Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-27 / 49. szám

ÔtfËPÜJSÀG 1982. február 27. — A természettudomá­nyos műveltség jelentősé­gét úgy általában senki sem vitatja, én sem, de az az igazság, hogy nem tu­dom az argongáz vegy- jelét, nem vagyok képes se hosszan, se röviden ösz- szeloglalni a rádió vagy a tv működési elvét, négyzet­gyököt vonni sem tudok. Műveletlen vagyok? — A kérdés zavarba hoz, nem tudok rá igennel, vagy nemmel felelni. Hogy ki a mű­velt és ki a műveletlen, annak az eldöntéséhez elős-ör is tisz­tázni kellene a műveltség fo­galmát, de amennyire tudom, a szakemberek is különböző vé­leményen vannak ennek meg­határozásában. A periódusos rendszer minden elemének vegyértékét én sem tudom fel­sorolni, de kétségtelen, hogy a példák, amiket felihozott, az általános iskola tananyagában szerepelnek. Aki viszont elfelej­tette, annak rendelkezésére áll­nak a lexikonok, könyvek. Ha van néhány ilyen az otthoná­ban, és például keresztrejtvény­fejtéshez ki is keresi azt a bi­zonyos vegyértéket, már biztos megvan benne a tudás, vaqy a műveltség megszerzésének az igénye. Mondjuk is útón-útfélen, hogy nem képezhetünk napra­kész szakembereket. Azt kell megtanítania az iskolának:ho­gyan építhető tovább a tudás, és igényt kell kelteni a művelt­ség megszerzésére. Mi a főiskolán már adunk természettudományos alapkép­zést, és ha megnézi az általá­nos iskola környezetismeret tan­tárgyának anyagát, már az jól megalapozza a természettudo­mányos műveltséget is. — Ezt tapasztaltam. Harmadikos a lányom, de nemcsak elsorolja, érti is, mi a különbség a fizikai és a kémiai kölcsönhatás között. Később biztosan nem lepi meg, ha tanulja, hogy a természetben és a társadalomban egyaránt általánosan érvényesül a kölcsönhatás elve. — Az új tantervben a termé­szettudományos képzés nem tel­jesen különül el, mert például az olvasókönyvben is helyet kaptak különböző ismeretterjesz­tő szövegek. Ezeket a gyerekek élvezik is, legalábbis addig, amíg értik. Amint látja, csak általános­ságban válaszolhatok a termé­szettudományos műveltséggel kapcsolatos kérdésekre, hiszen ebben nem vagyok szakember. — Ez a kijelentés meg­lep, hiszen a Kaposvári Tanitóképzö Főiskola szek­szárdi tagozatvezetője, ugyanakkor a természet- tudományi tanszéket is irányítja. — Azt megint nem tudom, hogy kit lehet igazán szak­embernek tekinteni, én ha va­lamiben lehetek, az a biológia egy meghatározott területe, és biztos, hogy kutatónak még na­gyon fiatalnak számítok. Uni­verzális szakember napjainkban nem létezik, vagy csak nagyon kivételesen. Az én kutatási területem a produkeióbiológia, ez a bioló­gia egyik tudományága, amely a korszerű ökológiai szemléle­tet befolyásoló alapkutatásokat végez. Leegyszerűsítve: azt vizs­gálja, hogy az élőlények a napfényt hogyan hasznosítják. Nagyon fontos doloq ez, hi­szen az ember is ebből él, mert vagy közvetlenül fogyaszt­ja a növényeket, vagy az álla­tok közvetítésével. A produkció­biológia...----Kérem, ne folytassa, mer t e tárgyban kérdezni még csak tudnék, sőt csak kérdezni tudnék, de a vá­laszt aligha érteném. Be­széljünk másról, például arról, hogy a közvélemény szerint a tanítóképző hu­mán jellegű képzést ad. — Valóban nem réai lehető­ség, hogy matematikából is lehet felvételizni és itt — emel­lett természettudományos kép­zést is kapnak. Nem könnyű a mi helyzetünk sem, mert a je­lentkezőket még nem az új tan­terv szerint készítették fel. Éppen a régi humánközpontú képzés miatt nincs múltja a tanítóképzőkben a természet- tudományi tárgyak oktatásának, kevés az ebben jól képzett szakember. Márpedig meggyő­ződésem, hogy csak olyan okta­tók téhetnek eleget a követel­ményeknek, akik önálló kuta­tásokat is