Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-20 / 67. szám

1982. március 20. Képújság 7 Kitüntetett katonák Laktanya a Szabó Erzsébet utcában Érdeklődők az Alkotó ifjúság pályázat kiállításán Vasbetonszerelők az erőmű-épitkezésen A Pakson dolgozó építő­műszaki katonák ma délelőtt másodszor vehetik át a KISZ Központi Bizottsága Vörös Vándorzászlaját, s ezen az ün­nepségen kapják meg a „Ma- gasabbegység élenjáró” kitün­tetést. * Az első út minden vendégnél a csapatmúzeumban kezdődik, ahol megismerkedhetünk a csa­pat munkájával, múltjával. A fő helyen az atomerőmű ma­kettje látható. Természetesen ezt is katonák készítették. A paksi katonák egyébként mindenlhol ott vannak. Ha tár­sadalmi munkásokat látunk a városban, akkor katonaruhás is van közöttük. A művelődési központ rendezvényein néző­ként is ott vannak. Pedig nincs sok szabad idejük, mert a napi 12 órai munka kiveszi az erőt a legedzettebb munkásember­ből is. A katonából is. De, mi­vel a legénység még tizen- és huszonéves, a szabad idő a fárasztó munka ellenére szóra­kozással telik. iBeregnyei Miklós százados egyszerűen politikai munkás­nak mondja magát. Ebhez ér­demes két számot tudni: Pak­son évente több mint 100 fia­tal fejezi be az általános is­kolát, ötven fiú pedig szak­munkás-bizonyítványt kap. Népművelőnek mondanám az építő katonák -parancsnokait, tisztjeit. Olyan népművelőnek, aki másfél év alatt a gyerek­ből „embert”, farag. Szó sze­rint értendő az előbbi mondat, még akkor is, ha a kisközség nyi fiatal közel ötven százaléka nős, családos. „Van itt négy elemit végzettől kezdve a moszkvai egyetemen végzett mérnökig” — mondja a politi­kai munkás, Beregnyei Miklós. A két véglet azonban megha­tározza a munkát. Beszéljünk a muhkáróf, a népgazdaságért végzett terme­lő tevékenységről. Két adatot írtam fel jegyzetfüzetembe: 1. 1965-lben 6,7 millió forintos be­vétele volt az alakulatnak. (Ne feledjük, hogy az építő-műsza- Jkí egységek kicsit vállalatok is.) 2. Pakson a termelés 1980-ban 55 millió forint fölé emelkedett. Ezekből a számokból adó­dott, hogy mennyire fontos az építő katonák tevékenysége, hiszen egy kisvállalat éves ár­bevétele alig éri el az 55 mil­lió forintot. Természetesen kíváncsiak vagyunk, hogy mennyit kap kézihez a kiskatona: — A keresetének 40—60 szá­zalékát. Ebből következik, hogy szívesen jönnek alakulatunk­hoz a fiatalok — mondja Be­regnyei Miklós százados. TEKERŐLANT A MÚZEUMBAN A Várpalota szocialista vá­rosért emlékplakett előtti asz­talon egy tekerőlant van a fő­helyen. Csizma az asztalon? Nem. A gazdasági munka mel­lett jól megfér a kulturális te­vékenység, a szabadidős-prog­ram a katonák életében. Egyéb­ként a tekerőlantot Boczán Béla készítette és a hadsereg kulturális szemléjén első 'he­lyet nyert vele. — Abból kell kiindulni, hogy a katonafiatalok naponta 12 órát dolgoznak — mondja a kísérőm —, így csak egy-két óra szabad idejük van, de ezt az időt is úgy kell eltölteni, hogy az pihenő is legyen, de a szellemi gyarapodást is szol­gálja. Elég csak átmenni a hon­ismereti szakkör múzeumába. Mindent összegyűjtöttek, ami a város múltjához tartozik. írásos és tárgyi dokumentumokat. Va­lahogy úgy vagyok ezzel a ki­állítással, hogy bizonyságnak veszem a város és a katonák közötti kaacsolatot. Szívesen adták az emlékeket a paksiak, szívesen pedig csak annak adunk, akit szeretünk. Téhát maradjunk a szabad időnél. Már csak azért is, mert a mai kitüntetést ezért is kap­ták. Természetesen van az ala­kulatnak beatzenekara. (Fiata­lók vagyunk, vagy nem?) Nagy népszerűségnek örvend a cite- razenekar. Sok kiállításon sze­repelték a fafaragók — eb­ben a csapatban dolgozott a tekerőlant készítője. Évente három alkalommal megrendezik az egység Ki mit tud? vetélkedőjét. — A művelődési központ színháztermében jövünk ilyen­kor össze — mondja Beregnyei Miklós. — Könnyedén állítunk össze egy-egy kétórás és szín­vonalas műsort. Soroljuk tovább. Kilenc klub­juk van a katonáknak. A Rózsa Ferenc klub már háromszor elnyerte az aranykoszorút öt év alatt. Apropó, klub: A napi munka mellett még vállalnak a katonák a város­ban „pénzes” munkát. Ezt ve­hetjük bizonyos fokig társadal­mi munkának is, sőt, szerintem könyveljük el annak. Senki sem számolta ki, hogy mennyit ér ez a munka, nem is fontos. A lényeg: ezekből a „pénzes" munkákból évente 300 ezer fo­rintot költhetnek a klubokra. Gondolom, bármelyik városunk megirigyelhetné ezt az össze­get. MINT TV-AKCIÓ... Azt mondják a oaksi kato­nák és parancsnokaik, hogy szerencsés helyzetben vannak. Szinte semmi sem mutatja a laktanya kéoét. Maguk között az alakulóteret is úgy híviák: „lemeavünk a Szabó Erzsébet utcába". Közoonti fűtés van, meleg víz van, kétszobás lakás van, ahol eqy rai iqazi kollektívát alkothat... Ebből következik: nincs folyosómosás... Szóval, arról Van szó, hogy minden klubszobában talál­ható televízió és rengeteg já­ték — na, meg könyvtár (11 ezer kötet). De egy-egy tv­fiím vetítése alkalmával a klubszobák zsúfoltak, tehát le­het venni mini tv-t a lakásba (katonai nyelven, körlet), és ha a szabályzat nem tiltja (ezt már az újságíró nem tudja), akkor ágyból lehet nézni a műsort. A mini tv-akció elindult, még egy-két jóváhagyás kell, és kész. AKIK CSAK RUHÁT ' CSERÉLNEK... — Vannak olyan fiúk, akiket az erőműtől a vállalatok be­vonulás után név szerint kér­nek — mondja Beregnyei Mik­lós. Egyszerűen csak ruhát cse­rélnek. Ha Paksról vonulnak be katonai szolgálatra, akkor természetesen a régi vállalat­nál dolgoznak. — Egyre több emberrel ta­lálkoztam, aki itt volt nálunk katona — mondja kísérőm —, sokan letelepszenek Pakson, itt találják meg számításukat. Eddig csak a munkáról, a szabad időről beszéltünk. Ka­tonai alakulatnál vagyunk, te­hát essék szó a kiképzésről is. Mert a katonai tudnivalókat nekik is el kell sajátítani. A kiképzés: kilenc napot dolgoz­nak a katonák — annyit, mint az építők —, de a 10. és a 11. nap a kiképzésé. Nagy fegyel­met kíván a munka, ugyan­annyi fegyelmet kíván a kikép­zés. Jutalom is van. A fenn­maradó szabad időt — eseten­ként négy, máskor három na­pot — a családjukkal tölthetik. Akkor, ha közben nem követtek el semmilyen fegyelmezetlen­séget. De, ki az az ember, aki fegyelmezetlertkedik ilyen esetben? A katonának a leg­nagyobb jutalom az eltávozás, vagy a szabadság. Nagyon jó a fegyelmi helyzete a paksi alakulatnak... Ezt az eredményt jelképezik a kitüntetéseik is. Ma második alkalommal ve­szik át a KISZ Központi Bizott­ság Vörös Vándorzászlóját és negyedik alkalommal a „Ma- gasabbegység élenjáró” cí­met... —H.J.—G.K. Egy kertbarát öröksége ardos László szekszárdi S# szőlősgazda örökölt a nagyapjától egy jó- tanácsot: „Ne akkor szüretelj, almikor meglátod az utcán az első csömögés ko­csikat!” Tudnivaló, Szekszárd régi szüreteit a városban az jelez­te leginkább, hogy végigzörög­tek a főutca valamelyik szaka­szán a szőlővel rakott hordós — téhát a csömögés — kocsik, útban a tanya felé. Amikor el­kezdődött a szüreti láz, sokan nekiláttak rögtön. Az unoka, az immár 42 éves Kardos László megfogadta a tanácsot, sőt, arról kezd híres lenni, hogy ő szedi le utolsó­nak a szőlejét. Kardoséknál a szüret novemberben van. A hírt a Szekszárdi Állami Gazda­ságban tudtam meg a kerté­szeti igazgatóhelyettestől, aki úgy említette ezt a kuriózumot, mint a kivételesen jó minőségű szőlőnék kijáró tiszteletadás kötelességét. A novemberi sző­lő ugyanis a gazdaságba ke­rül, megvásárolják, értékes té­tel a sok kiváló egyéni terme­lőtől átvett bornak való sorá­ban. A kíváncsiság vitt el Kardo- sékhoz, az újváros szélére. Ke­mény Sándor utca 12... Ennek az utcának csak egy házsora von. A fölázott utat öntevéke­nyen idéhordott salak teszi va­lamennyire járhatóvá. A házak, porták szépek. Kardosék udva­rán is szőlőlugas díszük, pedig ez a rész elég mély fekvésű, meg a gyümölcsfák is jól fej­lettek, mintha ideális hely len­ne számukra. IHaimar kiderült ismerkedé­sünk közben, hogy a házigazda nemcsak szőlősgazda, hanem az otthoni munkája is egész embert kíván. Traktoros, majd gépkocsivezető volt sokáig és most csak saját magának pa­rancsol, vagyis maszek. Otthon jószágot tart, sertést tenyészt, most adott el néhány süldőt a szekszárdi vásárban. Van egy fekete-tarka tehene, júniusban ellik, jó fejősnek remélik, mert ez a keresztezés a nagyüze­mekben is kitűnően bevált. Ér­dekes, rokonszenves porta: na­gyon kicsi, mégis elfér minden. A tehénnek csak egy „kutricá- ja” van az elöl nyitott épület­ben, a sertések mellett béké­sen megfér és látható, hogy jól érzi magát. Rend, tisztaság. Új kist raktér várakozik a tavaszra. Ezzel hordja majd a trágyát is Kardos László, föl a hegyre. Igaz ugyan, hogy a szőlő a Kardos László, a számára ké­szített kanosával ILisztesvölgyben van, de valójá­ban az fölött, jó magasan. Olyan tetőn, hogy ott már nem fagy el... — Bérelek földet a tsz-tól is, a tanácstól is, takarmány­termesztésre — mondja a házi­gazda. — Mindegyik terület parlag volt, én törtem fel. Az egyik darab éppen a szőlőnk mellett van, kínálta magát. Sen­kinek nem jutott eszébe rend­be hozni, megmunkálni, de most már elfogadnák. Átjártak rajta, tip rótták, hogy ne kell­jen egy kicsit se oldalra men­ni. Bitangban volt olyan terü­let, ami szőlőnek is nagysze­rűen megfelelne. Vannak ilyen földek a hegyvidéken, érdemes lenne hasznosítani valameny- nyit. — A jószágtartás nyilván­valóan jól kiegészíti a szőlő- művelést, hiszen a trágyára nagy szükség lesz mindig. — Igen, megtrágyázom a szőlőt minden második évben, így érdemes. Az az igazság, hogy a szőlőt, ha nagy darab, nem lehet mellékesen művelni. Ezért hagytam ott a vállalati munkát, a kocsivezetést. A szőlőben ott kell lenni. Például észreveszem, hogy a szőlőmoly megjelent, nem várhatok, hogy majd egy-két nap múlva szakí­tok időt a permetezésre. Addig olyan kárt okoz, amit nem le­het jóvátenni. így döntöttem, csak itthoni munkában vagyok. Vannak, akik nagyon sokat gondolnak a magángazdálko­dásról, szóval hogy túlságosan sókat jövedelmez, hót azok té­vednek... És meg kell »dolgozni a pénzért! A szőlőre is sok a ráfordítás, drágák az anyagok. —1 Mekkora a szőlőterület és milyen? — Nyolcszázhatvan öl, kor- donos, középmagas. Kékfran­kos majdnem az egész. Én ül­tettem. Vadaianyt ültettem és magam oltottam. A telepítés 7 évvel ezelőtt történt. Az első termő évben 7 mázsát szüre­teltünk, a másodikban 38-at, aztán nyolcvanat. Ez az 1980-as év volt. Tavaly kevesebb ter­mett, de a minőségi felár meg­hozta azt, ami a mennyiséggel elveszett, mert tavaly már jobb volt az átvételi ár: T9,1 fokos volt a szőlőm, kaptam a gaz­daságtól kilónként 16 forint 30 fillért. — Bírja egyedül ennek a nagy szőlőnek a művelését? — A feleségem segít a met­szésben és a szálvesszők le­kötésében. Szüreten meg sokan vagyunk. Rokonok, jó barátok. Tavaly 39-en jöttünk össze, én főztem a paprikást. Eljöttek a szekszárdi néptánccsoportból is többen, közéjük tartozik a ki­sebbik lányom, most fog érett­ségizni. Szép, vidám szüret volt ez is, november legelején. Három gyermekük van Kar­dosék na'k: a 22 éves és 18 éves lányok, meg egy kisfiú, az öt és fél éves Csaba. Számára a lisztesvölgyi szőlő remek ki- rándulóhelv. tavasszal és nyá­ron mindig kimegy az apjával. Van a kis tanya előtt homoko­zó is, de a legjobb az akác­erdő széle, a füves dűlőút, a szőlő. Gyönyörű a táj, nem tud betelni vele a látogató szeme. Kardos Lászlóné raktárban dolgozik a TRHT1EX nagykeres­kedelmi vállá'latnál, csoport­vezető-helyettes. Három mun­kahelye van: a vállalat, az otthon és a szőlő. Az ő metsző­ollójával könnyebb a munka, mert a férj átalakította, ne töfje az asszony finom kezét. A gondosság nagyon meg­látszik a háznál is, a tanyánál is. Jellemző a családra. Min­denütt szép rend, hozzáértés, szorgalom mutatja magát. Kér­dezgettem Kardos Lászlótól, mi mindent tanult annak idején a nagyapjától, sejtettem, hogy az csak indításnak volt elég. Valóban sokat tanult azóta, még egyetemi oktatótól is, mint a szekszárdi kertbarátkör tagja, öt éve tag. jqy pohár vörös bor mel­E í lett élvezettel beszélt, % vagy inkább mesélt ar- ... ■ rnl, milyen nagyszerű előadásokat hallott és milyen jókat kirándultak, más vidék­re, ahol ugyancsak imádják a szőlőt a magafajta emberek. GEMENCI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly Ilyen a táj alattuk, kora tavasszal A metszésben az asszony is segít

Next

/
Oldalképek
Tartalom