Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-23 / 19. szám
1982. január 23. NÉPÚJSÁG 7 Csavargyár, Dombóvár Ötnapos tapasztalat Pontosan három hét telt el, amióta öt plus* kétnapos munkarendben dolgozunk. Az üzemeknél, a vállalatoknál már megszülettek az első tapasztalatok, s most már feketén-fehéren látható, hogy a szervezés, az előkészítés stádiumában melyik döntések bizonyultak helyesnek, s hol kell változtatni. Paholik Magdolna összesen hét G—503-as menetmaró auto mata gépet kezel. Katona Lászlóval, a Csavaripari Vállalat 4. számú dombóvári gyárának igazgatójával az ötnapos munkahét bevezetésének előkészítéséről, s az első tapasztalatokról beszélgetünk. — Vállalatunk a többi dombóvári önálló és leányvállalatnál korábban, és nagyobb intenzitással kezdett foglalkozni az öt munkanapos hét bevezetésének előkészítésével. El kellett dönteni, hogy milyen munkarendben dolgozunk, s erre javaslatot is tenni. Fel kellett vennünk a kapcsolatot a városi szervekkel, és a közlekedési vállalattal. Az ipartelep valamennyi üzemét felkerestük, és javasoltuk, hogy közösen beszéljük meg a feladatainkat. Erre a találkozóra tavaly nyáron került sor, s részt vett rajta a Láng Gépgyár, a KIPSZER, az AFIT, a Pátria, a DOMB- KALOR, a Kötöttárugyár, s a már említett két szerv: a tanács és a közlekedési vállalat kéoviselői — első számú vezetők, munkaügyisek, személyzetisek. — Mi történt ezen az első megbeszélésen? — Mindenki felkészületlen volt, ezért különböző variációkat dolgoztunk ki. Az első variáció szerint a délelőttös műszak nyolc és fél, a délutános pedig nyolc órát dolgozott volna — ezt egyébként a rendelet végrehajtási utasítása is ajánlotta. Fölvetettük azt is, hogy mindkét műszakban egyaránt nyolc óra tizenöt perc legyen a munkaidő. De ettől eltérő munkaidő-variációkat is ajánlottak. Végül is közösen úgy döntöttünk, hogy mindkét műszak nyolc és negyedórát dolgozik, reggel háromnegyed hatkor kezdünk, s 14 órakor fejezzük be a délelőttös műszakot. Ez azért volt előnyös, mert a déli buszmenetrendet nem kellett változtatni. Az estit és a korahajnalit viszont igen, ezek a járatok viszont nem egy, hanem több üzem dolgozóit szállítják. — Ennél nyilván nagyobb gond volt a gyárkapun belül átszervezni a munkát, hisz ugyanazt a termelési értéket rövidebb idő alatt, feszesebb munkatempóban kell produkálni. — Mindenekelőtt meghatároztuk, hogy mennyi a kieső munkaidőalap, s a visszapótlására javaslatot tettünk, hisz a termelést szinten kell tartani. Úgy érzem, ez volt a legértékesebb, legjobb döntésünk, tudniillik mi nem a normákhoz nyúltunk. Mégpedig azért nem, mert ha meghúzzuk, szigorítjuk a normákat, akkor azok teljesíthetetlenekké válnak, lehetetlent meg nem kérhetünk senkitől. Mindenekelőtt nagy tartalékot láttunk a szervezésben és a műszaki fejlesztésben. — Nézzük talán először, hogy milyen szervezési intézkedéseket hoztak? — Pontosan felmértük a létszámszükségleteket, és átcsoportosításokat hajtottunk végre. Azokról az improduktív munka- területekről, ahol felesleg mutatkozott, átirányítottuk a dolgozókat a termelő területre, a produktív állományba. A kisegítő üzemből, a tmk-ból a termelő területre került néhány dolgozó. Persze, ezt nem csupán az ötnapos munkahétre való áttérés miatt helyeztük előtérbe, az ésszerű szervezési módot a nagyobb hatékonyság kialakításához mi már korábban is alapvető feladatunknak tartottuk. Igyekeztünk humánusan eljárni, kihasználtuk a természetes fluktuációt is: azok helyére, akik elmentek, nem vettünk fel új dolgozókat, hanem belső átcsoportosítással a már itt dolgozók kerültek a helyükre. A szervezési intézkedésekhez tartozik az is, hogy arra törekedtünk, hogy minél kevesebbet álljanak a gépeink. Gyorsabb, és hatékonyabb lett a hibaelhárítás. A jobb alkatrész- és anyagellátás tervszerűbb munkát, szigorúbb programot követel, s ha biztosítjuk a munkafeltételeket, csökken a veszteségidő. Igen lényeges dolog ez, hisz speciális munka a miénk: a speciális csavargyár- tó automaták alkatrészeit is nyolcvan százalékban Dombóváron és húsz százalékban Budapesten gyártják. A kooperációs körünket bővítettük: kerestük azokat a partnereket, akik megbízható minőségben, határidőre tudnak olyan alkatrészeket szállítani, amelyek megfelelnek a mi igényeinknek. — A másik lényeges momentumként a műszaki fejlesztést említette. — A hagyományos facsavarok részarányát csökkentettük, ehelyett a korszerűbb, termelékenyebb, gazdaságosabb technológiával gyártható mángorolt, tövig menetes facsavart ajánlottuk a megrendelőinknek, akik ezt el is fogadták. Nőtt a kereslet, nagyobb lett a termelékenység, és mi erre a technológiára alkalmas gépi berendezéseket kaptunk. A részben menetes facsavar egy részének technológiáját is megváltoztattuk, úgy, hogy azt egyszerűbb, olcsóbb, energiatakarékos technológiával gyártjuk, s ezek részaránya megnőtt — a mángorolt technológia javára. A műszaki fejlesztést tavaly kezdtük el, legyártottuk a nullszériát is, idén január egytől pedig egy mérettartományban már termeljük is. A műszaki fejlesztés következtében jelentősen javult a termelékenység is. — A fejlettebb technológia, a hatékonyabb munka jobb minőségű alapanyagot is követel . . . — Ebben a vonatkozásban a minőség láncreakciója érvényesül. Mi mindenesetre keressük a nagy tömegben fogyó alkatrészeknek a gyártóit, azokat, akik jó minőségű terméket adnak ki a kapun, fölkészülten, korszerű tedhnolágiával dolgoznak. A mi gépeinkben kevés a mindenütt használatos alkatrészek hányada, s ezért a beszerzés nem könnyű. A Győri Vagon- és Gépgyár Célgépgyára megszűnt, s a mi Győrben gyártott gépeink alkatrészutánpótlása is. így most arra is rákényszerültünk, hogy a pót- alkatrészeket mi gyártsuk, vagy kooperációban állítsuk elő. — Milyen volt az első munkaihét? — Ami a termelést illeti, volt némi fennakadás: a Salgótarjáni Kohászati üzemektől nem kaptuk meg a megrendelt anyagot teljes szortimentben. Százféle méretű alapanyaggal dolgozunk, s előfordul, hogy egy- egy mérettartományból nincs elegendő alapanyag. Az első héten figyeltük a buszok közlekedését, s a közlekedési vállalat a megállapodásoknak megfelelően látta el feladatát. Minthogy a tapasztalatok jók, megállapíthatjuk, hogy az előkészítés is jó volt. Pedig a körzet széles, 'hisz három megye határán vagyunk. Igyekszünk persze, mi is rugalmasak lenni: a dalmandi járathoz tíz perccel korábban elmennek a dolgozók, a kiesést egyben, egy alkalommal ledolgozzák. Az étkezéssel nincs gond: percre pontosan beosztottuk, hogy a gyári étkezdébe mikor kik méhetnek ebédelni. — Szombat, vasárnap ki van a gyár területén? — Az őr és a tűzoltó. Más senki. Paholik Magdolna menetmaró gépmunkás öt éve-,dolgozik a gyárban. Döbröközről jár be, s a fizetése 4600 forint. — A gépnél mennyire érzik, hogy kevesebb idő alatt többet kell dolgozni? — Szorosabb a munka, az egyszer biztos. Régen szombaton volt gépkarbantartás, akkor, amikor 'leállt az üzem. Most ez pénteken van és nem állítanak le egyszerre minden gépet, hanem csak egyet, azt alaposan átnézik, zsírozzák, lecserélik az olajat. Az anyagellátás olykor lehetne jobb is, s akkor még jobban menne a munka. Mert csökkent ugvan a munkaidő, de a feladat nem. Állandóan a gépek mellett kell lenni, nem szabad eljárkálni. Mi teljesítménybérben dolgozunk, s nem mindegy, hogy mennyit keresünk. — Hol töltötte az első szabad szombatját? — Dombóváron, a bátyá- méknál. Játszottam a gyerekekkel, vetítettünk, tévét néztünk. Igazán nem volt unalmas, nagyon jól éreztem magam. * Dombóvárról Szekszárdra jövet puszta kíváncsiságból- megálltunk Gunarason. Az első öt munkanapos hét szombatján, január 9-én 181-en váltottak jegyet a fürdőbe. Mindössze tizennéggyel többen, mint egy 'hónappal korábban, D. VARGA MÁRTA Fotó: BAKÓ JENŐ A műszaki fejlesztés eredménye mángorolt csavarokban: az 1-es a régi, a 2-es az új olapanyag, a 3-as, 4-es számú csavar pedig az új termék. A selyemipar tolnai gyárában Küzdelmes én, örökmozgó gépek Találó kifejezést próbálok keresni arra, hogy azonnal fogadott a tolnai selyemgyár igazgatója. Kitüntető udvariasság? Megtiszteltetés? Talán mindegyik. Ami persze nem az újságíró személyének szól, hanem a sajtó megbecsülését jelenti. Hallottam előzőleg Fadgyas István igazgatóról, hogy „nagyon rendes’’. Ha újságírók így beszélnek egy vezetőről, abban biztos van valami igazán jó, emberi, az átlagostól eltérő vonás. Tehát egyik napról, sőt egyik percről a másikra szabaddá tette magát az igazgató. Miért említem ezt egyáltalán, s miért nem természetes dolog? Azért, mert kiderült beszélgetésünk közben: egyre rosszabb a vállalati igazgatók helyzete olyan tekintetben, hogy nőtt a leterhelésük, a nem feltétlenül szükséges intéznivalók szinte gúzsba kötik őket. — Van olyan nap —, mondja Fadgyas István, — hogy öt társaság jön ide. Sok a látogató, de sok az értekezlet is, meg a jelentés, meg az utasítás. Most például az Ipari Minisztérium küldött egy kötetnyi anyagot, ez mind azt az utasítást tartalmazza, hogyan kell a vállalati titkos iratokat, egyebeket kezelni, biztosítani ezek hozzáférhetetlenségét, és a többi. Azelőtt naponta lejártam a termelőüzembe, megnéztem legalább egy részét, találkoztam a dolgozókkal. Most jó, ha hetenként egyszer jut rá időm. Mutatja a naptárát, mennyi a határidős intéznivalók, beszélgetések, egyebek följegyzése. Telt ház. De a titkárnő naptárában még több a beírás, gyakran kell szólnia, most ez lesz, most az lesz. Három évig gyesen volt a titkárnő és csodálkozva kellett tudomásul vennie, mennyit szaporodott az ilyen-olyan intéznivalók száma az igazgatónál. Mindez azzal együtt, hogy sokan személyesen fölkeresik a dolgozók közül. Panasszal, kérelemmel. Bérrel kapcsolatban és más vitás ügyekben, kénytelen az igazgató „igazságot tenni1'. Pedig a beosztott vezetők értik a dolgukat, legfeljebb az történik, hogy valaki, mondjuk egy művezető „begu- rul’’, nem elég türelmes. Ilyenkor az igazgató rendet teremt. — Vérmérséklet kérdése is, ki hogyan beszél időnként. A termelés folyamatosságát minden körülmények között biztosítani kell nálunk, a gépek jóformán egy percre sem állhatnak le, éjjel-nappal mennek, három műszakban dolgozunk. Feszültség tehát könnyen adódik. Mert időnként kevés az ember, vagy kevés az alapanyag —■ mondja az igazgató. — Tavaly mindkét nagy gond összejött. Nyáron mentek el legtöbben a dolgozók közül, ősszel pedig nem kaptuk meg külföldről a szerződés szerint járó alapanyagot. A kilépésekkel az a helyzet, hogy nagy az elszívó hatása a Szekszárdi Húskombinátnak és az atomerőműnek. A Magyar Selyemipari Vállalat tolnai gyára modern üzem, erről korábban írtak már eleget lapunk munkatársai. Az újabb gépekkel fölszerelt fo- nalterjedelmesítő csarnokban például nincs is nagy szükség füldugóra, nem erős a zaj. A füldugónak való kis vattacsomók ott lógnak a bejárat mellett, a falon, csak le kell tépni kettőt-kettőt. Kipróbáltam. Jó. « Legalább ilyen hasznos, fontos dolog a gyárban, hogy ebédnél háromféle menüből választhatnak a dolgozók, hogy az összes gyerek számára van 'hely az óvodában, hogy minden üzemrész rendelkezik hűtőszekrénnyel, és szódavízgyártó automatával, meg az sem elhanyagolandó körülmény, hogy higiénikus az öltöző, célszerűen megoldották a ruhacserét, az értékek őrzését, mindent. Sokan visszajöttek a gyárba. Nyilvánvalóan oka van ennek: mindaz, amit elmondtunk, tehát a magas kereseti lehetőség, a kényelmes szociális körülmények, és az is hozzájárul a vonzerő növeléséhez, hogy az ötnapos munkahét itt is megvalósulhatott, annak ellenére, hogy három műszakban kell biztosítani a gépek állandó üzemelését, viszonylag kevés létszámmal. Elmagyarázta nekem Fadgyas István, hogyan kezdték már 1971-ben a csökkentett munkaidő megvalósítását, aztán pedig hogyan léptek tovább. Náluk 1971 óta yolt ötnapos munkahét. Tavaly július 1-ig a terjedelmesítőben (itt kapja meg rugalmasságát és melegtartó tulajdonságát a műanyag fonal), meg a terje- delmesítőlhöz tartozó többi munkahelyen 6 plusz 2-es munkarendben dolgoztak, kétnapos. pihenővel. Azután áttértek a heti 48 órára. Ezt már nem részletezem, hely sincs hozzá, elég bonyolult dolog, hogyan oldják meg a folyamatosságot, mit jelent a tartalék és így tovább. Tolnai, gerjeni, dunaszent- györgyi, faddi, bogyiszlói nők és férfiak dolgoznak a gyárban, szorgalmasan, eredményesen. Ugyanez, mármint a szorgalom és az eredményesség, elmondható az irányító szakembergárda munkájáról, amelynek élén immár 22 éve áll Fadgyas István, hol főmérnökként, hol igazgatóként, hol mindkét feladat vállalásával. Jelenleg szerencsésebb: főmérnöke is van a gyárnak. Csak az a baj, hogy sok a jelentés, az értekezlet, az utasítás. Idegek kellenek hozzá. A gépek éjjel-nappal termelnek, ehhez meg minden kell, anyag is, ember is, ideg- rendszer is. GEMENCI JÓZSEF Fotó: GOTTVALD KAROLY Az egykori selyemgyár modern épületeinek homlokzata. A festőüzem olyan, mint egy óriási tiszta konyha.
