Tolna Megyei Népújság, 1981. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-04 / 284. szám
1981. december 4. / tooía'n _ KÉPÚJSÁG 5 GI va,ószín«,<e9 az a szó> melyet cseppet liUHl3lllCi Cl* sem kell magyarázni, hisz megteszi önmaga. Legfeljebb arra utaljunk, hogy „tf ^azára, vagy valamely tájegységre vonatkozó ismeretek összességeeriatt’’ (Értelmező Kéziszótár) mi a lassan általánossá váló és nagyon fontos múltkutatással legalább is egyenértékűnek tartjuk a jelenlegi, tehát a m a i haza ismeretét. Erről alább még szó lesz. A mórágyi példa v' v ly CT wi y cy lkr ; Részlet a múzeumból • Esik a hó,' de nem repül a szán, hanem csúszik a busz, éppen ezért aiz év első igazi 'havas naipján némi késéssel érünk a múzeum műgyűjtő körének tagjaival Mórágynál. Egy január óta tartó előadássorozat befejezté- irő! van szó a meghívóban, amolyan hangulatosnak ígérkező társas kirándulásról, de már az első percekben kiderül, hogy a meghívó csak nagyon halványain körvonalazza a valóságot. Csodát látni érkezünk, omi viszonylag ritkán adatik meg az újságírónak, tehát mindenképpen feljegyzésre érdemes. iMórágy a német nemzetiségi hagyományőrzésről mindig híres volt, most már a falumúzeumáról is az lesz. A kis, mindössze 1200 lelkes falu közepén lévő volt malom földszintje most régi mezőgazdasági eszközök bemutatóhelye. Az eiső emelet szobaibe Is oké, bútoroké, használati tárgyaké. Mindenhol tábla', hogy melyik tárgy kinek az ajándéka, ki szánta'a köznek: a termelőszövetkezet-e, netán o Palkó család, vagy Patkó András. Szép lenne most azt mondani, hogy egy falu összefogott, hogy az utókornak megmutassa régi önmagát. A valóság azonban, íhogy egy legjobb értelemben vett „megszállott” agrár-gépész szakember addig agitált, magyarázott, mutatott jó példát és lelkesített illetékest és illetéktelent, amíg Mórágy csakugyan rá nem jött, hogy kár veszni hagyni 'páratlan értékeit. A falu most mát büszke és joggal büszke múzeumára. Ezek után megküzdőnk hóval, csúszóssággal, emelkedővel és a saját testsúlyunkkal. Húsznál jóval többen lévén, élénk feltűnést keltve a nem éppen túlzsúfolt mórágyi utcákon, felkor paszkodunk a hegyoldalba. Úgy is mondhatnánk, hogy a volt pincesorra, hiszen több itt a pince és présház-nyom, mint a tényleges. Az, ami van — Machen Istváné legelsősorbam, de Hermann Istváné szintúgy — lenyűgöző. Kard és római kori koL cor, műtárgyak, tékák, bútorok és olyan obszidián szerszámok, hogy a muzeológusoknak '(megbecsülésükön ne essen csorba) leesik az álla. A présház tere may i, a pince tán negyven méteres, készült a XIX. század elején, a bor jó és az ugyancsak művészeti becsű cserépkályhán meg Is forr. Macihán István mindent tud a faluja múltjáról, a jelek szerint élete 32 évéből legalább húszat ennek kutatásával töltött. Gyűjtése önmaga és az ide látogatók örömét szolgálja és hogy mennyire nem öncélú, azt a múzeumnak adott nagy értékű ajándékairól szóló közelmúlt híradósunkban már bizonyítottuk. Késő este és a szűkebb pátriánkra vonatkozó ismeretekben alaposan gyarapodva távozunk Mórágyról. Van közöttünk, aki Simontaroyórál utazott ide ebből a célból. (Megérte. A Machán-présházban Az oldalon olvasható cikkeket irtó és összeállította Ordas Ivón, a fényképfelvételeket Bakó Jenő készítette. Adatokkal, forrásmunkákkal és információkkal segítségünkre volt K. Balog János, a megyei Levéltár igazgatója. Dobos Gyufa, a Levéltár igazgatóhelyettese, dr. Vadas Ferenc, a megyei múzeum igazgatója, dr. Rosner Gyula régész, tudományos főmunkatárs, Machán István mórágy! műgyűjtő és felesége, továbbá az IBUSZ szekszárdi irodája. Magunk is meglepődtünk, amikor a Tolna megyei Levéltárban kérésünkre kezdték előli ordán i azokat a helytörténeti jellegű, és így a honismerethez nélkülözhetetlen kiadványokat, melyek egy bő évtized alatt jelentek meg. Képünkre valamennyi rá se fért, hiszen elsősorban olyanokat választottunk, melyek jól fényképezhető címlapja érvényesülhetett illusztrációnkon. A maga idején valamennyi megjelenéséről hírt adtunk lapunkban. Most, távolról se érdeme szerinti bőségben, a legújabb róí. TOLNA MEGYE földrajzi nevei, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981., 841 oldal, óra 257 forint. Megjelent Tolna megye Tanácsának támogatásával, Vadas Ferenc vezetésével gyűjtötték q Tolna megyei pedagógusok és más önkéntes munkatársaik. A megyei tanács a Pécsi Akadémiai íBizottság kezdeményezésére 1972-ben határozta el, hogy összegyűjti és kiadja a megye valamennyi helységének földrajzi neveit. Ezzel megyénk folytatója lett a Zala és Somogy által 'megkezdett sornak és az olvasó most kézbe veheti a Wosinsky Mór kötetei óta legnagyobb jelentőségű megyei tudományos publikációt. A 'munkai méretei grandiózusak voltak, a* szervezés imponáló. A 108 település valoi- menmyiének kataszteri térképét megkapták a gondosan felkészített adatgyűjtők. (112-en voltak.) A felderített és a lehetőségek szerint megmagyarázott nevek a kötetben lévő térképek segítségével nyomon követhetők. Csak a lehetséges földrajzi köznevek értelmezése tíz sűrűn nyomott oldalt tesz ki. A teljes kötet tudományos és mivel oldalunknak ez a: gyűjtőcíme, nyugodtan mondhatjuk, hogy hon ismereti jelentőség e fe Ibecsü Ihetetleni. Aprócska addílékok: Pakson a „VergJis” helynevet úgy magyarázzák, hogy vagy a Verli családnévről, vagy a Pál utca végén lakó verklisről nevezték-el. Kisdorogon az „Antal-erdőt” egy ilyen nevő gazdatiszt telepíttette. Tengelicen a sportpályára szolgáló „Zsómboki-lejárait” egy Zsómboki Flórián nevű vörőskatona emlékét őrzi', aki a sportpálya öltözőjében húzta meg magát. Szekszárdi „Saulí- völgy”. Egy Saul nevű pincefú- rára rászakadt a lösz, meghalt. A gyászmisét a közeli szilfa alatt tartották. A „iBottyón- hegynek’, semmi köze a, kuruc generálishoz, hanem a Batthyány hercegeknek volt itt szölle- jük, A „Tolna megye földrajzi nevei" című kötet kincsestár. Bárki számára nyitva áll, aki megveszi, vagy — és ez az olcsóbb — a közkönyvtárakban kézbe veszi. A megyénkbeli helyzet Amikor valaki arra adja a fejet, hogy a honismereti mozgalom megyénkbeli helyzetéről tájékozódjon, az első pillanatban hajlamossá válik arra% hogy kapkodja azt az előbb említett fejet. Ugyanis minden jel arra vall, mintha ezen a téren valamiféle szervezett szervezetlenség uralkodna. Ami persze így egy cseppet sem igaz, sőt, azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy feltétlenül mindent szük- séges-e agyonszervezni, pusztán azért, mert valamilyen rejtélyes öncsalás jóvoltából azt hisszük, enélkül nem mehetnek rendjén a dolgok. A viszonylag szűkre szabott terjedelmen belül csak dióhéjban lehet összegezni a következtetéseket, melyek persze lehetnek szándé- kolatlanul hibásak, de szándékosan rossz- indulatúak természetesen véletlenül sem. A megyében az idén kezdte meg működését a honismereti szakbizottság. A művelődési központ' megbízásából vezeti Dobos Gyula, a Levéltár igazgatóhelyettese. Tagjait a legjobban működő honismereti körök vezetői közül választották, mint például dr. Kiszler Gyuláné Kölesdről, Temesi Mátyás Tengelicről, Takács Miklós Paksról, dr. Benkő András Tamásiból. Az úttörőkorú érdeklődők irányítója a megye- székhelyen az úttörőház. A honismereti szak- bizottságnak később feladata lesz a szakkörvezetők továbbképzése, részvétel honismereti akadémiákon, mindehhez igénybe véve a Hazafias Népfront eszmei és anyagi támogatását. Utóbbi például olyan esetekben Is konkretizálódott, mint a kölesdi és jászjákóhalmi szakkörök találkozója és remélhetőleg majd olyanokban szintúgy, amit nemrég Zomba és Orosháza kapcsolatának ürügyén lapunkban már megpendítettünk. A legszerencsésebb helyzetben ott vannak, ahol az úttorőkorű érdeklődők később a középiskolában tovább gyarapíthatják ilyen jellegű ismereteiket. Van szakkör gyerekek és külön felnőttek részére Kölesden, csak felnőtteknek Dunaszentgyörgyön, úttörőknek és gimnazistáknak Tamásiban. Speciális helyet foglal el a művelődési központ által fenntartott, de szakmailag a Levéltár által irányított várostörténeti klub Szekszárdon, melynek programjairól már sűrűn megemlékeztünk lapunkban. Egészében véve azonban a helyzet mégis zd- varos egy kissé. £ pillanatban senki nem tudja megmondani, hogy hány honismereti szakkör működik a megyében. Számuk sejthetőleg 22 és 30 közt van, ezek fele általános iskolásoké, 6—8 lelnőtteké. A Levéltár évről évre pályázatokat hirdet, a pályázatok anyagát megjelenteti. A résztvevők száma minden évben változik, ez természetes, de olyan esztendő még nem volt, hogy ne lett volna jelentkező. Nemrég adtunk hirt arról, hogy a Miniszter- tanács Tanácsi Hivatala és a Hazafias Népfront Múlt, jelen s jövendő címmel 6 adásból álló országos tv-vetélkedöt szervez. Ezen, nagyjából azonos méretű, típusú városok között Tolna megyét Bonyhád képviseli majd. A fenti cím „jelen" szavánál óhatatlanul meg kell állnunk egy pillanatra. A nem múlt* beli, hanem jelenlegi hazai helyzet megismerésében kétségen kívül szerepet kapnak az ország különböző tájaira az idegenlorgalmi szervezetek által vezetett túrák. Annak bizonyságául, hogy ez mennyire nem csekélység, álljon a szekszárdi IBUSZ-é. Az év első 10 hónapjában 1—2—3 napos országjáró túráin községnyi lélekszám, 2528 utas vett részt. Minden megkérdezeti egyetértett abban, hogy a megyei honismereti tevékenység „felső foka", ha úgy tetszik „egyetemi szinten" a Béri Balogh Adóm Múzeum irányításával folyik. Itt az önművelés mellett a mozgalomhoz csatlakozottak tudománysegítő tevékenységet is folytatnak. 1967 óta Sióagárdon, Dombóváron, Gyönkön, Szekszárdon, Palánkon, Mórágyon voltak ásatótáborok, Szakályban pedig néprajzi gyűjtőtábor. 1968-ban Tamási országos táborozás színhelye volt, jövőre pedig Gyönkre úgynevezett komplex tábort szerveznek, úttörők, középiskolások és főiskolások párhuzamos, egymás mellett történő foglalkoztatására. Van úttörő honismereti tanács is (tehát még egy szen/ezet), melynek hosszú évek óta elnöke dr. Rosner Gyula régész, a múzeum tudományos főmunkatársa.
