sőt a második félévtől várhatóan emelkednek majd az árak, fokozatosan megélénkül a kereslet a vaskohászati ter­mékek iránt. Talán túljutottunk a mélyponton, összességében az ágazat az idén hat száza­lékos termelésnövekedést ter­vez, a vállalatok pedig átlag 25—30 százalékkal szeretnék nö­velni nőkés exportjukat: egyné­mely üzem ennek két, két és fél­szeresére lát lehetőséget. Per­sze, hogy mennyire reálisak ezek az elképzelések, azt ma még nehéz eldönteni. Régóta tudjuk: korántsem va­gyunk kohászati nagyhatalom. A magyar vaskohászat évi mint­egy négymillió tonna acélterme­lésével a világ acélgyártó orszá­gainak sorában csak a 28. he­lyet foglalja el, akárcsak az egy főre jutó termelésben. Szeren­csére mind kevesebben vitatják az ágazat fejlesztésének létjo­gosultságát, hiszen hazánkban A paksi Dunamenti Egyesülés Tsz-ben létkérdés, hogy szőlőt telepítsenek, de nem homokon, hanem olyan területeken, ahol a szőlő kiváló minőséget ad és biztosan terem, nem fagy el. A létkérdés kifejezés csöppet sem túlzott: távlatilag, de már a kö­zeljövőben is ettől a kultúrától várhat a szövetkezet megfelelő jövedelmet. Péter László főkönyvelővel be­szélgettem a földhatékonyság­ról. Igen érdekes tájékoztatást, magyarázatot adott a tapasztalt közgazdász a szövetkezet hely­zetéről, jó irányú törekvéseikről. Mint mondotta, náluk a föld­hatékonyság döntő. Arról van szó, hogy a gazdaság szántójá­nak nagyobb része közepes és gyenge minőségű, 17 aranyko­rona érték alatti talajok is van­nak bőven. Ezeken a területe­ken abba kellett hagyni a bú­zatermesztést, mert ráfizetéses volt. Pedig korszerűen termeltek mindig: a megye legjobbjai kö­zé tartozott a szövetkezet a 70- es évek elején búzából és kuko­ricából. Szakmai bemutatókat, tanácskozásokat is rendeztek egy időben a Dunamenti Egye­sülésben. Ugyanazt a termés- eredményt most kétszeres ráfor­a vaskohászat minden más iparág fejlődését befolyásolja és alakítja. Megfelelő színvona­lú kohászat nélkül nálunk sem képzelhető el modern nagyipar vagy mezőgazdaság. Nélkülöz­hetetlen, mert alapanyaggal és előgyártmányokkal látja el nép­gazdaságunkat. Elsődleges fel­adata a belföldi felhasználók jó minőségű ellátása és bizo­nyos mennyiség exportja, lehe­tőleg minél jövedelmezőbben. NAGYOBB LEHETNE A NYERESÉG Persze még kevesebb fenn­tartás, értetlenség vagy éppen előítélet lappangana a köztu­datban, ha az elért jövedelme­zőség elegendőnek bizonyulna egy-egy recesszió megrázkódta­tás nélküli átvészelése. Sokan azt hiszik, hogy ha a magyar vaskohászat technológiai szín­vonala korszerű lenne, kevesebb minőségi probléma adódna és az ágazat energia- és anyag­felhasználása, valamint a tete­mes hulladékanyag-hasznosítás közel olyan szinten alakulna, mint a fejlett kohászattal ren­delkező országokban, akkor ki­védhető lenne a termelésvissza­esés. Szó sincs erről! A terme­lési költségek ily módon való leszorításával azonban minden­képpen mérsékelhető a válság dítással érjük el, mondja a fő­könyvelő. A jövedelemhányad 1973 óta csökken. Az állatte­nyésztésből sem lehet megélni, ha nincsenek igazán jó takar­mánytermő területek. Kihasznál­ják még a homoki legelőket is, híres juhászata van a szövetke­zetnek, törzstenyészet az egész, de összességében az állatte­nyésztés sem adhat akkora jö-„ vedelmet, hogy az egyre növek­vő költségek mellett eredménye­sen tudjon gazdálkodni, aki nem keres egyéb lehetőségeket is. Az egyéb lehetőség Pakson a szőlő. A legnagyobb lehetőség. Semmi nem ad itt akkora