Tolna Megyei Népújság, 1981. december (31. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-04 / 284. szám
1981. december 4. NÉPÚJSÁG 3 Beruházás Európa egyik legkarszerűbh sajtgyára Szekszárd egyik legizgalmasabb része a Keselyűsi út környéke: itt sorakoznak az üzemek az út két oldalán, még az egykori fehér hídon is túl, és mélységben, délnek, északnak egyaránt. Itt épül az új tejüzem is, amelyet — ha akarunk — éppenséggel nevezhetünk kombinátnak is, bár hivatalos címe nem ez. De kombinát ide, kombinát oda — a lényeg a fontos. De Gaulle egyszer azt mondta, szinte lehetetlen egy olyan népet kormányozni, amely háromszázféle sajtot gyárt és fogyaszt. (Hogy Franciaországról van szó, az egyértelmű, hogy miért arról, arra is próbálok válaszolni a továbbiakban.) Schubert Béla, a vállalat nyugdíjasa, most szaktanácsadó — és „mellékesen" mindent tud a tejüzemről-tejiparról — elmosolyodik, és azt mondja: — A háramszázféle azért sok. Ennyiféle sajt nincs. Van vagy tízféle, és azt variáljuk nagyon sokféleképpen. Mint a kenyérnél. Van bonyhádi kenyér, van paksi, tolnai, gerjeni, szekszárdi. Ugyanarról a kenyérről van szó tulajdonképpen, csak egyik jobb, a másik rosz- szabb. — De Gaulle-t nem véletlenül idéztem. Ezek szerint a szekszárdi tejüzem-sajtgyár jobb lesz, mint a francia sajtgyártás? — Így nem lehet összehasonlítani. Franciaországban Vagy Svájcban vannak kis üzemekés vannak nagy üzemek. Egyiknek a technológiája, technikai felszereltsége jobb, a másiké kevésbé. A miénkről nyugodtan elmondhatjuk, hogy Európa egyik legkorszerűbb üzeme leszünk. Megtudom, hogy az új üzem majd napi félmillió liter folyadék feldolgozására lesz képes. Közbevetem: — Jól értettem, folyadék? — Igen, mert arról van szó, hogy 300 ezer liter tej és 200 ezer liter savó. Nem untatom az olvasót annak részletes leírásával, hogy mi is az a citopán — az is tejtermék —, inkább csak arra hivatkozom, hogy ezt a kelesztő- anyagot a Sütőipari Kutató Intézet kísérletezte ki, zömét ebben az üzemben fogják gyártani. Használatával jobb minőségű lesz a kenyér. Ellenben nem tudja használni minden üzem, a falusi pékségek különösen nem. Az üzem teljesítő- képessége nagyobb lesz, mint a pillanatnyi országos igény, de hol van annak a valószínűsége, hogy egy idő után nem emelkedik ugrásszerűen ez az igény? De hát nemcsak citopánt gyárt az üzem, hanem sók más egyébbel is foglalkozik majd. Maradjunk még egy percig a savónál. Általánosságban mi a gyakorlat? Az, hogy elmegy a csatornába, jobb esetben disznókkal etetik fel. Ez persze nem baj, mert hasznosul. Ellenben drága a szállítási költség. Egyébként a savót is lehet porítani, éppúgy, mint a tejet. Egyikre is, másikra is, meg a citopánra is — mivel exportigény jelenleg nincs — a piackutatás már folyik, s ki tudja, mit hoz a jövő? — Lépjünk egyet vissza. Mitől is lesz a szekszárdi Európa egyik legmodernebb tej-sajt- üzeme? — Kezdjük azzal, hogy a sajtgyártás még ma is egy kicsit kézműipar, amolyan konyhaművészet. Ugyanakkor nehéz munka, üzemi körülmények között ma már nem lehet embert kapni rá. — No és akkor önöknél? — Itt nem lesz fizikai munka. Teljesen automatizált lesz az üzemünk. Ilyen modern ösz- szeállítás — ismereteink szerint — földrészünkön sehol sincs. Egyébként a holland, valamint az NSZK-szisztémát követi. Az ember nem dolgozik a szó régi értelmében, hanem csak felügyel a gépekre. — Milyen sajtokat és menynyit gyártanak az új üzemben? — A mi feladatunk elsősorban a tömegtermelés. Ugyanazokat a sajtokat gyártjuk a jövőben is, mint eddig, új termékünk egy lesz, a Gauda. Naponta 200 ezer liter alapanyagból állítunk elő sajtot, lényegesen jobb minőségben, mint azelőtt. Lesz egy városellátó üzemünk is, amely Szekszárdot szolgálja ki. — Ha szabad itt közbevetnem, mennyi sajtot fogyasztunk mi itteniek? — Tolna megyében termékeink öt százalékát eszik meg, a többi országos terítésre kerül. Ha kell, tudunk exportra is gyártani. — Teljesen automatizált üzemben kisebb a munkaerő- igény. .. — Igen. Tulajdonképpen kevesebb munkással ötven százalékkal több terméket állítunk elő. Senkit se fogunk elküldeni, jut itt munka mindenkinek, aki eddig is a tejiparban dolgozott. Szólni kellene még arról is, hogy épül egy termes sajtérlelő, hogy kiváló az együttműködés a húskombináttal, akár a gőzfűtésre, akár a szennyvízelvezetésre utalunk, meg még sok mindenről, de a hely mérete határt szab az ismertetésnek. összegezve: Jó ütemben készül Európa egyik legkorszerűbb tejterméküzeme. LETENYEI GYÖRGY Fotó: Bakó Jenő Sok száz négyzetméter csempe készül Pasztőrözőgépek szerelését végzik a szakemberek Hidegben, hóban készül a citopánüzem vasszerkezete ÁruvUág és kultúra Az árutermelés a szocializmuson-------------- .— belül, mint ismeretes, elengedhetetlen feltétele a társadalom fejlődésének. Valóban azt látjuk, hogy társadalmunkban az áruk változatossága, bősége, kínálata állandóan növekszik. Ha valaki a mai kapitalizmus valóságos kínálatát figyeli, észreveheti, hogy a fejlett államokban az árubőség még sokkal nagyobb, mint nálunk, a kínálat változatosabb, és így a mi társadalmunknak ezen a területen vitathatatlanul sok a behozni- valója. M i azonban a helyzet a kultúrával? A modern kapitalizmusban az a látszat, hogy a kultúra éppen olyan áru, mint amilyen áru lehet egy tányér, egy ékszer, a víz, vagy a villanyáram. Sőt, egész spekulációs hálózatok alakultak ki a kultúra körül. A legékesebb példa erre a műkereskedés. Egyes műkereskedők szinte fillérekért vásárolták meg olyan festők képeit, akiknek műve nem sokkal később dollártizezre- ket vagy éppen százezreket ért, és a műkereskedelem legalább olyan spekulációs képet mutat, mint a tőzsde. Hasonlóképpen árunak tűnik minden film, és maga a filmkészítés is. A filmkészítés mögött ott dolgoznak azok a szabályok, amelyek minden tőkés Vállalkozás mögött rejlenek, a befektetés adott esetben milyen várható haszonnal jár. A könyvkereskedelem és a könyvkiadás szintén hasonló képet mutat. Minden könyvkiadó igyekszik legalább egy-két művét feljuttatni az úgynevezett bestsellerlistákra, tehát kapós könyvvé tenni az általa kiadottat. Minden könyvkiadónak megvan a megfelelő piackutató apparátusa, és mindenki természetesnek tartja, hogy a regény vagy a verseskötet éppen úgy piaci áru, mint ahogyan az a fogkefe, vagy a fürdősapka. Ugyanúgy versenyeznie kell külalakjával, mint ahogy árával, ugyanúgy propagandákra van szüksége a versenyben, mint minden más árucikknek. Polgári körülmények között általában a színház is hasonlóképpen üzleti vállalkozás; néha sikeres, néha kevésbé sikeres, de ugyanakkor vitathatatlan; ez az üzleti vállalkozás valamiféle kulturális keretben működik. És fűzzük még hozzá, hogy bizonyos fokig az iskolák is, különösen a magániskolák rendszere segítségével, belekerülnek az áruhalmazba. A magániskolák meghirdetik, hogy a magas tandíj ellenében idegennyelv-tanulást, sportolási lehetőségeket, sőt pónilovaglást vagy lovaglást is nyújtanak, csakhogy minél több tanuló iratkozzék be az iskolába, minél többen legyenek, akik hajlandók a magas tandíjat megfizetni. Emellett persze csalogatóként az ott tanító tanárok nevét, közéleti munkásságát, címeit, klubtagságát stb. is közzéteszik. Mindezek alapján azt lehetne hinni, hogy a kultúrának az árutermészete mutatkozik meg abban, ahogyan a kultúra beleilleszkedik a modern kapitalizmus áruvilágába. Valójában a kultúrának ilyen természete nincs. Az igazi kultúrát soha nem termelték áruként. Noha időnként megbízói munkaviszonyban voltak a művészek, például az antik görög demokráciában. Periklész kétségtelen megrendelője volt jó néhány szobornak, műalkotásnak, vagy később a Mediciek és a pápák nem egyszer megrendelői voltak Michelangelónak és másoknak, de a megrendelésre készült munka nem piacra készül, nem szabadon árusítják, és nem is a maga értékén kel el. A kultúra tehát évszázadokon keresztül nem volt áru. Értékét soha nem az határozta meg, hogy mennyi a beléje fektetett társadalmilag szükséges munkaidő, mivel Giotto vagy akár M. S. mester munkaidejét semmiféle alapon nem lehet ösz- szehasonlitani sem az előző korok, sem bármely más korszak társadalmilag szükséges munkaidejével. A művészek teljesen egyéni módon alkotnak, munkájuk nem összetett munka, nem olyan munka, mint amelyet árutermelésre lehet felhasználni, s éppen ezért, s művészi alkotásnak vagy egyáltalában nincsen ára, vagy pedig megfizethetetlen ára van. S azok a műalkotások, melyek különböző templomokat, vagy középületeket díszítenek, valóban mindenki által megszemlélhető, mindenfajta fizetési kötelezettség nélkül látható alkotások. A történelmi tanulságok ezen az alapon azt a véleményt támasztják alá: a művészet egyáltalán nem áru, csupán bizonyos körülmények között változhat áruvá, és használható fel áruként. Valóban, a modern kapitalizmus körülményei között egy sor olyan dolog is áruvá válik, amelynek nem kellene árunak lennie, amelynek természetéből nem következik ez, amelyet nem áruként termeltek, s nem is áruként juttattak a piacra, csak miután oda jutott, vette fel hirtelen az áru jellegzetességeit. A kultúra árujellege részlegesen a szocializmusban is mindig megvolt. Nálunk soha nem osztogatták ingyen sem a színházjegyeket, sem pedig a könyveket, mindig létezett műkereskedelem és természetszerűen mindig voltak a könyvkiadóknak, a színházaknak, a filmgyáraknak gazdasági terveik, gazdasági mutatóik, és mindig létezett gazdasági, tehát árukérdés a kultúrával kapcsolatban. Vagyis — gyakorlatilag annak ellenére, hogy a kultúra, a művészet, a művészi termék önmagában nem áru — mégis áruként került forgalomba. Ennek oka pedig az, hogy maga a kultúra ugyan nem áru, de előállitása olyan termékek fölhasználásával történik, amelyeknek árujellege tagadhatatlan. Igaz, hogy az énekművészek művészete nem áru, de az opera- előadáshoz készített ruhák, hangszerek, az operai világítás, az előadás feltételeinek biztosítása, magának az épület állagának óvása, javitása mind-mind áruként termelt anyagokat, eszközöket stb. vesz igénybe. Az is igaz, hogy az írói munka nem áru, viszont a könyvben nemcsak az iró, esetleg az illusztrátor munkája van benne, hanem a pa- pir előállításától a nyomdai munkán át a könyvkötésig sok minden más is. Ebből következően, ha helyesen akarunk fogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy bár az árutermelő világban maga a kultúra, a művészet, a tudomány önmagában egyáltalán nem áru, de működésüknek és terjedésüknek feltételei az áruviszonyok. Ezért is sikerült a kapitalizmusban viszonylag könnyen áruvá változtatni az eredetileg nem áru jellegű kulturális termékeket. Persze, mindehhez hozzá kell tenni, hogy bármennyire is uralkodnak az áruviszonyok a kapitalizmusban, még ott sem feltétlenül és minden szempontból válik árujellegűvé a kultúra. Egyfelől a kapitalizmus megtanulta saját tapasztalatából, hogy a kultúrára szüksége van, mégpedig olyan módon, hogy a kultúrát bizonyos értelemben kívül helyezze a szokványos társadalmi viszonyokon. Érthetőbben ez annvit jelent, hogy a kapitalizmus is tudja, a kultúra fejlesztése nem valósítható meg pusztán az áruviszonyokon belül. így iönnek létre a kapitalizmusban azok a kulturális alapítványok, melyek a kultúra általános támogatását szolgálják. Hasonlóképpen az állam is kénytelen komoly mértékben kiemelni a kultúrát az áruviszonyok közül. A legtöbb modern kapitalista országban a magániskolák mellett alapvetően az állami iskolák látják el az oktatás feladatát — állami költségvetésből. Szubvenciót kapnak a színházak és egyéb kultúrintézmények is. Persze, a szubvenciók ellenére még mindig sokkal drágább a kultúra, mint a szocializmusban, de az is bizonyos, hogy a modern kapitalizmus belátta: társadalmi létfeltételei közé tartozik a kultúra speciális támogatása. S ez még inkább vonatkozik a szocializmusra. A szocializmusban a kultúra és a kultúra terjesztése a szocializmussal összefüggő, attól elválaszthatatlan társadalmi cél. Ha nem is valljuk azt, hogy a forradalom csupán eszköz, s a kultúra a cél, kétségtelen, hogy a szocializmus mint társadalmi rendszer, tartalmában az állandó kulturálódás folyamata is benne foglaltatik, hiszen nélküle minden társadalmi tendencia szükségképpen elidegenült formát öltene. Tudatosan fel kell használnunk azt a törvényszerűséget, hogy a kultúra az árutermelés feltételei között fejlődik, más szempontból azonban tudomásul kell vennünk, hogy a kultúra leltételei nem azonosak a kultúrával. A szocializmusban senkinek sem ér---------------------------------------- deke a kultúrát áru vá változtatni, ami azonban nem jelenti azt, hogy bizonyos kultúrtermékek ne áruként jelenjenek meg a piacon. így például elképzelhető olyan szinielőadás, mely önmagát tartja el, sőt hasznot is hoz, de nem változtathatjuk az állami színházakat kizárólagosan ilyen színielőadások szinterévé, összegzésül megállapíthatjuk, hogy a kultúra árujellegéről folytatott viták skolasztikus viták akkor, ha nem a kultúra történeti vizsgálatán és nem a valóságos társadalmi viszonyok elemzésén alapul. HERMANN ISTVÁN Szekszárd A környezetvédelem és az iíjúsági törvény végrehajtása Csütörtökön délután ülést tartott Szekszárd város Tanácsai. Ezúttal a megyeszékhely körn ye zetvé deliméről tárg ya It a:k a tanácstagok Schwemmer László tanácselnök-helyettes írásos betszómolója alapján, Az eredmények értékelése mellett megvitatták és meghatározták a jogszabályokból is eredő, a föld, a víz, a levegő, o táj, az élővilág és a települési környezet védelmével kapcsolatos tennivalókat, s mind az állami szervek, mind az üzemek, mind aiz egyes állampolgárok feladatait. A tanácsülés határozatot hozott a szeméttelep-létesítésről, s a meglévő zöldterületek fokozott gondozásáról, illetve további növeléséről. Ezt követően dr. Bősz Endré- né vb-titkáf előterjesztését tűzte napirendre a tanácsülés. Ez az ‘írásos előterjesztés az ifjúsági törvény végrehajtásának tapasztalatairól szólt, jelentős teret szentelve a fiatalok lakásgondjai enyhítésének1. Igen figyelemreméltó az a megállapítás, hogy míg az elmúlt időszakban csupán kevés telek állt az építkezni szándékozók rendeli, kezesére, addig a, VI. ötéves tervben mintegy 600 magánja!, kás építésére alkalmas telek kialakítása válik valósággá. Az előterjesztésiben külön 'hangsúlyt kaptak többek között a bölcsődékkel, óvodákkal, iskolákkal és a fiatalok szabad idejének 'hasznos eltöltésével kapcsolatos kérdések. iA városi tanács tagjai ezután az 1982. évi végrehajtó bizottsági és tanácsülések időpontjairól és napirendjeiről, valamint fontosabb szervezési feladatokról döntöttek.
