Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-19 / 15. szám

6 NÉPÚJSÁG 1982. január 19. Kajak-kenu A magyar kajak-kenu sport 1981. évi eredménylistáján há­rom különböző nagy erőpróbán szerzett aranyérmek is szerepel­tek: a felnőttek világbajnoksá­gán három, az ifjúsági 'barát­ságversenyen két, végül az ifjú­sági Európai-bajnokságon egy első ihely jutott, a piros-fehér- zöld színek képviselőinek. Figye­lembe véve a felkészülési ne­hézségeket, számos eredményes versenyző visszavonulását, s azt is, hogy a'z aranyak mellett szép számmal születtek ezüstök, és bronzok, nem túlzás a meg­állapítás: a kajakozok és ke- nuzók túlteljesítették az igény­nyel, o hagyományosain jó tel­jesítmények számbavételével ki­tűzött célokat. Minden jel sze­rint a szövetség új összetételű elnöksége és vezetése, hason­lóképpen az egyesületi szakem­berek, s a versenyzők sikerrel kezdtek hozzá az új olimpiai ciklus feladatainak megvalósí­tásához. 'Ezt támasztotta alá Vasadi János, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökének nyilatkoza­ta. — Az elmúlt esztendő eqyik kiemelkedő jelenségeként köny­velhettük el, hogy az esedékes generációváltás keretében kivá­ló emberi tulajdonságokkal, sportági rátermettséggel meg­áldott fiatal versenyzők harcol­tak ki 'helyet maguknak a válo­gatottban — ezzel kezdte a szö­vetség első embere —, közülük Géczi 'Erika, Saru sí Kiss János, Rajna András és Ábrahám Csa­ba neve említhető példaképpen, örömteli fejleménynek számí­tott, hoqy hazai versenyeink színvonala jelentősen emelke­dett, vonatkozott ez az országos felnőtt és ifjúsági 'bajnokságra, uqyanfav a tatai és a' csepeli nemzetközi versenyekre. Az or- száaos bajnokságon több ifjú­sági versenyző is meatsil'loatat- ta képességeit. felfigyeltünk Polgár. Kőbán. Horváth. Helvi, Makrai. Kovács és mások elő­retörésére: a jövő reménységei­re. A kajak-kenu három szak- áaán belül a fejlődés leain'kább a kenut érintette, ennek 'bizo­nyítékaképpen a világbajnoksá­gon a nemzetek versenyében Magyarorszáq érdemelte ki a „legeredményesebb kenus nem­zet” kitüntető címet. — Valójában minden szakág­ban egészséges versengés ala­kult ki, számos versenyszámban késhegyre menő 'harcban dőlt el a világbajnoki jelölés kérdé- dése. Cséoaii. Varga, Takács és Lipták hajszállal maradtak el. A szövetség és az egyesületek kapcsolata jelentősen javult, köszönhetően annak is, hogy az MKKSZ vezetői 38 szakosztály­ban is látogatást tettek, meq- ismerkedtek a helyi nehézsé­gekkel, s együtt kerestek kiutat azok orvoslására1. Mindenhol nagy tetszést cvatott, hoav a budaoesti székhelyű „vezérkar” a maqyar kciiok-kenu minden bázisán igyekszik megismerni a sportolók és edzők qondjci't, s hoav léoéseket tesz a sportszer­ellátás érdekében is. — Tavaly kialakítottuk a kö­vetkező olimpiára szóló felké­szülési programot, ezzel párhu­zamosan elkészült és rövidesen kiadásra kerül a sportág négy­éves fejlesztési terve. Máris nagy sikerként könyvelhetjük el, hogy 11 kaialk-kenu szakosztály érdemelte ki az ,,A" kategó­riás minősítést, ez az érintett klubok nagy elismerésének te­kinthető, s annak, hoqy nemzet­közi szintű felkészülési munka folyik. Csapatról csapatra a megyebajnokságban Dobogón akar végezni a TÁÉV SK Lassan benépesülnek a pályák labdarúgásunk negyedik vonalában, a megyei bajnokságban is. Kezdetét veszi az ala­pozás, a téli erőgyűjtés. A felkészülés lehetőségeit illetően lehetnek különbségek a 16 együttes háza táján, de az alapo­zás szükségességét ma már egyetlen szakosztályban sem kell bizonygatni. Értékelő sorozatunkban, csapatról csapatra vissza­tekintünk az őszi szereplésre, és beszámolunk a tavaszvárás terveiről is. ŐSZI VÉGEREDMÉNY: 1. Dombóvár 2. Nagymányok 3. B. Pannónia 4. TAÉV SK 5. Nagydorog 6. Tengelic 7. Ozora 8. Iregszemcse 9. Hőgyész 10. Tevel 11. Bogyiszló 12. Pincehely 13. Aparhant 14. D.-szentgy. 15. Zomba 16. D.-földvár 15 9 5 1 37-13 23 15 9 4 2 31-13 22 15 10 1 4 25-20 21 15 8 4 3 35-22 20 15 8 4 3 32-22 20 15 9 2 4 30-22 20 15 7 3 5 31-28 17 15 5 4 6 21-36 14 15 5 3 7 26-28 13 15 4 4 7 25-27 12 15 5 1 9 26-24 11 15 4 2 9 20-27 10 15 4 2 9 20-30 10 15 3 4 8 10-24 10 15 3 3 9 19-34 9 15 3 2 10 14-32 8 kivált a megyebajnokság mező­nyéből, a szekszárdi szurkolók elérkezettnek látták az időt a TÁÉV SK legénysége számára. Többen is hangoztatták, hogy a felhígult megyebajnoki osz­tályban alaposan megnőnek az építők esélyei. Az esélyeken pedig egyértelműen a dobogó­ra kerülést, mitöbb, a bajnoki aranyérem megszerzését értet­ték. Szurkolói szinten tehát így határozták meg a TÁÉV együt­tesének céljait. Amikor véglegessé vált, hogy a területi bajnokság beindulá­sával Bátaszék, Paks, Tamási, Bonyhád és Kisdorog együttese Veress János szerezte a csa pat legtöbb gólját Nézzük, miként történt ez hivatalos formában az egyesü­let vezetése részéről. Nos, a szakosztályvezetés az 1981—82. évi megyebajnokságban az el­Horváth Péter tavasztól már Tamásiban játszik ső három helyek egyikének megszerzését határozta meg. További feladatként tűzték az együttes elé, hogy egy olyan fiatal átlagéletkorú és jó szelle­mű kollektíva kerüljön kialakí­tásra, amely méltóképpen kép­viseli a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat színeit. Dr. Freppán Miklós vezető edző így summázta csapata őszi teljesítményét: — Elmond­hatjuk, hogy céljaink zömmel a bajnokság félidejében meg­valósultak. Ismét nehéz idényt hagytunk magunk mögött. An­nál is inkább, mert az elmúlt félév során öt játékost adtunk erősítésként a területi bajnok­ságban szereplő Tolna megyei csapatoknak. így Kálmán, Klop- csik Bátaszékre, Horváh és Bocz Tamásiba, Stercz pedig a Bonyhádi MSC-hez igazolt. Együttesünk a bajnokság első felében sok qólt kapott, ami elsősorban kapusaink lelkén szárad. Biztató viszont, hogy Horvai kapus az utolsó mérkő­zéseken már javuló teljesít­ményt nyújtott. Nem vitás, hogy gondjainkat csak tetézte, ami­kor együttesünk egyik erőssége, Lángi tényleges katonai szol­gálatra bevonult. Tekintsük át a szekszárdi csa­pat őszi mérkőzéseinek ered­ménysorát. Győzelemmel kezd­tek hazai pályán a Bogyiszló ellen, ám a szakvezetés és a szurkolók csupán a két pontnak örülhettek, mert a játék. .. Ez­után Iregszemcséről tértek ha­za győztesen, majd az Ozora csapatát küldték haza 5-0-ás ve­reséggel. A negyedik forduló­ban szenvedte el első vereségét a TÁÉV — Aparhanttól. Ezután a Tevel elleni 4-2-es siker az ötödik fordulóban a második helyet jelentette számukra a bajnoki táblázaton. A bajnok­MUN DIAL ’8 2 Véglegessé vált a XII. labdarúgó-világbaj­nokság csoportbeosztása, elkészült a csoport- mérkőzések részletes programja. A Mundial '82 első körében 36 találkozót vívnak a követ­kező időpontokban: I. csoport: Június 14.: Olaszország—Lengyel- ország (Vigo). Június 15.: Peru—Kamerun (La Coruna). Június 18.: Olaszország—Peru (Vigo). Június 19.: Lengyelország—Kamerun (La Co­runa). Június 22.rPeru—Lengyelország (La Co­runa). 21 óra. Június 23.: Olaszország—Kame­run (Vigo). Kezdési idők : 47.15 óra. II. csoport: Június 16.: NSZK—Algéria (Gi­jon). Június 17.: Chile—Ausztria (Oviedo). Jú­nius 20.: NSZK—Chile (Gijon). Június 21.: Al­géria—Ausztria (Oviedo). Június 24.: Algéria— Chile (Oviedo). Június 25.: NSZK—Ausztria (Gijon). Kezdési idők: 17.15 óra. III. csoport: Június 13.: Argentína—Belgium (Barcelona) 20 óra. Június 15.: Magyarország —Salvador (Elche). Június '18.: Argentína— Magyarország (Alicante). Június 19.: Belgium —Salvador (Elche). Június 22.: Belgium—Ma­gyarország (Elche). Június 23.: Argentina— Salvador (Alicante). Kezdési idők: 21 óra. IV. csoport: Június 16.: Anglia—Franciaor­szág (Bilbao). Június 17.: Csehszlovákia—Ku- vait (Valladolid). Június 20.: Anglia—Csehszlo­vákia (Bilbao). Június 21.: Franciaország—Ku- vait (Valladolid). Június 24.: Franciaország— Csehszlovákia (Valladolid). Június 25.: Anglia —Kuvait (Bilbao). Kezdési idők: 17.15 óra. V. csoport: Június 16.: Spanyolország—Hon­duras (Valencia). Június 17.: Jugoszlávia— Észak-lrország (Zaragoza). Június 20.: Spanyol- ország—Jugoszlávia (Valencia). Június 21.: Honduras—Észak-lrország (Zaragoza). Június 24. : Honduras—Jugoszlávia (Zaragoza). Június 25. : Spanyolország—Eszak-írország (Valencia). Kezdési idők: 21 óra. VI. csoport: Június 14.: Brazília—Szovjetunió (Sevilla). Június 15.: Skócia—Új-Zéland (Ma­laga). Június 18.: Brazília—Skócia (Sevilla). Június T9.: Szovjetunió—Üj-Zéland (Malaga). Június 22.: Szovjetunió—Skócia (Malaga). Jú­nius 23.: Brazília—Új-Zéland (Sevilla). Kezdési idők: 21 óra. * A magyar labdarúgó-válogatott keret szom­baton befejezte felkészülését a tatai edzőtá­borban és csütörtökön útra kel az együttes a tengerentúli portyájára. Irány Ausztrália, rhajd Új-Zéland. Felvételeinken a tatai edzőtáboro­zás egy-egy pillanatát villantjuk fel. ság második harmadában sor­ra került öt találkozón nem találtak legyőzőre, csupán a hőgyészi 1-1-es döntetlenjükkel vesztettek egy pontot. Az őszi idény finise viszont már kevés­bé mondható sikeresnek. Hazai pályán a Nagydorog élleni 90 perc végén elvesztették koráb­bi veretlenségüket. Zombán 2-2-őt értek el — két mérkő­zésen három pontot vesztettek. Kétszer pályaválasztók voltak: Tengelicet 3-1-re legyőzték, a Dombóvári Vasas ellen viszont csak 1-1-re futotta erejükből. Az idényzárón, Pincehelyen pe­dig 1-0-ás vereséget szenved­tek. Dr. Freppán Miklós: — Mind­három vereség könnyen elkerül­hető lett volna, hisz azokat csa­patunk rutintalansága eredmé­nyezte. A szakosztály vezetése a já­tékosokat annak alapján rang­sorolta, hogy közülük ki hány­szor szerepelt a mérkőzések tudósításaiban a jók között. En­nek megfelelően Veress és Hor­váth holtversenyben a legjobb­nak bizonyult ősszel. További sorrend: 3. Bölcsföldi, 4. Both, 5. Obendorf, 6. Lángi, 7—8. Marcsa és Turbuk, 9—10. Kle- ment és Molnár, 11—12. Hor­vai és Kovács, 13. Majnai. Sze­repelt még Micskó, Kauder, Száraz, Kálmán, Anszló és Pesti. A csapat „házi gólkirálya" Ve­ress nyolc góljával. A listavezető Dombóvár mö­gött csupán hárompontos hát­ránnyal negyedik a TÁÉV SK. Egy őszihez hasonló átlagtel­jesítménnyel — amelyet sze­retnének megismételni — nem behozhatatlan az építők hát­ránya... A csapat január 5-én heti öt edzéssel kezdte meg fel­készülését. Ezúttal ismét meg­hívást kaptak a Jánoshalmán sorra kerülő teremtornára. Feb­ruárban pedig a TAÉV rendezi meg teremfocikupáját Szekszár- don, a Zrínyi utcai tornacsar­nokban. Mindezeken kívül to­vábbi edzőmérkőzésekkel igye­keznek kellően felkészülni a tavaszi idény rajtjára. „Nem kell elkeseredni...” ^4fP3K«UM' PSiiiniaí' , [titmiiH í Labdajáték-. Elöl Kiss i. és Törőcsik. A TÁÉV SK egyetlen hazai vereségét a Nagydorog elleni mér­kőzésen szenvedte el Mezei György edző Katzirz-cal gyakorol.

Next

/
Oldalképek
Tartalom