jö­vedelmet egységnyi területen, mint a szőlő. Nem véletlen, hogy a régi időkben Paks a sző­lőből élt. Itt nem volt híres ál­lattenyésztés, a hízóénak való süldőket, malacokat más köz­ségek vásárain vették meg. Igen ám, de ma már nem lehet, nem érdemes nagyban szőlőt termeszteni a homokon, mint a régi, egyéni világban, hagyomá­nyos módon, rengeteg kézimun­ka-ráfordítással. Tavaly például el is fagyott a szövetkezet ho­moki, csámpán szőlője. A he­gyek, illetve magas fekvésű hatása, s a fellendülés idősza­kában nagyobb lehetne a nye­reség. Talán éppen a mostani, elhú­zódó recesszió is elgondolkoz­tatta a vaskohászat felelős >irá- nyíióit. Egyrészt intenzívebb pi­ackutatásba kezdtek és új part­nereket, vevőket találtak a Kö­zel-Keleten, másrészt, átértékel­ve a vállalati termelési szerke­zetet, jobban figyelemmel kísé­rik a tényleges igényeket. Eddig is tudták, hogy a hagyományos iparágak a hagyományos kohá­szati cikkek felhasználói ma­radnak, de a termékszerkezet korszerűsítésével minőségileg megváltoznak igényeik. És új igényeket támasztottak az alap­anyag-termelő ágazatokkal szemben- az újonnan felnövő iparágak, így a számítástechni­ka, a modern műszeripar, a hír­adástechnika, vagy hogy a leg- fiatalabbat említsük, az atom- energetikai gépgyártás. Minő­ségi váltáson ment át az építő­ipar is, s ma már a legkorsze­rűbb építő-eljárások pontos, minőségileg kifogástalan szer­kezeti elemek tömeggyártását igénylik. Nagyobb választék kell lemezáruból és minden úgyne­vezett másod-, harmadfeldolgo- zású, tehát értékesebb termék­ből. Egyes üzemeknek, mint pél­dául a Dunai Vasműnek és a Salgótarjáni Kohászati öze­dombok lösztalajón érdemes és kell szőlőt telepítenie a tsz-nek. Meg is kezdődött a munka évekkel ezelőtt, van már termő szőlő. Tavaly telepítettek 57 hektárt, az idén 50 hektár a terv, 1983-ra pedig 30 hektár. Mindent meghánytak-vetettek a szövetkezet vezetői, alapos tá­jékozódás után történt a fajták, a művelésmód megválasztása, minden. A munkaerőhelyzet nem a legjobb, ennek tudatában ele­ve olyan művelésmódot kellett választani, amelynél a legki­sebb a kézimunkaigény. De nem törődtek bele abba, hogy kevés ember jut a szőlő- műveléshez. Megpróbálják be­vonni a nyugdíjasok közül mindazokat, akik munkaképe­sek és szívesen vállalják a könnyű munkákat, hiszen ez nemcsak pénzt jelent számuk­ra, hanem elfoglaltságot, társa­ságot is. Éppen most, március 22-én alakult meg a szövetkezet nyugdíjasbrigádja. Előzőleg, tá­jékozódásra és tájékoztatásra fölkereste a szövetkezet nyug­díjasait a szőlészeti brigádveze­tő és a személyzeti vezető. Az­tán együtt tanácskoztak a nyug­díjasokkal a tsz-irodában. Többféle könnyű munka ígér­meknek sikerült még időben „áthangolniuk" magukat. TARTALÉK A SALAKHEGYEKBEN Helyeselhetők azok a törek­vések is, amelyek végre az anyag- és energiatakarékosság jegyében valósulnak meg, re­mélhetően minél előbb. A kokszfelhasználás mérséklésé­re beruháznak Dunaújvárosban, Diósgyőrött és Ôzdon. A Lenin Kohászati Művek például már az idén három és fél százalék­kal akarja csökkenteni kokszfel­használását. A hulladékanyagok hasznosításában pedig nagy „húzásnak" ígérkezik a salak- hányák vastartalmának felhasz­nálása. A bankszervek jóvá­hagyták a szükséges fejleszté­sek költség- és hiteligényeit, mivel a kontrollszámitások is igen gyors megtérülést jelez­nek. Ózdon évente kétszázezer tonna, a Dunai Vasműben 150 ezer tonna hulladékanyagot hasznosítanának. Ilyen biztató jelek láttán ta­lán mégis akadna valaki, aki szerződéses vállalkozóként bér­be venne egy kohászüzemet. Miután ez csak afféle kajánko­dás, ezért a jelenlegi vezetők­től és irányítóktól várhatjuk az ágazat fellendítését. kezik, már a telepítés előkészí­tésében, aztán a termő szőlők­ben, például szálvessző-lekötés. Szó van arról is, hogy nemcsak a tsz nyugdíjasai jelentkezhet­nek rendszeres munkára. Ez a rendszeresség azt jelenti pél­dául, hogy aki 50 munkanapot ledolgozott a szőlőben (nem egyfolytában), az kap ezer fo­rint jutalmat. A tavaly ültetett 57 hektár kékfrankos és merlot 97 száza­léka megeredt. Az ültetés ered­ményességéért kitűzött jutalmat éppen ezért megemelték. Paksnak ez. a része, a Hideg­völgy, a Haramiás és a Bochegy a legkevésbé jégveszélyes. Fagy nincs, szinte állandó áramlás, légmozgás érezhető nyugat- keleti irányban. Sokat várnak az 51 millió forintba kerülő beru­házástól. A meliorációs munká­val együtt ennyi a telepítés költsége 1981-86. között, és eb­ből csaknem 22 millió forint az állami támogatás. Megtalálta és meg is kapja tehát a jó hírű szövetkezet a lehetőséget ahhoz, hogy a jövőben lis boldoguljon, kihasználja a határ, a föld tar­talékait. GEMENCI JÓZSEF A kőolajszármazékokkal ta­karékoskodni mindennapi fel­adattunk közé tartozik. A ren­delkezésünkre álló üzemanya­got, kenőolajat a leghatéko­nyabban kell felhasználni. Te­hát szükséges, hogy a vállala­toknál, üzemeknél, fűtőművek- nél az energiatakarékosság programját teljesítsék. Hogyan, s miként lehet az energiafelhasználást csökkente­ni, úgy, hogy ez ne menjen a termelőmunka rovására? Sok gonddal jár, hiszen a megszo­kottól elférni mindig nehéz. A kényelmesebb — mondjuk ki nyíltan: a pocsékoló — gaz­dálkodást felszámolni nehe­zebb, mint az újhoz alkalmaz­kodni, újat, hasznosabbat, ha­tékonyabbat keresni. Nem is szólva arról, hogy az emberek nem mindig fogadják szívesen az újat. A Volán Tröszt vállalatainál mintegy három éve kezdtek szigorúbban gazdálkodni az üzemanyaggal, a kenőanyag­gal takarékoskodni. Központi ajánlások nyomán fogtak hoz­zá az olcsóbb üzemű, de ha­tékonyságában nem kevesebb értékű gépjárműállomány üzem­be állítására. Téhát: a sokat fogyasztó benzinüzemű autó­kat fokozatosan kivonják a forgalomból. A 11-es Volán Vállalatnál is kidolgozták az energiatakaré­kosság gépjánmű-lecserélési programját. A terveknek meg­felelően folyik ez a munka. Tu­lajdonképpen az üzemeltetési, a tonnakilométerre jutó költsé­gek csökkentése a cél. Felül­vizsgálták a normákat és ki­dolgoztak egy olyan prémium- rendszert, amelyben érdekelt a gépjárművezető az üzemanyag­takarékosságban. Már rendel­kezésre állnak tapasztalatok, s ezek összehasonlítása a régiek­kel azt bizonyítja, hogy jó úton járnak a Volánnál. Néhány példával is bizonyí­tani tudjuk a hatékonysági munka eredményét. A nagy fo­gyasztású ZIL-ek — fixplató­sok, billenősük és mergesvon- tatók — száma 1979-től csök­ken. A program indításakor, 1979-ben 280 ZI'L típusú gépko­csit üzemeltettek, nyolcvanban 258-at, nyolcvanegyben 226-ot, és 1982-ben a kocsik számát 182-re csökkentik. Ebben az időszakban növekedett a dízel­üzemű járművek száma. A Sko­da fix- és billenőplatós kocsik száma a ZIL-ekével ellentétben, évről évre növekedett. Növeke­dett a Tatfa és az IFA kocsik száma is. A Tátrák száma most ötvenöt, az BFA-ké 185-re gya­rapodott. A nagyobb teljesítményű gé­pek jobb kihasználása érdeké­ben növelték a pótkocsik szá­mát, három év alatt ötszáznál többet vásároltak. Ha szerel­vényt állítanak össze, az üzem­anyag-fogyasztás, a gépjármű elhasználódása nem olyan nagymértékű, mint azt gondol­nánk, hiszen a motort lehet gazdaságosan üzemeltetni, a vezetőt pedig megtanítani a takarékos vezetésre. A másik haszna a pótkocsis üzemnek, azaz a dízelmotoros néhéz te­hergépkocsiknak, hogy egy sze­relvényhez egy ember kell, vi­szont a téher, amit szállítani tud, majdnem a duplájára nö­vekszik. A három év alatt jelentős összeget tett ki az üzemanyag­költség. 1979-ben 45 millió fo­rintot költöttek benzinre, majd ismét 45-öt és 1981 »ben 55,5 millió forintot. A nagy teherbí­rású jármüvek üzembe állítá­sával csökkent a megtett kilo­méterek száma, a következő­képpen: 1979-ben 13 millió kilométert teljesítettek a Volán gépjárművei, nyolcvanban . tíz­milliót, nyolcvanegyben ugyan­csak tízmillió kilométert, míg az idén kilencmillió kilométe­res összfutásra számítanak — benzinüzemű kocsikkal. A gáz­olajüzemű járművekkel nőtt a kilométer-teljesítmény. 1979-ben 5.9 millió kilométert, 1980-ban 6.9 millió kilométert, 1981-ben 7,8 millió kilométert futottak, idén pedig a tervek szerint 9,5 millió kilométert futnak majd. Másik része a program­nak: a kocsik átalakítása. Úgy tervezik, hogy azokat a ZIL- eket, amelyeknek még jó a mű­szaki állapota, átalakítják dízel­üzeművé — motorcserével: IFA-motort raknak a gépbe, két­száz üzemórát vesz igénybe ez a munka. A KPM elrendelte az üzem­anyagnormák szigorítását, de a szekszárdi vállalatnál még találtak a normákon igazítani- valót: előfordul ugyanis, hogy igen rossz körülmények között dolgoznak — répaszállítás ősz­szel, sóderszállítás földúton stb. — és más-más üzemi, azaz helyi normát állapítottak meg. A szigorított norma ellenére is, a múlt évben az októberi és a novemberi teljesítmény után, téhát meglehetősen zord idő­járási viszonyok között dolgoz­tak, mégis 309 személynek fi­zettek 292 332 forint prémiumot. A megtakarítás mértékétől füg­gően volt aki semmit, mások pedig 400—1800 forint össze­get vehették fel. Jó a visszhang­ja ennek a takarékosabb mun­kára serkentő intézkedésnek. A sofőr most jobban vigyáz a kocsijára, kevesebb az üres­járatú perc, és a fuvarszerve­zés területén végrehajtott re­form is csökkentette a terhelés nélküli kocsifutásokat. A dolgozók oktatása persze most sem marad el. Szerkesztet­tek egy olyan ZiL kocsit, amely mindent megmond arról, ho­gyan vezet a sofőr. A takaré­kosságra nevel ez a kocsi, mert kijelző műszerei azonnal köz­ük, az adott szituációban a hi­bát. Ez a mindent tudó, min­dent látó műszeres kocsi még öreg sofőröknél is kimutatott vezetéstechnikai hibákat. És ennek ellenére nagy kedvvel ül­nek „vizsgára" a sofőrök a műszeres ZIL volánja mögé — mert nemcsak népgazdasági, hanem saját érdek is a gazda­ságosabb vezetés. Egyébként, ha nem lenne kötelező ezen a kocsin a próbavezetés, akkor is alig győznék kiszolgálni a vizs­gára jelentkezőket. A kocsi át­alakítására fordított költségek megtérülnék igen rövid idő alatt — amikor a dolgozó „sa­ját” járművével a ZIL-es ta­pasztalat szerint vezet. A 11-es Volán Vállalatnál nincsenek lépéshátrányban a kenőanyagok felhasználása te­rületén sem. A regeneráló be­rendezések, a takarékos kenő­anyag-felhasználós is jó ered­ményekkel jár, tehát e terüle­ten is a program szerint dol­goznak. PALKOVÁCS JENŐ SZŰKE LÁSZLÓ A föld legjobb hasznosítása Évente 4 millió tonna acélt termelünk Ezzel a ZIL-lel tanulják meg a sofőrök a takarékos gépjármű­vezetést

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom