Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-06 / 31. szám
IO Képújság 1982. február 6. Monológ, konyak mellett ...Aranyapám, nálunk valamelyik okos kitalálta, hogy a munkaidőt munkával kell eltölteni, és nem lehet különböző trükkökökel a városban grasz- szálni, csavarogni. Mert régebben nagyban ment a rongyrázás. Mindenki úgy lógott, lazsált, ahogy tudott. Például a karbantartó brigád délelőtt mindent gyorsan megcsinált, ebéd után irány a mozi: a két órakor kezdődő előadásra felváltva jártak, hogy ne legyen feltűnő a lógás. A főnököm pénteken délben már a ráckevei Dunán pecázott azzal a trükkel, hogy hét végén leltár- ellenőrzést tart a vidéki részlegekben. Tériké, a balesetvédelmi osztályról az anyósa nevén délelőttönként takaritást vállal., és azt mesélte be a főnököknek, hogy a tesvérüzemben elsősegélynyújtó tanfolyamot vezet. Hát ez a nagy népvándorlás most megszűnt, csak igazgatói engedéllyel lehet kilépőt szerezni. Persze, aranyapám, nehogy azt hidd, hogy most többet dolgozunk. Ugyan kérem. Egyszerűen a vállalaton belüli lazsálás új módozatait dolgoztuk ki. Kérlek szépen, Tériké már nem jár takarítani, ellenben totó- és lottószelvényeket árul bizománybán. Nyolctól tízig rendel, mint az üzemi orvos, de sürgős esetben egész nap. A karbantartók egy vásározó kiskereskedőnek keljfeljancsikat gyártanak sorozatban. A könyvelés nődolgozói, akik régen a kirakatokat nézegették, s a városban grasszáltak óraszám, most áttértek a kézimunkára. Kardigánokat, pulóvereket kötnek, térítőt horgolnak, Lacházi Böbe a kalotaszegi meg a kalocsai hímzés fortélyait mutogatja nekik, ketten pingálni tanulnak, a számviteli osztály vezetője pedig mindenáron tojást akar festeni. Azt kérded, aranyapám, hogy kerültem ebbe a presszóba világos nappal, délután kettőkor? Tudod, pajtás, hiába tiltják a kijárást, azért az emberek tele vannak gondokkal, tennivalókkal. így aztán, aki kilépőt szerez, az intézi a többiek ügyes-bajos dolgait. Én, kérlek, már a hentesnél a Sze- petnekinének rendeltem két kiló karajt, mert estére vendégeket várnak, Lancsalics bácsinak befizettem az OTP-tarto- zását, a bölcsödéből hazavittem az Apostagi Zsozsó kisfiát a nagymamához, mert belázasodott a kislegény, Nádasdy úrnak borotvapengét meg arclemosót vettem, hogy csak a leglényegesebb megbízásokat említsem. Mit kérdeztél, aranyapám? Holnap Pestre megyek a főkönyvelővel. Állítólag most lehet a Volvójához eredeti gumikat kapni, megnézünk egy új Búd Spencer-filmet, este pedig kimegyünk a Népstadionba. Ja, hogy milyen ürüggyel lépünk meg Pestre? Valami kimutatást, tervjelentést kell fölvinni a minisztériumba. Amíg a főkönyvelő a minisztériumban nyüzsög, én megveszem a gumikat, váltok két mozijegyet, este pedig kimegyünk a meccsre. Na, kérj még két fél konyakot, mert lassan indulok vissza, lejár a kilépőm, aranyapám, nem lehet lazsálni, azok az idők már elmúltak... Na, csízió/... KISS GYÖRGY MIHÁLY Bemutatjuk... James Joyce Az Irodalomtudományi Intézetet 1957-ben a budai Ménesi úton, az Eötvös Kollégium épületében, új szellemi műhely alakult: az Irodalomtörténeti, mai nevén az Irodalomtudományi Intézet. Huszonöt éves lesz nemsokára. Negyedszázad. Talán elérkezett a mérlegkészítés ideje is. Az igazgatói szobában az egykori Eötvös-kollégistát, az intézet munkáját kezdettől irányító Sőtér István akadémikus# kérdezgetem: e negyedszázad során mi hiányoznék művelődési életünkből az itteni kutatómunka nélkül? — Hiányoznék mindenekelőtt A magyar irodalom története hat testes kötete, amely jó tízéves előkészítő munkával készült az intézetben. . . I — Vagyis a spenót... — Igen, amit népszerűén spenótnak hívnak. E kiadványunk — a kezdetektől napjainkig — a teljes magyar irodalomtörténetet dolgozza fel. 1965 táján végezvén a munkával, utolsó kötete 1966-ban jelent meg. Nagyobb irodalom- történétek — például a Pintérféle — ugyan korábban is készültek, tudományos életünkben — a külföldiben is — mégis példa nélküli volt e kötetek elmélyedési igénye. Azóta persze, akkorát fejlődött az irodalomtudomány, hogy akár ismét belevághatnánk egy új irodailomtörténeti összefoglaló készítésébe. Mint ahogy bele is vágtunk: most dolgozunk rajta — a külföldieknek. A magyar irodalmat idegen aj- kúakkal megismertetni, nos, ez a feladat nem is hasonlítható ahhoz, mint amikor magyar olvasók kezébe adjuk irodalom- történetünket. Nekünk most a világirodalom egészében kell gondolkodnunk, ha ki akarjuk mutatni a magvar és az euró- oai, illetve a viláqirodalom közötti hasonlóságokat (egybeeséseket), ám egyben a különbségeket is. A magyar irodalmat nem ismerő külföldiek csak így érthetik meg, milyen folyamatok zajlottak le a kezdetektől mostanáig művelődésünkben. — A korábbi kutatások eredményeként milyen munkák megielentetésére készül még az intézet? — Valószínűleg nagy visszhangot vált majd ki másik vállalkozásunk is: hamarosan megjelenik első kötete annak a négykötetesre tervezett irodalomtörténetnek, amely a fel- szabadulás utáni magyar irodalmat mutatja be. E munka még az előzőnél is nehezebb, hiszen élő és kortárs — vagy nemrég még annak számító — költők, írók helyét jelöli ki, és 1975-ig becserkészi teljes irodalmi életünket. A költészet, a próza, a dráma fejlődését, az irodalompolitikáét, a kritikai mozgásokét és áramlatokét. A negyedik kötet pedig — s ez megint egészen új — a határokon túli magyar irodalmat ismerteti meg: az Erdélyben, Szlovákiában, a Vajdaságban, illetve a nyugati országokban élő, magyarul író alkotók életpályáját, műveit. Egy ilyen újszerű vállalkozás, persze, nem kockázatmentes — de a cél érdekében (mint ahogy már a hat kötet munkálatai közben) a legszorosabban együttműködtünk az egyetemi tanszékekkel. Csakis így születhettek e nagy összefoglalások, szintézisek. Az intézeten belül munkánk másik fontos területe az irodalomelmélet. Ami természetes, hiszen a kritika, az irodalom- politika, a kiadáspolitika folyamatosan szembetalálkozik az elméleti kérdésekkel. Most dolgozunk irodalomelméleti kézikönyvünkön, amely a marxista irodalomelmélet eddigi eredményeit összefoglalva igazít útba a legfontosabb kérdésekről. — A komparatisztika, vagyis az összehasonlító irodalomtudomány igen fontos tevékenységévé vált az intézetnek. Az első konferenciákat a 60-as években rendeztük, kezdetben a Szovjetunióban, illetve a szocialista országokban élő tudósokkal, később Japántól az Egyesült Államokig a komparatisztika művelőivel — azzal a céllal, hogy elfogadtassuk, megértessük: a magyar irodalom nem a világtól elszigetelt jelenség. Testvére, párja a közép- és kelet-európai irodalmaknak, amelyek hasonló történelmi-társadalmi, gazdasági körülmények között fejlődtek ki. A magyar irodalom eredetisége vagy európaisága — azaz különbözése és egybeesései — csak ezek tükrében mutathatók ki. — Az Irodalomtudományi Intézet több műhely munkáját fogja össze. Hogyan oszlanak meg a feladatok az egyes területek között? —- Talán aiapmühelyünknek is mondhatom a bibliográfiai osztályt, hiszen tevékenysége az irocjplomtudományi munka alapját teremti meg. Az egy- egy író, költő munkásságát feltérképező kötetek körülbelül a XIX. századig pontos iránytűt adnak a kutatók kezébe. Az irodalomelméleti osztály, amely, érzésem Szerint, nagyon nyitott álláspontot vívott ki, jelenleg a kézikönyvre összpontosít, de itt mérik föl például Lukács György irodalomtörténeti és kritikai életművét, s e műhely kutatói foglalkoztak a realizmus, a pártosság, a modernség értelmezésével. A régi klasszikus magyar irodalom műhelyében a XIX. század végéig a nagy stílus- korszakok általános kutatása melllett súlyponti területek is kialakultak: a Petőfi- vagy a Madách-kutatásé. A legvirágzóbb talán a reneszánsz és a barokk kor kutatása: a Klani- czay Tibor szervezte műhelyben olyan tudásanyag halmozódott fel, s úgy rendszerezve, hoay az — megítélésem szerint — páratlan eddigi kutatásainkban. E hatalmas korszakon belül a XIX. század második felétől végbement fejlődést külön műhely vizsgálja Németh G. Béla vezetésével. Fontos vállalkozásunknak számít, és nagy anyagfeltáró igénnyel folyik A magyar kritika és irodalomtörténet története című programunk, amelynek eddig három kötete jelent meg: Fenyő István a reformkori, Tarnay Andor a régi magyar irodalmat, Németh G. Béla pedig a pozitivizmust dolgozta fel. Készülő köteteink, a maqyar irodalmi gondolkodás összefüggéseit vizsgáló monográfiáink melléktermékeként pedig a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában antológia- sorozatot jelentetünk meg. A szemelvényeket legnagyobb kritikusainktól, irodalmárainktól — Gyulai Páltól, Péterfy Jenőtől, Toldy Ferenctől, Bajza Józseftől, stb. — válogattuk, s bevezető tanulmányokkal, csaknem miniatűr kritikatörténetekkel láttuk el. A sorozat első, Tarnay Andor szerkesztette darabját máris követte a második-harmadik is Fenyő István szerkesztésében. Az említett négykötetes irodalomtörténet a XX. századi modern magyar irodalom műhelyében készül, ahol feszített ütemben dolgoznak emellett a két világháború közti irodalom, s a Nyugat történetén, és számos egyéni írói életművön is. — Koncepcionális változást sejtet, hogy az intézet időközben az irodalomtudományi nevet vette föl. Sőtér Istvánnak amúgy is „vessző- paripája" a kritika és az irodalomtörténet egységes szemlélete. Hogyan valósul meg ez az egység az intézetben? — Ezt mindig csak az egyéni munkákból ítélhetjük meg. Az egységes szemlélet csakis úgy valósulhat meg, ha a múlt bármelyik alakját úgy olvassuk és mutatjuk be, mintha kortársunk lenne, vagy mi válnánk kortársaivá. Csak így menthetjük át műveikből mindazt, ami valóban értékes, friss, izgalmas, különben száraz, papírízű a tudományunk. Kortársává válva — kritikusként — azután megint föl kell építenünk az író, a mű körül a kort, s ezt már csak irodalom- történészként végezhetjük el. Napjainkra is érvényes! Egy jó kritikus a mi korunkban, történetileg is képes érzékelteni mindazt, amit egy Illyés Gyulavagy egy Juhász Ferenc-mű jelent. MAKAI TÓTH MÁRIA centenáriumára „Egyesek irodalmi sarlatánnak, mások a XX. század legnagyobb írójának, géniuszának nevezték. Egyesek azzal vádolták, hogy pornográfiát ír, hogy nihilista, bemocskolja és nevetségessé teszi a legszentebb témákat és alakokat, hogy művei zavarosak, stílusa őrült; mások ellenben dicsérték megalkuvást nem ismerő bátorságát és őszinteségét, pszichológiai és formai-művészi leleményességét, vaslogikáját és utolérhetetlen nyelvi logikáját" — így összegezte Egon Naga- nowski lengyel irodalomtörténész James Joyce fogadtatását. Végletes nézetek csaptak össze körülötte, s csak egyben harmonizáltak: a teljesítmény rendkívüli. Mára lehiggadtak a vélemények; szerte a világon megbecsüléssel, tisztelettel ünnepük James Joyce születésének centenáriumát. Száz évvel ezelőt, 1882. február 2-án született Dublinban egy tízgyermekes ír kispolgár családban, s maga is szigorú, rendtartó polgárrá lett útkereső, mozgékony fiatalság után. Tudniillik élete külsőségeiben, belülről viszont, műveiben örökké a polgári, kispolgári lét széthasadtságát, elidegenedett- ségét, értelmetlenségét ábrázolta, azaz megkérdőjelezte a polgári létet, fügét mutatott neki. Fontos, hogy polgárnak, sőt, szegény kispolgárnak született, s legalább ennyire az, hogy éppen írnek, akárcsak G. B. Shaw vagy Sean O’Casey. A századforduló ugyanis az ír nemzeti irodalom megújulásának korszaka. Az írek szegények, katolikusok és britgyűlölők voltak. James Joyce szegény volt, katolikus és az ír nacionalizmus légkörében nőtt fel. A szegénységből fényes értelmi képességei emelték ki, a katolicizmussal fiatalon szakított, a kicsinyes ír nacionalizmust pedig megvetette. Sokkal többre tört: kora egyetemességét akarta megragadni : fő művében, az Ulyssesben erre tett kísérletet. Amikor James Joyce- ot ünnepeljük, elsősorban az Ulyssesre gondolunk. Az Ulysses megjelenésének is kerek évfordulója van az idén: éppen hatvan esztendeje adta ki, bizony nem egy ír, egy dublini vagy egy angol, hanem egy párizsi kiadó. A mű egyetemességét, legalábbis európai egyetemességre való törését már szinte ez a tény is jelzi. Az első véleménynyilvánítások mindig érdekesek. A regény első előfizetői André Gide, Ezra Pound, William Butler Veats, Hemingway, s Winston Churchill voltak... Följegyezték, hogy Bernard Shaw „igazolást" adott arról, hogy az Ulysses remekmű, bár állítólag James Joyce sohasem olvasta végig. Számunkra az egyik legelső magyar vélekedés, Németh László harmincas évekbeli megnyilatkozása az érdekes: „Nem akarom túlmagasztalni az Ulys- sest: a részletekben sok a durvaság, s bűnéül róható a kicsinyes merészkedés, a mű összhatása azonban kitűnő: furcsaságai ellenére is azok közé a könyvek közé tarozik, amelyek nemcsak a léleknek, de már-már a testnek s toni- kumai (erősítő szerei), frissen, dacosan, megedzetten szállsz ki belőle, mint akit kifútt a szél. A művészet új útja? Nem szenvedhetem ezt a szót. Joyce. . . éppen nem új, inkább régi törekvések netovábbja". A XX. századi világirodalom egyik alapműve. James Joyce enciklopédikussá teszi általa a regényt. Ulyssese mese is, tanulmány is, lélekelemzés is, tudós tanulmány is. Egyszerre olvasható realista műként, Dublin egyetlen napjának, 1904. június 16-ának, a leírásaként, Homérosz Odüsszeia című eposzának bizarr kiforgatásaként, a világirodalom paródiájaként, s a XIX. század fő eszméinek, magatartásformáinak és embereinek egyetemes ábrázolásaként, amely zsúfolt intel'lektua- litással, mély lélekelemzéssel, tudatfolyamatok elénk zúdításá- val történik: legfőbb értelme azonban végső soron talán a nagyvárosi, polgári, kispolgári civilizáció sivársága és tartal- matlansága fölötti ítélethozatal. S .az ítélethozatal mindig nyitás egy új, egy jobb előtt. Tonikum, erősítő szer — Németh László szavaival. Gy. L. GYŐRI LÁSZLÓ: Albérlők Ahol mi lakunk, arra van észak. Ahol a lámpa ég. Gyújtjuk a lámpát: éjszaka, süvölt a szél, a sarkvidék, és megmart ebként ugat a fóka, a rozmár agyara töri a lélek nagy jegét. A szobában a Jámpafény, mint a fákon a zöld moha. Virraszt, világit, arra ég, amerre észak csillaga. Lakások, házak pólusa, vakít a kiadó szoba: lépteidet hogy el ne vétsd. BAYER BÉLA: Fohász Add teljesedését megcsonkult szavaknak, őrizd szemeinknek a látás gyönyörét, vedd kongó-fájdalmát őrült-harangoknak, s vigyázzad hitünknek ember-melegét! Sőtér István munka közben
