Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-26 / 21. szám

1982. január 26. Képújság 3 rszámadások idején Ellenőrzés, munkaértekezlet, szövetkezeti demokrácia Pénteken a kocsolai Vörös Csillag Termelőszövetkezetben, a Minis-ztertanáes Vörös Zászla­jával kitüntetett gazdaságiban a1 zárszámadási mu-nkci kellős kö­zepén váltak az adminisztráció­val foglalkozó dolgozók. Köny­velők, statisztikusok, a főköny­velő Irányításával dolgoztak azon, hogy ‘majd néhány hét múlva a tagság elé olyan jelen­téssel léphessen a vezetőség, amely hűen tükrözi cl munkát. Szakoson a belső ellenőrzés Ismételten kezébe vette a múlt évi intézkedések hatásának vizs­gálatát, és tapasztalataik jó ki­egészítői lesznek a munkának. A várongi Petőfi Tsz-ben pedig az ellenőrzési bizottság elnöke fogott tapasztalataik összegzé­séhez. iNagy és felelősségteljes mun­ka áll téhát a termelőszövetke­zeti vezetőik előtt — mezőgazda­ságunk múlt évi munkáját te­szik mérlegre. A tartozik és a követel oljdail azonban csak az egyik formálja, az ellenőrzésnek — a munka értékelésének cscík írásban, számokkal rögzített té­nye — ám ettől sokkal nagyobb a gond, hogyan magyarázzák az egyes helyzetek et, milyen, 'kö­vetkeztetést vonjanak le a mun­káról, az esetleges tévedéseket hogyan lehet idén, meg a kö­vetkező években megelőzni. A mezőgazdasági szövetkeze­tek Tolna megyében most a zárszámadásra készülnek. Illető­leg már meg- is kezdődött, hi­szen Ozorán hétfőn, tegnap aiz első részközgyűlést megtartot­ták, ma keddien tartják a máso­dikat. Minden különösebb cere­mónia nélkül — ám a szövetke­zeti törvény annál precízebb betartásával. Téhát a szövetke­zeti demokrácia fórumai ‘min­den esetben ibetöltik funkcióju­kat. A belső ellenőrzéssel kell a „sort" kezdeni, hiszen az utób­bi években e gazdasági szerve­zetre igen nagy feladatok há­rulnak. Ez adminisztrációs szer­vezet, de mégis oda tudom so­rolni o választottok közé, tehát az ellenőrzéshez, ai mandátum­vizsgáló bizottsághoz, a nőbi­zottsághoz és ai többiekhez, mert ez a szervezet is olyan funkciót tölt be, amely ellenőr­zi a vezetőség munkáját, még ha közvetlen az elnökhöz van is rendelve a szervezeti felállás szerint. De éppen az ellenőrző bizottságnak a „jobb keze” a belső ellenőrzés, ha funkcióját jól 'betölti. Mert mondani sem szükséges, hogy o belső ellen­őrzés is megkapja időnként az instrukciókat — azon túl, hogy minden beosztottnak a rende­leteket ismernie kell. Am ott van egy karnyújtásnyira a mezőgaz­dasági 'üzemektől a szövetség revizori csoportja — amelynek tagjai menetrendszerűen, de meghívás alapján alkalmanként is ott teremnek -a- szövetkezetek irodáiban,, tanácsokat adnak, a munkát segítik, új ismeretek­kel gyarapítják a szövetkezetiek munkáját. És amikor a zárszámadó köz­gyűlésen föláll egyik-másik bi­zottsági elnök, és felolvassa az ellenőrzés eredményeit — arrar odo kell figyelni. Egyik helyen a túlságos üzemanyag-fogyasz­tásra, pocsékolásra hívják fel a. figyelmet, másutt kifogásolják, az állományon kívüli béralap felhasználását, és olyan is elő­fordul, hogy egyes ‘időszakok célprémiumának elosztásával elégedetlenék. Több éves ta­pasztalaitok a lapja n állíthatjuk, a zárszámadásokon a bizottságok munkájának jelentése tart a legnagyobb érdeklődésre igényt. Érthető. Mert a választott szer­veretek tagijai a munkahelye^ másként látnak bizonyos kérdé­seket, az intézkedések hatását úgy tudják értékelni, hogy mun­kájukra hatássai volt a jó, vagy rossz utasítás, amely a munkai előbbre vitelét volt hivatott elő­segíteni. Amikor a zárszámadásról be­szélünk, tehát egy komplex ese­ményről szólunk, jelesen: az év végi leltározástól a revizori je­lentésen, át a vezetőségi gyűlés határozataiból kiindulva. És ha. már o számvitellel foglalkozó emberek is túlvainnaik o mun­kán, sok-solk estén át is, meg­feszített munkával készítik az adatokat, a számókat, és a je­lentés végül elkészül. Tehát most ott állunk a Tolna, megyei szövetkezetek több mint hatvan részközgyűlése előtt — de legalább kétszáz munkaérte­kezletet is maguk mögött tud­nak. 'Ezeken a munkaértekezle­teken beszélnek a' tagok a mun­káról, mondják el véleményü­ket, javaslataikat az 1982-es évre. A munkáról szólnak tehát, az emberek tevékenységéről. A részközgyűléseken már szinte ünnepelnek. iHiszen o határoza­ti javaslat — o 82-es tervről —, a vezetőség múlt évi munkájá­nak elfogadásáról, már a tag­ság részéről csak annyi „dol­got" kíván, hogy aki elfogadja, tegye fel a közét, aki nem, az pedig akkor nyújtsa fel a kezét, ha erre kérik. Tehát, megkezdődtek Tolna megyében a mezőgazdasági szövetkezetek zárszámadásai, elsőiként e héten Ozorán, s majd követi ezt a többi. Szavaznak az ozorai termelőszövetkezet tagjai Gépjavító- és A mezőgazdaság gépesítésé­nek dinamikus fejlődésével megnövekedett géppark össze­tétele is jelentősen változott. Előtérbe kerülték o különböző munkafolyamatok komplex gé­pesítésének berendezései, a korábbinál nagyobb teljesítmé­nyű, ám a karbantartásra is igényesebb gépek. Hatéko­nyabb kihasználásuk indokolja, hogy lépést tartsanak a fejlő­déssel a tervszerű hibamegelő­ző karbantartás és a javítás feltételei is. Ezt célozza az ÉVM és a MÉM közös pályázata, amelyet más szervezetekkel együtt most hirdettek meg kor­szerű mezőgazdasági gépjaví­tó- és szervizműhelyek tervezé­sére. A tervezők feladata, hogy a 3000—5000, illetve az 5000— 10 000 hektáros termőterületű szervizműhelyek mezőgazdasági nagyüzemek részére alakítsanak ki olyan gépjavító, karbantartó és szer- vizműhely-telepet, amely lehe­tőséget nyújt a további foko­zatos fejlesztésre, bővítésre is. Az az elképzelés, hogy a pá­lyázók javaslatai alapján új tí­pusterveket dolgoznak ki, és korszerűsítik a meglévő terve­ket, létesítményeket is. Ennél­fogva az is követelmény, hogy a hatékony rendszerszemléletű elvek szerint hangolják össze a szerkezeti elemek tervezését is, A pályázati kiírásit átvehetik az érdeklődők az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium­ban; a kész terveket legkésőbb április 20-ig kell beküldeni. A legjobb alkotások díjazására és megvásárlására 500 ezer forin­tot szánnak. A bíráló bizottság legkésőbb május végéig hirde­ti ki a pályázat eredményét. Együttműködés Együttműködési megállapo­dást kötött az AGROBER és a Vízügyi Tervező Vállalat szelle­mi erőforrásaik közös hasznosí­tására, a hazai és a külföldi vízgazdálkodási-mezőgazdasá­gi tervek elkészítésére s a kivi­telezési munkákra. A mezőgazdaság növekvő termelési feladatainak megol­dásához a többi között az ér­téktelenebb földek feljavításá­ban kínálkozik lehetőség, ezért országszerte nagyarányú melio- rizációs munkálatok folynak. Ezekben eddig is aktív szere­pet vállalt mind az AGROBER, mind pedig a Vízügyi Tervező Vállalat, összefogva azonban még eredményesebben tevé­kenykedhetnek, elsősorban a belvizek elleni küzdelemben, így például a Kőrösök, a Ma­ros, a Marcal mentén, a Duna- Tisza közén mentesíthetik a víztől a földeket, megteremtve ezzel a magas fokú művelés feltételeit Ünnepi egységgyűlések (Folytatás az Î. oldalról.) mozgalmi harcosok voltaik Ta­másiból, 'Pincehelyről, Ozorőról, Simontornyáról, Regölyből, Fel­sőnyékről. 1957 augusztus 20-án avatták az egység csapatzász­lóját, és vette fel a község for- dalaimár szülötte, Gőgös Ignác nevét. Az egység az elmúlt negyed­század alatt bebizonyította, hogy méltó Gőgös Ignác nevé­re: ezúttal hatodszor nyerte el a megyei paraincsnokság leg­jobb egysége címet, a vándor­serleget — mondotta az ünnepi szónok, majd méltatta az alai- pítók érdemeit 'Ismertette aiz egyik alapító, a 87 éves Trúbacs István levelét, amelyben az ün­neplőket -köszöntötte. Rév Lajjos a Központi Bizott­ság üdvözletét tolmácsolta a tamási munkásőröknek, méltat­va a negyedszázados utat, majd feltűzte az egység zászló- járói a IHaza Szolgálatáért Ér­demérem arany fokozata kitün­tetést. Az ünnepélyes aktust az egység háromszoros „Hajrá !"- kiáltással fogadta. Az ünneplő munkásőröket köszöntötte a szovjet testvér alakulat pa­rancsnoka, Tolnai István, a- Ta­mási Állami Gazdaság igazga­tója és Tóth Éva ozorai úttörő. K. Papp József és Cserép Im­re adta át ezután a kitünteté­seiket. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arc ny fokozatát kapta Balogh Béla parancsnok- helyettes és Katona -István mun­kásőr, az ezüst fokozatot Tru- bacs József munkásőr. A jubi­leumi emlékjelvényt, az orszá­gos parancsnok köszöntő leve­lét és a 30 éves Szolgálati Ér­demérmet lukács Sándor, az egység nyugállományú parancs­noka 'kapta', hozzá hasonlóan kapták a munkásőrök a jubile­umi emlékielvényt, a 25 éves Szolgálati 'Érdemérmet, illetve a 20, a 15 s a 10 éves Szolgálati Érdemérmet, az lEmléfcj-elvényt. Tatár Lajos, megyei parancsa mok a legjobb egység címmel járó vándorserleget, oklevelet adta át, azonkívül a Kiváló Pa­rancsnok, a Kiváló Munkásőr jelvényt a szocialista verseny legjobbjainak. A jubiláló munkásőrök nevé­ben Tildi iBélai köszönte meg a kitüntetést. Az ünnepség második részé­ben 16 előképzés munkásőr tet­te le az esküt Cserép Inure, a járási pártbizottság első titkára előtt. Befejezésül a szovjet testvér alakulat 'kultú-rcsoportja -adott műsort Paks A paksi Takács György mun- kásóregység tagjai, szakaszon­ként vonulva, zárt rendben ér­keztek meg a munkásművelő­dési központhoz, egységgyűlé­sük színhelyére. A feldíszített nagyteremben úttörők köszön­tötték a munkásőröket, majd Pataki György egységparancs­nok adott jelentést Nagy Györgynek, a munkásőrség or­szágos parancsnoka első he­lyettesének és Rigóczky István­nak, a paksi járási-városi párt- bizottság első titkárának. A megjelenteket dr. Dallos Tibor városi tanácselnök köszöntötte, köztük Gyebrovszki Andrásnét, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagját, a Habselyem- és Kötöttárugyár vezérigazgatóját, Hohmann Józsefet, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, Kircz Lászlót, a munkásőrség megyei parancsnokának helyet­tesét és Kemény Józsefet, a paksi egység egykori alapító parancsnokát. Ezután dr. Dal- los Tibor felolvasta az MSZMP Központi Bizottságának a mun­kásőrökhöz írt levelét. ünnepi beszédet Rigóczky István mondott, aki szólt az alapító és jelenlegi munkás- őrök helytállásáról, az alapítás óta végzett munkáról, a meg­változott feladatokról. Külön ki­emelte azt, hogy a munkásőrök többsége a közélet különböző helyein, de a közvetlen munka­helyén is megállja helyét. Táv­lati feladatként a munkásőrök számára a Központi Bizottság levelében foglaltak érvényesíté­sét, maradéktalan megvalósí­tását jelölte meg. A járási-vá­rosi pártbizottság nevében gra­tulált a megyei szocialista ver­senyben második helyezést el­ért paksi munkásőröknek. Gyebrovszki Andrásné hozzá­szólásában a Központi Bizott­ság, és személy szerint Kádár János üdvözletét tolmácsolta a munkásőrö'knek, majd helytállá­sukat, cselekvő segítségüket kérte az 1982. évi népgazdasá­gi terv végrehajtásához. Bíró György rendőr őrnagy, a paksi városi-járási kapitányság veze­tője a társ fegyveres testületek nevében, Örvös Ferenc, a Pak­si Konzervgyár igazgatója a városi gazdasági -egységek képviseletében, Végül Uhrin Vendel, az alapító munkásőrök képviselőjeként szólt az egység­gyűléshez. Munkásőri pártmegbízatásuk példamutató teljesítésének elis­meréséül Nagy György, orszá­gos parancsnokhelyettes Hen- cze Sándor munkásőrnek a Ha­za Szolgálatáért Érdemérem arany-, Szombat János munkás­őrnek az érdemérem ezüstfoko­zatát adta át. Jubileumi jel­vényt és a Szolgálati Érdem­érem 25 éves fokozatát heten, a jubileumi jelvényt 1'1-en kap­ták meg. A Szolgálati Érdem­érem húszéves fokozatát ketten, a 15 éves fokozatát hatan, a tízévest egy munkásőr, az öt­éves emlékjelvényt nyolc kap­ta meg. Munkásőr Emlékérmet -a tényleges állományból lesze­relő munkásőrök közül öten kaptak. A munkásőrség Tolna megyei parancsnoka nevében Kircz László megyei parancsnokhe- lyettes elismerő oklevelet adott át a szocialista versenyben má­sodik helyezést elért egység­nek, majd Kiváló Parancsnok jelvényt öt, Kiváló Munkásőr jelvényt pedig kilenc munkásőr ka-pqtt. Ezt követően az -előképzést sikeresen befejezett új munkás­őrök eskütétele és a fegyverát­adás következett. Az egységülés második ré­szében a -paksi úttörő fúvósze­nekar adott koncertet -az egy­séggyűlés résztvevői tiszteletére. Bonyhád A bonyhádi művelődési ház­ban vasárnap délelőtt tartotta jubileumi egys-éqgyű lését a bonyhádi Alpári Gyula egység, ahova a pártbizottságtól indul­va, zárt alakzatban, csapat- zászlóval az élen vonult fel. Dr. Péter Szigfrid, a megyei pártbizottság titkára és Tatár Lajos megyei parancsnok fo­gadta Donáth Dénes egység- parancsnok jelentését. A Himnusz elhangzása, majd úttörők, KISZ-esek köszöntése után az egységgyűlés elnöki tisztét -betöltő Kasler Antal munkásőr, a kisvejkei termelő- szövetkezet elnöke köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Péter Jánost, az MSZMP KB osztály­vezető-helyettesét, Daradics Ferenc országgyűlési képviselőt. Megemlékezett a névadó Alpá­ri Gyula születésének 100. év­fordulójáról, amely után a résztvevők egyperces felállással tiszteleatek a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom harcosa emlékének. Donáth Dénes egységpa­rancsnok olvasta fel az MSZMP Központi Bizottságának levelét, majd János Jeromos, a városi pártbizottság első titkára mon­dott ünnepi beszédet, megemlé­kezve a 25 éve történt esemé­nyekről, a párt újjászervezésé­ről, a munkásőrség létrehozá­sáról, Bonyhádon elsőkként a zománcgyár, a cipőgyár, a q-épállomás -munkásai fogtak fegyvert, valamint a nagymá- nyoki, a mázai bányászok. Az ünnepi szónpk méltatta a város és környéke ipari, mezőgazda­sági üzemeinek termelési ered­ményeit, amelynek az egység munkásőrei is részesei. Dr. Péter Szigfrid felszólalá­sában arról beszélt, hogyan Se­gítik a munkásőrök a XII. kong­resszus határozatainak megva­lósítását. Varga Lajos rendőr alezredes, a társ fegyveres tes­tületek nevében köszöntötte az ünneplő munkásőröket, kiemel­ve, hogy a közrend, a közbiz­tonság fenntartásában milyen nagy szerepe van a rendőrség és a munkásőrség együttműkö­désének. Az ünnepség kitüntetések át­adásával folytatódott. Dr. Péter Szigfrid és János Jeromos adta át a tényleges és a tartalékos alapító munkásőröknek a jubi­leumi emlékjelvényt, a Szolgá­lati Érdemérmet, a 25, a 20. a 15, a 10, az öt évi szolgálat el­ismeréseként. A munkásőrség szdtialista versenyében a bonyhádiak ér­demelték ki a megyei parancs­nokság legjobb híradó alegy­sége, illetve a legjobb ellátó alegysége címet, a vele járó zászlót és oklevelet. Az elisme­rést, valamint a Kiváló Pa­rancsnok, Kiváló Munkásőr jel­vényeket Tatár Lajos és Donáth Dénes adta át. Az alapító munkásőrök nevé- vében Sebestyén István szólalt fel, társai nevében is megkö­szönte a kitüntetéseket. Az új mun'kásőrök eskütétele következett ezután. Tizenhatan tették le az esküt János Jero­mos első titkár előtt, köztük három nő. Az eskütételt köve­tően a leszerelők nevében Szentes Lázár adta át fegyve­rét László Éva fiatal munkásőr- nék. Az ünnepi gyűlést műsor kö­vette, amellyel Házy Erzsébet Kossuth-díjas, Bartha Alfonz Liszt-díjas, az Operaház éneke­sei, Oszvald Marika, Hídvégi Miklós, a Fővárosi Operettszín­ház művészei, Gyulai Erzsébet népdalénekesnő, Deák István tv-rendező és a műsorszámokat bevezető Sabján Éva köszön­tötte a bonyhádi munkásőröket — hatalmas sikerrel. A bonyhádi egységgyűlésen felszólalt dr. Péter Szigfrid, a me­gyei pártbizottság titkára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom