Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-20 / 43. szám

1982. február 20. / tolna''\ __ A TíÉPÜJSÁG Munkahelyi népművelők Igényteremtők Kinőtte helyét a szekszárdi 11-es számú Volán Vállalat könyvtára. Ezt bizonyítja a nagy összevisszaság, amely a láto­gatót fogadja. Könyv könyv há­tán, a polcokon, az asztalon, még az ablakpárkányon is. Dányi Györgyné, a vállalat könyvtárosa és népművelője vi­dám.- Az egri Ho Si Minh Tanár­képző Főiskola budapesti tago­zatán tanulok - mondja -, könyvtár-pedagógiai szakon. Rövidesen végzek. Éppen teg­nap volt a félévi osztályozó és a könyvtáros-tájékoztató vizs­ga. Mindkettő jó sikerült.- Tizenhat éve dolgozom a vállalatnál. Eleinte társadalmi munkában voltam könyvtáros. Az első időben mindössze hat- száz kötetünk volt, három szek­rényben. Száznegyven pedig a beiratkozott olvasók száma. 1977-ben adták át ezt a szép épületet. Tudtommal akkoriban egyetlen egy vállalatnak se volt ilyen kulturális létesítménye. — Háromszekrényes könyvtár­ból igazi könyvtár lett... — Kétezer kötettel nyitottunk - folytatja a mindenféle elekt­ronikus készülékkel felszerelt, vörös huzatú székekkel berende­zett vállalati nagyteremben. — Eleinte valósággal lötyögött az a kétezer kötet a polcokon, az­tán kinőttük a helyet. Évente harmincezer forintot utalunk át a könyvbizományosngk, emellett készpénzért is vásárolunk köny­vet. Később megtudom; a környe­zetváltozás jó hatással volt a dolgozókra is. Megnövekedett az olvasási kedv. Ma ötszáz- nyolcvanan vannak, akik állan­dó vendégei ennek az átalakí­tás alatt álló könyvtárnak. (A kölcsönzés most sem szünetel. A vállalatnál 2300-an dolgoz­nak.) A könyvtári tagok átlag- életkora 30-40 év közé tehető, nem sorolva közéjük a nyugdí­jasokat.- És a fiatalok? - vetem közbe, hallva a statisztikát.- Sok fiatalnak van magán- könyvtára. Akik szeretnek ol­vasni, de nincs elég pénzük, leginkább azok jönnek. De az se ritka, hogy egyik barát a másikat hozza. Aztán a tétlen szemlélődő „ittragad’'.- Eddig csak a könyvtárról beszéltünk. És a népművelés?- Látja, meglepetésekkel teli az élet - mosolyog. - Főhiva­tású könyvtáros vagyok, de nép­művelő is lettem.- Természetesen, ön a vál­lalati művelődési bizottság tit­kára . ..- Nem. A gazdasági vezetés irányít bennünket. Véleményem szerint ez azért van így, hogy ne művelődéscentrikusan ter­meljünk, hanem termeléscent- rikusan művelődjünk. Ha a mi­Dányi Györgyné énk lenne ez a téma — úgy ér­zem - a művelődéscentrikusság felé térnénk el. Ez pedig téves irány. A gazdasági vezetés, a pártvezetéssel együtt jól segíti munkánkat. Mindig az vezet bennünket, hogy a művelődés­nek kell segítenie a termelési feladatokat. A Volánnál (az üzemegysége­ket is beleértve) évente 440 000 forintot fordítanak közművelő­désre. Ebből vásárolják a klu­bok felszerelését - van sok, és jól is működnek - fizetik az író-olvasó találkozók tisztelet­díjait, egyebeket. A könyvtári és az oktatási feladatokra ezen felül más zsebből kerül pénz. — Kihasználják-e a dolgozók a közművelődés itteni lehető­ségeit? Dányi Györgyné nem először találja magát szembe e kér­déssel. — Arra nem tudok válaszolni, hogy ki igen és ki nem. Jelzi munkánk eredményességét, hogy programjainkkal elégedettek. A könyvtárat és a klubokat gyak­ran látogatják, igénylik a közös rendezvényeket. A könyvtárban és a közösségi rendezvényeken adunk egy alapot, amelyre a lakóhelyükön lévő művelődési házak építhetnek. Mi már fel­keltettük az igényt. 0 — Milyen helyzetben van egy főhivatású népművelővel ren­delkező vállalat? - kérdezem Sifter Józsefnétől, a Szakszerve­zetek Tolna megyei Tanácsának politikai főmunkatársától. — Ahol van, ott a teljesebb közművelődési programok felé billen a mérleg — válaszolja. - Ahol pedig nincs, ott inkább az oktatás oldalára. A függet­lenítettek nagyon sokat tehet­nek, a maguk köré gyűjtött tár­Szakál Aurél sadalmi aktívahálózattal. Még így is, kicsit magukra hagyot­tak.- Miért? Sifter Józsefné az íróasztala ' könyvespolcra néz. Talán ott a felelet? Bizonyára nem. Hiszem, mögött lévő, zsúfolásig teli hogy még ekkora mennyiségű tudományos dolgozat se tudná végérvényesen kimutatni az in­dítékokat.- Mivel ők a szakemberek — folytatja -, elég gyakran mond­ják; hagyják őket dolgozni, mert ők értenek igazán e területhez. Ha egy közösségnek ezt a fejé­be sulykolják, mit tesz? Gyak­ran rájuk hagyja a munkát. Az első számú vezető is csak akkor áll a népművelő mellé, ha az teljesen partner. Ha képes a gazdasági feladatokhoz ígazíta- ni a közművelődést, a művelő­déssel ösztönzi a dolgozókat a termelésre. o A Tolna megyei Állami Épí­tőipari Vállalat újdonsült füg­getlenített népművelőjének, Szakái Aurélnak (hivatalosab­ban: közművelődési előadójá­nak) születésekor a neve mellől az anyakönyvvezető megspórolt egy „l" betűt. A kiskunhalasi születésű, Ha­lason érettségizett és Baján dip­lomázott népművelőt leginkább a pályakezdésről, az életbe csöppenésről kérdeztem. — Én népművelő akartam lenni. Megtudtam, hogy meg­üresedett ez a hely. Még csak fél éve dolgozom, de az itteni szervezetekre bátran támasz- 4<odhatom. Az első lidő termé­szetesen a kapcsolatteremtés­sel telt el. Nem dolgozhat ered­ményesen úgy egy népművelő, hogy ne legyen kapcsolata a város művelődési intézményei­vel. Már van. De még nem va­gyok elégedett. Kérek és kapok információkat a megyeszékhe­lyen lévő programokról. Ezeket közvetítem az emberekhez, moz­gósítom őket. Nekem ez az első­rendű feladatom, nem pedig az, hogy hatalmas pénzekért itt szervezzek megmozdulásokat. Sok feladatom van, ezek meg­valósításában nem vagyok egyedül, segítenek munkatársa­im. — Nehéz itt dolgozni. A nép­művelés szempontjából az épí­tőipar kimondottan nehéz terü­let. Én is laktam két hónapig munkásszálláson. Nagy mellé­fogás az, hogy munka után kell megnyerni az embereket a köz- művelődésnek. Ezt csakis munka közben lehet és kell megtenni. Olyanfajta programokat kell csi­nálni - mint például „A hónap műtárgya” sorozatunk az ebéd­lő folyosóján -, amelyek mel­lett nem tudnak elmenni. Bele­ütköznek, ha akarnak, ha nem. Rengeteg tennivalónk van. A munkásszálláson nemsokára el­készül a társalgó. Hát ezt va­lóban arra kellene használni, amire hivatott. Társalogni, em­berien szólni egymáshoz. — Vannak rossz és jó tapasz­talataim. A tanító a gyerme­keken naponta látja munkájá­nak az eredményét. A népmű­velő csak legfeljebb érezheti, hogyan végzi munkáját. Jól — vagy rosszul. SZŰCS LÁSZLÓ JANOS Fotó; Czakó Sándor. A Visztula Múzeum Lengyelország legnagyobb folyóját, a Nyugati-Beszkidek- ben eredő és a Gdanski-öböl­nél a Balti-tengerbe torkolló, 1092 kilométer hosszú, bő vizű Visztulát hazájában a „folyók királynőjének” nevezik. E „ki­rálynőt" nemrégiben rangjához méltó megtiszteltetés érte: az észak-lengyelországi Tczew vá­rosában Visztula Múzeumot nyi­tottak amely állandó kiállításá­val sok látogatót vonz. A sajátos muzeális gyűjte­ményben dokumentumok, fotók és festmények, továbbá model­lek mutatják be a folyó törté­netét, jelentőségét a lengyel nép életében, jelenét és jövő­jét. Képet kap az érdeklődő ar­ról a változatos tájról is, ame­lyet hosszú útja során bejár a nagy folyam. A Visztula Krak­kótól, illetve Varsótól hajózha­tó, december közepétől február közepéig viszont rendszerint be­fagy. A kiállításon látható a Visztulái hajózás és halászat ér­dekes története is. A múzeum legújabb szerze­ményei közé tartozik a Jaguár típusú jégtörő és a Wawel la­pátkerekes gőzhajó. A Visztula szerelmesei - ma­gánszemélyek és intézmények — gondoskodnak arról, hogy a múzeum állandóan gyarapod­jék. Ajándékoznak navigációs lámpákat, ködkürtöket, fényszó­rókat, halászhálókat és -szer­számokat. Értékes adományok­kal látják el a múzeumot a ré­gészek is, hiszen a kiállítási tár­gyak között megtalálható a fo­lyó medréből kiemelt, különbö­ző korokból származó fegyve­rek, ércpénzek, elefántcsont, kő-, réz- és vastárgyak. oroknai Emil 35 éves, jó kedélyű és szelíd kisiparos szűcs, szeretett vacsora utón az ötszobás, 230 négyszögölön épült családi villája étkezőjében üldögélni és eltűnődni. Sose gondolta ki előre, hogy aznap este az emésztéséhez se­gítségül milyen fantáziálásokat szeretne. Éppen az volt jó ezek­ben a gondolatcsapongásokban, hogy teljesen váratlanul buk­kantak fel. Nemegyszer igen elcsodálkozott, hogy őt, aki har­monikus családi életet él, és elégedett sorsának alakulásával, olyan gondolatok foglalkoztatják, amelyek majdnem nyugtalan­ná teszik. Ezek soha nem a szakmájával voltak kapcsolatosak. Megszokta már, hogy bizony nálunk a jobbacska szőrme be­szerzése ügyeskedés, nemegyszer áldozatok árán történik. Ép­pen ezért kompromisszumokat kell kötni. Persze, hogy jó volna csak nutriával, sarkirókával, tehát csupa borzongást kiváltóan gyönyörű szőrmével dolgozni. Kiteríteni a vörhenyes, a gyöngéd simogatástól elektromosan felborzolódó rókaprémet, és hosszan vajúdni, hogyan lehet az összeillesztésnél a legtöbbet megmen­teni belőle. Ez mindig az alkotás izgalmát váltotta ki. És meg­szokta már az adóhivatal okvetetlenkedését is. Eddig kétszer jelentették fel a „jóakarók". De nála vizsgálódhattak! Minden a legnagyobb rendben volt. Tény, hogy az üzlethelyiség, a vil­la, az 1500-as Lada, a felesége bundái, vagyis az életnívója el­lene látszott szólni. De hát mindehhez semmi köze az adóhiva­talnak. Mindez van. Az adóhivatalnak az a dolga, hogy meg­nézze, rendben van-e a könyvelés. Ha igen, akkor ne okoskod­jon, mert az embernek önérzete is van, és nem kell sok bizta­tás, hogy beadja az ipart. És akkor csinálják ők! Vagy keres­senek egy jó bolondot, aki fillérekért hajlandó magát agyon­hajtani. Mert az irigyek nem látják, mennyi rátermettség, kap­csolat, látás-futás van az eredmények mögött. És mennyi mun­ka! Szezonban a feleségével gyakran egész éjszaka dolgoznak. Bezzeg másoki Nem hajtják agyon magukat, mégis mindenük van. De nem irigykedik. Ez soha nem volt rá jellemző. Beéri az­zal, amit a két keze munkájával meg tudott szerezni. Itt van például ez a villa vagy egyszerűbben családi ház. Tíz éve háromszázötvenezerért vette. Azóta persze sokat költött rá, leaalább hét-nyolcszázezret, meg az a renqeteg munka, amit végzett. Most adnának érte vagy két és fél milliót. Egyetlen dolgot fájlal: nem jutott elég ideje a nőkre. A felesége tündéri, szóval szorgalmas és nyugodtan mondhatni, csinos is. De, hát hol van ahhoz o kis vörös nőhöz képest, akivel minap az az új­ságíró jött be. Micsoda lerobbant pasi! Közben pedig hófehér sarkiróka kucsmát vesz a nőnek. Vagyis ennyi az óra a kicsiké­nek. Ha meggondoljuk, nem veszélyes. Csak az idő, a lefek­tetéséhez szükséges idő sok. Abban ugyanis nincs semmi ér­dekes, ha pénzért, kucsmáért, vagy bármi elérhetőért lefekszik egy nő. Az izgalom, a szépség a ragyogásában van. az elérhe­tetlennek látszó villogásában. A majdnem igazi fellobbanásá- ban. De ezek a vágyak sem nyugtalanították, tudta, hogy gyor­san enyésznek a munkában, s véaső soron a feleségével az ágy­ban. Már semmi nem volt, amit feltétlenül el akart érni, ami­ért idegesítette volna magát. Ezt az egészet, ami itt van, már­mint vele kapcsolatosan, nem tartotta rossznak. Biztatónak lát­szott az is, hogy az árak emelkedésébe természetes módon be­leilleszkedtek a bundák, kucsmák árai is. Az állandó változá­sok közepette változatlanul jól alakultak az ügyei. Tisztán ösz- szeiött havonta neqyven-ötvenezer forint, ami bizonyos mérvű biztonságot jelentett. És ma este. a kellemes vacsora után, azzal a gondolattal kezdett játszani: vajon miből élnek, pontosabban: hogyan él­nek meg azok, akik gyárban dolgoznak havi három-négyezer forintért. Elég különös volt kimondani ezt az összeget. Furcsa volt játszani azzal a gondolattal, milyen érzés lenne, ha ő ha­vonta négyezret keresne, és ebből tartaná el a csoládját. Ilyen­kor télen jóformán még a fűtésre sem lenne elég. És ez vala­hogy érzékeltette vele, hogy az a négyezer forint kevésnek lát­szik. És hirtelen elmosolyodott. Nem kevés az, hanem képtelen­ség. Persze hogy az. Négyezer forintból senki nem Tud megélni. Biztosan keresnek valahonnan ahhoz a kis pénzhez. Aki pedig nem, egyszerűen lusta. Ma már a tisztességes munkát megfi­zetik. Négyezret csak az keres, aki tulajdonképpen nem is dol­gozik, csak bejár a munkahelyére. Ahhoz képest pedig meg van fizetve. Ez így van. örült, hogy ilyen világosan átlátja a dolgokat. Szeretett ugyanis így fejben mindennek a végére jár­ni, különben talán még nyugtalan is lett volna. Kinyújtotta a lábát, és teljesen elégedettnek érezte magát. Asperján György: ■-----------------­M inden a helyén volt A konyhából bejött a felesége. Tányér volt a kezében. — Még nem is mondtam neked... — kezdte. — Mit nem mondtál? — és Koroknai Emil nevetni kezdett. — Mit nevetsz? — Van olyan, amit nem mondtunk egymásnak, cica? — Süsü vagy — vihorászott az asszony. — Délután itt volt Vinczéné... — Ezt tényleg nem mondtad. — Nem tudja időre a leszabott rókalábakat összeállítani, — De jön érte három nap múlva a doktornő. — Az a helyzet, hogy meghalt a férje. — Meghalt? Hát mennyi idős volt a Vinczéné férje? — Azt mondta nekem, hogy harmincnyolc. — Baleset? — Gyógyíthatatlan betegség. — Komolyan? — Azt mondta. És az asszony visszament a konyhába. Koroknai Emil, a maga számára is váratlanul, utána kiáltott: — Te, ez a Vincze csak három évvel volt öregebb, mint én. — Gyógyíthatatlan volt. Persze, a szerencsétlen Vincze! Gyógyíthatatlan betegséget szedett valahol össze. Ami nagy luxus harmincnyolc évesen. Koroknai Emil tudta, hogy ő ilyen abszolút ostobaságot nem kö­vet el. Ö meg van elégedve az életével, nem ugrál, nem vágyik lehetetlen dolgok után, és a képtelenségeket is elutasítja. Iga­za van a feleségének: a Vincze gyógyíthatatlan volt. Látta né­hányszor. Fekete, mogorva pasi volt, és izmos, edzett. S lám: az ilyennel is milyen gyorsan végez a betegség. Csúnya dolog, az biztos. — Te, cica, és mi baja volt? Szóval mije volt gyógyíthatat­lan? — Tüdőrák. — Tüdőrák? — Azt mondta a Sári — jött be az étkezőbe az asszony. — Azt mondta, hogy teljesen jól volt a Pista. — Pistának hívták? — Miért, nem tudtad? — De tudtam. Csak valahogy furcsának tűnt, ahogy mond­tad, hogy Pista. — Szóval még két hónappal ezelőtt semmi baja nem volt. — Akkor gyorsan ment. — Azt mondta a Sári, hogy ilyen fiatalon rapid zajlik. — Ott maradt a két gyerek, mi? Nem lesz könnyű. Majd se­gítünk, amiben tudunk. — Oké. Rendes vagy. — Szóval rapid... — tűnődött el Koroknai Emil, és felállt, hogy bekapcsolja a színes tévét. — Gyere te is, cica, kezdődik nem soká a híradó. — Engem ugyan nem érdekel. Rendbe teszem a konyhát. Te, jó volna ma este korán ágyba bújni. — Akarod, cica? — vigyorodott el Koroknai Emil. A híradó.ban egy távoli országban tüntettek az egyetemisták. Aztán a kamera elvezette a tévénézőt az illető főváros hulla­kamrájába, ahol a sárga kőpadlón mindenfféle színes ruhában, egymás mellett nyolc eqyetemista hullája hevert. Lányok, fiúk vegyesen. Az egyiknek fekete vércsik húzódott végig az arcán, s mellette a kő is véres volt. A fiú sárga inge mellett élénkpiros színűnek hatott a vérfolt. Koroknai Emil érdeklődéssel figyelte a kamera által végig­pásztázott fiatalok halott arcát. Tudta, hogy amit lát, helytelen. Ö nem foglalkozott vele, hogy milyen rendszerben él. Neki jó volt ez a rendszer. Ő a gyárban dolgozó munkáslánynak épp­úgy ad el gyönyörű, és kifogástalanul megcsinált szőrmekucs­mát, mint a miniszterhelyettes feleségének, aki Mercedesszel áll meg az üzlet előtt, pedig a sarkon megállni tilos tábla van. Szóval, ez a rendszer jó. Itt például nem ölik le a diákokat. Persze az is tény, hogy itt a diákok rendesen tanulnak. Nem tüntetnek, nem izgágák. Mert ő sajnál mindenkit, aki erőszakos halállal és persze fiatalon hal meg. És a lövöldözés undorító dolog. De az adott rendszert is meg kell érteni, ugyanis nem tűrhető, hogy egyesek semmit nem találnak elég jónak, ő ott is megélne, mert szeret dolgozni, és jól dolgozik. Vagyis nagyon sok múlik az illető emberen is, nem lehet mindent a rendszerre kenni. Nálunk persze igyekeznek egy kicsit úgy beállítani a dol­got, hogy ott agyonlövik a tüntető diákokat. De az igazság az, hogy sehol se szeretik azokat, akik tüntetnek. Koroknai Emil tisztában volt vele, hogy ő aztán nem tüntetne. Az ember érje be azzal, amije van, mert a tüntetések rosszra vezethetnek. Jó, van úgy, hogy egy kicsit nehezebb. Jól tudja ezt ő, hiszen neki is voltak nehezebb időszakai. És talán nem is olyan helyes a tévé részéről, hogy ilyen képeket mutat. Egyeseket nyugtalanná tehet. Ő ettől óvakodik, már csak azért is, mert nem szeretne helytelen következtetéseket levonni. Másrészt: teljesen fölösle­ges bármibe belekeveredni. A felesége jött be meztelen. — Jössz fürödni? Koroknai Emil végignézett a feleségén, és úgy látta, még egészen elfogadható nő. Jó bizsergést érzett. — Megyek — állt fel. jszaka rossz álma volt. Arra ébredt, hogy szójából szi­E várog a vér, és könyörög, ne lője agyon a Vincze. Ki- | kelt az ágyból, az ablakhoz ment, félrehúzta a függönyt. Hideg volt, és a tiszta égen erős fénnyel égtek a csillagok. Os­tobaságnak látta az álmát, mert láthatóan minden a helyén volt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom