Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-20 / 43. szám

1 1982. február 20. r Képújság n A szegedi Fekete-ház Akik Szeged belvárosában sétálgatnak, előbb-utóbb min­denképpen megpillantják az úgynevezett Fekete-házat, amely fiatornyaival, bástyás homlokzatával, csúcsíves abla- kú sarokerkélyévél akár valami angol vidéki kisváros főterének ékessége is lehetne. Ami külle­mének stílusát illeti, az való­ban „angolos”: tervezője, Gerster Károly (1819—1867) a brit gótika jellegzetes elemeit ötvözte egybe, amikor a város jómódú vaskereskedőjének, Mayer Ferdinándnak (1813— 1903) megrendelésére elkészí­tette az épület terveit. Am ami az efféle építmények kötelező vénségét illeti, e vonatkozás­ban már sántít a hasonlat, mert a szegedi Fekete-ház „csak" százhuszonnégy eszten­dős, lévén elkészültének ideje 1857. De ha nem is több évszáza­da állanak a falai, azért így is igen sok olyan esemény zaj­lott le közöttük, amely, mond­hatni, meghatározta a Tisza- parti város életét. A még éppen csak elkészült épületben talált otthonra a haladó gondolkodású polgáro­kat tömörítő Városi Kaszinó. Ez az egylet ugyan még 1829- ben alakult, de a szabadság- harcot követően betiltották, és csak az 1850-es évek végén újíthatta fel működését, öt hosszú éven át, 1860 és 1865 között szövögettek terveket, cseréltek eszmét a Fekete­házban a kaszinó lelkes tag­jai, akik egyebek között a sze­gedi Dugonics-szobor felállítá- rrír kiérdemlik az utókor háláját. A kaszinó aztán kiköltözött onnan, s a szürke külsejéről fe­ketének elnevezett épületben egy ideig csak az éoíttető Maver család taajai laktak. Kö­zöttük az alföldi festészet ki­válósága, Endre Béla (1870— 1928), aki ott is született és ké­sőbb is szívesen iárt vissza ab­ba a sokáig csoda számba me­nő angolos hangulatú kis pa­lotába. Hogy ez a remek piktor ki­lencéves kisfiú korában éppen a szülőházában tartózkodott-e, nem tudni, ám ha netán ott volt, akkor, annyi más szegedi­vel ellentétben, biztonságban érezhette magát, mert az 1879- es nagy tiszai árvíznek ez az erőteljes építmény ellenállt. Egyike volt annak az alig há­romszáz háznak, amely a vá­ros hatezernyi lakóépületéből épen maradt. Lévén a fiatornyok alatti he­lyiségeknek — a kaszinó jó­voltából — némi közéleti múlt­ja, az első világháború végén ugyan hova költözhetett volna a munkásotthon, mint oda. Amikor pedig felforrósodott a politikai légkör, a Fekete-ház a társadalmi változások szük­ségességét hirdető szegediek találkozóhelye lett. Juhász Gyu­la szavával egy afféle „szegedi Pilvax", ahol rajta kívül Móra Ferenc és dr. Hollós József, a híres ügyvéd is szinte naponta megfordult. ' Mindezek után mondani sem kell, hogy 1918. október 22-én ebben a szürke-fekete épület­ben alakult meg a Nemzeti Ta­nács. S nemcsak ott nyilvánítot­ták ki e forradalmi szerv meg­alakulását, de a későbbiekben szintén ott került sor az ülése­zésekre is. Ezek jegyzőkönyveit nem kisebb valaki vetette pa­pírra, mint Juhász Gyula. A Tanácsköztársaság leveré­se után a Fekete-ház ismét la­kóépületté csendesedett. Az egykor jelszavaktól hangos ter­meit, szobáit néhány család lakta. (gy volt ez egészen a közel­múltig, amikor — dicséretére a városnak — ismét közhasznú rendeltetést kapott: a Móra Ferenc Múzeum Történeti Osz­tálya foglalta el. Oda kerültek a históriai iratok, ott formálód­tak ki a kutatószobák és ott nyílt meg egy munkásmozgal­mi kiállítás 1979. október 11- én. Ez a tárlat immár tárgyak­kal, nvomtatvánvokkal és sok­sok képpel idézi fel azt az időt, amelynek során Szeaed munkássáaa öntudatra ébredt, és megalakította különféle szer­vezeteit. Eayelőre méq csak a föld­szinti termek fogadják a láto­gatókat, de a tervek szerint később emlékszobák is nyíl­nak, valamint olyan újabb ki­állítások, amelyek a múzeum történeti gyűjteményének kü­lönleges darabjait tárják az ér­deklődők elé. Hogy mást ne említsünk, Szegeden ritka ér­tékes pénzeket és érmeket őriz­nek: ezek együttese a harma­dik legféltettebb ilyen kollek­ció az egész országban. . . A. L. A szegedi Fekete-ház Juhász Gyula kézírásos feljegyzése a szegedi Nemzeti Tanács elnökéhez (Bojtár Ottó felvételei) Menedék a Bélkő lábánál... tátogatóbán a bélapátfalvai ciszter templomban A Bélkő hétszáznyolcvanhat méter magas csúcsa a termé­szetrajongók kedvelt pontja. Szétnézhetnek a cementgyárá­ról nevezetes községben, amely nevének egyik tagját a tizenket­tedik századi kun főúrtól, Bél­től kapta, aki nemcsak megúsz­ta a magyar előkelők által ren­dezett nagy mészárlást, hanem gyorsan terebélyesedő nemzet­séget alapított, 1282-ben övék volt Mikófalva, s rájuk emlé­keztet a hajdani Felbél (Bükk- szentmárton) és Albél (Monos- bél) elnevezés is. A falu közelében lévő egykori ciszter templom és a hajdan szebb napokat látott monostor felé vezető úton a kirándulók megpihenhetnek a nyaranta dús lombú erdőkkel koszorúzott völgyben, s közben vallatóra foghatják letűnt századok izgal­makban bővelkedő krónikáját. Valaha az erélytelenségéről és fényüzésimádatáról híres II. Endre országlása üdéjén - ak­kortájt fák regimentje sorjázott egészen a hegy ormáig - alig­ha tévedt erre ember. Messze esett a forgalmas utóktól, a bu­ján termő földektől, a kincses városoktól, a nagyurak ünnep­ségeitől, hangos fészkeitől. Aki itt óhajtott megtelepedni, az jól tudta, hogy csak két ke­ze "munkájával keresheti meg kenyerét. A bencés rendből származó ciszterciták mégis ide­jöttek, s gyökeret vertek ezen a frankföldtől oly távolinak tűnő tájon. Ezek a korukban poli­hisztornak számító szerzetesek — olvastak, írtak, szántottak, ve­tettek, sőt építőmesterként is eredményesen tevékenykedtek. A háromkúti apátságot II. Ki­üt egri püspök alapította, aki a hagyomány szerint részt vett az Aranybulla szövegének meg­fogalmazásában is. * Az alapító ünnepséget 1232. május 16-án, vasárnap tartot­ták. Ezt követően jöttek a dol­gos hétköznapok. A rend tagjai tudásukat nem tartották kiváltságnak, nem őrizték olyan féltékenyen, mint a hatalomra törő egyházfeje­delmek. Ök arra is készek vol­tak, hogy tapasztalataikat to­vábbadják azoknak, akiket ak­kortájt ligen kevesen vettek em­berszámba: az egri egyházi bir­tokok kisemmizett, adóktól sa­nyargatott parasztjainak. Meg­honosították a szőlőművelést, halastavat létesítettek. Nem hajszoltak senkit mun­kálkodásra, maguk dolgoztak, méghozzá az emberséges mun­kamegosztást bevezetve. A fia­talok - futotta erejükből - a földeken szorgoskodtak, az idő­sebbek pedig a szerény beren­dezésű cellák hűvösében má­solták az egyházi iratokat. Nyugalomra vágytak, de az aggasztó gondok-bajok m^r az első esztendőkben jelentkeztek, és később is egyre több nehéz­séggel kellett megbirkózniuk. A haza és a nép létét fenye­gető tatár lovas seregek erre­felé is elkalandoztak, elűzve a megriadt, a mündig békét, az egymás iránti szeretetet hirdető atyákat. Kun László uralkodása az egy­mással versengő főurak össze­csapásaival járt. Tisztességet, gátlást nem ismerő katonáik a rablástól sem húzódoztak. 1289- ben kifosztották a monostort is, és hogy ne hagyjanak semmi­féle nyomot maguk után, fel­égették az egész építményt. A király kárpótlásul nekik adta a poroszlói sóvámot. Ez a makacs gárda azonban nem adta fel. Az eltávozok, a sírkertekbe kerülők helyére má­sok álltak, örökölve tőlük nem­csak a sokoldalúságot, hanem a kitartást, az erőt ahhoz, hogy rezignálton tűrjék az egymást váltó kegyurak szeszélyeit, foly­vást megújuló követeléseit. Év­századokon át serénykedtek litt nemzedékeik. A mohácsi csata- vesztés az ő sorsukat is megpe­csételte. A monostor falai leomlottak, s a templomot is kedvére pusz­tította az idő. Egészen addig, amíg a XVII—XIX. században helyre nem állították a meg­rongálódott boltozatrendszert, ekkor helyezték el itt a barokk oltárokat is. 1748-ban készült például a Szent Imre nevét vi­selő oltár. Faépítményét és szob­rait számon tartják a művészet- történészek. Minden rangos szakkönyv említi, hangsúlyozva átlagon felüli értékeit. • A látogatókat elbűvöli a kü­lönböző, de maradéktalanul harmonizáló stílusok együttese. XIII. századi francia hatást s Árpád-kori atmoszférát sugall — többek között — a bazilikós szer­kezet, a megvilágítás, a nyu­gati homlokzat hatszirmú abla­ka, a díszítéseivel is térhatást keltő kapuzat, az egyszerűségé­vel lenyűgöző templombelső. Ehhez a meghatározó légkör­höz alkalmazkodnak a túlzá­sokra igen hajlamos barokk dí­szítmények. A monostor romjait 1964-65- ben tárták fel, ekkor találták meg - többek között — a 700 év előtti vízvezeték maradvá­nyait. PÉCSI ISTVÁN Szentpéteri József ötvösmester kiállításáról A XIX. századi ötvösség leg­jelesebb mesterének, Szentpé- te Józsefnek rendezett kiállítást a Budapesti Történeti Múzeum. Szentpéteri ragyogó tehetség volt, mégis nehezen érvényesült. Tanuló évei után Rimaszombat^ ban az ötvöscéh mesterei elta­nácsolták a mesterremekléstől. Lőcsére ment dolgozni, majd a kor szokása szerint külföldi vándorútra indult az 1800-as évek elején. Becs, Lőcse, ismét Bécs útjának állomásai — a háborúk miatt nem jutott el Itáliába és Franciaországba. De bécsi tartózkodása alatt megismerkedett a francia öt­vösséggel is. 1809-et írtak, amikor rosszin­dulattól vezéreltetve, a pesti öt­vöscéh ismét elutasítja felvéte­li kérelmét. Csak 1811-ben fo­gadták el mesterremekét, egy kelyhet, amely a szilvásváráéi református templomba került. Már ez a munka tanúskodott Szentpéteri- eredeti tehetségé­ről, adottságairól. Losonci, majd pesti munkál­kodása alatt számos egyházi és világi ötvöstárgy készítésére ka­pott megbízást. Használati tár-* gyak, készletek, serlegek, egy­házi szertartás-edények kerültek ki műhelyéből — gondosan, művészi mádon formálva. De Szentpéteri fő ambíciója a sokalakos dombormű volt. El­ső ilyen munkája, a Nagy Sán­dor átkelése a Granians folyón című rézdomborműve bécsi ki-' állításon aratott nagy sikert. Sorra készíti hasonló munkáit, amelyek meghozzák a megér­demelt sikert. Most már tiszte­letbeli tagjává választotta a besztercebányai és a bécsi öt­vöscéh is, tagja volt a párizsi művészeti egyesületnek. Szentpéteri elméleti írásai is figyelemre méltók. A Tudomá­nyos Gyűjteményben síkraszállt a céhek eltörlése mellett, a munkás és művésznevelés szín­vonalának emeléséért. Számos munkáját őrzik hazai és külföldi múzeumok, sok egy­házi tárgyát református templo­mok. Szentpéteri József kiálltíása 1982 decemberéig látható a Budapesti Történeti Múzeum­ban. Cukortartó Kávéskészlet Kancsó

Next

/
Oldalképek
Tartalom