Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-07 / 262. szám

s Képújság

1981. november 7.

Múltunkból

— Klein elvtársi Mikor és hogyan lett kommunista?

— A „mikor"-ra talán nehezebb válaszolni, annak ellenére, hogy a dátum megközelítően pontosan rögzíthető. A „hogyan”-ra már könnyebb.

I — Miért?

— Negyvenöt januárjában léptem be itt, Tamásiban. De hagy akkor már én kommunista lettem volna? Kizárólag érzelmi alapon választottam ezt a pártot. Érzelmi alapon, de meggyőződéssel. Ám nem sok idő kellett, hogy értelmemmel is fölfogjam: a magyar nép boldogulásához, felemelkedéséhez, a szörnyű háború okozta pusztítás, az emberi lelkekben is végbement tragédiák meg- gyógyítására a kommunisták adnak programot. Kommunistának tartottam magamat évekkel később is, amikor ki voltam zárva a pártból, akkor is aktívan részt vettem a politikai munkában.

— De térjünk vissza a negyvenötös időkre. Érzelmi okokról beszélt.

— Negyvennégyben érettségiztem Budapesten. Hazatértemkor szüléimét már elvitték, sejtettem — és ez sajnos, beigazolódott —, ott pusztultak Auschwitzban. Én kijártam az erdőre dolgozni, hogy ne legyek a csendőrök szeme előtt. Hamarosan behívtak Mohácsra munkaszolgálatra. Kaposvárra, majd Pestre vittek bennünket, ott éltem át a Szálasi-hatalomátvé- telt, puskacső előtt — ami meglehetősen groteszk volt — eskettek föl bennünket Szálasira. Aztán elindítottak bennünket gyalogmenetben Németország felé. Bicske környékén szöktem meg többedmagammal. Másfél hónapi bojkálás után, 1944. október 26-án szabadítottak föl bennünket a fővárost körülzáró szovjet csapatok. Ez nemcsak fölszabadítás volt nekem, hanem újjászületés is. Tulajdonképpen az életemet mentették meg. Ekkor határoztam el, hogyha szerencsésen hazaérek, azok közé állok, akik a legelszántabb ellenfelei voltak a szüléimét elpusztító és engem is majdnem megsemmisítő rendszernek.

— Utána hazatért Tamásiba.

— Igen, mégpedig gyalogosan. Szilveszter napján, délután értem Tamásiba. Jól emlékszem, mlhtha most fs előttem lenne a község határában lévő, Tamási feliratú golyó szaggatta tábla. Nem tudtam könnyek nélkül megállni. Mindaz, ami történt velem, hihetetlen erős tettvágy- gyá alakult át, meg akartam váltani a világot. Azóta már rájöttem, hogy a világ megváltása nem olyan egyszerű dolog, semmi képességem nincs rá. Mindenesetre, hihetetlen ambícióval vetettem magam bele a közéletbe. Megtudtam, hogy a Radanovics kocsmában tartják összejöveteleiket a kommunisták, én is jelentkeztem. A pártszervezet megbízásából vettem részt a MADISZ megalakításában, majd vezetésében, aztán sportügyeket, kulturális ügyeket intéztem - jómagam is aktív sportoló voltam -, részt vettem a polgárőrség munkájában, majd a párt a megalakuló demokratikus rendőrségbe küldött.

— Az új rendőrségnek akkoriban nagyon fontos feladatai voltak.

— Igen. A közrend megszilárdítása, a régi rendszer itt-ott már aktivizálódó híveinek megfékezése. Elvégeztem egy

„gyorstalpaló" tanfolyamot, utána alhadnagyi rangot kaptam. Nem tekintettem én akkor életcélomnak a rendőrségi munkát, ennék ellenére úgy érzem, becsületesen elláttafn feladatomat. 1946 végén kértem leszerelésemet, nem akartak elengedni, utána is jó ideig rendelkezési állományban voltam. Közben, 1946 augusztusában megnősültem, a szomszéd kislányt — akinek már gimnazista koromban is udvaroltam — vettem feleségül.

— A negyvenöt utáni pár évben még nem dőlt el, hogy milyen rendszer alakul ki Magyarországon ...

— Én egy pillanatig sem gondoltam erre. Többedmagammal - főként a MADISZ-ban, akikkel együtt dolgoztam — szilárdan hittünk abban, hogy munkánknak meglesz az eredménye. Jó társaság volt, akkor még nem volt tv, rádiója is keveseknek volt, műsoros esteket, bálokat rendeztünk és ezeket természetesen összekötöttük a politizálással, élénk volt a sportélet. Még ma is gyakran ösz- szetalálkozom olyanokkal, akikkel együtt voltam a MADISZ- ban, vagy sportolóként. A minap is ránk köszön egy idősebb férfi. Feleségem kérdezi, hogy honnan ismer bennünket. Hát ő volt a kapusunk — mondja az illető. Feleségem megjegyezte: Jó lenne már, ha mint nyugdíjast köszöntenének... Abban az időben hihetetlen lelkesedés volt bennünk. Bíztattuk a fiatalokat, hogy tanuljanak, Würtz Ádám is köztünk volt, rajzokkal díszítette a párthelyiséget, biztattuk: tehetséges vagy, menj tanulni. Ma elismert, többszörösen kitüntetett grafikusművész.

Agitáltunk, jártunk szervezni a környező falvakba, gyalog, vagy legfeljebb biciklivel. Úgy éreztem, hogy amikor negyvenhét végére, negyvennyolcra bekövetkezett a „fordulat éve”, abban egy icipici részt a mi munkánk is benne van.

— ló érzés volt?

— Máig is. az. Annak ellenére, hogy számomra keserűséggel is vegyült. Kizártak a pártból. Nem azért, mintha csaltam, loptam volna, vagy a rendszer ellensége lettem volna. Az egyedüli ok: kispolgári származásom. Szüleim kereskedők voltak, volt egy szatócsboltjuk. Édesanyám igazi kereskedő, nagyon kedves, udvarias asszony volt. Még máig is emlegetik, akik ismerték, és én is hivatkozom őrá, amikor a bolti dolgozók egyikével-másikával van probléma. A kizárást megfellebbeztem. Még akkor, ötvenegyben. Utána nem tettem többet, csak azt, hogy úgy dolgoztam, végeztem a politikai munkát is, csak rettenetesen fájt, hogy nem párttagként. Szilárd híve maradtam szocialista rendszerünknek. Akkor már vezetője voltam a FÜSZÉRT-fióknak, tulajdonképpen ekkor váltam szakképzett kereskedővé. Szerencsémre a párt községi, járási vezetői nem tartottak megbélyegzett embernek, ránk bízták például a május elsejei ünnepségek szervezését, faliújságcikkeket írtam, részt vettem a kulturális munkában.

— Aztán jött 1956 ősze ...

— Már zajlott az ellenforradalom, itt Tamásiban is egyre inkább eluralkodott a bizonytalanság, amikor az utcán megszólított a járási pártbizottság első titkára, mondván, hogy megérkezett a tagsági könyvem, átveszem-e. — Hogy-hogy átveszem-e? — kérdeztem. Mert bizony hallottam olyanokról, akik ezekben a napokban összetépték — mondta. Márpedig én éppen azért fellebbeztem öt évvel ezelőtt, mert kommunistának éreztem magam- válaszoltam. így aztán újra birtokosa lettem a piros könyvecskének. Érdekessége, hogy 1956. október 18-án állították ki. A belépés időpontja: 1945.

„összkomfortos sztrájk” volt abban az időben a legtöbb helyen. Mi azonban egy napra sem álltunk le. Mentünk Pécsre, Budapestre áruért. Ijesztő volt a Nagykörút, szinte teljesen kihalt, itt-ott egy-két mentőautó, néhány katonai jármű. De végül is sikerült áruval megrakodva hazatérnünk.

— Akkor már ismét párttag volt, újult erővel kapcsolódhatott be a mozgalmi munkába.

— Igen. Elmondhatom, hogy nagy elégtétellel és örömmel fogadtam ezt, úgy éreztem, érdemes volt kitartóan, becsületesen dolgozni. Négy elvtárs kapott elismerő levelet a járási pártbizottságtól a konszolidáció érdekében végzett tevékenységükért, köztük voltam én is. Megújult erővel dolgoztam, teljesítettem, amit rám bíztak, ötvennyolcban megválasztottak a községi pártszervezet vezetőségi tagjává, hatvankettőben titkár lettem, hatvanötben - akkor már két éve elnöke voltam a földművesszövetkezetnek- kértem föl mentésemet, mivel a községi csúcsvezetőség már tíz alapszervezetet fogott össze. Ekkor már tagja voltam a járási pártbizottság revíziós bizottságának, majd a pártbizottságnak, hatvanhétben pedig megválasztottak a járási párt-végrehajtó bizottság tagjává. E tisztséget ma is betöltőm.

