Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-09 / 33. szám

a Képújság 1982. február 9. Moziban A koncert A koncertfilm elfogadott mű­faj. Szerzői általában nem akar­nak mást, mintegy együttest, annak zenéjét bemutatni. Hogy Koltay Gábor „A koncert” című filmje mégis több lett ennél, az a fiatal rendező tehetségét di­cséri. Mert A koncert azon túl, hogy emlékezik, visszaidéz, új­raszólaltatja az egykori, legen­dás Illés-együttest, többet is tesz. Bemutatja a kort, a beat hajnalát, az akkori fiatalokat, a társadalmi viszonyokat. Többsí­kú a film szerkezete. Egyszerre látjuk a jelent, az 1981. márci­us 26-án a Sportcsarnokban rendezett koncertet, és együtt a korabeli felvételeket. Miközben lllésék zenéje szól, az archív felvételeken valahol Indokíná­ban embereket végeznek ki, tömegtüntetések zajlanak, vagy éppen a budai ifjúsági park­ban twistéinek a fiatalok. Kockázatos vállalkozás a ré­gi dolgokról leverni a port, új­raolvasni egy könyvet, ami ré­gen tetszett, újrahallgatni az akkori zeneszámokat. Kísért az illúziórombolás veszélye, az, hogy az egykor rajongott ked­venc elavulttá, porossá válva elpusztítja akkori szép emléke­inket is. E sorok írója az 1967-es in­dulástól Illés-rajongó volt, így fokozott érdeklődéssel várta a filmet. Hogy mégsem csalódott, az sok mindent sejtett. Mert a hatvanas években indult együt­tesek közül rég nem emlék­szünk egykori kedvenceinkre. Ki tudja ma már, hogy mit ját­szott a Liversing, a Dogs, vagy az Atlantisz, a legelső Sirius együttes. A régi Metróróljs csak halvány emlékek élnek akár az egykori Ómega-számokról. Mi­ért van akkor az, hogy a régi Illés-számokat ma is lelkesen hallgatják egykori rajongóik? Sőt, továbblépve, miért hallgat­ták ugyanolyan lelkesen azok. akik a számok keletkezésekor még napozóban játszottak, vagy meg sem születtek? Talán, mert az lllésék tehetségesek vol­tak. Tehetségesebbek annál a közegnél, amelyből kiemelked­tek. Visszatérve a filmre, a rende­ző koncepciójának dicsérete mellett sem szabad megfeled­kezni az operatőri bravúrról. Nyolc operatőr összehangolt munkájának, brtavúros fényké­pezéstechnikájának köszönhe­tően sikerült ilyen jól a film. Még valamit szeretnék elárulni az olvasóknak: nem emlékszem, mikor fordult elő, hogy egy filmet két nap különbséggel kétszer megnéztem. A koncert­tel ez történt. TAMASI JÁNOS Augusz-házi hangverseny A Jelenkor februári száma A Liszt Ferenc Állami Zeneis­kola, a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ és a TIT áltol szervezett zenei rendez­vénysorozat ez évi első koncert­jén Telemann: C-moll triószo­nátájával indult a műsor. A német barokk e jelentős meste­re korának egyik leginkább is­mert és kedvelt komponistája volt. Hatalmas munkabírására mi sem jellemző jobban, mint hogy műveinek száma több, mint Bach és Händel kompozí­ciói összesen. A C-moll trió­szonáta a szerző gazdag élet­művének legjelesebbjei közül való. Nincs ellentmondás a trió megjelölés és a játékban részt­vevő négy hangszer között, mert az elnevezés nem a hangsze­rek, hanem a szólamok számá­ra utal. Körtés József (fuvola) M. Pálma Ilona (hegedű) a dallamot vezették, míg Márton­ka Tünde (cselló) és Lányi Pé­ter (csembaló) a harmóniák ki­alakításában vittek fontos sze­repet. A XVII. század végén, XVIII. század elején élt itáliai Attilio Ariostit a maga korában főleg operaszerzőként tartották szá­mon. Kamarazenéjének egyik míves darabja a Kayser Györ­gyi (bőgő) és Ágoston Anikó (zongora) által megszólalta­tott e-moll bőgőszonáta. Az idén ünnepeljük Kodály születésének centenáriumát. Az Augusz-házi koncertek egyik dicséretes erénye, hogy a mű­sor összeállítói mindig gondol­nak a zenei világ jeles év­fordulóira. Most a nagy magyar zeneszerző, zenepadógus Ko­dály Háry János című művéből Kovács József énekelt öt nép­dalfeldolgozást. Zongorán Lá­nyi Péter kísérte. A Tiszán in- i nen, a Bordal, a Szegény va­gyok, a Felszántom a császár udvarát, és a Toborzó tiszta in­tonációival, a dalmű alaphan­gulatának megfelelő ízes ma­gyarsággal, felszabadultan, kontaktust teremtve hanqzott el. Szünet után Brahms érettko­ri kamaramuzsikájának egyik legsikerültebb alkotása, a d- moll szonáta csendült fel Tiha­nyi Anikó (hegedű) és Ágoston Anikó (zongora) előadásában. Az 1888-ban komponált mű a két hangszer zenei anyagát úgy ötvözi, hogy mindkettő lehető­ségei kellőén érvényesüljenek. Tihanyi Anikó játékán az első taktusok után éreztük, maga­biztosan, könnyedén bánik hangszerével. Nemcsak egysze­rűen eljátszotta, hanem belül­ről fakadóan muzsikálta szóla­mát. Ágoston Anikó hajlékony, apró finomságokra is érzékeny zongorázásával segített kibon­tani a meghitt zenei párbeszé­det. LEMLE ZOLTÁN A Pécsett szerkesztett irodal­mi és művészeti folyóirat új szá­mának lírai rovatában többek között Galambosi László, Gö- möri György, Kálnoky László, Makay Ida, Oravecz Imre, Thinsz Géza. és Utassy József verseit olvashatjuk. A széppró­zai írások sorában Esterházy Péter és Spiró György elbeszé­lése, valamint Nádas Péter re­gényrészlete kaptak helyet. A tanulmányok között Tüskés Tibor: Nagy László-könyvének új fejezete mellett figyelmet ér­demel M. Róna Judit összefog­lalója a hungarológia kérdései­ről, Pomogáts Béla mai költé­szetünk helyzetét elemző esszé­je és Brogyányi Judit pozsonyi interjúja Grendel Lajos cseh­szlovákiai magyar íróval. - A „Versről versre”-sorozatban Hajnal Anna Izzó nap c. köl­teményéről beszélget Lator Lászlóval Domokos Mátyás. A kritikai rovat élén Béládi Miklós Lackó Miklós tanulmány- kötetét, Czine Mihály Móricz Virág Tíz éve c. könyvét, Tatay Sándor pedig Thiery Árpád: Királynék városa c. Veszprém- szociográfiáját elemzi. A számot Ficzek Ferenc raj­zai illusztrálják. Színházi esték Álarcosba! Előbb néhány többé-kevésbé közismert zenetörténeti tény. Verdi „középső" korszakának egyik remekműve az Álarcosbál, ami a Trubadúr és a Traviata után keletkezett, s a biztos zene­dramaturgiai szerkezet jellemzi, ami a következő mesterműben, A végzet hatalmában jut teljes diadalra. A szövegkönyv sorsa is ismeretes: a nápolyi király tiltakozott a történet miatt, a fő­hősből tehát kormányzó lett, a helyszínt pedig áttették Ameri­kába. így már nem lehetett semmi analógiát találni a király­gyilkosságra, Verdit pedig a római bemutató után az olasz egységmozgalom hőseként ünnepelték. Az Álarcosbál Bostonban és környékén játszódik a XVII. szá­zad végén, s ez adta a gondolatot Eck Imrének, a zseniális újítónak, hogy szakítson a régi és jól bevált Álarcosbál­hagyománnyal. Szereplői utcai ruhában jelennek meg, mintha a mai Amerikában játszódnék a történet, s feladja a hagyo­mányos ünnepi díszleteket is, ami takarékosságnak is megteszi. De ez az eszköztelenség mégiscsak megbosszulja magát: az üres színpadnak egyformán kell jelentenie a kormányzósági palotát, Ulrika jósnö titokzatos lakását és az akasztófák hegyét. Az ellentétek érzékeltetésére az összeesküvők olyan huligán­jelmezt kaptak, amilyenben aligha engednék be őket a kor­mányzóhoz, akinek fogadásán még egy magnetofonos újság­írót is látunk. Ami az egyik oldalon kevés, a másikon sok, így Eck Imre igazán merész és újszerű Álarcosbálja aligha számít­hat követőkre, megmarad operatörténeti érdekességnek. Az előadás biztos zenei alapokon áll, még akkor is, ha ki­sebb megingásoktól nem mentes, s az egyre jelentősebb pécsi opera legjobb produkciói között kell számon tartanunk. A pályája csúcsán álló Németh Alice emlékezetes Urai sze­repei után (Pamina, Michaela) drámai légkört teremt maga körül, s ezúttal is nagyon meggyőző Albert Miklós. A fiatal Tamás Endre és Pécsi Sarolta a felfedezés erejével hat, Kővári Anikó Ulricája pedig bármely operaszinpadon megállja a helyét. Az előadást Hirsch Bence vezényelte, sok invencióval, maga­biztosan. Cs. L. Rádió A pénzkérdés TV-NAPLÓ A delfinekről Robert Merle Állati elmék című regényének olvasta óta nem tudok másként, mint rokonszenvvel gondolnia delfinekre. Ugyanez nem minden esetben mondható el az emberekről, fő­leg amikor azok delfinfogással foglalatoskodnak. A Delta leg­utóbbi adásának jelentős részét egy ilyesmit bemutató kisfilm töltötte ki. A maga nemében egyébként pompás, kitűnően fényképezett alkotás. Arról szólt, hogy egy jól felszerelt ku­tatóhajó háromnegyed millió négyzetmérföldnyi óceánt pásztáz végig, mert utasai fiatal, tehát jól idomítható delfinhez akar­nak jutni. Megtalálják, befogják, miközben az anyja — mely egyetlen farokcsapással boldogabb vadászmezőkre küldhetné az ezzel foglalatoskodó békaembert — tétlenül szemlélődik. A delfin ugyanis alighanem az egyetlen élőlény, mely nem tud rosszat feltételezni az emberről, hanem rokonszen­vezik vele. Valószínűleg a viszonylag ritka találkozások­nak köszönhetően. Hogyan is sejthetné, hogy delfinke a há­romnegyed millió négyzetmérföld helyett egy nagyobbacska lavórba jut majd. Ezt delfináriumnak nevezik és itt merőben céltalan ugrándozásokkal szórakoztathatja az embert. Érdekes lenne tudni, hogy ha a helyzet történetesen meg­fordulna, a delfinek milyen színvonalú produkciókra tudnák beidomitani „rokonszenves" rabtartóikat? O. I. Lakótelep sok hiánnyal Az utóbbi idők egyik legmeghökkentőbb, legelgondolkodta- tóbb és legbosszantóbb dokumentumfilmjét nézhettük a tele­vízió egyes műsorának múlt szombati adásában. A meghökke­nés, a továbbgondolás, a bosszankodás nem a film alkotóinak, nem Müller Magda forgatókönyviró szerkesztőnek és Mezei István operatőrnek szólt, hanem az Utópia című dokumentum­film történetének. Perbálon, egy, a fővárostól 20 kilométerre lévő községben azzal a céllal építette fel a helyi tsz a Maros Tamás építész tervezte csodálatos lakótelepet, hogy tsz-tagjait lakáshoz jut­tassa. E lakások a luxusigényeket is kielégítenék. „Csupán" az alapvető kommunális és szociális létesítmény hiányzik a lakó­telepről. Nincs szennyvízrendszer. Az eredeti cél, hogy a fsz- tagok városi életkörülmények közé kerüljenek, teljességgel be­fuccsolt. Nincs lehetőség az állattartásra, kicsi a konyhakert és az évtizedekig paraszti életvitelt folytatott emberek olyan lakásokba költözek, amiben nem is érzik jól magukat. A bolt nélküli lakótelep lakásaival egyébként is sok baj van. Kivite­lezési problémák, egyebek. Jó néhány, tsz-tagnak épített galériás lakás, a fentiek miatt nem is talált gazdára. Ezeket megtalálta néhány budapesti művész. Űk a lakásokban többnyire jól érzik magukat. A vá­rosinak festő lakótele\azonban mégiscsak falu. Perbálon van tehát egy luxuslakásokból álló épületegyüttes, ami küllemre szép, csakhogy inkább odavaló lenne, ahol a la­kások építésével egyidejűleg megteremtenek minden szociális­kommunális létesítményt is. A tsz tevékenysége a lakótelep miatt ráfizetéses. Bajban van a tanács is, a lakótelep miatt. Kell egy kis falunak ilyen lakótelep? — hatottuk a kérdést. A válasz a dokumentumaimból kiderült. — szűcs — Nem mindenki szereti a „csillagokat”? Mennyit keres ön mérnök úr? - címmel a Kossuth rádióban hallhattuk Pirityi Ottó jegyze­tét. Tanulságos, gondolatéb­resztő írást olvasott fel, bár egyes országokban a kerese­tekről, a pénzkérdésről beszélni tabu, amelynek megsértése a legnagyobb illetlenségek közé tartozik. Nálunk más a helyzet, mint­egy mellékmondattal kérdezzük egymás munkájáról beszélve, hogy „na és mennyivel szúrják ki a szemedet?" Hovatovább azonban kényelmetlenné válik, ha a kérdést bizonyos — diplo­mát igénylő — munkakörökben lévőkhöz, például mérnökökhöz intézzük. Mert. ha nem vezető beosztású mérnökről van szó, akkor általában a kérdező vá­rakozásán jóval aluli, a vála­szoló számára szinte már ké­nyelmetlenül kevés összegről lesz szó. Nálam hozzáértőbbek kiszámolták, hogy nálunk egy negyvenöt éves mérnök, mint­egy harminc százalékkal keres többet az azonos beosztású szakmunkásnál. Míg ez utóbbi, négy-öt olyan évet dolgozott pénzkeresőként, amit a mérnök eltartottként, tanulóként töltött el. így munkájukért — az öt év késés miatt — csak negyvenéves korukra kapnak összességében egyforma bért. Persze ez csak a fizetéskér­dés, mert beszélhetnénk arról is, hogy a nagyon jelentős munkáslakásépítési támoqatás a mérnöknek nem jár. Pirityi Ottó tízperces rádiójegyzetében még sok egyéb érvet is felso­rakoztatott. Jogász-közgazdász képzettséggel pontosan érvelve bizonyította, hogy a mérnökök alkalmazása, az egyetemek mi- nőséqi alulképzése, és sok más egyéb dolgok is, oka a fizetési boríték vékonysóqának. Persze az is lehet, hoqy itt nemcsak a mérnökkérdésről van szó. Más társadalmi réteaek is küzdenek hasonló problémákkal. Pirityi Ottó rádiójeqyzete. ha másra nem. fiqyelemfelhívásnok min­denképpen ió. Remélhetőleg azok is hallották, akiken a vál­toztatás lehetősége múlik. — tejé — A dzsessz Pakson Hívei és ellenségei is van­nak Pakson o dzsessznek, ez már biztosan megállapítható. A meghirdetett koncert negyven plakátjából 38-at letéptek, a legtöbbet már másnap. Közben pótolni igyekeztek a rendezők, de azok a falragaszok sem vol­tak hosszú életűek. Érdekes eset, hiszen a diszkót nem kell félteni a dzsessztől, nem ve- télytársa sem Budapesten, sem Pakson. A meghirdetett dzseszkoncert- sorozattal színesebb zenei élet kibontakozását akarja segíteni a 22-es Állami Építőipari Vál­lalat paksi KISZ-vezetősége, mégpedig a régi városközpont­ban, az ifjúsági házban. Tehát semmiféle különcködés niçcs ebben a rendezvényben, éppen ellenkezőleg: jó szándékú igé­nyességre vall. Volt is közön­sége az első előadásnak de­cemberben: több mint 150-en hallgatták meg Pege Aladáré- kat és ez az együttes mégegy- szer eljön Paksra. Március 21- én az ugyancsak jónevű Benkó dixieland ad hangversenyt a paksi ifjúsági ház nagytermé­ben. Minden hónapban lesz egy diszkórendezvény is, meg egy dzsesszkoncert is a 22-es ÁÉV KISZ-eseinek szervezésé­ben. A diszkót azért „keverik” a dzsesszel, hogy a megfelelő bevétellel biztosítani tudják a budapesti zenészek gázsiját. Most, vasárnap este például csak huszonegynéhányan vet­tek jegyet a „Jákó jazz quin- tett"-re, tehát a bevétel a ke­vésnél is kevesebb. Pedig re­mek élményben lett volna része bárkinek, aki szereti a ritmu- sos, markáns, dallamos és kellő hangerejű élőzenét. Arról nem is beszélve, hogy a koncert előtt egyfajta diszkó is volt, ha úgy nézem, hiszen zenével bőven il­lusztrált érdekes ismertetést tartott a kis számú közönségnek Simon Géza Gábor dzsesszku­tató. Ezentúl mindig a közön­ség kívánsága szerint állítja össze műsorát, melegen érdek­lődött a jelenlévők igényeiről. Vasárnap este „a dzsessz csil­lagai” közül Louis Amstrong, Duke Ellington és mások szólal­tak meg a magnóról, Simon Géza Gábor szavai után. Az egész évre tervezett ren­dezvénysorozat dicséretet érde­mel, az ifjúsági ház dzsessz- klubja is bizonyára fölfedezi majd ezt a lehetőséget. A klub­tagok közül o vasárnap esti koncerten csak ketten vettek részt. Rácz Róbert, a 22-es ÁÉV laborvezetője, KlSZ-alapszerve- zeti kultúrfelelős, a sorozat el­indítója nem kesereg, hanem bízik a jövendő sikerekben. Mindenesetre már az is siker­nek számít, hogy a Jákó jazz quintett hangversenyére „föl­szivárogtak” a földszinti étterem zenés-énekes, szeszes-füstös hangulatából többen, pedig itt, az emeleten, az ifjúsági házban fizetni kellett a zenei élvezetért. Na persze az étteremben is pénzbe kerül a szórakozás, a dolgok rendje szerint, csak ott nem belépőjegy van, hanem fogyasztás. Ha meggondolom, igazi hangverseny volt, hiszen a föld­szinten is, az emeleten is bírták szusszal. (gemenci) Kossuth könyvek Szavva Danplov: Döntő hónapok A regény lapjain a második világháború utolsó hónapjainak történelmi eseményei elevened­nek meg. Ebben az időszakban lát hozzá a Vörös Hadsereg a hitlerista csapatok teljes fel­morzsolásához. A szövetségesek kormányfői és diplomáciai, poli­tikai szakértői, bonyolult tár­gyalásokon, zárt ajtók mögött keresik a megoldást például olyan sorsdöntő kérdésekre, hogy milyen legyen a háború utáni világ arculata, hol húzód­jék Lengyelország nyugati ha­tára, milyen legyen a Hitler csatlósainak számító országok politikai berendezkedése. A mű főszereplői: Sztálin, Churchill, Roosevelt, de Guelle, Bargyin, Beketov... Vannak, akik saját nevükön szerepelnek, de olyanok is akadnak, akik az eredetihez hasonló hangzású nevet kaptak, például Grodko — Gromiko. A cselekmény két szálon fut: a politikai-diplomáciai fonal mellett egy családi, magánszál is végigvonul a könyvön, és így módunk nyílik arra, hogy ne csak a tárgyalótermekbe te­kintsünk be, hanem a diploma­ták, újságírók távolról szintén meglehetősen zártnak látszó belső világába is. Akik a régi Illés zenekarból a Fonográfban folytatták a zenét: Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs. _____________________________________________

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom