Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-20 / 67. szám
I I Névnap: Klaudia A Nap kél 5.48 - nyugszik 17.56 órakor A Hold kél 3.26 - nyugszik 12.22 órakor ■ Tizenöt évvel ezelőtt, 1967. március 20-án halt meg - 84 ! éves korában - Liska József villamosmérnök, műegyetemi tanár, Kossuth-díjas akadémikus. ■ I MÁRCIUS 20 SZOMBAT- A FORRADALMI IFJÚSÁGI NAPOK keretében Bonyhádon városi Ifjú Gárda-lövészversenyt szerveztek, ahol 60 versenyző lindult. Kispuska- és légpuskalövészetben mérték össze tudásukat a fiatalok. Mindkét versenyszámban a lengyeli szakmunkásképző iskola diákjai lettek az első helyezettek. A versenyt követően ünnepélyes Ifjú Gárda-századgyűlést tartottak. (Bayer Béla) # HANGLEMEZHALLGATÁSSAL és filmekkel illusztrált műsort tart holnap délután fél 6- tól a paksi ifjúsági és úttörőházban Simon Géza dzsesszkutató. Ezt követően, este 7 órától koncertet ad a Masina rockegyüttes a 22-es Építőipari Vállalat KISZ-vezetőségének e rendezvényén. ' + HÁROM tanácsrendelet végrehajtását ellenőrizte a szekszárdi Városi-Járási Népi Ellenőrzési Bizottság. A közterületek használatáról, a házirendről és a köztisztaságról szóló városi tanácsi rendeletről megállapították, hogy azok jól szabályozzák a megyeszékhely életének egy-egy területét. Erről a témáról tárgyalt tegnapi ülésén a népi ellenőrzési bizottság. A MŰVÉSZ-KOZONSÉG találkozót rendeznek Tolnán a Fonógalériában március 22-én, hétfőn 17 órai kezdettel. A találkozó résztvevői Molnár M. Györggyel folytathatnak beszélgetést a művész tolnai kiállítása alkalmából. ^ KÉT ÉVVEL EZELŐTT 1980-ban - Tolna nagyközség lakossága 4,5 millió forint értétű társadalmi munkát végzett. Tavaly — 1981-ben, amikor Tolnán és Mözsön óvoda, Dombodban napközis tábor, út, járda és sportpálya épült - a lakosság társadalmi munkájának értéke már elérte a 10 milliót. A Petőfi rádió közkedvelt tanácsadó műsora, a Mit — hol — mikor — hogyan? 9 órakor jelentkezik és a névváltoztatásokról tájékoztatja hallgatóit, valamint beszámol a névviselés új rendjéről. A varjú és rokonai címmel ismeret- terjesztő filmet készített a spanyol tv, melynek első részét 15 óra 25 perckor mutatja be a Magyar Televízió 1-es programja. Az első filmben a hollóval, a szarka fészeképítő tevékenységével, a kékszarkával, a szajkóval és a varjúfélék védelmi magatartásával ismerkedhetünk meg. 20 óra 5 perckor folytatódik a tv 1-es programján A 78-as körzet című tv-fil msorozat. O DUNAFOLDVARON immár hagyományos módon, az idén szerveztek szakmai tanfolyamot. A művelődési ház, az áfész és a kertbarátok klubja közösen nyújtotta a kínálatot: a fóliaalatti termesztés, táplálóanyag-visszapótlás, növény- védelem, sertéstenyésztés, valamint a nyúltenyésztés témakörök kerültek napirendre. (Sze- leczky József)- SZAKMUNKÁSKÉPZŐ-BÁZIST építettek a dombóvári Unlió. Ipari Szövetkezetben, a szakmunkásképzési alapból kapott hatmillió forint felhasználásával. A felújított és új részszel bővített oktatóépület műszaki átadása megtörtént, és április második felében kezdődik a képzés 120 tanulóval. * A PAKSI KONZERVGYÁRBAN a már hagyományos ba- tyúsbált idén is megtartják, március 20-án, A gyár csaknem volamennyi dolgozója találkozik a családias összejövetelen, a hatalmas ebédlőben. „Játék, kint és bent11 címmel kiállítás nyílt Antoni Rozi, Nádas László, Scherrer József iparművészek munkáiból tegnap délután Szekszárdon a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban. I I ■ I I ■ I I I I I I Hűvös idő Várható időjárás ma estig: időnként már fölszalcadozik a felhőzet. A keleti, északkeleti országrészben eleinte még ismétlődő tartós eső, főleg a hegyékben havazás valószínű. Később országszerte gyakori zápor, helyenként hózápor fordul elő. A többnyire délkeleti, keleti szél élénk, a Tiszántúlon néha erős lesz. Hajnalban elszórtan, a szélvédett helyeken köd várható. Az évszakhoz képest hűvös lesz az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 11 fák között alakul. I j ! I I I I I I I I I SZEKSZÁRD Ma nyit a Domus Az első látogatók — a megnyitó vendégei. A Domus-hálózat legújabb tagja, a szekszárdi, ünnepélyes megnyitása tegnap, március 19- én délután két órakor volt. Greif Antal, a Tolna megyei Népbolt Vállalat igazgatója az ünnepség résztvevői előtt ismertette a Domus-hálázat tízéves fejlesztési programját, melynek utolsó részeként a szekszárdi áruház készült el. Az ünnepségen a megyei, a városi pártbizottság és tanács képviselői, a bútorgyárak igazgatói, a társáruházak vezetői és kereskedelmi szakemberek vettek részt. A szekszárdi áruházát a Déldunántúli Tervező Vállalat dolgozói, Deák László és Várnagy Péter építészmérnökök tervezték. A kivitelező a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat volt, dolgozói kiváló minőségben készítették el a 3500 négyzetméter alapterületű áruházat. Kárpitozott garntiúrákat, lakószobát és konyhabútorokat, szekrénysorokat, egyedi darabokat és egyéb lakberendezési cikkeket minta után árusítanak. Az építési költség 42 millió forint volt, a berendezés további 3 millió forintba került. A régi bútoráruházban az évi forgalom 50 millió forint volt, itt 150 milliót terveznek. Az induló készlet 30 millió forint értékű, a bútorok a nagykanizsai Domus-kiren- deltségről érkeztek Szekszárdra. Az áruházban OTP-ügyinté- zést is helyben lehet kérni. A tizennyolcadik Domus Áruház mától várja a vásárlókat. Útlezárás Csütörtökön, március 25-én délelőtt 10-kor a mözsi vasúti felüljáró átépítése miatt Tolna határában lezárják a hatos utat. A forgalmat a Tolná központján áthaladó, korábban szélesített és megerősített útra terelik. A túlsúlyos és túlmére- tes járművek vezetői számára a KPM Szekszárdi Közúti Igazgatóság a paks—kölesdi, illetve a 63-as utat javasolja. A forgalomkorlátozás várhatóan június végéig tart. A lottó nyerőszámai: A Sportfogadósli és Lottóigazgatóság közlése szerint a Horton megtartott 12. heti lottósorsolás alkalmával a ‘ következő nyerőszámokat húzták ki: OL VAST AM Magyar rózsa Ez a neve az új burgonya fajtának, amiről két évvel ezelőtt azt írták egy sajtótájékoztató után, hogy nagyon ígéretes fajta. A dombóvári vetőmagközpont igazgatója boldogan újságolta akkor, sikerült szereznie néhány szemet ebből a krumpliból, elveti a kertjében. Nagyon jól dolgoztak a nemesítők, ha valóban kiváló fajtát állítottak elő, de a szaporító gazdaságok is meg- tettek mindent, a jelek szerint, hogy mielőbb köztermesztésbe kerüljön a Magyar rózsa. Nagy hirdetésben közli lapunkban a dombóvári területi vetőmagközpont: a Magyar rózsa vetőgumójából ki tudják elégíteni az igényeket. A hír több mint örvendetes. Újabb bizonyítéka a mezőgazdasági dolgozók, szakemberek helytállásának. Minden valószínűség szerint mostanában nem kell keresgélnünk megfelelő, a betegségekkel szemben is ellenálló burgonyafajtát külföldön. A világhírűvé vált keszthelyi nemesítő, hibridelőállitó munka egyik eredménye az idén mái asztalunkra kerül. De előbb a földbe, Dombóvárról. G. I. Vetőmagtermeltetők tanácskozása A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat dombóvári területi központja és üzemei 200 dolgozója termelési tanácskozáson értékelte tegnap az 1981. évi munkát, szabta meg az 1982. évre eső tervfeladatok végrehajtásának módozatait. A területi körpontnak ez évben 3 megye — Tolna, Somogy, Baranya — mintegy 230 mezőgazdasági nagyüzemének és 34 áfész, illetve kereskedelmi vállalat csaknem 600 vetőmagot árusító boltjának vetőmön szükség letét kell előállítani és kiszállítani teljes meny- nyiségben és jó minőségben. Az idei tavaszi vetésekhez szükséges vetőmagvak 90 százaléka már rendeltetési helyén van. Jelenleg nagy erővel folyik a különféle hibridkukorica- vetőmag kiszállítása. A kiskertmozgalom jelentős fejlődését mutatja, hogy a 600 vetőmagot árusító bolt már eddig is egy- * millióval több csomag takarmány- és zö Idség vetőmagigénylést küldött be a lakosság ellátására, mint az előző év hasonló időszakában. A vállalat tevékenységét április 2—7. között önálló kiállítás és szakmai rendezvényeken mutatják be az érdeklődők részére a dombóvári művelődési otthon kiállítási termében. Hangversenyelőzetes Március 22-én, hétfőn este fél 8 órokor a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ nagytermében az Országos Filharmónia bérleti hangverseny- srozatának keretében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatánuk zenekara és a Pécsi Liszt Ferenc Kórus Haydn: Teremtés című oratóriumát mutatja be Szekszárdon. A hangverseny szólistái: Andor Éva Érdemes művész, a Magyar Állami Operaház tagja, továbbá Bordás György, aki szintén a Magyar Állami Operaház tagja. Közreműködik még Pre- voz János operaénekes is, vezényel Antal György, Liszt-díjas karnagy. A 80 tagú kórus és 60 tagú zenekar s a kiváló szólisták előadásában felhangzó örök értékű Haydn oratórium szép zenei élményt ígér a hangverseny-látogatóknak. 43, 59, 69,82,85 Fotós műhely- megbeszélés Március havi összejövetelét vasárnap — 21-én — délelőtt tartja a Babits Mihály Megyei Művelődési Központban o megyei fotóklub. A foglalkozás résztvevői megvitatják a Művészet és Ifjúság pályázatra beérkezett fotóanyagot Szász János pécsi fotóművész vezetésével. A fotóklubnak ez az összejövetele is nyílt jellegű, vendégként elsősorban azokat várják, akik nem tagjai a fotóklubnak, de képeket küldtek be a kiállításra. A vasárnap délelőttre meghirdetett képbírálat csak tájékozódó jellegű, a hivatalos zsűrizés később történik. Ezért is nyílik lehetőség arra, hogy a határidő lejárta ellenére a március 21-én személyesen elhozott művek még részt vegyenek a pályázaton. Iskolaudvar lett az utcából i A dombóvári városközpontban lévő általános iskolának szűk volt az udvara, viszont a Kossuth Lajos utcában, a városon átvezető új út megnyitása után, lényegesen csökkent a forgalom. így nem okoz gondot, hogy az utca egy részének elkerítésével növelték meg az iskolaudvart. ( uea«i — NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-204. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiők: 71. - Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 34,- ft, negyedévre 102,- Ft, egy évre 400,- Ft. - Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.