— Közben végbement a mezőgazdaság szocialista átszervezése...

— Nem volt valami nagy a szerepem ebben, azt tettem, amit sok párttag. Helyben, a környékbeli falvakban agitáltam. Pár napot töltöttem Értény- ben. Megmondom őszintén, nem vagyok mezőgazdasági szakember, most se nagyon értek hozzá így én nem mertem volna termelési Oldalról vállalni ezt az agitációt, mert a vitában alulmaradtam volna’. Inkább a politikai oldaláról beszéltem. Türelem kellett hozzá. Elmenni a paraszthoz egyszer, aztán még egyszer és még egyszer. Voltak, akik azt mondták, aláírják a belépést, én meg azt írjam alá, hogy legalább ezer forintot fognak keresni havonta.

| — És aláírta?

— Megmondtam, hogy én ezt nem írhatom alá. De megvilágítottam, hogy ez a rendszer valakikért van: a dolgozó emberekért. És a parasztság olyan erőt képvisel, o rendszer alapvető érdeke, hogy o mezőgazdaság fejlődjön, o parasztság egyre jobban éljen.

I

— Találkozott azóta olyan téesztaggal, akit annak idején meggyőzött?- Nem is egyszer. Naigykó- nyiban építettünk egy kisárühá- zat, sok társadalmi munkával, amiben én is részt vettem. Ahogy hordtuk a szurkot a tetőre, megszólít egy helybeli ember: hallja, amikor maguk nálunk agitáltak, csak igazuk volt Ennél rosszabb sose legyen, mi.nt a mostani életünk. Parasztok között éltem gyermekkorom óta, jól tudom, ha a parasztember azt mondja, hogy rosszabb sose legyen, az bizony azt jelenti, hogy nagyon meg van elégedve.

— Hogyan lett áfész-el- nök?

— Hatvainháramban volt egy jelentősebb egyesülés, a szaká- lyi, ai regölyi és a nagykónyi földművesszövetkezet egyesült a tamásival. Akkor kértek fel, hogy vállaljam a megnagyobbodott szövetkezet vezetését. Már volt némi gyakorlatom, tapasztalatom a1 mozgalomban, előzőleg ugyanis az FJK-nak - a földművesszövetkezetek járási központjának — voltam felügyelő bizottsági elnöke. Mégis, függetlenített elnöknek idejönni, féltem. Most már nincs okom azt mondani, hogy megbántam. Azóta újabb egyesülések voltak, ma huszonhat településre terjed ki tevékenységünk, tíz és fél ezer taggall, közel nyolcszáz dolgozóval és nyolcszázmillió forint forgalommal.

— Tehát egy valóságos nagyüzem ...

— Az, ha a dolgozók számát és a forgalmat nézzük. Ám ez 265 egység között oszlik meg, igen szétszórtan. Nem ugyanaz, minfha egyben lenne, mert tulajdonképpen ezt a forgalmat egy nagy áruházban is le lehetne bonyolítani. Különben, szeretek a tagok közt, a dolgozók közt lenni, beszélgetni, éltető elemem a mindennapos eszmecsere, beszélgetés az emberekkel. Nem tudom azt megtenni, amit akkor, amikor még csak hét községünk volt, hogy minden termelési tanácskozást magam tartottam, de ha tehetem, a részközgyűlésekre elmegyek, ezt sokallják is.

| — A tagság?

— Nem, a vezetők. Ilyenkor én azt mondom: ha baj vein azon a helyen, abban a községben, szégyellnék magam helyett mást küldeni, ha meg nincs baj, akkor miért ne mennék? Nincs kényes kérdés, esetleg kényes válasz adódhat. Vitatkozni szeretek, és ha a vitában alulma*- radok, az se okoz nekem problémát.

— Hogyan érintette a szövetkezetét a gazdasági reform?

— Megnőtt az önállóság, a felelősség. Azelőtt sorra jöttek a körlevelek, hogy ezt meg ezt kell csinálni, tulajdonképpen elég volt azt a kottát „lemuzsi- kálni”, nem volt kockázat. Az új helyzetben decentralizáltuk a jogköröket, a felelősséget, éltünk és élünk a több csatornás áru- beszerzés lehetőségeivel. Hogy eredményesen alkalmazkodhattunk az új módszerekhez, bizonyítja, hogy aiz első évi eredményeink alapján már megkaptuk a Minisztertanács vándorzászlaját. Azóta is, évről évre jó eredményeket érünk el.

— Befejezésül kérem, beszéljen mai közéleti tevékenységéről.

— Egy időben funkcióhalmo- zánaik tartottak. Én valahogy úgy vagyok, hogy amit rám bíznak, igyekszem becsületesen elvégezni. Van, akinek egy is sok, ha nem látja el. -Másnak meg több sem, ha ,lelkiismeretesen eleget tesz vállalt kötelezettségeinek. Nekem nem elég, ha naponta nyolc órát dolgozom. Tagja vagyok a párt járási végrehajtó bizottságéinak, a MÉSZÖV elnökségének, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsának és társadalmi elnöke a Skálacoop-nak. Úgy érzem, mindegyikben helytállók és ezért nem kevés elismerésben, kitüntetésben volt részem.

— Köszönjük a beszélgetést.

1ANTNÉR 1ÁNOS

Az elmúlt hetekben izgalomtól piros arccal ültek fiatalok és idősek a zsűri előtt, hogy o játékvezető kérdéséire válaszoljanak. A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége megalakulásának 75. évfordulója alkalmából került sor a vetélkedőkre. Az üzemi selejtezők lezajlottak, a megyei döntőre pedig november 9-én kerül sor Szekszárdon, a szakszervezetek székházában. Á Dalmandi, a Paksi, a Hőgyészi, a Szekszárdi Állami Gazdaság, a Tamási Erdőgazdaság és más szervek, valamint intézmények fizikai és szellemi dolgozói készültek munka utáni -a vetélkedőkre. Nem volt könnyű a készülés, már a téma miatt sem. Az elmúlt évtizedekben, a mezőgazdasági munkásérdekképviselet történetéről alig-clig esett szó. Tehát egészen új területtel kellett megismerkedni a vetélkedőknek. S most az üzemi vetélkedők legjobb nyolc csapata küzd az országos döntőbe jutásért.

Tolna megyében is vannak hagyományai a mezőgazdasági m u rakó sé rd ek ké p vi se I e tne k. Sze r- vezettség tekintetében nem tartozott az elsők közé az országban a megye agirárproletariá- tusai, de nincs mit szégyellnie. A megye parasztsága gyakran vívott éles osztályharcot — gazdasági és politikai téren - a földbirtokosokkal és a tőkés bérlőkkel. Legismertebbek az 1897—1898-as, valamint az 1905 —1906-os és az 1912. évi arató-, illetve az arató- és cselédsztrájkok. Az 1905—1906. évi paraszti megmozdulások Dózsa Györgyöt idézték a tőkéseknek . . . Nem csodálkozhatunk azon, hogy a hatóságok 1906 nyarán minden indoklás nélkül hozták meg határozataikat, amelyekben az érdekvédő szervezetek alakuló üléseit betiltották. Az országban is elsők között kapta kézhez Mözs község parasztsága az elutasító, betiltó határozatot.

Pedig a paraszti szakszervezetek megalakítása iránt igen nagy volt az érdeklődés a megyében. Jócsák Kálmán szociáldemokrata vezető, a földmunkásszövetség ügyvezető titkára 1906 telén Nagyszékelyben szerzett tapasztalatait így összegezte:

„ .. . a lakosság már reggel óta ünnepi díszben várt bennünket, és érkezésünk alkalmával a községi nagyvendéglő termei és udvara már tele volt érdeklődő férfiakkal, asszonyokkal és gyermekekkel, annyirai, hogy még a szomszéd házak tetején is ültek emberek, ahonnan a községi vendéglő udvarára be lehetett látni."

A községi jegyző a lakosság nagyarányú megmozdulását látva,, segítséget kért o járási főszolgabírótól, ciki 12 csendőrt küldött ki a községbe. A jegyző hiába szólította fel a jelenvoltakat a: távozásra, azok ellenálltak, s kijelentették:

„Maga nem hívott bennünket, a földmunkásszövetség hívott ide és csak az küldhet haza, mert törvényes joga van bennünket összehívni.”

A gyűlésen részletesen ismertették a földmunkásszövetség programját, amit nagy figyelemmel hallgattak, majd a kérdések sokaságával árasztották el a községbe érkezett szövetségi vezetőket. Az ügyvezető titkár nem kis lelkesedéssel írta :

„Igaz, másfél-két óra leforgása után elmehetne a tömeg, mert azután már csak a vezetőséggel van dolog. Azonban senki sem mozdul, amíg a kiküldött ott van. Kíváncsiak, hogy mit mond még. Egy szavát sem akarják elszalasztani.”

1906-ban jelentős befolyásra tett szert a szövetség Tolna megyében. Viszonylag rövid idő alatt 12 helyi csoport alakult. Hasonló volt a helyzet országszerte. Az alapszabályt csak 1906. januárjában hagyták jóvá, s tagjainak száma még abban az évben elérte az 50 000- et. Népszerűsége érthető, hiszen az agarárproletariátust

leginkább foglalkoztató gazdasági kérdések megoldását tűzte céljául. Az alapszabályon azonban még alig száradt meg az engedélyező aláírás, máris megkezdődött a szervezet üldözése. A hatóságok nem voltak válogatósak az eszközökben. A megtévesztéstől a megfélemlítésen át a szervezet betiltásáig mindent bevetettek - eredménnyel. A tagságnak csak alig 10 százaléka maradt meg. A megyében is a szervezetek többségét felszámolták, mindössze három maradt meg 1907. december végéig.

Ezt követően a megyében alig lehet érdemleges Iratot találni a földmunkásszövetség tevékenységéről. Egy évtized telt el, amikor újra hallatnak magukról. Ez egybeesik a magyar munkásmozgalom általános fellendülésével, amely 1917 —1918-ban következett be. A polgári demokratikus forradalom idején Tolna megye agrár- proletársága is bízott abban, hogy földet kap. Ezért nagy figyelemmel kísérte a szociáldemokrata párt és a FÉKOSZ (a szövetség megváltozott neve) állásfoglalását ebben a kérdésben. Mint ismeretes, a két szervezet közös határozati javaslatot terjesztett a budapesti munkástanács elé, követelve :

a vagyonosok fokozott megadóztatását, a vagyonadó elérheti akár a 100 százalékot is:

magánszemélyek kezében 500, az egyház tulajdonában legfeljebb 200 hold maradhat;

— a kisajátított földért az állam fizessen kártérítést;

az állam tulajdonába kerülő földek az igénylők között - megváltható örökbérlet formájában - kerüljenek kiosztásra. A juttatott föld nagysága 10-20 hold legyen, amely az igénylő család megélhetéséhez elegendő. Földhöz juttatásban elsősorban a földmunkások termelőszövetkezetei részesüljenek — mondja ki a határozattervezet.

1918. december 26-án — karácsony másnapján — a FÉKOSZ országos értekezletet tartott, amelyen a fenti határozati javaslatról folyt a vita. Ezen a tanácskozáson jelen volt az ozorai küldött is, aki több kérdésben ellenvéleményt fejtett ki. Kifogásolta a föld állami megváltását, ingyenes elkobzást követelt; magasnak tartotta a megtartható birtok- maximumot, s az egyházi birtok teljes kisajátítását követelte. Többen szót emeltek azért is, hogy az értekezlet ne ismerje el a magántulajdont, s kifogásolták, hogy a tervezet nem foglalkozik a kommun,sta termelésre való teljes áttéréssel. (Az ozoraiak nem mentek el ennyire a követeléseikkel.)

A Magyar Tanácsköztársaság megdöntését követően ismét nehéz napok köszöntöttek a szövetségre. Szakadás következett be, a jobboldaliak eljutottak odáig, hogy kijelentették: „...a földművelő munkásnépet

— az ország és magának, a földmunkásságnak az érdekében — meg kell szabadítanunk az ipari munkások, valamint a nemzetközi szociáldemokrata párt befolyásától és irányításától.” Azt is hangsúlyozták, hogy a szociáldemokrata szövetség bolsevista eszmékkel fertőzi meg a földmunkásokat. Annak idején elég volt ennyi ahhoz, hogy a mozgalom legjobbjait a hatóságok letartóztassák, bebörtönözzék, üldözzék, zaklassák.

A Tolna megyei szervezetek a baloldali irányzathoz csatlakoztak. Ilyen értelmű levelet juttattak el a Világszabadság szerkesztőségéhez többek között a felsőiregi, a nagykónyi és a tolnai szervezet.

•

A történészek még nem tárták fel a megye parasztságának harcát a tőke ellen. Legkidolgozottabb a nagy aratósztrájkok korszaka, de alig tudunk valamit a két világháború közötti időből. Szép feladat lenne ez a helytörténészek számára.

K. BALOG JANOS