Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-06 / 4. szám
Mai számunkból A RAJZFILM TÖRTÉNETE (4. old.) SALATA FÓLIA ALATT (5. old.) OLVASNI JÓI (3. old.) VIZSGALATOK TËESZEKBEN (3. old.) ► Kétszáznegyven munkanap Idén, s a jövő évben is kétszáznegyven munkanapon kell kézbe vennünk gyárban a szerszámot, vállalatnál a munkadarabot, hivatalban az íróeszközt. Kétszáznegyven napon kérészül kell úgy dolgoznunk, hogy éves tervünket, a vállalatét és az egyénét maradék nélkül megvalósítsuk. Úgy, s olyan hatékonysággal kell dolgoznunk, hogy az ötnapos munkahét értelmét ne veszítse: a termelésben a hatékonyság ne csökkenjen, az energiával, anyaggal takarékoskodjunk, s minden piacon jól értékesíthető termék kerüljön ki a gyárkapun. Hosszú évek eredményes munkájának következménye, hogy az ember érdekében egyet ismét előre tudtunk lépni, hogy hetenként két napot „kell’“ pihennünk, a szabadidő-növekményt hasznosan eltöltenünk. Még most készítik a vállalatoknál az 1981. évről a mérleget, a gyorsjelentések azonban már informálnak. A rendkívüli helyzetben is, legtöbb helyütt a termelés ér- téke-minősége nem romlott, sőt — egyes vállalatoknál, iparig szövetkezeteknél, ahol különösen kívánatos — nőtt az exportált áruk mennyisége. Tehát a hatodik ötéves terv első éve sikeres volt, mint erről decemberben az MSZMP KB üléséről kiadott közlemény, majd az ország- gyűlés js megemlékezett — nem hagyva számon kívül, hogy vannak gondjaink, s há összességében megvalósult is, amit célul tűztünk, néhány területen nem sikerült a várt eredményt elérni. Éppen ebből a tényből indult ki hatodik ötéves tervünk második évének feladatösszegezése is. Az egyenletes, jól szervezett, piacra termelő munka kívántatik meg minden munkahelyen. A munkahelyen dől el, hogy a nyersanyagérték és az emberi teljesítmény értéke miként realizálódik fogyasztási javakban, termékekben. A munkaidőben, az év kétszáznegyven napján tehát oda kell állni legjobb tudásunkkal a feladat végrehajtásához, saját érdekünkben is, mert az öt napot így tudjuk csak „kitermelni". Ne feledjük: amikor erről a fontos szociális vívmányról viták folytak, amikor keresték az útját-módját, hogy az öt munkanap alatt a heti (!) teljesítmény ne csökkenjen, a szakszervezet is szavát adta: támogatja a gazdasági intézkedéseket. E témakörbe tartoznak azok a szervezeti intézkedések, munkaerő-átcsoportosítások, amelyek végrehajtása valamennyiönk érdekeügye. Tudjuk, hogy a hatékonyabb munka érdekében g TÁÉV-nél az egységes irányítás érdekében a szakipart a szerelőiparral összevonták. A TOTÉV-nél a munkaerő hatékonyabb felhasználását határozták el. A tolnai textilgyárak a gépek jobb kihasználása érdekében szervezik át a termelést, a brikettgyárban háromműszakos termelésre tértek át. .. Sorolni lehet az új helyzethez való alkalmazkodás helyi intézkedéseit — mindegyikből az derül ki, hogy nem most, az új évben, hanem már tavaly felkészültek az ötnapos munkahétre. —Pj— Megélénkült Párizs közel-keleti diplomáciája Ellentétes álláspontok jegyében Megkezdődött az amerikai- nyugatnémet csúcstalálkozó lAmeri kaii^n yugatnémet csúcs- találikozó kezdődött Ikedden dél. előtt Washingtonban,, amelyen többek között részt vesz Haig amerikai és Genscher, nyugatnémet fcülügymin iszter is. Washingtoni hivatalos szóvivők szeriint Ronald Reagan és Helmut Schmidt ímeg'beszélésénék fő témája a lengyelországi fejleT ményekre való nyugati reagálás összehangolásai. IKeddi washingtoni sajtóértesülések szerint o két íél álláspontja1 olyan mértékben különbözik egymástól, mint még egyetlen esetben sem a Rea- gan-'kormányzat hatalomra kerülése óta. A találkozó előzménye az, hogy az Egyesült Államok előbb Lengyelország, majd a Szovjetunió ellen szankciókat vezetett be a -Lengyelországban bevezetett szükségállapotra hivatkozva. Ilyen körülmények között, mint’ a The New York Times szerint eqy magas kormánytisztviselő utalt rá, Salvadorban a hazafias erők a nagyvárosokban kezdett fegyveres akcóikkal új szakaszt nyitottak a nemzeti felszabadító mozgalom küzdelmeiben. Joaquin Villalobos, a salvadori felkelő erők egyik parancsnoka kijelentette, hogy totális kudarccal végződött a junta a csúcstalálkozó célja a nyugati válságnak elkerülése. Az NSZK nem hajlandó a Szovjetunióra .hárítani a felelősséget amiatt, hogy a gazdasági és ipolitikafi káosz felszámolására a lengyel kormány szűk. ségállaipotot vezetett be. Ennél is jobban aggasztja Washingtont, hogy nyugatnémet partnere, és más nyugat-európai partnerei, éppen a lengyel válság kapcsá n m u ta ttok m e g : nagyobb mértékben érdekelték a Kelet-IEurópával folytatott gaz. dasági együttműködés fenntartásában, mint az Egyesült Államok. A két ország közötti ellentéteket washingtoni források szerint különösen kiélezte a Szi'bé- ria-iNyugat-Európa gázvezeték építésével kapcsolatban tanúsított agresszív amerikai magatartás. Hétfőn a már idézett magas rangú amerikai hivatalnok újságíróknak'kijelentette: az 4500 katonája által, amerikai tanácsadók parancsnokságával decemberben Morazan megye területén kezdett of- fenzíva. A katonák e kudarc nyomán gyilkoltak le mintegy ezer polgári lakost. Villalobos, az FMLN, a Fa- rabundo Marti Nemzeti FelEgyesült Államdk változatlanul „hibának tartja" a gázvezeték építését, mivel az „túlságosan függővé teszi Nyugat-Európát a Szovjetuniótól” az energiaellátás tekintetében. lEzt az álláspontot kedden Schmidt előtt is ismertették a Fehér Házban, bár a The New York Times szerint „nincsenek olyan várakozások, hogy az NSZK most felmondja az üzletet”. Az ottawai tőkés csúcstalálkozón - miint emlékezetes — voltaik ilyen amerikai várakozások, de azokat Sdhmidt igen határozottan eloszlatta1. A washingtoni amerikai- nyugatnémet csúcstalálkozó célja így az ellentétek lehető legnagyobb fokú elsimításai, és annak biztosítása, hogy a NATO jövő hétfőn Brüsszelben meg tarta ndó kü I üq y m in i s zteri értekezletén elkerüljék a konfliktusok éleződését. szabadítási Front főparancsnokságának tagja Managuá- ban adott nyilatkozatában az országában kialakult helyzetet elemezte. Elmondotta, hogy a morazqni „tisztogató hadművelet" legfőbb célkitűzése a „Radio Venceremos”-nak, a felkelők titkos rádiójának el- némítása volt. Az elmúlt hetekben megélénkült a francia diplomáciai tevékenység a Közel-Keleten. Claude Cheysson külügyminiszter — miután decemberben az izraeli vezetőkkel tárgyalt — a múlt hét végén Kairóban tett látogatást, Charles Hernu hadügyminiszternek és Edwige Avice asszönynak, az ifjúsági ügyek miniszterének társaságában. A kairói látogatás keretében jelentős méretű fegyver- üzletet is kötöttek: Egyiptom 20 darab Mirage—2000 típusú francia katonai repülőgépet vásárol csaknem egymilliárd dollár értékben, s ennek az összegnek a kifizetésére igen kedvező hitelfeltételek mellett kölcsönt is kap a francia kormánytól, a közeljövőben pedig további tárgyalásokat folytatnak Egyiptommal francia gyorsnaszádok, helikopterek, harckocsik és légelhárító rakéták vásárlásáról. A francia kormányszóvivők még a látogatás előtt hangsúlyozták, hogy Párizs nagy fontosságot tulajdonít az Egyiptommal való együttműködés kiszélesítésének, s ugyanakkor arra is rámutattak: a francia kormány közel-keleti politikájának alapvető eleme, hogy egyaránt jó viszonyt akar fenntartani mind Izraellel, mind pedig az arab államokkal. A francia diplomácia úgy véli: Franciaország csak akkor játszhat szerepet a közel-keleti probléma megoldásának előmozdításában, ha „jó kapcsolatokat tart fenn mindkét féllel". Amióta ugyanis De Gaulle az 1967-es izraeli agresszió után élesen elítélte Izrael területhódító politikáját, s beszüntette az Izraelbe irányuló fegyverszállítást, rendkívül hűvössé vált a viszony Francia- ország és Izrael között. Mitterrand elnök viszont úgy véli — hangoztatják Párizsban —, hogy változtatni kell ezen a helyzeten, jobb kapcsolatokat kell teremteni Izraellel, hogy ezzel szélesítsék a francia diplomácia mozgásterületét a Közel-Keleten.. Francia hivatalos körökben ezzel kapcsolatban hangsúlyozták: Párizs ugyanakkor továbbra is kitart amellett az álláspontja mellett, hogy a 1<özel-keleti probléma megoldásának kulcsa a palesztin kérdés rendezése, mégpedig úgy, hogy a palesztin népnek biztosítani kell az önrendelkezési. jogot, s azt, hogy saját hazában élhessen, az arab országoknak viszont el kell ismerniök Izrael állami létét, s azt, hogy Izraelnek „biztos és szavatolt határokkal" kell rendelkeznie. Űj szakaszt nyitott a felszabadító mozgalom Salvadorban Időjárás-előrejelzés Hideg, szeles ído Dunántúl Galamb, nyúl, tojás és társai Nutriatelep lesz a Decsi-hegyen Süldőnyúlszállás egy szekszárdi kistermelőnél fgy néz ki egy „nagyüzemi” galambház zás, és az állat sem olcsó — a Az elmúlt év utolsó és az új év első napjai az évszakhoz képest enyhék voltak. Ezekben a napokban Közép-Európa időjárását a nyugatról, délnyugatról érkező enyhe, különböző nedvességtartalmú léghullámok határozták meg. Az országban mindenütt voltak esők, záporesők. A léhullott csapadék mennyisége sokfelé meghaladta a 20 mm-t. Az óév utolsó napján az ország déli részein több helyen 15 fokos hőmérsékleti értékeket is mértek. Az enyhe idő és az esőzések hatására a korábban kialakult hótakaró gyors olvadásnak indult. E hét elején összefüggő és vastagabb hótakaró csak a magasabb hegyekben maradt. A hét közepén erőteljes lehűlés kezdődik, viharossá fokozódó északi széllel, hideg léghullámok árasztják el majd a Kárpát-medencét. A hét közepén kialakulhat kisebb havazás az ország északi részében, a Tiszántúlon pedig hózáporok várhatók. Az erős szél miatt ezeken a helyeken a hófúvásokra is számítani kell. A hét végére a nagy hideg kissé mérséklődik majd, ekkor sokfelé lesz havazás. A jövő hét elején még télies, hideg idő lesz. A leqalatsanyabb hőmérséklet a hét közepén még 0 fok körül, majd általában —5, —10 fok között fesz, de a szélcsendes helyeken —15 fokig süllyedhet. A maximum eleinte még plusz 5 fok körül, majd 0, —5 fok között lesz. A talajnedvesség Tolna megye területén 0—50 cm-en 90— 100, 50—100 cm-en 85—95 százalék. Az utóbbi időben egyre többen foglalkoznak olyan munka melletti kiegészítő tevékenységgel, ami jól jövedelmez. Ez már csak részben hobbi, az viszont kétségtelen, hogy a gonddal, szeretettel, kedvvel végzett lelki- ismeretes munka hozza a jó üzletet. A Tolna megyei Kisállattenyésztők Beszerző és Értékesítő Szövetkezetének jelenleg a taglétszáma 780. A legtöbben kisállattenyésztéssel foglalkoznak, de vannak közöttük sertéshizlalók és gyógynövénytermesztők is. Mostanában a sláger a húsgalamb és a nutriatenyész- tés, aztán a nyúl- és a hús- csirketartás. Tojásból tavaly 2,2 milliót vásároltak fel a tagoktól és a kívülállóktól. Atenyész- tojás mennyisége 5—600 ezer volt, ezt a környékbeli keltetőben keltetik ki. A szövetkezet tagjai tavaly 420—450 ezer naposbaromfit vásároltak. A- legnyereségesebb a galamb volt: tavaly 800 mázsát vettek át, átlag egy kilogrammos súlyban. A galambok zöme exportra kerül. A nutria- szakcso,portnak negyven tagja van, zömében Tolna megyeiek. A tenyészanyag-ellátás rendszere az eddiginél szervezettebb lesz, ha elkészül a jelenlegi decsi-hegyi, volt általános iskola helyén a tenyésztelep. Az átalakítás január 15-én kezdődik, és egymillió-háromszázötvenezer forintba kerül. Az első félév végén a tenyésztők már innen is vihetik majd a tenyészállatokat. Minthogy a nutriatartáshoz való berendezkedés meglehetősen drága — sokba kerül a beruhászövetkezet ezentúl 18 hónapra megelőlegezi a tenyészanya. got és a törlesztést nutriában kéri. d—