Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-30 / 25. szám

6 Képújság

1982. január 30.

Múltunkból

— Legyünk stílszerűek, tehát az első kérdés: hogyan lehet több hal a vizeinkben, miként ehetünk több halat?

— Ezt csak a haltenyésztés, halgazdálkodás színvonalának javításával lehet elérni és a tartalékok feltárásával.

— Tolna megye természetes vizekben gazdag. Kérem, Gulyás elvtárs, néhány szóban ismertesse, milyen természetes vizeink vannak?

— Természetes víznek minősül minden olyan víz, amely nem halastó.

— Tehát a mesterségesen keletkezett szálkai víztározó is?

— Igen.

— A legnagyobb természetes vizünk az élő Duna...

— Halászati szempontból a paksi HTSZ 44 kilométeres szakaszt hasznosít, 3326 hektárt, a tolnai HTSZ pedig 27 kilométert, vagyis 1611 hektárt. Vannak intenzíven kezelt természetes vizeink, a tolnai HTSZ kezelésében lévő valamennyi holt ág, kivéve Fadd-Domborit, a paksi HTSZ kezelésében pedig a kéményesi holt Duna-ág. Van aztán még a Sió, a Kapos, a Koppány és a Nádor-csatorna.

— A halászat — legalábbis megyénk egy részén — ősi foglalkozás. Mi a helyzet e téren napjainkban?

— Két halászati szövetkezet, három állami gazdaság és 22 termelőszövetkezet foglalkozik halászattal, illetve halgazdálkodással. A kishalászok száma éves átlagban 70—80, a horgászoké több mint hétezer. Az éves haltermelés az évjárattól függően megközelítőleg háromezer tonna. Az ország halhústermelési színvonala szempontjából jelentős, hogy megyénk állami gazdaságai rendszeresen az első és második helvet foglalják el. A tavalyi OMÉK- on a Tamási Állami Gazdaság aranyérmet, a dalmandi ezüstérmet nyert, lehet, hogy legközelebb fordított lesz a helyezés, de nem valószínű, hogy harmadik gazdaság is beleszóljon kettejük versenyébe. Az előbb említett háromezer tonna döntő többsége ponty, 25—30 százalék növényevő és csak legfeljebb egy-két százalék egyéb hal. Kurrens halaink a kecsege, a márna és a balin. Ezt fele-fele arányban a Dunán fogják a halászok és a horgászok. Egy érdekes szám: általában negyven mázsa fölött van a kecsegefogás az utóbbi években.

— A kecsege — sajnos — ritka, mint a fehérholló.

— örvendetesen javul a helyzet úiabban, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a megyei tanács, és más, e témában illetékesek, mindent megtesznek őshonos halaink — a kecsege, a márna és a balin — szaporítására. Jó az együttműködés a százhalombattai TEHAG-gal, ami úay történik, hogy ívás idején ezekből a halakból ivarérett példányokat fogatunk ki. Azokat lefejik, a megtermékenyített ikrát Százhalombattára szállítják és ott. történik az ivadéknevelés, amely ivadékokat bizonyos idő után visszahelyeznek a Dunába. Ennek köszönhető, újabban, a Dunaföldvár —Paks közötti szakasz viszonylagos halbősége.

— Visszatérve a tógazdasági haltenyésztésre, tudtommal, a szakemberek

I száma sokkal kevesebb, mint amennyire szükség lenne.

— így igaz és ez nem kis gond. Speciálisan halászati jellegű középfokú, tehát üzemmérnöki végzettségű szakemberünk öt van, felsőfokú végzettségű pedig mindössze kettő. A szakmunkások száma sem éri el az ötvenet. Ennek ellenére a mi megyénk az országban igen előkelő helyet foglal el a halgazdálkodásban. De van egy másik probléma is. Kicsi az üzemnagyság. Általában negyvenhektárosak a halastavaink, holott az ideális méret legalább 150 hektár lenne üzemi szinten. Sok fejlesztési elképzelés van a megyében, amelyeket üdvözlünk és támogatunk. Igaz, hogy halastavat létesíteni nem olcsó mulatság, hektáronként átlag 250 ezer forint, viszont egyetlen termelési ág sem hoz olyan hasznot, mint a kellő szakértelemmel végzett halgazdálkodás.

— Térjünk át egy rendkívül izgalmas kérdésre, Fadd-Dombori ügyére. Először is próbáljunk meg rangsorolni, mi Fadd-Dombori szerepe?

— Fadd-Dombori közérdek. Érthetően, nagyon sokan foglalkoznak vele. Addig nincs baj, amíg valakit a jó szándék vezet és csak abba száll bele, amihez ért is. Én kizárólag halászati szempontból szólok hozzá a kérdéshez.

— Lépjünk vissza, szerintem ez a víz elsősorban üdülőtelep és mindég más csak utána jöhet.

— Teljes mértékben egyetértek. . .

— Hogyan lehet a különböző érdekeket, üdülés, pihenés, halászat, horgászat, vízi sport, stb. egyeztetni úgy, hogy mindenki elégedett legyen?

— Ha az ésszerűség keretei között maradunk és betartjuk a szabályokat, senkit sem ér sérelem. Ha mindenáron sorrendet akarunk fölállítani, első az üdülés, második a horgászat és csak ezután következik a többi.

— Fürdés, vízminőség... — Elsőrendű feladat a vízminőség megóvása. Éppen ennek érdekében olyan haltakarmányok fölhasználását megtiltottuk, amelyek a víz álllapotát rontották.

— A faddi holt Duna- ágra ma az eutrofizáció jellemző. Ha szabad ezt a kifejezést használnom, a víz elöregedett és tovább öregszik.

— A folyamat valóban fennáll. A tudomány mai állása mellett csak a jelenséget írhatjuk le, de kialakulásának okát nem ismerjük, tehát a megszüntetését sem tudjuk megoldani. Neves hidrológu- saink foglalkoznak vele, erről egy időben sokat lehetett olvasni a Balaton kapcsán. Sok próbálkozás volt, de olyan módszer, amely reprodukálná a valamikori állapotot, nincs. Érdekes viszont, hogy az eutrofizáció csak az állóvizekben alakul ki, áramló vizekben nincs.

— A paks—faddi főcsatorna szállít ide vizet. — Keveset.

— A romlásért sokan az elhibázott haltelepítést okolják.

— Érdekes ezt a kérdést is vizsgálni. A nem őshonos halakon kívül amurt, busát, angolnát és törpeharcsát telepítettek ide.

— De hát a törpeharcsa maholnap őshonosnak számit, hiszen tudomásom szerint 1912-ben hozták be az országba, akkortájt került ide is és valamikor mi, horgászok örömmel fogtuk. Ha nem jött a ponty, hát jött a törpe, kilószám.

— A törpeharcsa... Én, mint horgász siratom. Csakhogy baj van. A halászat, mint módszer, tud szelektálni, a horgászat nem. Rendkívül nagy a törpeharcsa szaporodása. Ez óhatatlanul az állomány elkorcsosulásához vezetett. Tele van a víz törpével, de akkorák, hogy a horog nem fér bele a szájukba.

— Rendben van, akkor mi a teendő?

— Mindenekelőtt a szelektálás.

— Hadd szóljak közbe. Elterjedtek olyan hírek a horgászok körében, hogy vissza akarják adni a tolnai HTSZ kezelésébe a faddi vizet.

— Nem arról van szó... Nem akarjuk visszaadni, hanem a MOHOSZ-szal közösen keressük a megoldást. Ennek például egyik módja az évenkénti, kétévenkénti szelektáló halászat. Ez egyébként elsősorban a horgászok érdekeit szolgálja.

— A busára, amurra és angolnára, ha megengedi, még visszatérünk, most inkább arra kérnék választ, hogyan állunk az orvhalászattal. Mivel ezzel kapcsolatban is terjengenek hírek?

— Sajnos csak rosszat tudok mondani. A múltban évente ötven-hatvan szabálysértési eljárás indult orvhalászat miatt, tavaly a jogerős ítéletekben százszázalékos emelkedés következett be. Anélkül- hogy bárkit bántani akarnék, Fadd, Tolna, Bogyiszló, Öcsény, Decs és Báta adja az orvhalászok zömét. Név nélkül: van

olyan községi tanács, amely élhatározta, hogy az idéntől kezdve a visszaesők nevét közhírré teszi.

— Sokak véleménye: a baj egyik fő oka a busa, az amur és az angolna betelepítése.

— Semmiképpen sem értek egyet azzal, ha egy-két halfajt teszünk felelőssé a víz- romlásért. Akkor van baj, ha aránytalanságok keletkeznek. Minden víznek megvan a táplálékkészlete. A különböző fajok különböző táplálékra specializálódtak. Mindegyiknek megvan a maga élettere és ameddig megtalálja élelmét, addig nem konkurráll más fajokkal.

— De hát Dombodban az amur nem a hínárt eszi, hanem a nádat.

— Szögezzük le, hogy az amurnak és a busának helye van a magyar vizekben. Mindkét faj olyan táplálékot hasznosít, amelyet őshonos halaink nem.

— No, de a nádpusztulás...

— Sokkal többet ront a helyzeten az, hogy évek óta nem kezelik a nádat, az évről évre belerothad a vízbe. Csak nagyon sokadrangúan jön számításba az amur kártétele. Ugyanez érvényes a

busára is, amely szintén megtalálta a helyét a hazai vizekben. A busával inkább az a baj, hogy míg az amurt elfogadták a horgászok, mivel kiváló sporthal, addig a busával szembeni ellenszenv fő oka, hogy horoggal nem fogható. Viszont a népgazdaságnak szüksége van a busára. Különben pedig a busáért kapott pénzt halasításra fordítják, tehát a horgászokat nem éri kár.

— Azt hallottam, hogy az atomerőmű hűtővizének halászati hasznosításáról már folynak tárgyalások, sőt, tanulmányterv is készült.

— Igen. Annyit már tudunk,

hogy másodpercenként több mint száz köbméter olyan vizet jelent ez, amely mindig nyolc fokkal lesz melegebb a Duna vízhőmérsékleténél. Ezt a vizet feltétlenül hasznosítani kell. Leggazdaságosabban halászati célra lehet felhasználni. Ez a vízminőség halászati célokra teljesen alkalmas. Du- naszentgyörgy térségében,

olyan területen, amely mező- gazdasági célokra nem alkalmas, tervezünk mintegy hatszáz hektáron halastavat kialakítani, amelyhez egy ivadéknevelő tó is csatlakozik, közvetlenül az erőmű mellett.

— Ez eddig rendben van, de hová folyik innen a víz?

— Az egyik alternatíva szerint a Volent-öbölnél a faddi holt ágba. Majd onnan a Bar- tal-csatornán keresztül a tolnai holt ágba. Ezzel biztosítani lehetne a tolnai HTSZ kezelésében lévő intenzíven kezelt holtágak megfelelő vízszintjét.

— Igen, de ezzel nem romlik-e még jobban a dombori víz minősége? Az atomerőmű ugyanis csak mechanikai tisztítást végez.

— Mivel a viz halastavakon folyik keresztül, ott már biológiailag is tisztul. Nem titok, hogy a KÖJÁL ezt a véleményt nem teljes mértékben osztja.

I — És a foszfor?

— A halastó amolyan foszforcsapda szerepét is betölti. A foszfort ugyanis a halastóból halhús formájában vehetik ki. Általában három milli- gramm/liter a halastavak foszfortartalma, ugyanakkor az elfolyó vízben ez soha nem emelkedik 0,1 milligramm/liter fölé.

— Nincs-e olyan veszély, hogy ez a víz károsan felmelegíti a fadd- dombori vizet, hiszen egyes vélemények szerint — ha ez megvalósul — télen se fagy be a holt ág?

— Ilyen veszély nincs, mert ide a víz már lehűlve érkezik. Ha nem fagy be a tó, az nem a meleg víznek, hanem az áramlásnak lesz köszönhető.

— Úgy tudom, van egy másik elképzelés is, miszerint a halastavakat nem az erőmű hűtővizével, hanem a 'szabad felszíni vizekkel táplálnák.

— Ilyen terv is van. Hogy mi lesz a döntés, az ezután dől el, megnyugtatásul elmondhatom, hogy a megyei tanács mezőgazdasági osztálya teljes felelősséget érez Fadd- Domboriért és súlyának megfelelő komolysággal foglalkozik vele.

— Köszönjük a beszélgetést.

LETENYEI GYÖRGY

A közigazgatás-történetben csak egy kicsit is járatos ember tudja, hogy egykor mily inog y hatalmuk volt o szolgabí- TÓknak, majd a főszolgabíróké nolle, ök a főispánok kihelyezett embereinek voltaik tekinthetők. Kezükben összpontosult a közigazgatás, szerepük volt a járás gazdasági életében — különösen, ha a 'munkaadó és munkaivá Halóik között konfliktusra került sor. S aiz ő szavukra indultaik útnak a csendőrök, hogy „rendet teremtsenek", a kényszerrel, s esetlég a fegy- verhaszná lattal megőrizzék a tőkés társadalmi rendét. A főszolgabíró, a szolgabíró — oldalán o fegyveres testülettel — a 'hatalom képviselője volt. Ritkán volt példa a.rra, hogy a csendőrség és ai főszolgabíró között megbomlott az összhang. Előfordult, hogy a csendőrség eg.y-egy akciónál mit sem törődve a hatalom képviselőjével, önáííóain cselekedett. Valami ilyesféle eset történt Dunaföld- várott 1950 novemberében'.

A KERÜLETI ALBÍRÓ PANASZAI

Késmárki Ignác kerületi aláíró hosszú levélben írtai meg panaszait feletteseinek, Megírtál hogy 1850. óktóber 12-én feljelentették nála a dunaföld- vári származású Tótlh Pista szökött katonát, ciki két 'lopott ökörrel a Duna 'partján barangol, s az állatokat a túlsó partira akarja, átszállítani. Utasította a csendőröket, hogy alz ail- kamyaitbam a gyümölcsös sziget mellé járőrt 'küldjenek', s fogják el a. tettes*. A csendőröd azonban egyetlen lépést sem tettek.

ÍSokkail súlyosabb a következő eset: idézzük szó szerint az eg ylkori doku me n tumot :

„Azon. October havában a Földvári Császári és Királyi első osztályú Bíróság hivatalos felszólítása következtében bizonyos paksi származású Krizsák György csavargó honvéd és rab személy, Szeg zárdán rendeltetvén őrizet 'mellett kísértetni, úgyszintén Madocsáról több egyéneknek befogd tása és Földvárra aiz illető Bíróság eleibe leendő állítása biztatván reám, én ezekre nézve is a helybeli Cs. Kiír., Csenidőrséget. még pedig az elsőre nézve 607 szám alatt, ai másodikra nézve 608. .szám alatt hivatalos német szerkezetű levelemmel kértem fel, amidőn a káplár egyik levelet fel s.zakas ztván elolvasása után - mind o fel szakasztott - mind a másikat egy csendőr által vissza 'küldette hozzám — olly kijelentéssel : hogy ők nem érnek reá egyik rendeletemet sem tellyesiteni, mert nékiek más dolgaik vágynak,,.,"

Késmárki azonban nem hagyta magát. Újra elküldötte a szóban, forgó leveleket azzal a meghagyással, ha, nem kívánják teljesíteni o parancsot, akkor ezt adják írásba. A jelentésiből kitűnik, 'hogy a. káplár jobb 'belátásra tért, s végül teljesítette Késmárki kerületi allbíró utasítását.

Az újabb konfliktus o már fentebb nevezett Tóth István miatt robbant ki az elbíró és a káplár között. Ugyanis a' du,ma- földvári bíróság, felszólította Késmárkit, hogy állítsa o szekszárdi bíróság, elé Tóth István bujdosó honvédet, szökött rabot, Az: alibire levélben, adott utasítást Tóth István elfogására!. Egyidejűleg arra is felhívta a csendőrség figyelmét, hogy jobban ellenőirizzéik a kocsmákat, mert ott sók gyanús személy fordul meg. A levelet a mezőváros bírójával juttatta el Késmárki.

„Ök azonban azt vissza, küldötték hozzám — panaszolja' az albíró — olly kijelentéssel, hogy ők nem tartóznák nekem engedelmeskedni..,. Érv ekkor a levelet 'ismét visszalklüldöttem,, hogy a Csendőr káplár írásbeli nyilatkozatot adjon', ózonban ő — minthogy írni is alig képes — személyesen hozzám jött és azt mondta': 'miszerint nékie utasítása van, hogy seniki másnak rendeletét nem iköteles fogadni, csak a csendőri tisztjeinek, és

így többé ne is kívánjak tőle semmit. Ezen nyilatkozatát írásba kértem adni, mit meg is ígért és eltávozott. Kevés időre azonban visszatért hozzám, és azt mondotta : hogy még ezen. rendeletét barátságból tellyesítí, mert maga is óhajtja az egyetértést — s így mégis nagy nehezen ékkor is ren- deletem tellyesitive lett”.

A fenti esetek leírása után kiiönti keserűségét az albíró. Emondjai, hogy a pandúrok, akik korábbam a rendet a mezővárosban és a környező falvakban és pusztáikon fenntartották a kocsmákban vannak, isznak, Ott esetenként elfognak egy-egy részeg emlbert, de ezek rendire nem bűnözők. Gúny tárgya már a városban a köz- igazgatás és a csendőrség kapcsolata., S ez bátorságot ad a rossz embereknek, cikiknek száma sza'porodik. S mint minden ilyen alkalommal, amikor a közigazgatás nem érzi maga mögött a szuronyok segítségét, kijelentette, hogy ő ilyen körülmények között nem váll alja a felelősséget cl személy- és vagyonbiztonságért1. Pedig úgymond most nagy szükség lenne a csendőrségre, állapította meg az albíró :

„Most e 'napokban is értesültem,, hogy ama híres betyár Berta Peti a madocsai határban 'barangol, és a napokban is, midőn a csendőrök szokott patroléro,zásukat Madocsáról Földvárra nappal tel lye si tették — néhány lépésnyiről nevette... Én többé a csendőrnek további intézkedésig nem rendelek semm it”.

Idáig jutott tehát az albíró és a 'betyár: az albíró panaszkodik, a 'betyár 'pedig nevet a csendőrre.

Természetesen bármilyen súlyos panaszok hangzottak is el a csendőrségre, nem szabad túl komolyan, felfogni az egész ügyet 'Nem volt ez mást, mint tengernyi vihar egy 'ici-'pici pofi átkában. Amikor szükség, volt arra, hogy a fennálló torsadai-, mi rend védelme érdekében lépjenek fel, aiz albíró és a csendőr, o főszolgabíró és az alispán nagy egységben cselekedett.

t

A DUNAFÖLDVÁR1

KŐMŰVESSEGÉDEK

SZERVEZKEDÉSE

1870-ben a dunaföldvári kőműves segédek létrehozták a

maguk önsegélyező egyesületét. Július 15-én fogadták el aiz egylet ailapszaibályát. Ebben kimondották, hogy az egylet céljai: a helyes Irányban való fejlődést és felvirágzást előmoz- dittani és egymást anyagi . körülményekben támogatni."

Kimondották, 'hogy a szervezet megerősödése esetén, olvasótermet hoznák létre, s ott szakikon,yveket helyeznek el, „de minden, political és vallási fejtegetések az egylet köréből kizártainak”.

Az önsegélyező egylet — céljából adódóan — támogatni kívánja a bajba jutott tagjait. Különösen a temetéssel és a hosszan tartó 'betegséggel járó kiadások esetén kívánták segélyt nyújtani a rászorulóknak.

Külön említjük: az alapszabály szerint, ha az egylet való- mely tagja meghal, az egyesület köteles „lámpáival és ösz- szes személyzete által a vég- tiszteletet néki megadni. Azonban a férj halála utón neje is azon tiszteletben részesül teme- tésileg”. Aki e szabály ellen vét, az egyleti pénztár javára egy forintot köteles fizetni.

Ilyen és hasonló intézkedésekkel igyekezték a szakmabeliéket közösségi szellemre, egymás megbeosülésére nevelni.

Az ön segélye zés a magyar munkásmozgalom kezdeti időszakára jellemző szervezeti forma, hosszú idő és sok-sék küzdelem .kellett ahhoz, hogy osztó lytudatos szervezkedés legyen a jellemző.

K. BALOG JANOS