Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-13 / 266. szám
Az MSZBT életéből Névnap: Szilvia A Nap kél 6.46 — nyugszik 16.11 órakor A Hold kél 17.46 — | nyugszik 8.16 órakor i Száznegyvenöt évvel ezelőtt, 1836. november 13-án ' született, és 35 évesen, 1871-ben a Párizsi Kommün barikádjain halt hősi halált Jaroslaw Dabrowski lengyel tá- ■ bornok, forradalmár, az 1863-as lengyel nemzeti felkelés egyik előkészitöje, s a baloldali forradalmárok — az úgynevezett vörösök — vezetője. t i ■ NOVEMBER II PÉNTEK A TOVÁBBKÉPZÉS főkönyvelőknek. A következő héten, november 16-tól 21-ig a tenge- lici oktatási központban mező- gazdasági üzemekben dolgozó főkönyvelők részére továbbképzés lesz, ahol többek között szó esik a közgazdasági szabályzók jövő évi módosításáról. KIVÁLÓ együttesek. A Szekszárdi Néptáncegyüttes — melynek vezetője Szabadi Mi- hály — véglegesen, a megyei művelődési központ jazzegyüt- tese — melynek vezetője dr. Kelemen Endre — első alkalommal nyerte el a Kiváló Együttes címet. Az erről szóló okmányt tegnap, november 12- én vették át Budapesten, a SZÖVOSZ székházában. O RÉTESLAPGYÁRTÓ ÜZEM létesítését tervezi a termelőszövetkezet Aísónánáni, a régi baromfitelep helyén. Az átalakítást elkezdték, az elképzelések szerint itt majd 20 személynek biztosítanak munkalehetőséget. "rv- ÉVRŐL ÉVRE gyarapszik a bátai kisiparosok száma. A község kiesik a szövetkezeti szolgáltató hálózat hatósugarából. Éppen ezért örvendetes, hogy a helyi igények kielégítését a képesítéshez kötött kisipar területén már negyvenen szolgálják. ,Legtöbben a kőművesek, a női szabóik, a villanyszerelők és ácsok vannak, de működési engedélyt kapott egy faicipő készítő is. ♦ KESZTHELYI diákok Tolnában. A Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen működő Tolna megyei diákklub harminc tagja a közelmúltban megyénkbe látogatott, ahol megtekintették a Szekszárdi Húsipari Vállalatot, valamint látogatást tettek a Hőgyészi Állami Gazdaságban. ff' SEGÍT a szomszéd! Aszed- resi termelőszövetkezet két Claas Dominátor kombájnja dolgozik a héten a tengelici tsz kukoricaföldjén. Naponta negyven hektárról takarítja be a két gép a termést. A KONYHAFELÚJÍTÁS. Központi támogatásból két ütemben végzik el a sióagárdi általános iskola konyhájának régóta esedékes felújítását. Az óvodát is kiszolgáló konyhára jövőre 300 ezer, a tervek szerint 1985-ben 400 ezer forintot fordítanak. + CSEH GÁBOR, Szekszór- don élő festőművész kiállítása nyílik Szolnokon, a megyei rendőrfőkapitányság aulájában november 25-én. A kiállítást az érdeklődők december 4-ig tekinthetik meg. O A BÁTASZÉKI Fémipari Szövetkezet szocialista brigádjai a rokkantak nemzetközi éve alkalmából gyűjtöttek a testi fogyatékosok megsegítésére. Az összegyűjtött 4040 forintot befizették a Vöröskereszt számlájára. Bevallom magának. . . címmel hangzik el Németh Miklós Attila ri- portja a Petőfi rádióban 9 óra 36 perckor. Menteni! Olyan fogalom ez, amely minden embert ,,riadóz- tat", ha veszélyhelyzetben lát, talál valakit. Ez a tevékenység általában alkalomszerű. Vannak azonban, akik szervezetten végeznek ilyen tevékenységet. így a mentők, tűzoltók, bányamentők. E műsor szereplője egy ..kerámiamentő", aki a felfűtött kemencékben nap mint nap kockára teszi életét, mázas és mázatlan cserépedényekért. Nemrégiben fejeződött be a sok új gondolatot és vitát kiváltó Jövőnk titkai című ismeretterjesztő sorozat. A neves orvos-genetikus műsorában találkozott és vitatkozott szakemberekkel. A televízió 1-es programján 20 óra 25 perckor á Hatvanhat című műsorban kérdéseket megfogalmazó, véleményt nyilvánító hatvanhat levélíróval ,,szembesül” dr. Czeizel Endre és feltehetően vitatkozik a szavazógépes stúdióban. A tévé 2-es programja 20 óra 1 perctől tűzte műsorára a Gaston Phébus, a Pireneusok oroszlánja című tévéfilmsorozat befejező részét. Jelenet a tévéfilmsorozat utolsó részéből A SZOLNOK megyei Kl- SZÖV elnöke, dr. Németh Lászlóné és a szövetség két osztályvezetője csütörtökön tapasztalatcsere-látogatást tett a Tolna megyei KISZÖV-nél. A szövetség munkamódszerét, az építőipari jellegű szolgáltatásokat tanulmányozták.-4- A MÉSZÖV ifjúsági bizottságának és nőbizottságának tagjai, valamint a szövetkezetekben működő ifjúsági és nőbizottságok vezetői részvételével kétnapos továbbképzés kezdődött tegnap Tengelicen, a megyei tanács oktatási központjában. ff ÜZEMI polgári védelmi gyakorlat keretében kibetonozták Pakson a Hegyhát utcát a költségvetési üzem dolgozói. A kétnapos gyakorlaton 70 méter hosszú és három méter széles szilárd burkolatot készítettek a város régi központjában lévő lejtős területen. 5-10 fok Várható időjárás ma estig: északnyugat felől lassanként felszakadozó felhőzet, majd változóan felhős idő. Szórványosan eső, zápor, főként keleten eleinte még havas eső, eső, hó. Többfelé élénk, időnként erős, néhány helyen viharos lökésekkel kísért nyugati, északnyugati* szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5—10 fok között lesz. i i i i i i i i i i Még egy benzinkút lesz Szekszárdon Kiállítások, előadások Lassah a végéhez közeledik a megyei MSZBT-hetek rendezvénysorozata. Mind az ötven tagcsoport megemlékezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról. A legtöbb üzemben, szövetkezetben, intézményben megnyíltak a Szovjetunió népeinek életéről, gazdaságáról, vagy éppen a környezetvédelemről szóló fénykép- és dokumentumkiállítások. A testvérüzemek, intézmények megkapták a Tolna megyeiek üdvözlő táviratait, és nem egy helyen ebben az időszakban küldik el az egy év munkájáról szóló levelet. A szekszárdiak és a városon átutazók régóta szeretnének még egy benzinkutat a megyeszékhelyen. A régit kinőtte a forgalom, s ezért határozott úgy az ÁFOR, hogy a DÉLVIÉP-pel és a TÁÉV-vel közösen egy új kutat építenek az 56-os út mentén. A DÉLVIÉP emberei már festik az 50, a 25 és az 5 köbméteres tartályokat. Az új ÁFOR-kút a tervek szerint a jövő év első felétől üzemel. Gépi számlázás Pakson is IMa kezdik meg először a géVölgységi hírcsokor (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Bátaapátiban a tanács korszerűsítette a művelődési otthon világítását. Az épület külső és belső tatarozását a helyi kisiparosok végezték. A ráfordított hetvenezer forintból mintegy 15 000 forint érték a lakosság társadalmi munkájának eredménye. Mórágyon a Petőfi és Szabadság utcában 600 méter szilárd burkolatú út épült 1981- ben, s felújították a közúti hidat is. Ezzel lehetővé vált, hogy a postakocsi a posta épületéig közlekedjen és a. kézbesítőknek nem kell a küldeményeket naponta több száz métert cipelni a buszfordulóhoz. A mórágy! „Ságvári Endre” KISZ-a!o pszervezet fiataljai spofttermet létesítettek egy használaton kívüli épületben, ahal évekkel előbb zsírzógombot előállító üzem működött LOVÁK ANDRÁS A szekszárdi áfész a Sárközben igen sok boltot, vendéglátóipar! üzletet tart fenm ám a gyakori felújítás, korszerűsítés sok pénzbe kerül. Az utóbbi időben több üzletet úgy alakítanak át, hogy a személyzet és más, társadalmi munkát vállalók elvégzik a bolt, az üzlet csinosítását — az anyagot e munkához az áfész adja. A múlt héten megkezdték a sióagárdi presszó korszerűsítését -i-s. A presszót az étteremtől elválasztották, a raktár bejárapi úton előállított távbeszélő- számlák kikézbesítését a paksi és a paksi góckörzet! telefon- előfizetőknek. Az első számla az október 1. és október 15. között kezdeményezett beszélgetések és a távbeszélőn feltét máshova helyezték át, hogy ne zavarják a vendégeket az áruszállítók. A jövő év tavaszán kerthelyiséget rs nyitnak a presszó mögött, ezért most az udvari betonozzák. Hadházy János és Máté Sándor volt a társadalmi munka szervezője. Az udvart betonozzák, -majd e héten az áfész festői a presszót és falatozót is kifestik, S még az idén az udvaron, gyorsan növekvő, nagy lombú fákat is ültetnek. adott táviratok díját tartalmazza. A jövőben a számlázási időszak minden hónap 15-én, munkaszüneti nap esetén 14-én zárul. A számlázással kapcsolatban részletesebb információt az előfizetők a Paks 10-032- es telefonszámon, kaphatnak. Ballonrepülők ‘Négy bátor emberrel a kosarában a Double Eagle V nevű, héliummal töltött léggömb a Csendes-óceán felett 5000 méter körüli magasságban, óránként 150 kilométeres sebességgel távolodik a japán partoktól. A vállalkozó kedvű személyzet először a világon megpróbál ballonnal átrepülni a Csendes-óceán felett. Érkezésüket ma reggelre várják Kaliforniába. Irodalmi pályázatot hirdetett a város általános iskolái számára a Bonyhádi Cipőgyár tagcsoportja. A gyerekeknek személyes élményeikről, találkozásaikról kell beszámolniuk a pályázat keretében. Megkezdődött a gyárban az MSZBT-akadémia is- Ez több évig tartó előadássorozat, amelynek a hallgatói, attól függően, hány előadást hallgatnak meg, bronz-, arany- és ezüstjelvényt kapnak. Dunaföldváron a Tarelkin halála című színmű előadása volt az idei MSZBT-hetek legnépszerűbb rendezvénye, a Duna- földvári Játékszín és a Dunaújvárosi Pont Színpad előadásában. A Magyar László , Gimnázium és a gumiipari szövetkezet tagcsoportja is szervezetten nézte meg az előadást. A gimnazistáknak — mint ahogy minden korosztály közép- iskolásainak — szép élményt jelentett a Szállnak a darvak című film felújítása, amit diákelőadás keretében vetítettek a nagyközségben. * Pakson, a munkásművelődési házban A barátság évtizede című kiállítás tekinthető meg. Ezek ugyanazok a képek, amelyek az MSZBT országos értekezletén voltak láthatók. * A MEZŐGÉP vállalat és a szekszárdi IV-es iskola közös szakköri foglalkozást rendezett, amelyen Varga István, az MSZBT-tagcsoport ügyvezető elnöke tartott diákkal színesített előadást a Kaukázus országairól. Az előadást egy más alkalommal meghallgatták és a diákat megnézték a lll-as iskola orosz szakkörének tagjai is. * Az MSZBT-hetek keretében a fentieken kívül rendeztek könyvárusítást a Kossuth Kiadó Szovjetunióról szóló kiadványaiból és más politikai könyvekből. Egy sor tagcsoport és KISZ- szervezet, pionír- és KISZ—I Komszomol találkozókat szervezett a rendezvénysorozat keretében. OL VAST AM Szombattól karácsonyfa Minap még szinte nyáriasan sétálgattunk, s talán el sem hittük, hogy hamarosan itt a tél. Hosszú volt a nyár, szép az ősz, és most... reggelre már havazott. Közeleg a karácsony, erre a szép ünnepre karácsonyla kell, sok karácsony- la. A TSZKER — olvasom lapunkban — jó előre gondoskodott a fenyőkről, s holnap már lesz a szekszárdi piacon. A tavalyi áron. Ami nem. utolsó szempont. Nemsokára karácsonyfákkal teliaggatott ablakok, erkélyek alatt sétálhatunk, s mindennapi gondunkat, bajunkat talán enyhíti majd ez a megkapó látvány. sá— Társadalmi munka és üzletkorszerűsítés KRESZ-park és hajó az óvodásoknak ‘Bótaszéken a Perczel utcai óvodások birodalma sok játék- és tanulási lehetőséggel gazdagodott a közelmúltban. Az erdészet dolgozói az udvaron — társadalmi munkában — felállították egy hajó pontos mását. A -szemnek is szép, nagyméretű, ám ezúttal „szárazföld!” járművet örömmel vették birtokukba az apróságok, örömüket -tetézte, hogy a Szekszárdi Szabó Szövetkezet ‘bátaiszéki részlegének dolgozói formás kis mat- rózrU'hákkail egészítették ki a „kelléktárat”. Pár -lépéssel arrébb frissen festett KRESZ-park segíti a -kicsik közlekedési ismereteinek bővítését. Ennek betonozását -a 'helyi áfész Nagy Október szocialista brigádja vállalta. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.