Tolna Megyei Népújság, 1982. január (32. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-19 / 15. szám
AïVÉPCUSAG 1982. január 19. _ Moziban Következő heti filmjegyzetünket o Szeleburdi család című új magyar filmről írjuk. A címben szereplő mondat Jan Troell Hurrikán című filmjének megtekintése után jutott eszembe. Mert láttunk ugyan egy bravúrosan fényképezett, megrendezett hurrikánt, talán egy dokumentumfiímben érdeklődéssel nézhettük volna, de így, hogy mézes-mázos áltörténettel fűszerezték, egyértelművé vált, hogy a. hurrikán is csak műméi léklet, díszlet, ami a jó eladhatóságot szolgálja. Mert az utolsó ngyedóra felvételei nélkül nem hiszem, hogy sok nézője lett volna o filmnek. A cseppet sem eredeti történet a húszas években játszódik. A Pago Pago sziget amerikai főmegbízottját meglátogatja a fiatal és viszonylag csinos lánya (Mia Farrow). Bált rendeznek a lány tiszteletére, ahol o tengerész- kapitány — a főmegbízott első tisztje — természetesen — beleszeret a lányba Ez utóbbi tetszését - megintcsak természetesen — Matangi, o leendő törzsfőnök nyeri el, aki miatta szakít a törzs vénei által számára kijelölt menyasszonnyal. A tengerészkapitány apa — természetesen — soha nem egyezne bele a'barna1 bőrű fiú — aki kedvence volt — és lánya házasságába- 'Elfogatja iMatan- git, 'börtönbe zárja. No de ne vágjunk a dolgok elébe, a cselekmény folyik tovább a megszokott medrében. Talán csak még annyit, hogy végül jön a „jóságos” hurrikán, ami ugyan emberek százait pusztítja el néhány perc alatt, de a fiataloknak meghozza a felhőtlen boldogságot 'Ennyi talán elég is a történetről. Mindenesetre egy kiderült a filmből: Jan Troell tudja, mivel lehet a nézőt elandalíta- ftii, moziba csalogatni. Gyönyörű tájakon*, egzotikus nők, férfiak, ősi szokások, babonák, táncok, hófehér ruhás tengerésztisztek, lampionok, szép hajók, azúrkék tengerpartok, zöld buja dzsungelrészletek — egyszóval, ami szemnek-szájnak ingere, minden felvonul a filmben. Nem beszélve a végső, az utóbbi időben divattá vált, katasztrófa-jelenetről'. A hatalmas árról, ami elpusztítja a szigetet, az összedőlő repedező falakról, a mindent elpusztító áradásról. Tehát minden összejött az eladhatóság szolgálatában. Csak épp o végső eredmény lett siralmas. TAMASI JÁNOS Kossuth könyvek Nemere: A neutron-akció A fantasztikus irodalom kedvelőinek tábora mindig várta a Kossuth Kiadó sorozatának újabb darabjait. Az elmúlt években gyakorta — hiába. Az idei tervekben több kötet kiadását is ígérik. A legközelebbi Nemere István A neutron-akció című új regénye lesz. A fantasztikus irodalom alkotásai is osztályozhatók, van közöttük egyszerűen csak kalandregény, lélektani krimi és úgynevezett politikai fantasztikus történet. Ez utóbbiak közé tartozik ez a regény it. Egy képzeletbeli ország fővárosában, egy szigorúan titkos katonai objektumban az őrség felfedezi, hogy o föld alatti raktárból hiányzik két neutronbomba. A keresését szervező „válságcsoport" katonákból, tudósokból és politikusokból áll- A hajsza körül bonyolódik a regény cselekménye. Aztán kiderül, hogy terroristák rabolták el o bombát, cserébe a politikai hatalmat követelik. Nemere István nem először jelentkezik a politikai fantasztikum szféráiéiból vett történettel, de művét átaondolva döbbenten kérdezhetjük: Valóban annyira fantasztikus ez a lehetőség? Reméljük, hogy igen. Vendégségben m Szirtes Adámnál Színházi esték A felszabadulást követő szellemi honfoglalásban a népi tehetségek is részt vettek, olyanok, akik előtt a régi rendszer keretei között egyetlen kapu. sem tárult volna, ki. Most pedig még o Színművészeti Főiskolába is 'bebocsátást nyertek, s nélkülük — ma már igazán nem szorul magyarázatra — egész színházi művészetünk szegényebb lett volna. Igaz, minden szóért kemény küzdelmet kellett vívniak, hisz nemcsak nem hallhatták például Shakespeare nevét, de azt sem tudták, hogyan kell kiejteni. lEbben az új rajtban tűnt fel az ifjú Szirtes Adóm is, s a szerencse korán rámosolygott: szerepet, méghozzá főszerepet ka>- pott Szabó Pál filmjében, s Piros Gőz Jóska ima is úgy jelenik meg előttünk, ahogy Szirtes Adóm megformálta', a szó igazi értelmében átlépve a valóságból a filmbe. önálló estje sok szempontból rendhagyó. Azért is, mert a megszokott irodalmi estekikel ellentétben inkább önvallomás, sok mindennel, még fényképekkel is illusztrált életrajz, s azért is, mert valójában nem is irodalmi est, inkább családi összejövetel, baráti találkozó, amelyen Szirtes Adám kedvesen, szeretetre méltó önfeledtséggel beszél életéről, küzdelmeiről, 'munkájáról, sikereiről. Családjáról is, 'mert ebben o baráti közegben miért épp arról ne esnék szó, s még apró-cseprő pletykákat sem hallgat el. Közben elhangzik egy-egy vers, vagy inkább versrészlet, emlékezetes szerepeiből is 'hallunk, de ezek ’fnost csak illusztrációk egy kitartó munkával formált élethez, amely valóban az „értől” indult el. A maga kötetlenségében minden rendhagyó ezen a találkozáson, még időtartama is, ugyanis 'jó két órán át élvezhetjük Szirtes Adóm vendégszeretetét — valóságos színházi este. Ilyen találkozásra csak az vállalkozhat, aki valóban otthon tudhatja magát az egész országban. Mi pedig csak utólag gondolunk arra, hogy esetenként lehetne sűríteni is, talán kevesebb fényképpel is beérnénk, de aztán rögtön, arra gondolunk, hogy így jó, ezzel a kedves, esetenként kissé bőbeszédű közvetlenséggel, amikor a nem lankadó figyelemre mindig új meglepetés vár. Nagy színész? Persze, hogy az, régen tudtuk. A kép, ami eddig élt bennünk róla, új vonásokkal gazdagodott, színesebb lett, elevenebb. Egy kicsit úgy érezhettük, valamennyien vendégei vagyunk. CSANYI LÁSZLÓ Thália szekerén A Katona József Színház, a Nemzeti Színház Kamaraszínháza, december közepétől mutatja be Jókai Mór: Thália szekerén című színművét. Rendező: Zsámbéki Gábor. Rádió Nevezzük nevén ! Még a rendszeres rádióhallgatók közül se hiszem, hogy sokan meg tudnák mondani, mikor kezdődtek a Táskarádió adásai. Jómagam az első jelentkezéseket még Szilágyi János müsorvezetésével, szerkesztésében hallgattam. A hatvanas évek gyér ifjúsági x rádióműsorai között már akkor sem mindig csak az elhangzott zeneszámok miatt kapcsoltuk be a rádiót. A Táskarádió riportjai érdekesek, valóságfeltárók, igazak voltak. Nem féltek kimondani a „kényesnek” minősülő dolgokat, rákérdezni arra, amire nem mindenki tartja ildomosnak rákérdezni. Mindezek akkor jutottak eszembe, amikor vasárnap délután bekapcsoltam a rádiót meghallgatni a most már Feyér Zoltán műsorvezetésével elhangzó Táskarádiót. A zeneszámokról y— lévén cseppet sem tájékozott a napi popzenei irányzatokban — most nem szólok, csak az elhangzott riportokról. Nem mindennapi esetet tárt a hallgatók elé Béla Pál riportja. Egy magyar lány megismerkedett egy — mint később kiderült: külföldi és nős — férfivel. Amikor elváltak, ruhátlan fényképével ajándékozta meg ismerősét, amit annak felesége megtalált és a lány addig írt leveleinek társaságában elküldött a magyar hölgy vállalatához. A levelek és a fénykép következménye a lány elbocsájtá- sa lett. A riporter és a szakértőként megszólaltatott jogász már csak azt nem értette, miért vált meg a vállalat dolgozójától, mert mint elhangzott, mindenkinek joga olyan ajándékot adni ismerősének, amilyet akar. Az ügy még — a lány fellebbezése óta — tart. Mindenesetre a munkaügyi döntőbíróság döntésétől függetlenül ha marad, ha megy, mnidenképp a lány lesz a vesztes. Az EXPRESS sajtófőnöke, Rezsnik Miklós egész más ügyben került a Táskarádió riporterének mikrofonja elé. Arról szólt, hogy eddig két nyomda hibájából nem jelentek meg az EXPRESS idei műsorfüzetei. És itt hangzott el a riporter címben is jelzett kérése. Az idén végre nevezzük nevén a mulasztókat. A felszólítás nyomán nevén is nevezték a Szikra és a Ságvári Nyomdát. Csak azt nem értem, az előző riportban a szerkesztők miért nem tartották magukat ehhez az elvhez. Miért csak a sértett lányt, a jogászt szólaltatták. Miért nem az indiszkréciójával a lányt lehetetlen helyzetbe hozókat, a prüdantériából az elbocsátás mellett szavazókat? Tj Tévénapló Munka nélkül nem tudok élni... Az öregségnek megszámlálhatatlan filmezhető szimbóluma van, és szinte mindegyik az elmúlást sugallja, sejteti. A szovjet televízió pénteken bemutatott dokumentumaim je, a „Munka nélkül nem tudok élni..azonban e tekintetben éppen a kivétetek közé tartozik: bevezető és záró képsora hatalmas, vastag törzsű, de dús lombú és virágzó lát láttatott, mintegy lírai keretként. Ám e keret között a film készítői szigorúan tartották magukat a dokumentumfilm műfaji követelményeihez, azt kutatva, hogy öt leningrádi munkás miért dolgozik még akkor is, amikor már jóval túl van a nyugdíjkorhatáron. Három férfi és két asszony beszélt a képernyőn. Különböző korúak, de életfelfogásuk azonos abban, hogy amíg erejükből futja, addig dolgoznak. Pedig sem anyagi helyzetük, sem életkoruk nem indokolja ezt, viszont létszükségletük a munka — a jó munka — 72, sőt 76 évesen is, mert „az élettel soha nem lehet betelni, s dolgozni is jó lenne vagy ezer évig!". Igen tiszteletre méltó szovjet embereket láttunk, s ha eközben eszünkbe jutott saját környezetünk, bizonyára sokunknak nem kellett sokáig kutatnia ahhoz, hogy hasonlóan tevékeny idős férfiakat, nőket találjon. A szovjet dokumentumfilm legfőbb tanulságát jól összefoglalja a címe, amely általánosabb érvényűként is értendő. Ugyanis becsületesen végzett, jó munka nélkül értelmes, hasznos életet a nyugdíjkorhatár elérése előtt sem lehet élni. —szék A Bauherr A Kék lényt sokakkal együtt azért kedvelem, mert nem több-kevesebb fantáziával rendelkező szerzők, hanem az ilyesmiben nem szűkölködő, nagybetűs Élet írja. Dr. Szabó László összekötő szövege csak kiegészítés, erkölcsi tanulságai pedig olykor feleslegesek is. További érdeme a műsornak szolgáltató jellege. Társasjátékot kedvelő korunkban (majdnem azt írtam, hogy olykor kissé infantilisnak tűnő korunkban) alkalmat szolgáltat honfitársaink millióinak, hogy Maigret felügyelőt, Derricket, vagy jó hazafiakhoz illően Mág Bertalant játsszanak. Ez a játékos kedv sok bűnözőt juttatott már rács mögé. Kék lények idején magam is megfogadom, hogy legközelebb alaposan körülnézek majd városunk vendéglátó egységeiben, hátha nemcsak barátaimnak és magamnak, hanem valamelyik körözött bűnelkövetőnek is ott van „valószínű előfordulási helye". Sajnálatomra be kell vallanom, hogy eleddig nagyon sok jól ismert arcra bukkantam ugyan, de ezek egész máshonnan voltak ismerősek. A legutóbbi adás záró riportja elgondolkodtatott. Egy gépészmérnök' volt a címszereplő, korábban a Hotel Intercontinental műszaki igazgatója, majd Bauherr a hazánkban folyó osztrák szállodaépítéseknél. A Báuherr szó szerinti fordításban „építtető urat" jelent, esetünkben az építtető úr a magyar állam lévén, annak képviselőjét. Aki már korábban, akkor még magán-Bauherr minőségében felépíttetett módja volt a lépcső alatt 17 takarékkönyvet tárolni, mert a egy közepes oktatási intézménnyel azonos méretű villát, ahol „szokásos széf-ben ezeknek már nem maradt hely. Elfoglalta kilónyi ékszer. Később nem egészen kétmillió schilling „részesedést" kapott, amit (most már) nem is tagadott és amivel kapcsolatban a csúszópénz éppúgy elégtelen kifejezés, mint az orvosi körökben ismert paraszolvencia. Erről most mindenki meggyőződhetett. Csak az maradt válaszolatlan, hogy az első negyedmillió schillingnél ezt miért nem vette észre senki? 0. I. Szellemi támaszpont A könyvtárak békés támaszpontok. A katalogizált polc- rendszerekről nem leselkedik senkire a baj. A könyvek építői a szellemnek, s ide mindenkor mindenkinek szabad a belépés. Ismerek jó néhány embert, aki könyvesboltba lépve azonnal leveszi kalapját, sapkáját és könyvtárakba térve sem tesz másként. Az utóbbi helyen örül a könyveknek, s ha csak az ott tartózkodás idejére, de mégis elfelejti sorsgyötrő betegségét, munkahelyének, munkájának problémáit, családi és egyéb bajait. Szombaton a kora délutáni órákban a televízió jóvoltából ellátogathattunk hazánk egyik legnagyobb hirű és jelentőségű könyvtárába: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba. A közel háromnegyed órás dokumentumfilm jó útikalauzhoz illően, megismertette velünk a 78 éves közművelődési intézmény névadójának munkásságát, a könyvtár munkáját s mindazokat a technikai eszközöket és lehetőségeket, amelyek több ezer ember szellemi épülését segítik, erősítik. Megszólaltak különböző egyetemek hallgatói, akik elmondták, hogy milyen óriási segítséget kapnak e könyvtártól vizsgáikhoz és diplomamunkájuk megírásához. Hauserné Borús Rózsa szerkesztő, Czigány Tamás rendező és munkatársai gondosan ügyeltek arra, hogy a szellemi támaszponton való kalandozás ne „untassa" a könyvvilágban kevésbé jártas nézőket sem. Mindazok, akik értik és szeretik a könyvet, örültek ennek a filmnek. Egy nagy múltú, országos hirű könyvtár régi és mostani vezetői, munkatársai és a látogatók vallottak arról, hogy az írott szó — az irodalom és a tudomány — szerepe töretlen. — szíj — A hurrikán nem elég
