Tolna Megyei Népújság, 1982. március (32. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-20 / 67. szám
1982. március 20. rtÉPÜJSAG 5 Népművészet Nincs vasárnap népművészeti vásár nélkül, nincs olyan számottevő esemény - filmfesztivál, könyvhét, ifjúsági találkozó -, amelynek „járulékos elemeként” ne szerepelne a nép- művészeti kirakodóvásár. Jár- tomban-keltemben látom, hetenként több meghívón olvasom, messzi megyék városainak művelődési intézményei is küldik tájékoztatóikat meg plakátjaikat, tudatva, hogy náluk ekkor és ekkor népművészeti kirakodóvásár lészen. Nem ellenzem a népművészeti vásárokat, bemutatókat, a magyar népi művészet kincseinek ilyen módon való széles körű bemutatását és terjesztését, de szeretném hangsúlyozni a népművészeti jelzőt. Még akkor is, ha a népművészet és a népi iparművészet mindinkább összemosódik, s ebben a f közeledésben mind kisebb teret kap az első fogalom, és mind nagyobbat az ipari jellegű tevékenység. örömmel látom, hogy egyre jobban érdeklődnek a népművészet iránt, ugyanakkor aggódva figyelem bizonyos vadhajtások növekedését, olykor burjánzását. A népművészeti alkotások iránti érdeklődés nemcsak valamiféle társadalmi izlésválto- zást jelez, nemcsak a bartóki tiszta forrás kereséséből fakad, hanem közrejátszik be/ine litt- ott a divat is. A divat pedig múlandó. Valami kampányszerűség, valamiféle időszakos lelkesedés tapasztalható a népművészet tiszta forrásából való merítéseinkben. Már közhellyé silányult a vidéki házak kifosztása, azaz a régi népi kerámiák, használati eszközök felvásárlása és a városi házak velük történő díszítése. Ebben is több a divat, mint a szülői, nagyszülői környezet iránti nosztalgia, és az őszinte tisztelet az ősi népi művészet iránt. Legalábbis, ami társadalmi méretű lakáskultuNem lehet Nincs megrázöbb, mint a gyermekhalál — mint egy gyermek értelmetlen, szörnyű elmúlása. S ha erőszak, ha torz és iszonyú indulat mozdította a gyilkos kezét, még megválaszol- hatatlanabb a kérdés: miért tehette? Miért nem lehetett megoltalmazni a piszkos indulattól, miért nem lehetett biztonságosabbá tenni a hazavezető útját annak a gyermeknek? Gyermekéletet kioltó bűn- cselekményekből akadt — sajnos - néhány az utóbbi esztendőkben, hogy most csak a gyermekeit meggyilkoló, azóta már méltón megbűnhődött miskolci férfi esetére, vagy a ceglédi, az egész országot megrázó gyermekhalálra gondoljunk. De beteges vágyak, nemi elferdülések is követelhetnek néha gyermekáldozatot. Jóllehet, nem gyakoriak ezek a bűn- cselekmények, a közvélemény — benne is elsősorban a szülők, nevelők - sokszoros felháborodással és a megelőzés útját kereső elhatározásokkal kíséri a tettesek bűnhődéséig vivő útját. Legyen szó lakótelepekkel tűzdelt, több tízezres lakosú városról, vagy nagyközségről: veszélyek is leselkednek a gyermekekre. Orvosi, pszichológiai megfigyelések igazolják, hogy a modern kor életritmusa, a kisebb csoportokban előforduló nemi szabadosságok, másutt a lelki folyamatok elferdülése előidéz olyan magatartást, amely veszedelmet jelent. A korábban a maguk körében mindenkit ismerő lakóközösségek lazábbakká tettek szinte mindenütt. Emberek - egymás közelében élők - alig, vagy semmit nem tudnak egymásról. Járási orvostól hallottam az egyik alföldi megyében: visszavonhatatlanul vége annak a korábbi állapotnak, amit az ő körorvos apja még természetes jelenségvagy üzlet? ralis cikké történő „átminősítését” illeti. Hovatovább az eredeti népművészeti remekek eltűntek, újraszületésük — nem illik azt írnom: újratermelésük! — szinte teljesen megszűnt, hiszen a parasztember már nem maga készítette fadobozban tartja borotváját, a villanypásztor nem farag botot, stb„ szükségleti cikkeit nem magának gyártja a nép fia, és vágyait, álmait nem vési-faragja fába- szaruba. Igen kevesen ápolják már a népművészetet, ám annál többen lettek népi iparművészek, azaz a népművészetre épülő tisztes kisipar művelői. Ez a megkülönböztetés nem kíván valamiféle rossz minősítés vagy megszégyenítő hátrább sorolás lenni, pusztán ténymegállapítás. Megbecsülést érdemlő tisztes népi iparművészek mellett ügyeskedők is beállnak a sorba, és a népművészeti kirakodó- vásárokon hovatovább nem népművészeti alkotás, hanem inkább népi liparművészeti munka kínálja magát, nem ritkán olyan tömeggyártás« ízzel és jelleggel, hogy az effajta vásárokon járkáló ember el kell, hogy gondolkodjék. A népművészethez igen közel álló iparművészeti értékek mellett ott vannak a sátrakban a már teljesen iparszerűen termelt tömegcikkek is - például a bőrműveseknél a szíjból font korbács, s feltűnnek olcsó bazáráruk, helyenként giccsek, értéktelenségek is. Nem egy népművészeti kirakodóvásárnak hirdetett eseményen lehettünk - és félő, hogy a jövőben még inkább lehetünk — tanúi ilyesminek. Vigyázzunk hát! Kár lenne a népművészetből táplálkozó népi iparművészet egyszerű vásári portékává devalválódását, a népművészeti kirakodó- vásároknak pusztán kereskedelmi eseménnyé züllését szótlanul néznünk. BENEDEK MIKLÓS őrt állítani nek tapasztalt: mármint hogy egy falu, sőt akár egy járás területén ismerték egymást nemcsak a közvetlen szomszédok, hanem a település egész lakossága. A káros-kóros indulatok sem maradtak rejtve ezekben az egykorvolt közösségekben. Egy Miskolc vagy Kecskemét nagyságú település lakosság szempontjából ma ismeretlen terület, bejáration föld. A nagy lakótelepeken sokszor az egy emeleten lakók sem tudnak semmit egymásról.' Újfajta szülői, pedagógusmagatartásokat igényelnek ezért is a megrázó bűnesetek. Elsősorban a mainál következetesebb családi fegyelem kialakítására intenek: például arra, hogy a gyerekek útja az 'iskolából, a napköziből elsősorban és ellenőrizhetően az otthonukba vezesssen. De másként is: az idegen, az ismeretlen személy iránti tartózkodó magatartás kialakításával, az iskolai nevelésben pedig az emberismeret, az utcai viselkedési szokások kellő formálásával. Akadnak ezek mellett olyan teendők is, amelyekkel sok helyütt megelőzhetők a veszélyhelyzetek. A magasházakban a kapuk, a tetőátjáró zárva tartása, a pincék, a tárolók csukása, általában a lakótelepi közös helyiségek szemmel tartósa, rendszeres ellenőrzése is elmulaszthatatlan kötelessége elsősorban a ház- felügyelőnek, a lakóbizottsóg tagjainak és mindenkinek. Sokáig gyűrűznek - méltán - egy-egy tragédia hullámai beszédtémáink sorában. A megelőző cselekvést fontolgatjuk, az említett elővigyázatossági szabályokról is szó esik a legtöbb helyen. Komolyan kell venni ezeket, mert - s ezt mindenki tudja, érti — sohasem lehet minden gyermek mellé őrt állítani. Üueghazban, parkban, erdőn Ki gondolná, hogy a különböző korokat az építőművészettel és más művészetekkel együtt a kertkultúra is mennyire jellemzi! A reneszánsz geometrikus alakzatai, a barokk kertek nyírott bokrai, a biedermeier miintás díszkertjei a kor emberének szellemét tükrözik. A mai kertek sajátja a praktikum: a tereken, a házak előkertjeiben, az intézmények körüli kis parkokban a géppel nyírható füvet évelő növények, cserjék, talajtakaró örökzöldek szakítják meg. A sok-sok bíbelődést igénylő ezerszínű egynyári palántákat már csak néhány helyen ápolják az üvegház melegében, hogy aztán májusban, a fagyok elmúltával a terek ágyá- saiba ültessék. Dombóváron, a városi kertészetben azért még mindig gondoskodnak arról, hogy a várost kék agerátum, sárga bársonyka, piros szalvia, fehér iberisz, piros muskátli, rózsaszín begónia díszítse. A város kertészeinek 4000 négyzetméter virágfelületet kell gondozniuk, és csak a belterjesen gondozott park területe 25 hektár. A párás, meleg üvegházban cserepes növények díszlenek: a város központjában lévő, mindig gazdag választékú pavilonba kerülnek. Akárcsak a fólia alatt nevelt vágott virágok, a szegfű, a gerbera és a diszkrét illatú frézia. A Béke park évszázados kőris- és tölgyfái alatt már virágzik egyetlenegy százszorszép. A „hosszú nyakú" flamingóvirág Tulipánportré Afrikai ibolya A fóliakonténerekbe szegfűt ültetnek majd A jeltáblák alatt: egynyári palánták Fréziabirodalom VARKONYI MARGIT Tűzdelik, azaz pikírozzák a szál viapalántákal