folytatnak. Néha azt mondják, hogy türelmetlen va­gyok ebben a kérdésben, lehet, hogy így is van, de nem léhet másként, akkor sem, ha ez egy új intézménv, és öt év alatt 35 olyan szakembert nem vehet­tünk fel, akinek felsőoktatási gyakorlata, kutatói múltja együtt Van. — Nem vagyok egészen biztos abban, hogy egy nagyszerű kutató jó peda­gógus, vagy előadó. — Persze ez így van, de so­kat tanulni csak attól lehet, aki sokat tud. Egy főiskolának tu­dományos bázisnak kell lennie, és a tudás ez esetben már so­kat pótolhat. Az természetes, hogy bizonyos alapvető felté­teleknek meg kell felelni, de ha például raccsol az előadó, általános iskolában elronthat­ja a diákok beszédét. Nálunk már elsősorban az a lényeg, hoqy mit tud mondani. Hangsúlyozni szeretném, mekkora megtiszteltetés szá­momra, hogy taqja lehetek a Magyar Biológiai Társaságnak, de sajnos azt látom, hogy az előadók között mennyire kevés a tanítóképzőben dolgozó ku­tató. Kicsik még a lehetősé­geink, de a feltételeket előbb- utóbb meg kell teremteni, Szek- szárdon is, másutt is. Nekem két olyan professzo­rom volt, akinek nagyon sokat köszönhetek. Egyikük Kedves Miklós, aki már a siófoki gim­náziumban tanárom volt. Ké­sőbb a szegedi egyetemen is­mét találkoztunk. Már elsős egyetemista koromban bevont a munkájába. Neki a palynoló- gia a szakterülete, ez a régi földtörténeti korok növény­maradványait vizsgálja. Ebből a témakörből készült a doktori disszertációm is. Szegedi pro­fesszorom volt Horváth Imre is, az ő keze alatt kezdtem pro­dukcióbiológiával foglalkozni. Neki köszönhetem, hogy már a dunaföldvári gimnázium taná­raként is folytathattam kutatá­saimat. Választottam egy mező­földi növényállományt, azt vizs­gáltam, és használhattam az egyetem laboratóriumát. Az egyetemmel máig sem szakadt meg a kapcsolatom. — Középiskolai tanár, majd igazgatóhelyettes, végül igazgató lett Duna- földváron, ezt követően a szegedi egyetemre került, ahol adjunktusként dolgo­zott. Hogyan lett aztán tagozatvezető? — Nem tudom, valószínűleg úgy, hogy éppen én jutottam eszébe valakinek, vagy valakik­nek. Felkértek és több oka is volt annak, hogy elvállaltam. Tagadhatatlan, hogy vonzott a nagy feladat, megszervezni egy új intézményt. A kutatásaimat nem akarom abbahagyni, te­hát ebből a szempontból nem jelentett előnyt a munkahely­változtatás. Jobb lett viszont a lakáshelyzetem, ugyanis én Du- naföldvárról bejáró voltam Sze­gedre. — Megint nem értek valamit, a biológus miért és hogyan kezdett foglal­kozni oktatástechnikával? Itt mindjárt bevallom, hogy még a szót sem sze­retem. Az oktatáshoz, kü­lönösen az általános és középiskolában, ahol az elsődleges cél a nevelés, „csak" jó pedagógus kell. Lehetőleg olyan egyéni­ség, aki kisugárzik a tanít­ványaira, puszta létével motiválja őket. Minek eh­hez technika, apparátus? — Ez is régebben kezdődött, még az egyetemen, akkor vált hazánkban ismertté — később sajnos divattá — az úgyneve­zett programozott oktatás. Tet­szett, foglalkoztunk vele, készí­tettünk programokat, például a biológia tanításához. De itt va­lami félreértés van! Ez is tudomány, és csak az elméletileg megalapozott, jó programok lehetnek hatéko­nyak. Megvan annak is a mód­szertana, hogyan kell egy prog­ramot elkészíteni. Igazgató­koromban láttam olyan feladat­lapokat is, amelyek nem értek semmit. Gyakran az a baj, hogy egy jó módszert a gyakorlat­ban rosszul használnak. Az eredményes munkához sok, tudományosan összeállított program kellene, amelyeket az­tán a pedagógusok a saját egyéniségük szerint és a ta­nulócsoportjuk aktuális oktatási céljának megfelelően variál­hatnak. Természetesen más módszerekkel együtt alkalmaz­va. — A tanítási gyakorlat­ban ezzel ellentétben az tapasztalható, hogy a technikai segédeszközök — irás- és diavetítő, mag­netofon, lemezjátszó — csak megnehezítik a pe­dagógusok dolgát. A gye­rekek figyelmét eltereli a technika a lényegről. En­nek ellenére, annyit még én is tudok, hogy például a sejt szerkezetét nem le­het elmesélni, azt le kell rajzolni, de minek rajzol­jak, ha van róla diakép? Az is biztos, hogy Latino- vits jobban szavalt, mint akármelyik magyartanár. — Mivel az általános iskola kivételével minden iskolatípus­ban tanítottam, vannak tapasz­talataim és valóban igen jókat léhet nevetni azon, ha pislog a diavetítő, vagy nem sikerül visszakeresni a diaképet. De azért a kutatásnak előbbre kell járnia a gyakorlatnál és ez a módszer feltételezi, hogy van normális előadóterem, nem kell hurcolni az eszközöket, és jó a program. A módszernek éppen az a lényege, hogy megkönnyíti a pedagógus dolgát. Nyilvánvaló, hogy vannak az oktatásnak ru­tinfeladatai. Párhuzamos osz­tályban oktató pedagógus he­tente többször is leadja egy­azon óra anyagát. Miért kell ötször elmondani, amikor ezt a feladatot ellátja egy magne­tofon is? Rengeteget tudhatok meg a program alapján a diákról, amire anélkül, talán sose jönnék rá. Megismerhetem az egész gondolkodásimódját, és éppen arra ad lehetőséget a technika, hogy egyéni, csak az ő nevére szóló módszert vá­laszthassa ki. A rutinmunka ki­kapcsolása után nem az követ­kezik, hogy a pedagógus nem csinál semmit, hanem éppen azt csinálhatja, ami az igazi feladata. Ritka szép pedagógiai pillanatokat jelentett számom­ra is, hogy a diáknak akkor és ott éppen rám volt szüksége — ha ímegakadt, csak én segíthet­tem neki a továbblépésben. Éppen a gyakorlat győzött meg arról, hogy ki kell talál­nunk valamit a pedagógusok munkájának megkönnyítésére. Itt a főiskolán találkoztam Kappelmayer Mátyással. Közös munkáink során — a technikai megoldásokat ő hozta — olyan rendszereket dolgoztunk ki, amelyben a gép működését nem szükséges értenie a peda­gógusnak, mégis használni tud­ja. Velük a jelenleg minden iskolában használatos eszközök egységes rendszerré kapcsolha­tók össze. Kár, hogy gyártó nincs rá, és talán nem is lesz, de publikáltuk, tehát, aki akar­ja, megvalósíthatja. — Meggyőzött, hogy „jót, s jól, ebben van a nagy titok". Most kérem, sorolja el a társadalmi megbízatásait, intézmé­nyen belül és kívül. — Nem sorolom. Olyan sok van, hogy az már ijesztő. Nem ökarok panaszkodni, de tény, hogy ha ezt az ember mind ko­molyan veszi — és én vagyok ennyire hiú a munkámra, hogy *ha megbíznak valamivel és el­vállaltam, akkor fel is készülök és becsülettel csinálom — na­gyon fárasztó. Persze, amíg bí­rom, igyekszem minden felada­tomnak eleget tenni. — Azért én néhányat lelsorolok, azok közül, ame­lyek ebben az írásban még nem kerültek szóba. Tag­ja a Pécsi Akadémiai Bi­zottságnak, a megyei párt- bizottság agit.-prop. bi­zottságának, a megyei ta­nács oktatási és iifjúság- politikai bizottságának, in­tézményen belül nem mondom még mi minden­nek. Legújabban pedig vezeti a Magyar Pedagó­giai Társaság megyei szer­vezetét is. — Mindegyiket meg lehet magyarázni. Például Szekszár- don van egy főiskola — akármi lesz is vele, vagy belőle —, ak­kor az itt folyó tudományos ku­tatómunka — beleértve a pe­dagógiai kutatásokat — is a pedagógusok továbbképzésével is foglalkozó társasáa tevé­kenysége nem haladhat két úton. Majd biztosam csökkenteni kell a megbízatásaim számát, mert itt van a kandidátusi disz- szertációm is, már csak meg kellene írni. Más el sem tudja képzelni, hogy egy tagozatveze­tőnek mennyi az adminisztratív tendője, nekem nincs helyette­sem. Néha csak ámulok, hogy ezt a sok papírmunkát egyálta­lán mikor csináltam meg? Nincs az jól, hogy ha valaki igyekszik ellátni az egyik funk­cióját, akkor újabb hármat kell adni neki, pedig biztosan más ugyanolyan jól elláthatná azt a munkát. — Mit szól ehhez a család? — Szerencsés helyzetben va­gyok, nagyon megértőek. A fe­leségem is pedagógus, két gye­rekünk van. Nem akarok di­csekedni, de azért a családi munkamegosztásból is igyek­szem kivenni a részem. — Köszönöm a beszél­getést. IHÁROSI IBOLYA Múltunkból Dunaföldvár krónikásai jogo­san mondhatnák az 1704. évet katasztrofálisnak, pedig nem volt járvány, nem volt földcsu­szamlás és földrengés, az ál­latállományt sem tizedelte meg dögvész. Nem pusztított jeges árvíz és a mezőváros házai sem égtek porrá. Mégis fekete napjai voltak a városnak 1704- ben, s ezt kizárólag stratégiai­lag fontos helyzetének „köszön­hette". Dunaföldvár ugyanis fontos átkelőhely volt a Dunán. Az Alföld és a Dunántúl ösz- szekötő láncszemének tekinthe­tő a város. 1704, mint köztudott, már a kuruc-labanc harcok időszaka volt. Az ország északkeleti és keleti részein kibontakozott a kuruc felkelés, a II. Rákóczi Fe­renc fejedelem vezette szabad­ságharc. A Dunántúl azonban nem mozdult, pedig a fejede­lem és hadvezérei számítottak ennek a vidéknek harcba szál­lására. A Dunántúl birtoklása a kuruc seregeknek katonailag rendkívül fontos lett volna. Ezt a helyzetet felismerve, 1704. január 16-án Rákóczi Szerencs­ről adott utasítást Andrássy Ist­vánnak, akit eredetileg a rácok ellen küldtek hadba, hogy ha lehetséges, Dunaföldvárnál építsen ki átkelőhelyet a Du­nán, seregeivel keljen át, és itt folytassa a rácok elleni harcot. Mint a fejedelem írta: „Föld Várnál az Dunán igyekezzék kegyelmed Passust (átjárót) ál­tal tsinálni, hogy az Dunán túl kivantato operatiokat is . azon Rácz ellen folytathassa". A fejedelem stratégiai elkép­zelései teljesen megegyeztek Andrássy István terveivel. Még mielőtt Andrássy kézhez vehet­te volna a fejedelem utasítá­sát, máris cselekedett. Kihasz­nálta a hadviseléshez kedvező időt, azaz, hogy a hideg miatt befagyott a Duna - és seregei­vel átkelt Dunaföldvárnál a Dunántúlra. S ekkor következett be az első csapás. A kuruc se­regek hadisarcot vettek a vá­ros lakóitól. Panaszkodott is emiatt a ferences rendház fő­nöke II. Rákóczi Ferenchez írott levelében. „AZT GONDOLTAM ÍTÉLET NAPJA LÉSZEN" „Elsőben Véletlen és kegyet­len pusztulásunk történt 17 Ja­nuary, az midőn Deák Ferencz Urom Commandója alatt lévő Hadak Jégén a Dunán által jöttének hozzánk Földvárra és a Földváriak akkor már mind­nyájan Hihessek váltanak Nagyságodhoz, és igaz kuru- czok, mert Ócsaj nevű Deák Fe­renc Uram Hadnagya elsőben is engemet négy Paterimmel (szerzetessel) eggyütt meg es­küdet, s az után előttünk a vá­rosbélieket, de heába való volt mint höttlésünk, mind pedigh hivségünk, mert annyira meg pusztítottak bennünköt váro­sostul, mint ha legg fővebb La- banczok mi lettünk volna..." A rendfőnök leírta részletesen az eseményt magát is. íme: ....szegény hazánk szokása szerint mint háborús üdőkben a Szegénység a Residentiában nálunk tartotta belső értékeit és Ruháit: lllosvaj Imre Uram Ezeres Kapitány, Halász Péter Nevű Lévaj Hadnaqy és Borbély István Tisza melyéki Hadnagy, a Residentiánkra eötvén Czel- lánk Ajtajt (a cella ajtaja) be rontották és lllosvaj Imre Uram maga, Sekrestye Ládáit ki vi­tette udvarunkra és maga Bu- czogányával (buzogányával) rontotta s hassogatta fel, úgy az ott való Hadnagy Ládáit, és más Szegényekét hasonlókép­pen". Tehát nem vált be a terv, hogy a rendházba vitt értékeket meg lehet menteni a hadi ese­mények pusztításaitól. Az ott el­helyezett ládákat a kurucok fel­törték, s az értékeket maguk­hoz vették. Igaz, a rendfőnök arról is említést tesz, hogy vol­tak a kurucok között, akik fi­gyelmeztették a fosztogatókat, hogy ez ellenkezik Rákóczi ha­diszabályzatával. Ezzel azon­ban nem sokat törődtek. Ami­kor llosvay eltávozott, a sereg megrohanta a még visszama­radt holmikat, s ami mozgatha­tó volt, elvitte. Erről a hivatko­zott panaszoslevél a következőt mondja : „Az után el menvén onnét, a katonaság azt kiáltotta, hogy csak a Tisztek töltöznek a Pré­dával, s úgy rá tódult a Resi­dentiánkra, hogy semmi né- künk, se a szegénységnek egy fél kanalunk se maradott. Aj- tónkot, Eöveg Ablagunkot, Kályhánkot, Asztalokot porig eöszve törtek és rontottak. Bo- rainkot, egy cseppigh el predál- ták, még az Hordókat is eösz­ve vagdalták; Télhez készétet eleségünket egy falatig mind el kapdosták; Templombélii és Ol- tári öltözetinket főttig mind el vitték, sőt még az oltárt is eösz­ve vagdalták, és az Cyboriu- mot, kiben volt 60 Partikula Consecrálva elvitték, máig sem tudgyuk hova tedték, Lovain­kat, kocsinkot, egy szóval min­denünkből úgy fel praedáltak, hogy én már azt gondoltam íté­let Napja lészen, utólyára a több Páterimmel edgyüt az Ab­lakon ugrándoztunk ki és úgy sajnáltuk magunkot". A panaszos ezt követően leír­ta, hogy a Sánchegynél lévő seregek megrohanták a rend­házat és a templomot, felfeszí­tették a padlásdeszkákat, sőt a templomból még a székeket is elvitték. Valószínűleg tüzelő­nek használták fel — ne feled­jük, januárban, hideg téli na­pon történt az eset. Leírja a rendház főnöke, hogy a temp­lomnak csak a falai állnak. Ál­talánossá lett a szegénység. A szerzetesek még koldulni sem mehetnek a lakosság körébe, mert neki sincs mit ennie. Ezért kéri a fejedelmet, segítsen raj­tuk, nyújtson részükre élelmet. Mint írta : „...életünk táplálására is a Simony Tornyai Fiscalitásbul... valami Gabona és bor alamis- nát, és egy kevés sót deputál- ni ha méltóztatnék az Ur Isten meg fizetne Nagyságodnak..." A bajba jutott dunaföldvári- aknak még szerencséjük volt, hogy házaikat nem égették fel a fegyelmezetlen, fegyelmet, rendet egyáltalán nem tanúsító kurucok, s így legalább a hi­deg ellen védhették magukat. „MAS RENDET KELÉ SZABNI" A pusztító csapatok sok gon­dot okoztak a szabadságharc vezetőinek is. Egyre másra pa­naszolták, hogy ilyen seregek csak növelik az ellenség szá­mát. Hellepront János nemes Károlyi Sándor parancsnokhoz írott levelében így írta le a helyzetet: „Más rendet kell szabni ezeknek, vagy más rendes ha­dat, a ki ezeket nem zaboláz­za, küldeni, másként Ráczor- szágban dolgounkban elő nem mehetünk... (A rácok) pedig mindnyájan örömest meghajol­nának, de mivel látják és ta­pasztalják, hogy a meghódolt magyar nemzetet is kínozva megölik, és parolájukat s hi­teket meg nem tartják, (azaz adott szavukat nem tartják meg), a ráczság is, hogysem kínoztassa magát, énkább oda­megy a hová két szeme viszi, így nem szaporítjuk, hanem pusztítjuk az országot.” A januári csatákban részt vett kuruc csapatok szétoszlot­tak. A Dunántúl keleti oldala szinte egészen fel Budáig véd­telen volt, amit a rácok kihasz­náltak. Pusztítva törtek észak felé. Feldúlták Baranyát, majd a Tolna megye keleti részén lé­vő városokat, településeket. S valószínűleg április közepén megjelentek Dunaföldvárott. A lakosság nem várta be a rácok támadását. Elhagyta lakhelyét, menekült, amerre látott. Amit 1704 januárjában nem pusztí­tott el a kuruc, azt áprilisban tönkretette a rác. A város lakói hosszú évtize­dekig nyögték a pusztítást, a rombolást. De a szorgalmas földváriak virágzó életet te­remtettek a romokon. K. BALOG JÁNOS «sbbSSh m» sTzlsí A ä ií * ®§§£® ü« íT^w/fiwf t^JT^ }%S^^8jWw ** dr. Endrédi Lajos főiskolai docenssel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom