Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-17 / 269. szám

NOVEMBER 17 KEDD Névnap: Hortenzia A Nap kél 6.52 — nyugszik 16.06 órakor A Hold kél 21.51 — nyugszik 12.19 órakor Hetvenöt évvel ezelőtt, 1906. november 17-én született, és 31 éves korában, 1937-ben hunyt el Dasdordzsin Na- cagdorzs mongol költő, drámairó és novellista, a mai mon­gol irodalom egyik megalapítója. A KOMMUNISTA MŰSZAK. A BVK szekszárdi gyáregységé­ben szombaton százharmincon kommunista műszakot tartottak, üzemfenntartási munkát, parko­sítást, illetve a régi gépek ki- selejtezését végezték el. A kommunista műszakért járó bért a rokkantak megsegítésére ajánlották föl. * NAGYKANIZSÁN rendez­ték meg a XVII. Dél-dunántúli Amatőr Filmszemlét november 14—15-én. Az amatőr filmesek területi találkozójára 18 filmet küldtek be az alkotók. A zsűri — jogával élve — első díjat nem adott ki. Második díjat kapott Pinke Miklós ,,A máso­dik számú film” című alkotása. Harmadik díjat Takács László SB—I. 487415 című filmje, kü- löndíjat kapott Szarvas Antal— Takács György Szívhangok cí­mű alkotása. Az utóbbi két film a Dombóvári Filmstúdió munkája. Az amatőr filmesek 1982. évi szemléjét Kaposvárott rendezik majd meg. (-s -I). 'x, A CSILLAGASZATI és űr­kutatási hónap rendezvénysoro­zatát e hó közepétől december közepéig tartják meg. Ennek keretében megyénkben több előadás hangzik el a Naprend­szerről, az űrrepülésről, vala­mint az űrkutatás hasznáról. A meghívott előadók között sze­repel dr. Horváth András, a budapesti Planetárium igazga­tója, Zombori Ottó, az Uránia csillagvizsgáló csoportvezetője, dr. Ili Márton, a bajai Csillag- vizsgáló Intézet igazgatója és több más neves szakember. O MEGALAKULASANAK 10. évfordulóját ünnepli november 18-i rendezvényén Szekszárdon a megyei művelődési központ nyugdíjasklubja. Délután Sárá­tól ünnepi klubfoglalkozás lesz, majd 6 órakor műsoros baráti est kezdődik. Az évforduló al­kalmából kiállításon mutatják be a klub 10 esztendős mun­káját. Várakozások címmel Farkas Zoltán műsorát hallgathatjuk meg a Kossuth rádióban 20 óra 37 perckor. Az már ismert tény, hogy a jövő évtől életbe lépő közgazdasági szabályozók szi­gorúbbak lesznek a vállalatok szá- mára, mint az ideiek. Milyen érzé­sekkel várják a vállalatvezetők a jö­vő évet, hogyan készülnek fel a vál­tozásokra, és miként látják pénzügyi helyzetük jövőjét? A televízió 2-es programján Álarc­ban címmel háromrészes tévéfilm­sorozat indul 21 óra 25 perckor. A Dél-Afrikai Köztársaság militarista politikájának megvalósítása érdeké­ben nemcsak az atomenergia meg­szerzéséért folytat tárgyalásokat, ha­nem atomfegyverek előállításával is kísérletezik. Ez utóbbi megszerzéséért küzd a helyi titkosszolgálat, a CIA, az NSZK ügynöki apparátusa és a címben szereplő (afrikai bajtársi szövetség), volt SS-tisztekből álló tit­kos szövetség. . . # RENDHAGYÓ ülést tartott tegnap délután a szekszárdi városi népfrontbizottság. A kert­barátkor vezetői tartottak tájé­koztatót az agrokémiai és kis­gépbemutatók tapasztalatairól, az elnökség tagjai és a kör­zeti népfrontbizottságok vezetői pedig kötetlen beszélgetés ke­retében vitatták meg a városi elnökség és a körzeti bizottsá­gok között kialakult munka- kapcsolat tapasztalatait. TOTÓTÁJÉKOZTATÖ A Sportfogadási és Lottóigazgató­ság közlése szerint a 46. heti totó­nyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyen­ként 970 766 forint. 13 plusz 1 talála­tos szelvény nincs. 12 találatos szel­vény 114 darab, nyereményük egyen­ként 22 708 forint. 11 találatos szel­vény 1574 darab, nyereményük egyen­ként 1645 forint. A 10 találatos szel­vények száma 13 443 darab, ezekre egyenként 289 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Síép hagyomány Dombóváron, hogy a szakszervezetek szakma­közi bizottsága, a városi tanács egészségügyi osztálya és a Vöröskereszt évente egy alkalommal vendégül látja a Dombó­váron lakó olyan idős embereket, akik egyedül élnek. A ren­dezvényre 90 vendég érkezett, és vidáman töltött el egy órát, a vendéglátók szerető figyelmességét élvezve. (Magyarszéki Endre). a Csökkenő felhőzet Várható időjárás ma estig: lassan­ként tovább csökkenő felhőzet, már számottevő csapadék nélkül. Fokozato­san gyengülő északi szél. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között. i i i i i i i i i i i i i Megyei művelődési központ Szigetelés a tetőn Szekszárdon, a Babits Mi­hály Megyei Művelődési Köz­pont tetőszerkezete már mint­egy két éve hol itt, hol ott be­ázott. Az utóbbi időben a csa­padék már az erősáramú be­rendezéseket veszélyeztette. Ezért sürgős intézkedésre volt szükség, ami meg is történt. Mintegy három hét alatt a leg­fontosabb munkákat elvégezték. Az erősáramú berendezések fe­lett a tetőrészt leszigetelték a Tolna megyei Festő- és Lakás- karbantartó Szövetkezet szak­emberei. A munkát az elmúlt hét végén be is fejezték, de ez a teljes felújításnak csak egy része, azt a jövő évben folytat­ják, illetve fejezik be. A teljes szigetelés mintegy két és fél millió forintba kerül. Bitulox hidegszigetelési eljárással készül a három rétegű bevonat, ami szebb, mint az előző volt, mert a legfelső réteg ezüstös színű. Galambos István és Szabó László munkában a művelődési ház tetején OL VAST AM A dohány új szerepben Olvastam, hogy a dohány rendkívül hasznos az egészség­re. No, nem a dohányzás, hanem a dohány. Van benne nikotin és egyéb alkaloidák, amelyekből növényvédő szer és vitaminok, amelyekből orvosság készíthető. Hogy a fe­hérjéről ne is beszéljek, mert ez „gélszerű masszává fel­dolgozva, igen jól tárolható" és „emberi táplálékként is hasznosíthatnánk". Ismét egy jó érv a dohányzás ellen, ami nemcsak káros az egészségre, és drága, de el is pocsékolja ezt az igen értékes növényt. Egyébként a ,,gélszerű massza" ellen csak az a kifogásom, hogy nincs benne nikotin, és ráadásul nem is füstöl. Különben milyen egészséges lenne! I. I. A rendőrség felhívása r Újdonságok Tamásiból A Tamási Vegyesipari Szövet­kezet — miután kialakította az utóbbi években a fénycső-lám­patestek széles skáláját —, az idén „'betör" a lakásokba is. Köztudomású, hogy a fénycső sokkal nagyobb 'hatásfokkal hasznosítja a villamos energiát, mint az izzólámpa, ugyanolyan erősségű megvilágításhoz keve­sebb energia kell. Eddig a szö­vetkezet 'kórházak, üzemek, in­tézmények, irodák, iskoláik ré­szére alkalmas világítóberende­zéseket gyártott; Most meg­kezdte a lakásokba 'is alkalmas lámpák kialakítását. Az első egy konyhába és fürdőszobába alkalmas, pasztellszínű, „ottho­nos” megjelenésű lámpatest. Sorozatgyártásót megkezdték és az első szállítmányt imór elküld­ték a RAVILL Nagykereskedelmi Vállalatnak. A másik újdonság — lakószóba helyi megvilágító- sórai, töhát asztal, fekhely fölé szerelhető — formatervezett 20, illetve 40 wattos lámpatest. So­rozatgyártását a jövő héten kezdik meg. Szombaton 18 óra 30 perc körüli időben a Reanal Finom­vegyszergyár Budapest, XIV. ke­rület, Telepes utcai telephelyé­ről elloptak két darab fehér színű, gömb alakú, 60 literes műanyag ballont. Az egyik ballon metilalkoholt, a másik hidrogénperoxidot tar­talmaz. A ballonokon a tartal­muk fel van tüntetve. A két ballont feltehetően a ZT 78—48 forgalmi rendszámú, zöld színű, régi típusú Wartburg személy- gépkocsival szállították el a helyszínről. A rendőrség kérése, hogy a vegyszerekből ne vásároljanak, mert fogyasztásuk életveszélyes. Akinek a ballonok hollétéről tudomása van, a 07-es telefon­számon értesítse a Budapesti Rendörfőkapitányság központi ügyeletét, vagy a legközelebbi rendőrt. Lovakat gázolt az autóbusz Karambolozó autóbusszal utaztam tegnap reggel. Emberéletben szerencsére nem esett kár, sőt sérülésről sem panaszkodott senki, amikor megkérdezte a gépkocsivezető, van-e sérült. Mégis szörnyű volt. Nem is a hirtelen fékezés és az előrelódulásunkat követő óriási csattanás volt idegbor­zoló, hanem a látvány. Két ló feküdt az úttesten, mozdulat­lanul. Az autóbusz letépte őket a kocsiról és előredobta. Kö­zöttük feküdt a rúd, törötten. Nem részletezem. Az autóbusz eleje nagyon benyomódott. Váltottam néhány szót a ko­csissal. Mivel a kocsi nem bo­rult föl, megúszta 5 is. Nem tudom, miért hajtott ki a 6-ös útra a fácánkerti útkeresztező­désben, amikor teljes sebesség­gel közeledett az autóbusz, nem feladatom ilyen kérdéseket föltenni. Elvégzi a rendőrség a körülmények tisztázását. De azt megmondta Bogdán János kér­désemre, hogy ezeket a lova­kat hajtotta máskor is, mint a tolnai Aranykalász Tsz fogato- sa. Tehát nem gyakorlatlanság. A fékre panaszkodott, ezt mon­dogatta: „Nem fogott a fék”. Mármint a lovas kocsi fékje. A gépkocsivezető pedig csak ma­ga elé meredve, halkan szólt: „Nem hajthattam bele az árok­ba”. (gemenci) Fotó: Gottvald * Súlyos baleset történt Duna- földvár határában. A 61-es fő­útvonalon, a hatos számú főút felé haladt személygépkocsijá­val Tesinszky Mária nagy- kanizsai lakos, az Állj, elsőbb­ségadás kötelező! jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a védett útvonalon a Dunaúj­város felől Pécs irányába ha­ladó Váti János pusztaszabolcsi lakos gépkocsijának. Össze­ütköztek. Váti Péter tanuló sú­lyos, nem életveszélyes, Váti Já- nosné nyolc napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. A két gépkocsiban jelentős anya­gi kár keletkezett. A vizsgála­tot megkezdték. Hétfőn, november 16-án a KBM megyei igazgatóságán az érdekelt közlekedési váHalatok, hatóságok, tanácsok képviselői előtt Ri’kker István, az igazgató­ság főmérnöke 'ismertette a tél­re történt felkészülésüket. Az idén is, körülbelül hasonló télre számítva, mint tavaly, a le­hetőségekhez mérten felkészül­tek. A gépek munkára foghatók, van védekezőanyag is. A véde­kezés terve elkészült. 'Elsősorban a síkosság ellen védekeznek, majd a második helyen a hóeltakarítás szerepel. De a sorolás a helyzettől füg­gően változik. Az igazgatóság kezelésében lévő fő közlekedési utakra, majd pedig a Duna- szentgyörgy—Fadd—Székszárd, il­letve a Hőgyész—Dombóvár köz­ti útra fordítják a nagy figyel­met. Különleges rajon-szolgála- tot is felállítottak, cizzaí a cél­lal, hogy a .meredek utakon, éles ka nyomokban szórják ki a sót, a salakot, homokot. A hó- eltakarítást 540 kilométer út- hosszúságbam motoros hóekék­kel biztosítják, míg a többi útról traktoros ekékkel távolítják el a havat. Az ÚTINFORIM-imal a kapcso­lat állandó, úgyszintén a közle­kedési vállalatokkal, a rádióval és a Tolna megyei 'Népújsággal is. Amint jelzést kapnak az út- ellenőrző szolgálattól, azonnal indítják a sózó, vagy a hóelta­karító gépeket. Ha a helyzet úgy 'kívántját 'kapcsolatba lép­nek a szomszédos megyékkel, illetve innen küldenek segítsé­get. A szekszárdi központban ál­landó ügyeletet tartanaik, télen is, nyáron is, tehát a további­akban is a szekszárdi 12-011-es telefonon, illetve a 11-573-as számon lehet az utak állapotá­ról híreket kapni. Pakson a 11-080-as, Tamásiban a 424-es telefonon adnak felvilágosítást az utakról. A hétfői tanácskozáson is el­hangzott az a kérés, hogy ha veszélyes közlekedni az utakon, inkább ne induljanak el a jár­művekkel, ugyanakkor fokozott óvatossággal közlekedjenek, mert nemcsak a 'jég, a 'hó, ha­nem sajnos a figyelmetlen ve­zetés is sok baleset okozója. * Új riasztóberendezés gyártá­sát kezdték meg o drégelypa- lán'ki Szondi Lakatos- és Szere­lőipari Szövetkezetben. A be­rendezés az autó kürtjét késlel­tetve szólaltatja meg, amikor mór 'bizonyos, hogy tolvaj szán­dékkal ültek a kocsiba. Az ult­rahang Visszaverődésén alapuló készüléket az illetékes hatósá­gok elfogadták, az első 300 da­rabot már átvette a GELKA, mely a riasztóberendezést érté­kesíti, illetve beszereli a gép­kocsikba. A készülék ára. 986 fo­rint, 'beszerelési költsége mint­egy 200 forint. * Az M3-as autópálya 10—34. kilométer közötti szakaszán vál­takozó munkahelyekkel útjaví­tást végeznek, emiatt az útlezá­rás is szakaszos. Ugyancsak váltakozó munka­helyeken folyik az útjavítás az M7-esen, elsősorban a 47—52. kilométer, a 70—90. 'kilométer között, valamint az 59-es kilo­méterkőnél kell forgalomkorlá­tozásra számítolniuk az arra- au­tózóknak, 'Debrecen külterületén közmű- és útépítés miatt lezárták a 4- es számú főút egy szakaszát. A gépjármű-forgalom részére a terelőutat 'kijelölték. A 8-as számú főúton Vasvár térségében teljes útlezárás van, a terülőutat kijelölték. 'Gödöllő belterületén folyta­tódik a csomópontépítés. A 30- as számú főút továbbra is le­zárva marad, a gépjármű-forga­lom terelőúton zajlik. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JANOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom