Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-18 / 41. szám

1982. február 18. NÉPÚJSÁG 3 Pálfy József Tamásiban Atomerőmű-építkezés Pálfy József majdnem tetőtől talpig, és a közönségnek csak kis része Tamásiban, az MSZMP szék­házához 17 óra 40 perckor ér­keztünk. Jó ötperces fondorko- dás után sikerül végre a kocsii­nak parkolóhelyet szorítani. Az alaposan megizzasztó művelet után benéztünk a földszinti ta­nácsterembe, ahol százathava- nan tudnak leülni.- Minden szék foglalt - álla­píthatjuk meg az első pillanat­ban. Sőt. Állóhely is alig akad már... Hat előtt tiz perccel betérünk a könyvtárba. Bella Margit igazgatói szobájába halk be­szélgetés folyik. Dr. Pálfy József, a Magyarország főszerkesztője éppen egy tanulságos történe­tet mesél - kedélyesen. Pontosan hat óra. Átmegyünk a pórtszékházba, ahova erre az időpontra hirdette meg a járási könyvtár a Külpolitikai estet, s amelyre a lapokból, té­véből jól ismert külpolitikus, Pálfy József előadására gyűltek össze oly sokan. A jókora elő­téren szinte képtelenség átver­gődni, s a terembe jutni. Per­sze, az épület előtt, a lépcső­kön is vagy százan várakoznak. Hogy kik? Elsősorban tamási üzemeiből, termelőszövetkeze­teiből, üzleteiből érkeztek, de jöttek idős asszonyok a távol­eső téglagyárból, fiatalok a kö­zépiskolából, s a munkahelyi kollektívákon, szocialista brigá­dokon kívül a helyi nyugdíjas és nők klubja tagjai, valamint a nagyközség politikai, állami és társadalmi vezetői. De sokan jöttek a környező községekből is: baráti társaságok, családok. Nyilván azért tették, mert eb­ben a bonyolult nemzetközi helyzetben mindenkit érdekel egy várhatóan nyílt és élő kül­politikai tájékoztató. S tán azért is jöttek el ennyien, mert von­zotta az embereket a kíváncsi­ság Pálfy Józsefet illetően, akit eddig csak „mellképként” lát­hattunk a tévében. Szóval mindenki némán és makacsul várakozik. Cselekedni kell! Néhány szervező össze­dugja a fejét, majd egy telefon- beszélgetés következik... Kihir­detik: Mindenki menjen át a művelődési ház színháztermébe. A bejelentést megkönnyebbült sóhajok kísérik, s ugyancsak zokszó nélkül kezdődik meg az „átköltözködés”. A terem meg­telik, A hangosító berendezés nincs fölszerelve. Sebaj... A né­ma csend, a figyelő tekintetek várják a szót. A köszöntő szavak után így folytatja Bella Margit:- Az előadásra tavaly no­vemberben szerettük volna fel­kérni Pálfy elvtársat. Személye­sen jártam nála. Forgatta, la­pozta naptárát. Minden napra több program is bejegyezve. Végre egy „üres nap": február 16-a, kedd: Azonnal mondtam, hogy akkor az is foglalt: Tamá­sinak! Taps. Tizennyolc óra 17 perc. Pálfy József áll föl :- Háború pedig nem lesz! Taps. Ezután jó másfél órás elő­adás következik: Románia, Len­gyelország, Közel-Kelet, Japán, Amerikai Egyesült Államok, Szovjetunió... hidegháború, eny­hülés, fegyverkezési hajsza, sztrájk, manipuláció, forradal- miság. Szuggesztív előadását tartja a külpolitikus Őszintén és kritikusan. Úgy, ahogy baráti körben, avagy „négyszemközt" szoktunk beszél­getni. Ezután pedig kérdések, majd válaszok következnek. Nyolc óra tizenkét perc. Az emberek tovább folytatják a beszélgetést - de már kint, a művelődési ház előtt. Valaki azt mondja: — Valóban: Nem kell mindiig kaviár! Néhány perc múlva fényár­ban úszik Tamási. A gépkocsik lámpái világítják be az utcá­kat. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS „Háború pedig nem lesz!” Keresettek az úszódaruk A Szovjetunió és Románia már hagyományos vásárlója a Magyar Hqjó- és Darugyár ter­mékeinek, elsősorban a portál- és úszódaruknak. Ezekből az év végéig 85 millió rubel értékben exportál a gyár számukra. A ta­valyihoz képest azonban úszó­daruból többet rendeltek, mint a portálokból. Más piacon még inkább érezhető az arány- eltolódás. Most a munkát és a munka­erőt átcsoportosították. A tisza­füredi gyár korábban a portál típusok sorozatgyártására ren­dezkedett be, szakosodott. Most, hogy az ligények átrende­ződtek, a tervet is módosították, s a gyártósorok némi átalakí­tásával lehetővé vált az úszó­daruk darurészének szerelése Tiszafüreden. így az angyalföl­diek mellett a Tisza-parti város hajóépítői is a keresettebb úszódarukat készítik. Persze szó sincs a portáldaruk gyártásá­nak leállításáról, várható, hogy a portáldaru-piac jövőre ismét föllendül. A darugyártáson kívül a ha­jógyárban kiemelten foglalkoz­nak az elsősorban szovjet meg­rendelésre készülő tutajvontatók fejlesztésével is. Reaktortéri koordináták és az aranygyűrű Barócsi Zoltán üzembe helye­ző mérnök lehet, hogy harag­szik ránk. Egész éjjel dolgozott, a főnöke Pelle Gábor pedig ki­küldött érte egy gépkocsit dél­után kettőkor, hogy jöjjön be, mert az újságírókat kell kalau­zolni. Azt nem tudom, hogy mit mondott a sofőrnek, de azt igen, hogy mit a két házalónak, akik délelőtt ébresztették fel, mert „ragyogóan” elkészített (gránit tányérból, ez a legolcsóbb a boltokban) népművészeti dísz­tárgyakat ajánlottak néki. Egy­szóval, elküldte őket a... Baró­csi Zoltán fiatül mérnök már mosolyog, mikor találkozunk. Megszokta már — és kollégái is —, hogy a nap huszonnégy órájának nagy részét az erő­műben tölti. Mindenekelőtt különféle en­gedélyeket szerzünk — illetve szereznek nekünk az üzembe helyezők. Ezt nem azért mond­juk, hogy az újságíró gondjai­val traktáljuk az olvasót, in­kább azért, hogy jelezzük: egy­re nehezebb bejutni a reaktor- térbe, még akkor is, ha valaki régi ismerőse az erőműnek. A biztonsági követelmények miatt az avatatlan nézelődés nem kívánatos. Ezek a megkötések jogosak, olyan fázisba érkezett az építkezés, amikor már el kell határolni, ki hova és miért mehet. Megvan az engedélyünk. Ka­punk kölcsön egy fehér kezes­lábast, segítenek felhúzni, mert annak is technikája van. Me­hetünk a reaktortérbe. Barócsi Zoltán kezében vannak az en­gedélyek, a bejáraton simán bejutunk. Csodálkozásra nincs időnk, de azért egy-két pilla­natra körülnézünk: üzemi körül­mények fogadják az embert. Mindenhol rend és tisztaság. felmegyünk az átrakógéphez. Idős bácsi ellenőrzi ismét az engedélyt. — Csak két személy tartóz­kodhat itt — mondja. Ez meg­oldhatatlan. Mert van egyszer egy újságíró, egy fotóriporter, meg Barócsi Zoltán, aki nélkül „félkarú óriások” vagyunk, ímert a tájékoztatást ő adja. Gyorsan megegyezünk: mi az idegenek vagyunk a két ember, a kísérő meg dolgozik. Barócsi Zoltán még egyszer leellenőrzi ruházatunkat. Aztán gyűrűellenőrzés következik — nem szabad behozni. Ha csak egyetlen gyűrű is beleesne a reaktortérbe, szedhetnék szét az egészet, addig míg meg nem találják a gyűrűt. A szem­üvegesek megkötik a szemüve­güket.. biztonsági követelmény ez is. Az átrakógép olyan mint egy lomha vasdarab. Semmi érde­keset nem találunk rajta, így kívülről. Egy kis fülkébe jutunk, ott már érzékelhető, hogy egy komoly műszerrel „állunk” szem­ben. Egy érzékeny géppel, ame­lyet — és mast dicsekedjünk — a Ganz-MA'VAG és az ÉVIG (Villamos Berendezések Gyára) készített világszínvonalon. Ez azért is fontos, mert a KGST- szakosodás keretében Magyar- ország gyártja a különféle atomerőművi mozgatóeszközö­ket, ez csak akkor lehetséges, ha a termék világszínvonalú. Ez az átrakógép az! Bent vagyunk a kezelőfülké­ben. Finta István átrakó cso­portvezető irányítja a gépet, Gyetvai Gábor villamosmérnök, az ÉVIG munkatársa segít meg­határozni a koordinátákat. — Kérdezzenek — mondják. A kérdezés elmarad, figyelünk. Egy monitorszerű valamin kö­rök, jelzésék meg egy céljel. Mutatja, hogy hol rakodnak. Finta Istvánnal szemben apró kis tárcsák pörögnek, előtte az asztalon egy papírcentlin szá­mok, a szükséges koordináták­kal. Néha rádióhangot hallunk. Lovászi Zoltán átrakógép- kezelő lent van a reaktortartály fő osztósíkjón, irányítja az át­rakást — habár ez most a be­rakás. Barócsi Zoltán tájékoztat a munkáról. A többiek dolgoznak tovább, ide-oda mozog alat­tunk a gép. Kazettáért megy, felemeli, áthalad a pihentető­medencén, felveszi a megfelelő koordinátát, lassan a helyére tolja a kazettát, s kezdődik minden elölről. Az erőmű működését 312 da­rab üzemi kazetta, 37 szabá­lyozó üzemi kazetta és szabá­lyozó elnyelőkazetta biztosítja. Ezek a kazetták három méter hosszúak és hatszög letűek. Anyaguk cirkóniumötvözet, az elnyelőrész pedig bóracélból készült. A kazetták úgy helyez­kednek el egymás mellett, mint a méhsejtek. Ezeket a kazettá­kat rakják most a helyükre az üzembe helyezők. Még nem élesben — tehát üzemanyag még nincs a kazettákban. Sőt, ezekben nem is lesz, mert csak imitátorok, az NDK-ból kérték kölcsön. A mostani munka kettős célt szolgál : 1. A melegindításhoz, vagy melegjáratáshoz üzemi körül­ményeket kell teremteni, ezt szolgálják az imitátorkazetták. 2. Az üzem során az átrakás egy 10 méter magas bórsavas vízen keresztül történik. így minden egyes kazetta helyzetét azaz koordinátáját fel kell ven­ni, hogy üzem közben a meg­felelő számok betáplálására le­gyen csak szükség. Van egy harmadik cél; meg kell ismerni gyakorlatilag is a reaktort. A tájékoztató után megáll a gép, Finta István szól a mikrofonba: — Elment a kocsihajtás. Ez nekünk keveset mond, de a távvezérlő teremben veszik az adást, s pillanatok alatt kija­vítják az EVIG-esek a hibát. Befejezésül lemászunk az át­rakómedencébe, megnézünk egy manővert. A kezdetben hitt óriási és bumfordi vasdarab —1 ami egy tiszteletet parancsoló manipulátor — bebizonyítja tu­dását. Lassan átkocsizik az egyes számú akna fölé, ahol a kazetták vannak, majd a pihen­tetőmedencén keresztül meg­jelenik fölöttünk, pár centimé­tereket halad jobbra, majd bal­ra, Lovászi Zoltán a rádión ke­resztül irányítja a csoportveze­tőt, Finta Istvánt, aztán lassan A kazettaátrakó gép a reak­tor fölött ereszkedik lefelé a kazetta, a számára megjelölt helyre, a méh sejtbe. Kedden este jártunk a reak­tortérben, amikor ezek a sorok megjelennek, a paksi szakem­berek már végeztek a kazetták Lovászi Zoltán rádión irányít­ja a manővert berakásával. Egy lépéssel előre jutva, hogy az idén életre kel­hessen az erőmű. HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly Finta István és Gyetvai Gábor a kezelőfülkében Felülnézetből a kazetták

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom