Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-07 / 262. szám

1981. november 7. 'NÉPÚJSÁG 13 Murzilka, a gyermekek kedvence Havonta egyszer jelenik meg a Szovjetunióban 6 millió pél­dányban az óvodások és az al­só tagozatos iskolások kedvenc folyóirata, a Murzilka. — Nevét egy — minek is nevezzem? — félig medvebocs, félig emberkétől kapta — mondta Vlagyimir Matvéjev fő- szerkesztő. — A gyerekek köz­vetlen, kalandkedvelő, vidám és jó szívű figurának tartják. Ba­rátjuknak tekintik, akire min­denben számíthatnak. Murzilkát az ismert szovjet író, Lev Kasz- szil alkotta, képét pedig Ami- nodav Kanyevszkij festőművész készítette. Az örökifjú Murzilka már több mint 50 éves. Sok nemze­dék érdeklődését, irodclomsze- retetét, esztétikai ízlését for­málta. A Murzilka azonban csak egy, a Szovjetunióban ösz- szesen 23 millió példányban megjelenő 40 gyermeklap közül. Csaknem minden szövetséges és autonóm köztársaságban vannak laptársai. Ezért szeretik a kis olvasók annyira a Murzilkát. A gyere­keket minden érdekli. A felnőt­tek nem győznek felelni miért­jeik áradatára. A lap vállalta, hogy irányítja a gyermekek ér­deklődését, feltárja előttük a környező világ szépségét. Az ifjú olvasók a Murzilkával érde­kes utazásokat tesznek az or­szágban, behatolnak az óceán mélyére és a világűr messzesé­geibe, megismerkednek más or­szágok gyermekeinek életével. Minden számban eleven, ér­dekes beszélgetés folyik a kis olvasókkal az országban végbe­menő fontos eseményekről, pá­lyázatot hirdetett a szerkesztő­ség Október gyermekei október hazájában címmel. Igen sok leírás és rajz érkezett a pályá­zatra. Hagyományosak már az ilyen pályázatok, a témák vál­tozóak: legkedvesebb állataim, legkedvesebb mesehőseim és így tovább. Sok komoly, „felnőtt” témát is megpendít a lap, például olyat, hogyan kél! házat építe­ni, védeni a természetet, mi­lyen remek érzés, ha a közös parkban ott van az a fa is, amit te ültettél. Igyekszik kielégíteni a leg­különbözőbb igényeket: vannak benne versek, találós kérdések, rejtvények, játékok és termé­szetesen mesék. Megszerették a gyerekek az NDK-beli Gottfried Preusler és a magyar Bálint Ágnes mesehőseit. Évente több tízezer levél ér­kezik a szerkesztőségbe. A kis olvasók megírják véleményü­ket, javaslataikat, s a lap mun­katársai sokszor merítenek ezekből témákat, hősöket, akik aztán megjelennek a lap ha­sábjain. Ifjú tengerészek klubja Igazi matrózmunka, igazi hajón Leningrad Október kerületé­nek diákjai közül 200-an vise­lik büszkén a csíkos matróz­trikót és a matrózsapkát, mely­nek arany szalagján az Admi- ralitás felirat olvasható. Vala­mennyien az Admiralitás hajó­gyár által hét évvel ezelőtt szer­vezett tengerészklub tagjai. A világtengerek jövendő meg­hódítói nem csupán elméletben tanulmányozzák a hajózással kapcsolatos ismereteket, de igazi hajókon vesznek részt gyakorlati foglalkozásokon: fel­ügyelnek a gépházakban, meg­fordulnak a parancsnoki hídon, matrózmunkát végeznek, rádió- távírászként működnek. Keresd a kulcsot! Ilikééknek nagyon szép kertje van, tele rengeteg virággal, amelyek nem szabályos ágyasokban pompáznak nyaranta, ha­nem összevissza nyílnak, mint virágos vadon. Ilike egy reggel szép csokrot akart szedni anyukája felkö­szöntésére, és közben kiesett zsebéből az ajtó kulcsa. Na­gyon megijedt, hogyan találja majd meg a virágrengetegben az elveszett kulcsot. Segítsetek, gyerekek! Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: 8X5+6=40 A bátor kecskegida (dagesztáni népmese) ­Élt valahol három kecske­gida. Egyszer a legöregebb ki­ment a rétre. Találkozott vele a farkas és megkérdezte: — Hé te gida, hová mész? — Füvet enni, vizet inni. — Mi van neked ott alul? — kérdezte a farkas. — A lábaim. — És mi van a fejeden? — A szarvam. — Hát a szíved mit mond? — A szívem a félelemtől re­meg. A farkas lenyelte a gyáva kisgidát. A középső gida is ki­ment a rétre, de a farkas le­nyelte azt is. „Hová lett a két bátyám” — tűnődött a legkisebb, és utánuk ment a mezőre. A farkas megállította őt is, és megkérdezte: — Mi van neked ott alul? — Az acélos lábaim. — És mi van a fejeden? — Az aranyos szarvam. — Hát a szíved mit mond? — Azt mondja a szívem, hogy az aranyos szarvam döfjem a farkas bendőjébe. Megijedt a farkas, és futás­nak eredt, de a gida utolérte, és átdöfte a szarvával. A farkas gyomrából kiszökkent a két idősebb és ' mind a hárman hazatértek. Legelöl büszkén lép­delt a bátor kis kecskegida. Migray Ernőd fordítása Szombat KOSSUTH RÁDIÓ 8.11: Forradalmi dalok. 8.29: Sok­féle. 9.29: ,.Ázsiának maradni nem akar más . . .” 10.10: Én vagyok én... Vytaute Zilinskaite színműve. 10.34: A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. 10.50: A csillag­szemű juhász. 11.15: Vivaldi: A négy évszak. 12.10: Zenei anyanyelvűnk. 12.20: Lemezmúzeum. 12.50: A Rádió Kabarészínháza. 14.05: Házy Erzsé­bet énekel. 14.30: Leggazdaságosabb beruházás a szaktudás. 15.10: Új Ze­nei Újság. 16.00: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 16.40: Pillan­tás a nagyvilágba. 17.06: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének énekkara énekel. 17.40: A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom évfor­dulóján ünnepi beszédet mond V. J. Pavlov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott budapesti nagyköve­te. 17.55: Hangszerszólók. 18.50: A Rádiószínház bemutatója: Már csak öt percünk van. M. Gingyin és G. Rjabkin hang játéka. 19.50: Zala Tóth Erzsébet nótákat énekel. 20.04: Bee­thoven: Fidelio. Kétfelvonásos ope­ra. 22.15: Emlékek, nyilatkozatok Bartók Béláról. 22.50: Mozart-művek. 0.10: Melódiákoktól. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika. 7.00: Do­nizetti operáiból. 8.05: Fúvószene táncritmusban. 8.20: Majakovszkij versei. 8.38: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. 9.00: Ritmus! 9.30: Hétvége a Radics családnál. 11.40: Fiataloknak! 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Pataki Kálmán énekel. 14.00: Körkapcsolás bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. 14.55: Ferencz Éva népdalokat énekel. 15.18: Pécsi kesztyű . . . 15.48: Szépek szépe — 11/1. Heltai Jenő rímes farsangi já­téka. 16.35: Pophullám. 17.30: A Moszkvai Filharmonikus Zenekar hangversenye. 18.33: Szabad szél. Részletek. 19.50: Rádiószínház. Csak egy csap. Rákosy Gergely szatírája. 20.38: A ,,harmadik életkor". 20.58: Egy rádiós naplójából. 21.40: Mag­nósok figyelem! 22.25: Verbunkosok, nóták. 23.15: Slágermúzeum. III. MŰSOR 7.00: A szolnoki stúdió román nyel­vű nemzetiségi műsora. 7.30: A mis­kolci körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 8.11: Zenekari muzsika. 9.50: A varázsfuvola. Rész­letek. 11.05: Slágerlista. 11.40: Világ- történelem dióhéjban. 12.00: Frans Brüggen játszik. 12.30: A Debreceni Dzsessznapok felvételeiből. 13.07: Ze­nekari muzsika. 14.37: Maria Callas énekel. 15.30: Harminc perc beat. 16.00: Kapcsoljuk a Budapesti Mű­szaki Egyetem dísztermét. 17.05: Mű­vészlemezek. 18.05: Holnap közvetít­jük . . . 18.33: Madrigálok. 19.05: Charles Münch vezényli a Bostoni Szimfonikus Zenekart. 20.04: Szombat esti diszkó. 21.04: Alekszandr Tvar- dovszkij versei. 21.12: ..Emberként jöt­tem". Komlós Aladár arcképéhez. 22.12: Bemutatjuk úi felvételeinket. 22.59: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 9.00—10.30: ünnepi magazinműsor. Szerkesztő: Somogyvári Valéria. 18.30: Szerb-thorvát műsor. (A Nagy Októ­berre emlékezünk. — Balala jkamuzsi- ka. — Iskolarádiónk jelentkezik.) 19.15—20.00: Német műsor. (Iskola­rádiónk jelentkezik. — Október ünne­pe. Zenés összeállítás.) MAGYAR TELEVÍZIÓ 7.50: Tévétorna, (ism.) (SZ) 7.55: Közvetítés a Vörös térről, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom év­fordulója alkalmából rendezett dísz­ünnepségről. (SZ) 9.00: Zsebtévé. (SZ) 9.30: Kuckó. (SZ) 10.00: A cso­dálatos jávorfák. Mesejáték három részben. (SZ) 11.35: Magyar népme­sék. Rajzfilmsorozat. XIII/5. (ism.) (SZ) 11.45: Az Onedin család. Angol tévéfilmsorozat. XIII/5. (ism.) (SZ) 12.30: A fele sem igaz! (ism.) 14.0Q: Csata fekete-fehérben. 14.20: Móricz Zsígmond: Légy jó mindhaláliq. Szín­mű két részben. 16.05: MAFILM-ma- gazin. 16.10: Szomszédolás. Filmösz- szeállítás. 16.45: Hírek. 16.50: Bohó­cok, bohócok. NSZK-film. (SZ) 17.50: Táncra lábam! (SZ) 18.25: Lehet eoy kérdéssel több? 18.55: Tévétorna. (SZ) 19.00: Esti mese. (SZ) 19.15: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom év­fordulóián ünneDi beszédet mond V. J. Pavlov, a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott budapesti naav- követe. (SZ) 19.30: Tv-híradó. (SZ) 20.00: Vers — mindenkinek. (SZ) 20.05: őszi maraton. Szovjet film. (SZ) 21.40: A főszereoben: Németh Sándor. (SZ) 22.20: Történet szöveq nélkül. Olasz bűnüavi film. (SZ) 23.15: Tv-híradó 3. (SZ) II. MŰSOR 16.30: Vasas—BVSC. Magvar Nép- köztársasáqi Kudo vízilabda-mérkő­zés. (SZ) 17.40: Épül a Bajkál—Amur vasútvonal. Szovjet dokumentumfilm. 18.00: üzenet a iövőből. A Mézaa család különös kalandjai. XIII/10. (ism.) (SZ) 18.25: Magyar tudósok, (ism.) 19.30: Tv-híradó. (SZ) 20.00: Vers — mindenkinek. (SZ) 20.05: Goldoni: Két úr szolgája. Vígjáték két részben. 21.10: Tv-híradó 2. (SZ) JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 13.25: Jugoszláv labdarúgó-bajnok­ság: Vojvodina—Sarajevo. 17.30: Hí­rek. 17.35: Tv-naptár. 17.45: Bugojno: Jugoszláv bábszínház-biennálé. 18.45: Költészet. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: A nagy szökés. — Amerikai játékfilm. 22.40: Tv-napló. 22.15: Éjféli séta. II. MŰSOR 17.15: Kis történetek. 17.45: Zenei album. 18.00: Komoly zene. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Hagya­ték a jövőnek. — Japán dokumentum­sorozat. 21.00: Hírek. 21.05: Huszon­négy óra. 21.15: Sportszombat. 21.35: Tv-tárca. 22.00: Pirani zenei esték. Vasárnap — Amerikai játékfilm. 19.00: Megállj csak! — Rajzfilmsorozat. 19.20: Vil lanófény. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 20.00: A hét titkár. — Dráma- sorozat. 21.05: Kép az emberről. 21.35: Sportszemle. 22.20: Tv-napló. II. MŰSOR 18.45: Forradalmárok arcképei 19.55: Ma este 20.00: A belgrádi dzsesszfesztivál’ 81. 21.00: Huszon­négy óra. 21.55: Köszönjük a figyel­met. — Szórakoztató zenei műsor. KOSSUTH RÁDIÓ 7.23: Baráti körben. 8.10: öt konti­nens hét napja. 8.26: A Nyitnikék postája. 9.02: Olvastam egy novellát. 9.27: Melis György énekel. 9.50: Alekszandr Tvardovszkij versei. 10.08: Százszorszép Színház. Álom a vár alatt. Áprily Lajos költeménye. 10.47: Világjáró zenekarok. 12.15: Opera- művészlemezek. 13.12: ,, . . . Az örök talajon . . ." 13.22: A gólyakalifa. W. Hauff meséje. 14.05: Egyes számban, többes számban. 15.15: Párizsi levél. 15.25: Henryk Szeryng hegedül, Arthur Rubinstein zongorázik. 15.59: A Kara­mazov testvérek. Dosztojevszkij regé- nye.17.10: Csapszék a Zöld Aranyhoz. 17.25: Pablo Casals felvételei. VIII/6. 18.50: Diákkönyvtár hangszalagon. 19.54: Színes népi muzsika. 20.40: Párbeszéd a nevelésről. 21.10: Világ­hírű előadóművészek felvételeiből. 22.20: Világirodalmi Dekameron. 23.00: Operafinálék. 0.10: Philip Jones rézfúvósegyüttese játszik. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Népszerű muzsika. 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Lionel Rogg orgonái. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Szívesen hallgattuk. 10.00: Szi­várvány. 12.00: Közvetítés az FTC— Vasas bajnoki labdarúgó-mérkőzésről és a Honvéd Kupa nemzetközi ököl­vívóversenyről. 12.48: Jó ebédhez szól a nóta. 14.05: Híres előadók albuma. 14.33: Táskarádió. 15.30: Népdalok, néptáncok. 16.40: Slágerek mindenki­nek. 17.30: A vasárnap sportja. 18.00: Ha még nem tudná. 18.33: Tőzsér Árpád versei. 18.49: Nosztalgiahul­lám. 20.38: Társalgó. 22.05: Szimfo­nikus könnyűzene. 23.20: Az elpusz­títhatatlan Molly Brown. Részletek. III. MŰSOR 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora. 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora. 8.13: Schubert-művek. 9.55: Új Zenei Újság. 10.45: öt kontinens hét napja. 11.06: Hi-Fi varieté. 12.10: Égtájak. 13.05: zenekari muzsika. 14.42: Új operale­mezeinkből. 15.25: A progresszív beat híres előadói. 16.10: Zenekari mu­zsika. 16.59: Balladáink világa. A házasságtörő bűnhődése. 17.22: A Rá­diószínház bemutatója. Méltó. Ora­tórium. 18.14: Beethoven: B-dúr trió. Op. 97. 19.00: Offenbach: Kékszakáll. Opera három felvonásban. Közben: kb. 20.00: A magyar széppróza szá­zadai. 188. rész. kb. 20.15: Kritikusok fóruma, kb. 21.15: Két dal között, kb. 21.35: Kis magyar néprajz, kb. 22.35: Schumann-zongoraművek. PÉCSI RÁDIÓ 8.30—9.30: Hírek, lapszemle. Szer­kesztő: László Lajos. — Tamás Ervin jegyzete. — Zenés beszámoló a Pé­csi Nevelők Háza Kamarakórusának külföldi koncertkörútjáról. Dr. Nádor Tamás összeállítása. 18.00: Fele sport, fele muzsika. Beszámoló a nap sport- eseményeiről. Szerkesztő műsorveze­tő: Somogyvári Valéria. 18.30: Szerb- horvát műsor. (Szórakozni, művelőd­ni 45 percben. Zenés vasárnapi ma­gazin.) 19.15: Német műsor. (Zenés vasárnap este. — Vass Ágnés he­gedűművésszel beszélget Gráf Vil­mos. — Kívánságműsor.) 20.00—21.00: ,,Gruss und Kuss" Radio Budapest zenés riport-, üzenet- és kívánság- műsora külföldi és hazai németek számára. A műsort szerkeszti és ve­zeti: Hambuch Géza és Hartmann Helga. MAGYAR TELEVÍZIÓ 7.50: Tévétorna, (ism.) (SZ) 7.55: Mindenki iskolája. 8.45: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. (SZ) 9.05: Aprók tánca, (ism.) (SZ) 9.25: Egészségünkért! 9.30: Állatszelídítők. Szovjet játékfilmsorozat. IV/3. (SZ) 9.55: Hírek. 10.00: Az ember zenéje. Kanadai filmsorozat. VIII/5. (ism.) (SZ) 10.55: Honvéd Kupa nemzetközi ökölvívóverseny döntői. 13.55: Magyar rövidfilmek a képernyőn. (SZ) 14.40: Műsorainkat aiánliuk! (SZ) 15.05: A kamaszkor körül. III. rész. 15.50: Rek­lám. 15.55: A tavasz 17 pillanata. XII/8. (ism.) 17.00: Magyar nemzet- -közj tollaslabda-bainoksáa döntői. 1X50: Reklám. 18.00: Delta. (SZ) 18.25: Reklám. 18.35: A közönséa- szolaálat tájékoztatója. 18.40: Tévé­torna. (SZ) 18.45: Esti mese. (SZ) 19.00: A Hét. (SZ) 20.80: Hírek. 20.05: A fnrkas. Molnár Ferenc vín- iátéka. (SZ) 21.40: Soorthírek. (SZ) 21.55: Szivárványhíd. (SZ) 22.25: Hí­rek. II. MŰSOR 20.00: Hírek. 20.05: Az ember fal­emelkedése. Angol filmsorozat. XII/2. (SZ) 20.55: Puccini: Tosco. NSZK operafilm. (ism.) (SZ) JUGOSZLÁV TV Q00: Barázdák — Faluműsor. Utá­na gyermekműsor maqyar nyelven. 9.50: Hírek. 10.00: Kulcs minden zár­hoz. — Gyermekműsor. 11.30: Népi muzsika. 12.00: Zöld panoráma. — Műsor földművelőknek. 13.00: A tu­dás — vagyon. 14.00: Szereti-e a tv-t? 14.30: Nuki majom kalandjai. *— Szovjet film gyermekeknek. 16.00: Vasárnap délután. 17.30: Rio Lobo. Hétfő KOSSUTH RADIO 8.25: Csajkovszkij: Szextett. 9.00: A hét zeneműve. Bruckner: VI. szim­fónia. 9.30: Koffka Margit versei. 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék. 10.35: Jereb Ervin: Incidens az Ingeborg hangversenyen. Egy- felvonásos vígopera. 11.18: A Fe­kete Afrika történetéből. 11.38: A Va­tikán titkai. André Gide regénye XV/1. 12.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. 12.50: Zenei érdekességek. 14.35 Élő világirodalom. 14.54: Édes anya nyelvünk. 15.10: Magyar fúvószene. 15.28: Leporello. 16.05: Kóruspódi um. 16.30: Világablak. 17.10: Bartók Béla zongorázik. X/3. 18.04: Volt egy­szer egy vadnyugat. Részletek. 19.15: Kezdődik az élet. 19.50: . . . (Zenei műsor.) 20.25: Hétfő este. 21.30: Vo­nalvég. 22.20: Tíz perc külpolitika, 22.30: Esti hangverseny. 23.30: Haydn: C-dúr szimfónia. 0.10: Szö­rényi Levente és Adamis Anna tánc­dalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Hilde Güden énekel. 8.20: Figyelmébe ajánlom . . . 8.33: Nép­dalok. 9.05: Slágermúzeum. 9.50: Csukott szemmel. 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Magyar népszokások dalaiból. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: Katonada­lok. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: Apró­ságok. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Hang-adó. 19.35: Kalmár Magda nó­tákat énekel. 19.55: Korlát-leleh 20.33: Egy énekes — több szerep. 21.33: Dzsesszfelvételekből. 22.20: Rádiószínház. Kiskirály. Groteszk misztérium 12 hangképben. 23.20: Nóták. III. MŰSOR 9.00: Új operalemezeinkből. A bibliás ember. 9.53: Zenekari muzsi­ka. 11.05: A kamarazene kedvelői­nek. 12.04: Operaegyüttesek. 13.07: A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekara játszik. 13.49: Füg­getlen emberek. Halldor Kiljan Lax- ness izlandi író regénye. 14.19: A Rádió és a népzenegyűjtés. 14.34: Francia barokk muzsika. 15.08: A Lengyel Rádió és Televízió szimfoni­kus zenekarának hangversenye. 16.00: Iskolarádió. 16.30: A hét zeneműve. 17.00: Harminc perc beat. 17.30: Jan Peerce énekel. 17.58: Zsebrádiószín­ház. Egy hétre Hamburgba. Bor Ambrus hangjátéka. 18.19: Czidra László (blockflőte) Vivaldi-felvételei- ből. 19.05: Fiataloknak — kortárs ze­néről. 19.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangversenye. Köz­ben: kb. 20.35: Híres magyar könyv­tárak. Kb. 21.40: Operaáriák. 21.50: Glenn Gould zongorázik. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Muszty Bea és Dobay András énekel. 17.15: A ven­déglátásról. Szabó Zsolt jegyzete. 17.30: Tangóritmusban. 17.30: Nők negyedórája. Szerkesztő: Nógrádi Er­zsébet. 17.45: Békétlen szerelem. (Részletek Horváth Mihály, Bárdosi Németh János, Lippenszky István dal­játékából.) 18.00: Dél-dunántúli hír­adó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát műsor. (Hírek, esemé­nyek. — Népszerű románcok. — A tótújfalusi tehenészetben. Riport. A „Dráva” együttes repertoárjából. — Iskolarádió. Ismétlés.)^ 19.15 20.00: Német műsor. (Hétfői maga­zin: Hírek. — ügyes-bajos dolgaink. Beszélgetés a tsz-jogásszal. Riporter: Hetényi Árpád. — Iskolarádió. Ismét­lés.) JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Út a virág körül. Gyermekmű­sor. 18.00: Mítoszok és legendák. Gyermekműsor. 18.15: Történetek vízimolnárokról. Művelődési műsor. 18.45: Szervusztok, fiatalok. 19.15: Rajzfilm. 19.20: Villanófény. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Miodrag Marjanovic: Az ember, aki megette a farkast. Dráma. 21.15: A kultúra ma. 22.05: Tv-napló. 22.20: Sakk-kommentár. II. MŰSOR 17.15: Iskolai műsor. 18.50: Indi­rekt. Sportműsor. 19.55: Ma este. 20.00: Kutatás. 20.50: Huszonnégy óra. 21.15: A sikerre vágyó ember. NDK filmsorozat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom