Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-26 / 48. szám
1982. február 26. mËPÜJSÀG 3 Beuonulas Tegnap, tegnapelőtt rendkívül népes volt Szekszárdón a Babits Mihály művelődési ház. Fiatalemberek jöttek a -megye különböző részeiből, hozzátartozóktól, szülőktől, feleségektől, barátoktól kísérve. Életük nevezetes fordulójához érkeztek: a tényleges katonai szolgálat teljesítésére kapták meg a behívót. Jöttek csendben, tisztességgel, szurkolva. Bár tudták, hogy a hadsereg melyik fegyverneméhez kerülnek, sokukon látszott a feszültség: vajon, az ország melyik részébe kerülnek, milyen közösségbe életük oly fontos másfél évére. A feszültséget feloldotta az a fogadtatás, amellyel a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság tisztjei, polgári alkalmazottai várták őket. A színházteremben bevezetőként jogász ismertette a honvédelmi törvény jogszabályait: milyen anyagi támogatást kaphatnak a már családos katonák; hogyan kell rendezni a bevonuló és a munkahely közt fennálló, esetleges vitás kérdéseket: a leszerelés utáni visz- szatérést; a hadseregben szerzett szakképzettség elismertetését, azonfelül sok más, útravalónak valót, amelyet jó tudni a bevonuló katonának. Közben megkezdődött az adatok egyeztetése és az orvosi vizsgálat. Az előbbi azért, hogy egyeztessék az összeírás óta bekövetkezett változásokat, a másik, hasonló céllal, az egészségügyi állapotot vizsgálta felül. Az adategyeztetés során be kellett vezetni példának okáért az időközben megszerzett gépjárművezetői jogosítványt, a magasabb iskolai végzettséget, a családi helyzetben bekövetkezett változásokat. Az egyik, szinte meghökkentő változás az volt, hogy a nőtlenként nyilvántartott fiatal, kétgyermekes családapaként jelent meg. Az eseményeket szemlélő újságírónak némi összehasonlítási alapot ód, hogy harminc évvel ezelőtt volt hasonló körülmények között. Akkor nem voltak a maihoz hasonló szociális problémák; kevés érettségizetten kívül alig volt szakmunkás, például rádió-tv-szerelő, elektroműszerész, mechanikai műszerész, húsipari szakmunkás és egyáltalán nem létezett A-, B-, C-vizsgás gépjárművezető. Most az volt a feltűnő, akinek csak nyolc általános iskolai végzettsége van, vagy nincs semmiféle szakmája. * Tegnap délután ünnepélyes keretek között búcsúztatták a bevonuló fiatalokat. Az ünnepségen részt vett dr. Rúzsa János, a megyei pártbizottság közigazgatási és adminisztratív osztályának vezetője, a társ fegyveres testületeket dr. Hirsch Kálmán rendőr ezredes, Kircz László, a munkásőrség megyei parancsnokhelyettese, Négyesi József alezredes, az MHSZ megyei titkára képviselte. Szalma István alezredes, a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnokság parancsnokhelyettese fogadta a jelentést, majd Kulcsár János alezredes köszöntötte a bevonuló fiatalokat. A Hazafias Népfront nevében Pogovics György adta át az újoncokat, majd a szülők nevében Tóth István, a szekszárdi bőrdíszmű főkönyvelője adott ,,út- ravalót" a bevonulóknak, akiket a KISZ-esek is köszöntöttek. Az ünnepi eseményt a szekszárdi rendezőiroda műsora zárta. Utána az újoncokat átvették az alakulatok képviselői, még egy búcsú a hozzátartozóktól, majd elindultak az alakulatok állomáshelyére. B. I. Befejeződött a magyar méretrendszer kidolgozása Alsó-, kötött- és sportruházat Az esztendők, az évtizedek múlásával hazánkban jelentősen megváltoztak a lakosság testméretei, örömteli, hogy a fiatalok magasabbak; kevésbé az, hogy a középkorúak és az idősebbek teltebbek lettek. A régi méretválaszték feltételezése szerint az alacsony emberek szinte csak soványak, a magasak viszont testesek lehetnek. Mivel ez nem áll — s pontosan e téves feltételezés miatt sokan csak ritkán, avagy egyáltalán nem tudtak konfekcióterméket találni méretükre —, szükséges volt egy új méretrendszer kidolgozása. Ezzel párhuzamosan pedig a ruházati cikkek ennek alapián való gyártása olyan méretválasztékban, hogy egy magassághoz többféle bőség, egy bőséghez többféle magasság tartozzék. Ennek kidolgozása 1975-ben kezdődött el a felsőkonfekcióval, amit a csecsemőruhózati termékek követtek. Most, március elsejével pedig megkezdődik az alsó-, kötött felső- és sportruházati cikkek új méretrendszer szerinti árusítása. Erről tartott tájékoztatót szerdán délelőtt Budapesten, a Magyar Divat Intézetben dr. Medgyessy Péterné, az Ipari Minisztérium osztályvezetőhelyettese. Az említett termékekkel befejeződött a magyar méretrendszer kialakítása, s néhány nap múlva az üzletekben is megjelennek az ingeken, pulóvereken, pizsamákon, tréningruhákon a már jól ismert háromszögeket tartalmazó címkék, s bennük feltüntetve a nyak, a mell, illetve a csípő kerülete. (Természetesen egy ideig még e cikkek a régi méretjelzés, számozás alapján is kaphatók.) S mire az elavult méretezésű holmik kifogynak a raktárakból, betéve tudjuk majd a legfontosabb és a vásárláshoz feltétlenül szükséges méreteinket. (Egyébként a felsőruházati cikkek új méretezésénél már többet megtanultunk, megjegyeztünk közülük.) Március 1-től aki férfiinget akar vásárolni, annak nem elegendő tudnia nyakának kerületét, hanem a testmagasságát is figyelembe kell vennie. Vagyis nem adódhat olyan probléma, mint korábban: hogy az ing nyakbősége megfelelt, viszont az ujja térdig ért. Az új méretrendszerrel nem mondom, hogy teljesen kiküszöbölhető lesz a vásárolt holmi megpróbálása, de a választáskor lényeges segítségünkre lesz. Persze, segítségünkre kell hogy legyen a kereskedelem is, amely ennek szellemében rendeli ezután az üzletekben a holmikat - figyelembe véve például a demográfiai hullámokat is —, az ipar pedig az új méretezés szerint gyártja a megrendelt termékeket. Meg kell jegyezni, hogy kiadatott egy leporelló annak érdekében, hogy a lakosság minél könnyebben tájékozódjon az új méretrendszer birodalmában. Csakhogy ez a táblázatokkal teli kiadvány első látásra meglehetősen bonyolultnak tűnik. Reméljük, mielőbb megszokjuk a nekünk, vásárlóknak előnyös méretezéseket. Abban is reménykedünk, hogy senkit nem fog megzavarni az a tény, hogy a termékeken található papírcímkén testméreteink, a holmik belsejében található szövött címkéken pedig a korábban megszokott méretjelzés lesz feltüntetve. Persze, távol áll tőlem a zsörtölődés. . . és bizonyára hamarosan megszokjuk a várhatóan mindannyionk számára hasznos új méretrendszert, amit a szerda délelőtt Budapesten megnyílott divatintézeti kiállítás jól reprezentál. Egyébként é bemutatót a nagyközönség február 27-en és 28-án nézheti meg. — vhm — Pártbizottsági ülés Tamásiban Tegnap ülést tartott az MSZMP tamási járási bizottsága. Az ülésen, amelyen részt vett dr. Király Ernő, a mpgyei pártbizottság titkára, a járási pártbizottság titkárává választották Piáth Attilát. Szakosítás Az elektronikai alkatrészellátás javítása érdekében koordinációs értekezleten találkoztak csütörtökön az Elektromodul és 27 nagyvállalat anyagbeszerzői. Az Elektromodul felel a magyar ipar teljes körű ellátásáért, ilyen alapanyagokkal, a vállalat tehát nemcsak a hazai elektronikai alkatrészgyártóktól vásárol, készletez, hanem az importról is gondoskodik. A vállalat az év elején átszervezte munkáját és ezzel együtt a közületi kiszolgálás rendszerét is. Elsődleges feladatuknak -tekintik a még jobb és színvonalasabb alkatrészellátást, s a korábbinál nagyobb súlyt helyeznek az ipar- vállalatok elfekvő készleteinek felkutatására, átvételére, majd újbóli forgalmazására. A közületi üzlethálózatban kívánják megoldani a kisvállalkozások kiszolgálását is. Ennek megfelelően kialakították a szakosított boltokat Budapesten. Születésnapi Tegnap kedves látogatói voltak Fajcsi Ferencnek Kop- pányszántón: dr. Király Ernő, a megyei pártbizottság titkára és Cserép Imre, a tamási járási pártbizottság első titkára köszöntötte 85. születésnapján a jó egészségnek örvendő kommunistát, aki vöröskatonaként harcolt a Tanácsköztársaság idején. 1925-ben Kanadába vándorolt, ahol 1931-ben tagja lett az illegális Kanadai Kommunista Pártnak. 1951-ben tért haza Koppányszántóra, ahol azonnal bekapcsolódott a mozgalmi munkába. Hatvanöt éves koráig a termelőszövetkezetben dolgozott. Most nyugdijasként, Koppányszántón, a Lenin u. 61. szám alatti kis kertes házban él feleségével. Új termék, három hét alatt Rugalmas termelési és üzletpolitika a PATEX-ben Riportunk elejére kívánkozik az az esemény, amely nemrég történt a PATEX tolnai gyárában. A franciaországi Carney- cég képviselői alig több mint három hete jártak a tolnai gyárban. Megnézték, mire képes technikailag, milyen a szakemberek képessége, s végül tudnak-e olyan terméket gyártani, amely magas igényeiket kielégíti. A HUNGAROTEX, illetőleg a PATEX-központ dicséretes gyorsasággal reagált a franciák kedvező véleményére. A látogatás után két napra megkapták a mintát, további két nap kellett amíg a tolnaiak a gyártásra felkészültek, s mire e sorok megjelennek, a franciák akkor már a próbaszövést mustrálják. Három hét alatt új terméket produkálni — ritka teljesftmény. * Ifjú Scholli Ádám termelési osztályvezető: — A piacról élünk, s hogy jól, ahhoz rugalmasság, új termékek kellenek, mert kényes a piac, válogatós a vevő. És mi, termelők azért vagyunk, hogy a kereskedőt, tehát a lakosságot kielégítsük. Azt pedig külön szeretném hangsúlyozni, hogy termelésünk több mint fele exportra, dollár elszámolású piacra megy. Részben úgy, hogy mi — tehát anyavállalatunk — készíti ki, másrészt pedig azzal, hogy nagy konfekciósüzemek feldolgozzák, és így indirekt módon is exportálunk. Az igényekről... Három új szálloda épül a fővárosban: a Budapenta, a Novetel, és az AtriumHYTAL. Ezek a szállodák azt kérték, hogy a törülközőkbe „írják” bele a szállodák nevét, tehát beleszövik a nevet. Az arab rendelők például a barna színárnyalatot kedvelik, s van olyan cég, amely a lepedőbe is beleszöveti nevét. Az sem probléma, ha a holland cég olyan mintát kér kelméjébe, hogy legyen rajta szélmalom, népviseletes fiatal pár fapapucsban. „Minden a piac” — mondják a vállalat központjában, ahol öt iparművész foglalkozik a mintákkal, azaz a vevők igényeivel. És itt, a tolnai gyárban a rendelést megszövik! Gálffi Dezsőné technológus, a tolnai gyár „divat- és vevő- felelőse” mondja : — Az a lényeg, hogy tudjuk, az új terméknek lesz-e piaca. Mert egy gépünk felkészítése a legkülönbözőbb munkára legalább tizenötezer forintba kerül. És tudunk olyant is, hogy hatvan színvariációban legalább nyolcszáz szövéskombinációt — tehát betűt, rajzot, kockát, csíkot, damasztba mintát stb. — képesek vagyunk produkálni. Persze, a váltás sok gonddal jár. Előfordul, hogy piackutatás alkalmából elkészítünk mondjuk százféle terméket, de ebből csak öt marad állva, azaz ennyit kell gyártani. Új termék. A rugalmas kord- anyag itt még nyers színű, de ez a Liile-kord már hódító úton ’tan, ugyancsak francia licenc alapján kezdték gyártani. Új termék a Jacquard-gépen szőtt frottírtörülköző. Hát ha ilyent kér a vevő — megkapja. Szintúgy a frottírlepedőt, ugyancsak szinte ezernyi színben és mintában. Ez a frottírtéma is alig kétéves és három hónap alatt álltak rá gyártására, öt éve, amikor a flanell volt a divat, ugyancsak három hónap alatt ontották a terméket, még az USA-ba is. — A textilipar az egész világon nehéz helyzetben van. A piacon akar maradni a fejlett ország, a fejlődő és mi is. No, ez bizony sok-sok munkával jár. Képzelhető, hogy ennek érdekében az alapanyag-ellátókkal, a külkereskedőkkel is igen szoros a kapcsolatunk — mondja a fiatal osztályvezető. — Van mit szőni, csak győzzük idővel. Például nemrég kezdtük —• ugyancsak exportra, de belföldi konfekciógyártók is érdeklődnek — a flanell felsőruházati cikkek gyártását. Huszonhárom gépünk dolgozik ezen, tizennyolccal kezdtük négy hónapja. Harminc-hatvan féle cikk fut állandóan a termelési programban. Ez azt is jelenti, hogy e cikkeken belül a szélesség-, szín-, minta- stb. változat legalább száz olyan portékát jelent, ami kikészítés után a boltban megvásárolható. * Az új termék gyártására való törekvés új piacokat is ígér. Ha belépnek a mintaterembe a kereskedők — a vállalat központjában saját üzletet is fenntartanak —, azonnal nem tudnak választani, mert a kínálat a bőség zavarába ejti az érdeklődőt. És a tolnai — mint a nyolc gyáregység közül a legnagyobb — jelentős pozíciót foglal el abban is, hogy a dolgozók, akik a szövő- és előkészítő gépek mellett vannak, szeretik ezt a változatosságot. Tehát, ha át kell állni más termékre, szinte örülnek. A szövés monotóniáját, a megszokásból eredhető nagyobb tévedési — selejt — százalékot sikerül csökkenteni, megszüntetni. — Munkásaink szinte szeretik, ha gyakran változik a gépeken a termék. Igaz, olyan a vállalati bér- és szociálpolitikánk is, amely alkalmazkodik az új helyzethez, ahhoz, hogy olyan terméket adjunk ki a gyárkapun, amely eladható, és gazdaságosan termelhető — egészíti ki eddigi információnkat a technikus. Persze, a jövő is azt az utat jelöli, amelyen eddig jártak. Van a tarsolyban néhány új téma, sajnos mindenről nem léhet beszélni, hiszen utaltunk már rá, hogy a vevőért nagy a harc,.. Gyártmányfejlesztés a jövőben is várható. Az új termékük is jónak ígérkezik: szintetikus anyaggal kevert felsőruházati termék. Ezt várják itthon is és külföldön is. De ennek gyártására felkészülni még nagyobb gond. Hiszen a tolnai gyárban eddig főleg pamuttal foglalkoztak, a szintetikus anyag beszövése, a gépeken átállítások, a dolgozókkal való megszerettetése az új termék gyártásával — gond. Oe azért vannak vezetők Tolnán és Pesten is, hogy alkalmazkodjanak, gyorsan, hatékonyan az egyre változó piachoz, A termelési osztályvezető és a „divatfelelős" Lyukszalag vezérli a mintásán szövő gépet Sok vevő azt kéri, hogy a termékébe szőjék bele a nevet. Itt egy szálloda részére készül lepedő. divathoz. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: Kapfinger András