Tolna Megyei Népújság, 1982. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-16 / 39. szám
1982. február 16. "ïsÉPÜJSÀG 5 Labdarúgás A Dombóvári VMSE „kiütötte" a Komlót Sárdagasztás a Szekszárdi Dózsa-Siklós mérkőzésen Tájfutás fl szövetség vezetői Pakson Február 20-án, szombaton kezdődik Pakson a városi-járási tájfutószövetség versenybírói tanfolyama. Ebből az akaJom- ból Paksra látogat Skerletz Iván, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség főtitkára és Balogh Tamás szakfelügyelő. A két illusztris vendég nyitja meg a tanfolyamot és tart előadást, mélyre a tájfutókon kívül szeretettel várják azokat a sportbarátokat is, akiket a tájfutás jelenlegi helyzete és jövője érdekel. Skerletz Iván főtitkár kezdi a programot: tájékoztatást ad a sportág helyzetéről és a világ- bajnokságról, mély 1983-ban hazánkban lesz. Balogh Tamás szakfelügyelő 13 órától a tájékozódás alapfogalmaival és a pályakitűzéssel foglalkozik előadásában. Ezt követi a színes filmvetítés, mely Svájcban, a világbajnokságon készült. A tájékoztatót, illetve az előadást, majd a filmvetítést konzultáció követi. A tanfolyamra Pakson, az ifjúsági és úttörőházban kerül sor, szombaton 12.30-tól. Hírek MESZÖV-kupa. A tolnai sportszékházban február 19-én, fél kilenckor rendezik meg Tolna megye fogyasztási szövetkezetei dolgozóinak és tagjainak megyei sakkversenyét. * A falusi spartakiád paksi járási asztalitenisz-döntőjének győztesei. Férfi egyéni „A" csoport: Csikai József (Nagydo- rog). „B" csoport: Angyal János (Kajdacs). Az A-B csoport végeredménye: 1. Csikai József (Nagydorogi, 2. Angyal János (Kajdacs), 3. Liktor Elek (Nagy- dorog). Férfi páros: Liktor— Csikai (Nagydorog). * A szekszárdi városi asztalitenisz-bajnokság állása. Nők: I. TÁBI 12. 2. KISZ MB 8, 3. Vízmű 6, 4. Költségvetés 5, 5. Gyógyszertár 5, 6. AHV 0 ponttal. Férfi I. osztály: 1. TOLNA- BER I. 22, 2. AGROBER 21, 3. MEZŐGÉP 20, 4. Söripar I. 19, 5. M. Tanács 18, 6. AHV I. 13, 7. Tervezők 14, 8. KISZŐV 8, 9. MMG 7, 10. Óra-Ékszer 7, II. TOTÉV M. 5, 12. BHG I. 2 ponttal. II. osztály: 1. BHG II. 19, 2. DÉDASZ KISZ 18, 3. TABI 17, 4. BVK KISZ 15, 5. AHV II. 14, 6. TOLNABER II. 13, 7. BHG III. 11, 8. Söripar II. 9, 9. Növényvédelem 6, 10. Városi KISZ 5, 11. Moziüzem 1 ponttal. * Dombóvárott a Spartacus 4- es automata tekepályáján rendezték meg Dombóvár város és városkörnyéke egyéni bajnokságát. A 22 dombóvári versenyző mellett 5 szakcsi tekéző is képviseltette magát. Felnőttek (18 induló): 1. Mándli János 446, 2. Kovács József 426, 3. Stefán Antal 421, 4. Tarsoly Péter 419, 5. Horváth László 411, 6. Kollár Mihály 405 fával. (Valamennyi D. Spartacus). Ifjúságiak (4 induló): 1. Csuka Antal 415, 2. Horváth Zoltán 406, 3. Igali László 404, 4. Horváth József 342 fával. Serdülők: (5 induló): 1. Kántor Gábor 394, 2. Péter Zoltán 379, 3. Mezőfi Béla 334 fával. (Valamennyi D. Spartacus). * A spartakiád asztaliteniszversenyének eredménye a Szekszárd járásban. Férfi egyéni: Link Ferenc. Csapat végeredmény: 1. Tolna, 2. Felső- nána I., 3. Bátaszék, 4. Felső- nána II. HÉTFŐI DUNÁNTÚLI NAPLÓ KUPA Szekszárdi Dózsa-Siklós 2-0 (1-0). Szekszárd; 400 néző. V.: Lugasi. Szekszárd: Pólyák (Suba) - Szabó, Tóth, Paizs, So- modi - Varga, Laki (Dienes), Adorján (Csík) — Lauer, Orosz, Sajó (Dobos). Edző: Teszler Vendel. Siklós: Hausznekt — Dinnyés, Batik, Petrétei, Győr - Kovács, Zrínyi, Vincze - Bárdos, Nyárs (Vörös), Mim. Edző: Csordás István. Az első perc végén Lauer húzott kapura, már a 16- oson belül járt, amikor a védők buktatták, 11-es. A büntetőt Sajó biztosan értékesítette. 1-0. A 24. percben Adorján szögletét Paizs csúsztatta kapura, a védők a gólvonalról ismét szögletre mentettek. A 30. percben Zrínyi 16 méteres lövése suhant el a kapu mellett, majd tíz perccel később Mim nagy lövését védte vetődve Pólyák. Szünet után az 52. percben Orosz nagy helyzetben, három lépésről a kapu mellé bombázott. Három perc múlva ismét Orosz került helyzetbe, de 13 méteres lövését szögletre tenyerese Hausznekt. A 75. percben Vincze 16 méteres szabadrúgását hárította Suba. A 80. percben Lauer jobb oldalról ívelt kapu elé egy szabadrúgást, So- modi rácsapott a labdára és közelről a hálóba perdítette. 2-0. A 85. percben szép siklósi akció végén Bárdos lövését Suba szögletre ütötte. Jó iramú, változatos küzdelmet vívott a két csapat. Lelkesen küzdő ellenfelet ismertünk meg a siklósi gárdában. Dombóvári VMSE-Komlói Bányász 5-1 (2-1). Dombóvár, 400 néző. V.: May. Dombóvár: Foki- Kurdi, Lakos, Porcsa, Herbei- Tóth-Bagi (Vida), Herbst, Kovács (Vészi) - Iván, Túrái, Landek (Incze). Edző: Vicze János. Komló: Bien — Iványi, Gyu- rina, Mács, Kelemen (Hegyi) — Bendes, Pál (Szajcz), Róth — Homonnai, Martinkovics, Stem- ler. Edző: Faragó József. A 15. percben a könnyelműsködő védők hibájából Túrái két csel után az ötösről vezetést szerzett. 1-0. Egy perc múlva Iván bal oldalról Landek elé játszott, tőle Túrái kapta a labdát és a középcsatár hét méterről a jobb alsó sarokba lőtte. 2-0. A 21. percben Stemler kiugrott a védők közül és kilenc méterről szépített. 2-1. Szünet után az 55. percben Túrái ívelt középre, a szádodon hagyott Vészi négy lépésről a jobb felső sarokba fejelte a labdát. 3-1. Az 57. percben Iván szöktette Túráit, aki éles szögből tovább növelte csapata előnyét. 4-1. A 70. percben Túrái ívelte kapu elé a labdát, Incze rácsapott és 12 méterről beállította a végeredményt. 5-1. A 80. percben büntetőhöz jutottak a vendégek, de Iványi kapu mellé lőtte a labdát. A nagyon jól játszó DVMSE akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a minden elképzelés nélküli Komló ellen. MEZŐFÖLD KUPA Pincehely-Honvéd Toldi SE 1-1 (0-0). Pincehely, 200 néző. V.: Mátyus. Pincehely: Takács- Sütő, Kántor, Kajtár, Veres- Horváth, Kersák, Botos (Miklós) - Petki (Kuvik), Gergely, Németh (Bekő). Edző: Bükkösi András. Toldi SE: Keszi — Bús, Kádár, Baranyai, Dervalics - Rókás, Sípos, Bogárdi (Juszkjj)- Bizovics, Kiss (Horváth), Muk- li. Edző: Jenei László. Negyedórás hullámzó mezőnyjáték után a 28. percben Petki lövése a kapufán csattant. Az 5Ó. percben Mukli műesését „bevette” a játékvezető és 11-est ítélt. A büntetőt Rókás értékesítette. 0-1. A 72. percben Miklós jó átadással hozta helyzetbe Gergelyt, aki a kifutó kapus mellett egyenlített. 1-1. A 82. percben Kuvik a tétovázó védőktől megszerzett labdát az oldalhálóba lőtte. Jó iramú, változatos 90 perc. Helyzetei alapján a hazai csapat közelebb állt a győzelemhez. *fí Tamási MEDOSZ-Perkáta 5-4 (1-1). Perkáta, 200 néző. V.: Martikán. Tamási: Banász (Kocsi) — Agócs, Meksz, Hirt, Ba- zsonyi — Pruck, Horváth, Szajkó — Vaszari (Wirth), Rab, San- di (Bocz). Megbízott edző: Sándor László. A tamásiak végigtámadták az első 45 percet, öt biztos gólhelyzetet azonban elhibáztak. A hazaiak egyetlen akciója egyenlítést hozott. Szünet után tovább folytatódott a MEDOSZ mezőnyfölénye. Ekkor már a támadósor teljesítménye is feljavult, ezzel együtt a kínálkozó helyzetek kihasználása is. Sajnos, ugyanakkor a közvetlen védelem játéka visszaesett, fölöttébb „gólerősnek” bizonyult a tamási hátvédsor. Paprikás hangulatban fejeződött be a talákozó, a perkátai közönség nehezen „tért napirendre" csapatuk veresége fölött. Viselkedésükkel aligha pályázhatnák meg az idei sportszerű- ségi díjat. A tamásiak góljait Rab (2), Vaszari, Wirth és Ba- zsonyi szerezte. ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉSEK Paksi SE—Dunaszentgyörgy 3-2 (1-1). Paks, 300 néző. V.: Osztermayer. Paks: Turóczi (Németh) - Hanoi, Garamvölgyi, Vörös, Vayer - Bencsik, Debre- czeni (Weisz), Szabó (Porga) - Kovács, Kerekes, Pesti. Edző: Márkus József. Dunüszent- györgy: Szlanyinka - Lacza (Szakács), Nagy ll„ Lencsés, Kertész - Horváth, Péch, Gyöngyösi (Kaiser), Pál - Somodi, Henk. Edző: dr. Gyurovics László. Egyenlő erők küzdelméből a jobb erőnléttel rendelkező hazaiak kerültek ki győztesen. G: Bencsik, Vayer, Kerekes, illetve Pál, Henk. Dombóvári Vasas-Bonyhádi MSC 3-0 (3-0). Bonyhád, 100 néző. V.: Fodor. Dombóvár: Csetneki - Kovács (Banai), Havasi, Engert, Csatári - Mikolics (Álló), Nagy, Pákái (Herczeg) - Fekete (Gazda), Szieber, Pintér. Edző: Újvári Kálmán. Bonyhád: Mucska (Soczó), — Csábrák, Máté, Kovács, Mészáros (Keresztes) - Heidecker (László), Bulla, Stercz, Beke (ömböli) - Bagoly, Horváth. Edző: Wágner József. A lelkesen és helyenként szellemesen futballozó dombóváriak megérdemelten győztek a szétesően játszó BMSC ellen. G: Szieber 3. Dunaföldvár-Németkér 1-1 (1-0). Dunaföldvár, 100 néző. V: Farkas. Dunaföldvár: Tóth (Jó- zsa) — Jakab, Pálinkás, Jónás, Princz I. - Princz II., Tilli (Szabó), Flőrich - Popovics (Végh), Varga (Vidács II.), Góman. Edző: Kővári István. Németkér: Nagy - Balogh, Mandics, Nyúl, Majoros — Fülöp, Rezicska (Barta), Rauth - Rompos, Mozsár, Lacza (Jankovics). Edző: Fülöp László. Csapkodó játék után igazságos döntetlen. G: Varga, illetvg Barta. Kosárlabda NB I Dupla forduló - kettős Dózsa siker Szekszárdi Dózsa—KSI 76-52 (35-32). Sportcsarnok. V.: Szász, Halmos. Szekszárd: Harsányi (30), Varga (8), Pártos (10), Tá- mer (2), Rátvay (11). Csere: Daróczi (11), Fekete (2), Pekk (2), Stella (—). Edző: Rátvay Zoltán. KSI: Krimin (6), Eppich (12), Deák (10), Nick (16), Scheuring (8). Csere: Gyukli (—), Papp (—), Németh (—), Leopold (—), Hornon (—). Edző: Farkas József. Nagy rohanással kezdődött a mérkőzés, melyben o sportiskolások — a gyengén felálló szekszárdiak zónavédekezése ellen — sorozatban szerezték pontjaikat. A 7. percben 14-8, a 18. percben pedig 28-25 arányú vezetést szereztek. Ebben az időszakban a Dózsának csak Harsányi (16) és Rátvay (9) jó dobóteljesítménye nyújtott reményt a szoros eredmény tartására. A félidő második felére kényszerből beálló — sérüléssel bajlódó — Daróczi az utolsó két percben szerzett 8 pontjával, — sikerült a szekszárdiaknak átvenni a vezetést. Jót tett a szünet a lila-fehéreknek. A félidei szakmai utasítások hatására ugrásszerűen feljavult a védekezésük, nőtt a játékosok dobókedve és dobóbiztonsága is. A 6. percig még ugyan váltakozva estek a kosarak (49-46-ra vezetett Szekszárd), de utána a nagy rohanásban egyre jobban elfáradt a KSI és a dózsások szinte „állva hagyták” ellenfelüket: 11. perc 60-48, 17. perc 74-48. Megérdemelt, biztos szekszárdi siker született. Szekszárdi Dózsa—KSI 84-56 (39-32). Szekszárd, 300 néző. V. : Virik, Radies. Szekszárd : Harsányi (31), Daróczi (12), Pártos (10), Varga (2), Rátvay (6), Csere: Támer (18), Fekete (4), Pekk (1), Stella (—). Edző; Rátvay Zoltán. KSI: Krímin (4), Eppich (2), Sdheuring (8), Leopold (6), Nick 26). Csere: Gyukli (—), Papp (2), Németh (—), Deák (2), Hámori (6). Edző: Farkas József. A vasárnap délelőtti visszavágón mintha csak lekopírozták volna az előző napi találkozó első félidejét. A Zrínyi utcai tornacsarnok közönsége 20 percen keresztül váratlanul szoros küzdelmet láthatott. Azzá tették a dózsások, akiknél kísértett a múlt: gyatrán védekeztek, a ziccerek kihagyásában viszont jeleskedtek. A 3. percben 6-0, a 6. percben 8-4, a 10. percben 14- 10 volt az állás a hazaiak javára. Joggal korholt az edző, aki elégedetlen volt a lányok produktumával. A KSI diktálta a tempót, a lepattanó labdákat rendre ők szerezték meg. A második játékrész Rátvay és Daróczi gyors kosaraival indult, az 5. percben 14 pontra nőtt a Dózsa előnye: 50-36. A félidő közepétől végre olyan teljesítményt nyújtottak a lila- fe'hérek, ami egy sereghajtó ellen joggal elvárható. A 12. percben 67-41-nél Rátvay kipontozódott, négy perccel később már 30 pontra (78-48) nőtt a különbség. A feljavult dobóteljesítmény végül is magabiztos győzelmet eredményezel. Ifjúsági mérkőzések: Sz. Dózsa—KSI 69-46 (36-20). Szekszárd: Pekk (14), Rátvay (27), Knorr (8), Stella (2), Támer (12). Csere: Szegedi (2), Gőry (2), Müller (2), Belvaracz (—), Nagy (—). „Iskolajátékot” vonultatott fel a Dózsa, Rátvay ismét kiemelkedett ponterősségével. Sz. Dózsa—KSI 78-59 (45-22). Szekszárd: Pekk (4), Knorr (—), Stella (19), Támer (25), Rátvay (26). Csere: Szegedi .(2), Belvaracz (2), Gőry (—), Müller (—), Polgár (—). Gyenge második félidei játékkal és az ösz- szes cserejátékos szerepeltetésével is biztos hazai győzelem. A bajnokság állása: 11. G.-MÁVAG 12. Szeks'zárd 13. Kecskemét 14. AR Építők 15. Szol'nok 16. MAFC 17. Csepel 18. Veszprém 19. OSC 20. KSI 25 14 25 14 25 11 25 10 11 1612-1708 39 11 1706-1589 39 14 1658-1774 36 15 1793-1829 35 18 1617-1908 32 18 1 340-1643 32 19 1735-2189 31 21 1502-1952 29 21 1511-1937 29 23 1380-2202 27 NB II.: Dombóvár—Fűzfő 85-65 (48- 33). Veszprémben került sor a mérkőzésre, ahol Erdősi Lajos edző a következőket szerepeltette: Tölgyes (10), Kollár II. (17), Pálvölgyi (20), Tamási (10), Meszler (14). Csere: Bá- lind (4), Haraszti (6), Tóth (4), Horváth (—), Gasparics (—). A dombóvári csapat idegenben is félgőzzel könnyedén nyert a füzfőiek ellen. Ezúttal főleg a fiatalok kaptak játéklehetőséget. Jók: Kollár II., Pálvölgyi és Tamási. Legközelebb vasárnap, február 21-én Pécsett a PVSK csarnokban fogadják — 10 órakor — a nagy riválist, a SÁÉV csapatát. BMSC—Zalahús 80-50 (4424). Bonyhád, 150 néző. Bonyhád: Vanya (31), Hágen (19), Seréné (8), Fetzer (10), Tóth (6). Csere: Jankovics (2), Oroszki (2), Csuka (—), Kisbonti (2), Páka (—). Valamennyi játékosát pályára küldte dr. Ábrahám János edző. Magabiztos bonyhádi győzelem született. Jók: Vanya, Hágen és Seréné. Szekszárdi Dózsa—Keszthelyi Haladás 84-76 (46-34). Szekszárd, 100 néző. Szekszárdi Dózsa: Mészáros (14), Murell (7), Végh (44), dr. Fenyőházi (6), Stickkel (5). Csere: Losoncz (6). Katona (2), Keszler (—), Péntek (—), Heiman (—). Edző: Sólyomvári Nándor. Az első félidő elején jó teljestíménnyel elhúzott a Dózsa. Ezt az előnyt sikerült megőrizni a második félidő derekáig. A hajrá fej-fej melletti küzdelmet hozott. Jók: Végh, Mészáros, Stickkel.--------------------------------------------------------------------------D ózsa támadás a második félidőben. Daróczi lábáról játéktéren kívülre pattan a labda.