Tolna Megyei Népújság, 1981. december (31. évfolyam, 281-305. szám)

1981-12-04 / 284. szám

Mai számunkból A MOSZKVAI CSATA (2. old.) ÁRUVILÁG ÉS KULTÚRA (3. old.) A JÁTÉKOK JATÉKA: A LEGO (4. old.) HONISMERET (5. old.) TOVÁBB A KIJELÖLT, BEVÁLT ÚTON (6. old.) • • Ülést tartott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1981. december 3-án Kádár Já­nosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogad­ta az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztatót, valamint az 1982. évi népgazda­sági terv és állami költségvetés irányelveit. Az ülésről közlemény jelenik meg. Kihelyezett MÉM miniszteri értekezlet Szekszárdon léshez pedig Vereczfcei Imre fő­Andrej Gromiko befejezte hivatalos romániai látogatását Tegnap Szekszárdon, a me­gyei tanács tanácstermében elemző és feladatmeghatározó kihelyezett miniszteri értekezlet volt. A résztvevőket, köztük dr. Soós Gábor államtitkárt és dr. Gyugyi Jánost, a megyei párt- bizottság titkárát Császár Jó- zseif, a megyei tanács általános elnökihelyettese köszöntötte. A miniszteri értekezleten meg­tárgyalták a Tolna megyei Ta­nács Végrehajtó Bizottságának a megye mezőgazdasági és élelmezésügyi szakirányító tevé­kenységéről szóló írásbeli tájé­koztatóját, valamint a MÉM il­letékes főosztályai' által a me­gyében végzett vizsgálatairól készült értékelést. A tájékozta, tóhoz Borsi Mihály, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának ve­zetője, a minisztériumi értéke­Az ENSZ-közgyűlés 36. ülés­szakának szerdán kezdődött Pa- lesztino-vitájában Jugoszlávia^ Kuba és Vietnam határozatter­vezetet terjesztett elő arról, hogy o világszervezet legkésőbb 1984-ben hívjon össze a Palesz­tina! kérdéssel foglalkozó nem­zetközi konferenciát. A vitában felszólalt faruk Kcddumi, a Palesztinái félsza. badítási Szervezet politikai osz­tályának vezetője is és kijelen­tette: a palesztin nép a PFSZ vezetésével eltökélten folytatja a független nemzeti állam lét- rehozásááért vívott harcát. — Mindenekelőtt az Egyesült Államok és az általa támoqatott izraeli megszállás a felelős a palesztin nép problémájának megoldatlanságáért - bangsú. lyozta Kaddumi. osztályvezető — o koordinálta a vizsgálatot — fűzött szóbeli ki­egészítést. Az értekezlet résztvevői egyet­értőén elfogadták a Tolnai me­gyei Tanács V. B. tájékoztató­ját és az abban megfogalma­zott célkitűzéseket. Megállapí­tották', hogy Tolna megye az élelmiszergazdaság terén az or­szág egyik kedvező adott­ságú, dinamikusan fejlődő me­gyéje, s jók az elért termelési eredmények. Az eredményekhez hozzájárult a terület ágazati irányítása és a hatósági mun­ka i'S. A megye agrárágazatában eU ért eredmények, az összehan­golt irányítás megteremtette a Vl. ötéves terv célkitűzéseinek végrehajtásához szükséges ala­pot. Ahmed Eszma* Abdel-'Magid, Egyiptom állandó ENSZ-képvise- lője felszólította az Egyesült Ál­lamokat: kezdjen konstruktív párbeszédet a Palesztinái Fe'l- szabadítási Szervezettel annak érdekében, hogy a PFSZ és Iz­rael kölcsönösen és egyidejűleg ismerje el egymást. Az Európai Gazdasági Közös­ség képviseletében Sir Anthony Parsons, Nagy-Britannia, állan­dó ENSZ-képviselője annak a nézetének adott hangot, hogy a pafesztinai kérdés megoldá­sának lényeges eleme Izrael és a palesztin nép kibékülése, hogy a térség e két reálisan létező tényezője békében és biztonságban éljen egymás mellett. Ezt követően dr. Kovács Imre miniszterhelyettes vezetésével került sor a M*ÉM, valamint a megyei párt- és állami vezetők immár hagyományos éves fel­adategyeztető tárgyalására. A résztvevők, Bars! IMihály osz­tályvezető tájékoztatása alap­ján-, értékelték megyénk agrár­ágazatának idei eredményeit és meghatározták a jövő év főbb feladatait Kiemelték, hogy me­gyénk élelmiszergazdasága eredményesen zárja idei gaz­dálkodási évét, sikeresen telje­síti a gabonaprogram megyei előirányzatait javultak az ál­lattenyésztés eredményei is. Az értékelést követően meghatá­rozták megyénk élelmiszeripo­rának jövő évi feladatait. Mind­két napirend vitájában felszólalt dr. Gyugyi János, a megyei pártbizottság titkára. Magyar-mongol megállapodás Csütörtökön Budapesten alá­írták az 1982.1 évi magyar-mon­gol árucsere-forgalmi és fize­tési jegyzőkönyvet A két ország között az árucsere-forgalom az 1981. évi előirányzatokhoz ké­pest növekedni fog. Magyaror­szág elsősorban különféle gé­peket, alkatrészeket, laborató­riumi és mérőműszereket, gyógyszereket, cipőt, kötöttárut és konfekciótermékeket szállít, s Mongóliából gyapjúféleségeket, bőrkonfekciót, kötöttárut, hús­konzerveket vásárol. A hó és Farkas József, a faddi Lenin Téesz tnaktoroso naponta tizen­két hektáron végzi el az őszi mélyszántást. A John Deere-ben jó meleg van, de a térdig érő Romániában tett kétnapos, hivatalos baráti látogatása be­fejeztével AndhijuGromiko, az SZKP KB PB tagja, a Szovjet­unió külügyminisztere csütörtö­kön hazaérkezett Moszkvába. A látogatásról közleményt adtak ki. A dokumentum emlékeztet ar­ra, hogy a szovjet külügyminisz­ter december 2—3-án megbe­széléseket folytatott Nicolae Ceausescuval, a Román KP fő­titkárával, a Román Szocialista Köztársaság elnökével. Az elvtársi légkörben folyta­tott megbeszélés alkalmával véleményt cseréltek a nemzet­közi politika néhány időszerű problémájáról, az európai kér­désekről, valamint a szovjet— román együttműködés bővítésé­nek lehetőségeiről. A nemzetközi problémák át­tekintésénél hangsúlyozták: a Szovjetunió és Románia szilárd eltökéltsége^ hogy a többi test­véri szocialista állammal együtt hozzájáruljon a béke megőrzé­A bécsi hade rácsökkentési tárgyalások egyik fő problémá­ja megoldását, a csökkentés két szakasza közötti folyamatos­ság és szerves kapcsolat szava­tolását sürgette a tárgyalások csütörtöki plenáris ülésén Emil Keblusek nagykövet, o cseh­szlovák küldöttség vezetője. A diplomata a többi között hangoztatta: a Varsói Szerződés országai azt javasolják, hogy az első szakasszal kapcsolatos megállapodásnak megfelelően el'sődlegesen a Szovjetunió és az Egyesült Államok csökkentse csapatai létszámát és fegyver­zetét, míg a többi közvetlen sárban nehezen húz az erőgép. A munkát azonban nem akadá­lyozza sem ci sár, sem o hó, bár o teljesítmény kevesebb, mint nyáron! Mosonyi Mihály, a fad­di téesz főagronómusa szerint a séhez és megszilárdításához, a fegyverkezési hajsza visszafo­gásához és a leszereléshez, a nemzetközi feszültség enyhülé­sének elmélyítéséhez. Ezzel ösz- szefüggésben rámutattak, hogy a béke és az enyhülés szem­pontjából nagy jelentőségűek a Varsói Szerződés országai december 1—2-i bukaresti kül­ügyminiszteri tanácskozásán el­fogadott ajánlások. Kijelentették: különösen ve­szélyes az a NATO-döntés, hogy Európában új amerikai közép-hatótávolságú nukleáris fegyvereket helyezzenek el. Mindkét fél hangoztatta, hogy további erőfeszítésekre van szükséq a fegyverkezési hajsza megfékezésére, az európai ka­tonai szembenállás szintjének csökkentésére. Aláhúzták azok­nak az új és építő javaslatok­nak a fontosságát, amelyeket Leonyid Brezsnyev tett bonni látogatásakor. A felek arra is rámutattak: a november 30-án felújított részvevő kollektív alapon o két szakasz közötti időszakban, „fa­gyassza be”, a második sza­kaszban pedig csökkentse fegy­veres erőit Az első megállapo­dás tartalmazzon kötelezettséget o felső színt megállapítására a légierő személyi állományát il­letően. A csehszlovák képviselő rá­mutatott, hogy o 'NATO-orszá- gok — különböző mondvacsinált ürügyekkel — kibújnak a két szakasz közötti „•befagyasztás", a légierő létszámstopjának kö­telezettsége alól, s elutasítják o fegyverzetcsökkentést. Ez gá­tolja a tárgyalásokat, megne­leg rosszabb őszi mélyszántás is felér a legjobb tavaszival, s ezért is igyekeznek a mezőgaz­dasági üzemek a megyében, hogy a 126 ezer 880 hektáron genfi tárgyalásoknak el kell vezetniük oda, hogy a nukleáris fegyverzet alacsonyabb szintjén kialakuló európai erőegyensúly mellett szilárduljon meg min­den európai állam biztonsága. A felek síkraszálltak azért, hogy az államok közötti vitás kérdéseket — az- ENSZ alapok­mánya szellemében — párbe­széddel, tárgyalások útján, bé­késen oldják meg. A Szovjetunió és Románia is­mét leszögezte, hogy egyetért és szolidáris azzal a harccal, amelyet a népek az imperializ­mus, a gyarmatosítás és az új­gyarmatosítás ellen, valameny- nyi — kis és nagy — állam nemzeti függetlenségéért és szuverenitásáért vívnak. A felek úgy vélik, hogy a je­lenlegi nemzetközi helyzetben együttműködésük — mind két­oldalú szinten, mind pedig a Varsói Szerződés más országai­val együtt — különösen fontos jelentőségű. megegyezést hezíti a, gyakorlati megoldások kutatását Keblusek bírálta a nyugati résztvevőket almi­ért úgy igyekeznek beállí­tani o' dolgot, mintha ai Ke. let „jelentős fölényben lenne a csapatok létszáma és a fegyve­rek száma vonatkozásában". Mint mondotta', a hivatalos adatcsere azt bizonyította, hogy Közép-Eorópá'bcn hozzá­vetőleges egyensúly áll fenn a NATO és a: Varsói Szerződés katonai erői között, amit nyu­gati államférfiak és katonai sze­mélyiségek többször is elismer­tek. a szántást mielőbb befejezzék az őszi mélyszántást. Ebből az év hát­ralevő idejére már csőik tízezer hektár maradt, a többi terüle­ten már befejezték ezt a mun­kát. bj New York, ENSZ A közgyűlés megkezdte a Palesztina-vitát a sár nem akadályozza Haderőcsökkentés A NATO-országok gátolják a Washington Konferencia a nukleáris fegyverek korlátozásáról Különböző társadalmi szerve­zetek részvételével ce európai nukleáris fegyverek korlátozásá­ról rendeztek nemzetközi konfe­renciát Washingtonban,. A tanácskozáson, amelyen számos amerikai ifjúsági, vallási és nőszervezet, több szakszerve­zet és nyugot-eorápa* háború- ellenes mozgalom képviselői vettek részt, a felszólalók azt hangsúlyozták, hogy korunk lege főbb feladata a nemzetközi biz­tonság erősítése. A fő figyelem arra Irányult, hogyan csökkenthető egy euró­pai háború kirobbanásának le­hetősége. Karl-Heinz Hansen nyugatnémet parlamenti képvi­selő ezzel kapcsolatban 'méltat­ta leonyid Brezsnyev bonni út­jának jelentőségét A Brezsnyev által Bonnban előterjesztett bé- kejavaslat fontos előrelépés a helyes irányba — állapította meg a Bundestag képviselője. A faddi téesz egyik 80 hektáros tábláján hóban, sárban dolgoznak az erőgépek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom