Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-29 / 280. szám

1981. november 29. TféPÜJSÁG 11 Hanglemezkiadásunk „nagy kalandja” Találkozás Kocsis Zoltánnal Mérlegen ­Ligeti Erika: Bartók Az idei ősz művészeti rendez­vényei közül kiemelkedik fontos­ságával a soproni érembienná- lé. A bensőséges műfaj szakmai seregszemléjét harmadik alka­lommal fogadta be az Orsolya téri Lábasház. Gondos rende­zésben negyvenkilenc művész kétszáznyolcvan munkája volt hivatott helyzetképet adni nem­zetközi téren is számon tartott érmészetünk állapotáról. A nyolc díj a kiírók és a zsűri kö­rültekintő ítéletét testesítette meg. A jelentős mértékű és ér­tékű vásárlások pedig arra utal­nak, hogy egy művészeti ág ügye a vendéglátó városban át­lendült a reprezentáció szint­jén, közüggyé vált. A tények fé­nyét némiképpen tompítja, hogy némely díjazásra érdemesült művészek nem érezték szüksé­gét, hogy személyes jelenlétük­kel „megtiszteljék" a kiállítást, s önkezűleg átvegyék nem is csekély jutalmukat. Mindezek csak mellékzöngék, az igaz szót a műveknek kell tolmácsolniok. Meg is teszik módjával. Erőfeszítésben, kísér­letező kedvben nincs hiány, a végső eredménnyel megeléged­nünk, mégis hiba lenne. Túlsá­gosan erősek a hagyományok, kitaposottak az utak, szorosak a kötelékek, hogysem valamifé­le áttörésre számíthatnánk. A jelekből ítélve, a rendezők nem is nagyon kívánják ösztönözni a változásokat. A katalógus be­vezetője egyértelműen a „for­mai kötöttséget" vállalók mel­lett tesz hitet. Igaza van, hiszen a „klasszikus érmek előtérbe helyezése" bajt, kárt nem okoz­hat, de sorsdöntő érvnek az előző seregszemlék tapasztala­tait előhívni — „hiszen a veze­tő szerep mindig a hagyomá­nyos érmeké volt" — nem meg­nyugtató távlat. Ami korábban érdemnek látszott, az mára akadálya lehet a továbblépés­nek. Látszólag ellentmond en­nek a felfogásnak Lugossy Má­ria és Csiky Tibor díjjal való el­ismerése, de ezt kivételt erősítő ténynek is felfoghatjuk. A bien- nálén bemutatott művek jelen­tősebb hányada valójában kö­rön belül marad, s nem keve­sen pedig még a „klasszikus" helyett is inkább az „akadémi­kus" sémákat, szabályokat mondják fel lecke gyanánt. Az adott keretben eredeti szelle­mű-értékű műveket csak igazán „nagyok" képesek teremteni. Közülük meg többen (Borsos, Somogyi József, Csikszentmihá- lyi Róbert) hiányoznak. Ez érez­hető a tárlaton, hiteles kép nél­külük meg alig képzelhető el. Nem hisszük egyébként sem, hogy az új ösvények töréséhez szükséges bátorság, akarat, kísérletező kedv, fiatalos me­részség alig néhány érmészünk- ben éledezne csupán. Többen megsejtették talán a várható „formai szűrőt”? — s inkább kihagyták a kudarcot? Vagy könnyűnek találtattak a váloga­táskor? — Elképzelhető! De mit keresnek akkor itt Várnagy Ildikó otromba, csavarokból, vashulladékokból egyberótt, festéssel tovább rontott „mű­vei"? Kerestük a gondolatot, de nem találtuk, tárlója előtt állva. Az útkeresés irányait egyébként sem az „alig- vagy antiművészet" labirintusaiban képzeljük. a III. országos Vigh Tamás: Bartók Határozottabbá formázva jegyzeteinket, érdemes utalni arra, hogy a biennálé részt kért a Bartók-centenárium ünneplé­séből. A rendező bizottság ez évi díját kifejezetten evégből „Hommage á Bartók"-nak ke­resztelte el. Méltó bitokosa Li­geti Erika lett, aki markánsan mintázott emlékérmet készített. Kívüle is számos művész vállal­kozott zeneköltőnk arcvonásai­nak és műveinek plasztikai át- költésére. Remek portrékat lát­tunk (Vigh Tamás), s Bartók- művek inspirálta kis kompozí­ciókat. Közöttük illusztratív jel­legű és elvontabb érmesoroza­tokat egyaránt. Kalló Viktor ke­vés leleménnyel szolgáló hát­lapja, Szabó Iván Fából fara­gott királyfi-ja az előbbire pél­da. Marosán László Mikrokoz­mosz-sorozata egyszerű eszkö­zökkel volt képes zenei hatáso­kat kelteni. Asszonyi Tamás tektonikus erőket sugalló, szét­bontható érmeket alkotott Négy Bartók-parafrázis címmel. Tor- nay Endre András pedig ősi jel­képek segítségével a „tiszta forrás" eredetéhez igyekezett elkalauzolni. A díjak elosztása valós hely­zetet rögzített. A kitapintható különbségeket mutató irányza­tok mindegyikének jutott egy- egy elismerő „szó". Lugossy Mária Ferenczy Béni-díja egy­értelműen utal az alapító me­gyei tanács újat támogató szándékára. Négyzet és kör formájú alkotásainak tiszta szer­kezete, az anyag szépségét fo­kozó, tökéletes technikai kivi­tele főként a szemnek és az értelemnek szóló üzeneteket követít. Ellentétekkel erősített feszültség, kiérlelt világos plasz­tikai gondolat, hűvös elegancia és egyszerűség jellemzi mind­egyik darabját (Konvergencia, Ipari forma nívódíj, stb.). Má­sodízben részesültek elismerés­ben Sopronban Duray Tibor — most a „Civitas fidelissima’’- díjjal jutalmazták — robusztus, életkedvtől, őserőtől duzzadó nőalakjai. Erőteljes szobrászi megformálás, heves belső moz­gás, egyensúlyban tartott kom­pozíció a sajátjuk. Tükrözői egy derűs, barbár örömöket sem megvető életfelfogásnak (Pihe­nő lány, Fiatal lány). Hasonló szellemben készíti érmeit Cson­tos László is. A Képcsarnok Vállalat díját nyert munkái szo­rosabban a régi pénzek átte­kinthető megjelenítésmódjához igazodnak. Nagyobb szerephez juttatja a körvonalat, a formák élénk mozgását, a kifejezés ere­jét pedig festői hatásokkal nö­veli. Kellő ünnepélyesség tol­mácsolására (László király) és a maró gúny kiöntésére (Bő­ség) egyaránt képes. Csiky Ti­bor (a SZOT-díj birtokosa, ugyancsak második alkalom­mal) a korong-formát megtart­va, vastagságát némileg növel­ve vállalkozik újításra. Eszter- gályozott, anyagában szép, ma­rással gazdagított geometrikus rendszerré épített Idő-sorozata formai-tartalmi tisztaságával emelkedik ki. Korszerűsége vi­tathatatlan. Az alig folytatható akadémizmust Ispánki József lelkiismeretesen mintázott arc­másai képviselik, a Művészeti Alap díjával kiemelve hasonló társaik közül. A vidéket viszont két tehetséges szobrász, Palo­tás József és Tornay Endre érembiennálé Palotás József: Psalmus Hun- garicus III. András. Palotás próbálkozásai valahol Csikyvel tartanak ro­konságot, de ember- és termé- szetközelibb, simulékonyabb műveket alkot — ipari háttér­rel (Psalmus Hungaricus I—III. öntöttvas és bronzbetét kombi­nációk.) Egyébként az Express díjával ismerték el. Tornay olyan tájékról érkezett a ma­gyar művészetbe, amely ma is „lelkében" hordozza még ere­dete, ősisége gyökereit. Szim­bólumrendszere áttételesen kapcsolódik a népművészet mo­tívumkincseihez (Gondolatok Bartókról; KISZ-díj). A nyolc díjazott művész al­kotásain kívül is akadt látni, feljegyezni való. Néhány mun­ka kifejezetten vonzerőt gyako­rolt. A puha éjszaka sötétjét Czinder Antal például bársony- darag „ég” felragasztásával próbálta hitelesebbé tenni (Az éj). Tagadhatatlan csend és magányérzést tudott kelteni a nézőben. Kuriózumnak hatott Cs. Kovács László két, mocsári tölgyből és kis bronzelemekből szerkesztett munkája. Különösen a Sopron II. Középkor jelzésű darab találó: az időmarta fa eredeti szépsége, s a két helyi motívum — gótikus ablak és átjáró köz — valóban soproni hangulatot áraszt. Belső fe­szültségek kitörését jelzik Nagy Ferenc (Elvonul a vihar), Cseh István érmei. Cseri Lajos monu­mentálissá növelte Dante alak­ját. Csikai Márta kifejezetten illusztratív szándékból mintáz (József Attila: Mama). Szögle­tes, tördelt formákból építi fel munkáit Kalmár János, Kiss György, s Várhelyi György. Tóth Sándor vert emlékérmei az er­délyi pénzverők hagyományát ébresztik, szépségük precíz ki­vitelükben rejlik. Az építészet formáiból, elemeiből merít fi­noman felrakott érmeihez Sz. Egyed Emma, a városképeket híven másoló Renner Kálmán, a rigai tetőkre ráfeledkező Szabó Gábor. Amorf alakzatok, dra­périák, függőlegesek és vízszin­tesek alkotják Szanyi Péter Ju­bileumi érmét. Szándékosan hagytuk a vé­gére, mintegy csattanónak szán­va Vigh Tamás retrospektívjét. Mint az előző Ferenczy Béni- díjas, külön teremben mutat­hatta be életműve eme részét. A háromtucatnyi érem bizonyít­ja, hogy a tanítvány méltó utódja mesterének, a díj név­adójának. Korai munkáit érzé­keny mintázás, részletgazdag felület jellemezte. Művészér­mekről lévén szó, főszerepet játszott a hasonlóság, a karak­ter hangsúlyozása, a zenei mű­vek áttételes interpretálása. Ké­sőbb a formák ereje,, tömege megnövekedett, összefogottab- bá váltak, ellentétes mozgásuk felerősödött. A nyugodt alap el­vesztette fokozatosan funkció­ját. A körvonal térbe mozgó felületekbe oldódott fel. Meré­szen kiszakadó alakzatok, mély­be zuhanó negatív formák szin­te tektonikus erőket szabadítot­tak fel. Érmeinek korszakváltá­sát monumentális művei idéz­ték elő. A győri Ady-emlék is­meretében bizton állíthatjuk: az érmek .formai leleményei, a tö­megek dinamizmusa, a felüle­tek bonyolult téri játéka az új periódusban köztéri, monumen­tális plasztikáira hat vissza — termékenyítő energiával. SALAMON NÁNDOR Még innen vorn a harmincon; már ismerik és elismerik az or­szághatáron messze túl is. Ta­nára a Zeneakadémiának, Kos­suth-díjas. A zenebarátok a ta. mii: önnön képességeit mindig a végletekig kifejti, gonddal vi­gyáz a rábízott tálentomra. A tévénézők számára sem idegen: tudják, mennyire vitára kész, éles elméjű, s azt is, hogy ha beszélgető partnerének gondol­kodásmódja lassúbb fordulat- számú az övénél, kissé gúnyo- ros, de szinte bácsis bölcses­séggel igazítja ki. Nemrég néhány nap leforgá­sa alatt ismételten találkoztam Kocsis Zoltánnal, különböző helyszíneken, más-más szerep­ben. Egy nemzetközi zenei ese­mény tájékoztatóján a sajtót informáló 'hivatalosak között ült. Amíg csak róla volt szó — bár­mennyire szuperlavítuszokban is — nehezen viselte el a szá­mára funkciótlan perceket. Élet- eleme aiz aktivitás. Később a Zeneakadémia nagytermében Ránki Dezsővel adta elő Bar­tók kétzongorás műveit, „Az Év Hanglemeze” díjkiosztás al­kalmából. A hatalmas techni­kai-szellemi készenlétet követelő művek előadásának szünetében eltűnődtem: mennyire más volt a dolga a nyolcvan-száz évvel ezelőtt élt muzsikusnak, akinek egyvalamire beállított figtyelmét nem irritálta, atomizálta az esz­telen rohanás, az információ­attak, a túl te eh nie izé It környe­zet. Ugyan honnan szedi össze a ma muzsikusa a hivatásához nélkülözhetetlen, s a. világból nyomtalanul eltüntetett csöndet, a belső csendet, a nem csupán audiólisot, a nem decibellel mérhetőt; hol leli nyilvános ma­gányának forrását? Ezen a kon­certen is: kábelek, mikrofonok, kameraoptikák csápjai szórón, gáttá k a zenét és tolmácsolóit. Tévé- és filmfelvétel, emellett még koncertatmoszférát meg­örökítő hanglemezrögzítés is folyik. És mintha mindez nem létezne! Hibátlan, átélt, csodá­latos Bartók-interpretációt hal­lott a zenekedvelő publikum, és a vájtfülű beavatott is. Ám el­ült a taps, és Kocsis, meghaj­lásából fölegyenesedve, féltér­dével a zongoraszéken, kama. szos pozitúrában köszönte a taipsot, egyben szabadkozott is gesztusával mondandója miatt, mely így szólt: — Nekünk ez sem felelt meg. Mint az előző darabot, ezt is felvesszük ismét. Kicsit pihenünk, aztán önöket is szívesen látjuk. De aki már el­fáradt... az hazamehet — mo­solyodon el hirtelen jött, tarrá, ros fordulatán, érzékeltetve, hogy a passzív befogadó elfá­radhat, az előadó nem. Elképzelhető-e műszer, amely egzakt módon kimutatná: mek­kora fizikai megterhelést jelent egy olyan mű előadása, mint például a „Szonáta két zongo­rára és ütőhangszerekre"! Bizo­nyára vetekszik a nehéz testi munkáséval. De összemérni nem lehet, hiszen a pianista szellemi és testi erőfeszítése egymástól elválaszthatatlan. fél nyolctól éjfélig tartott a koncert, Mégis, ahogy előzőleg ígérte, másnap reggel elhozta Kocsis Zoltán a Zeneakadémiá­ra kuriózumlemezeit, és beszélt a hivatalosan páratlan vállalko­zásnak, a Hungaroton Hangle­mezgyártó Vállalat katalógusá­ban pedig „nagy kalandnak” ti­tulált munkáról: a Bartók-össz- kiadás megvalósításáról. — Együtt dolgoztunk Somfai Lászlóval, a világszerte ismert Bartók-kutató tudóssal, és dr. Nádori Péterrel, a Hungaroton főszerkesztőjével. Hirdettük jó néhány külföldi orgánumban, hogy keressük a Bartók-művek­ről készült régi lemezeket, ame­lyeken a szerző játszik. Meg­nehezítette a dolgot, hogy a történelem elsöpört számos vi­lágcéget, fuzionáltak, megszűn­tek, új néven futnak, tulajdono­suk meghalt. De kezünkre ját­szott a szerencse; és hihetetlen segítőkészséget tapasztaltunk a világ minden tájáról. 1929-ben a His Master’s Voice cég bu­dapesti stúdiójában készült pró- baklisé az Op. 14-es szvitről. (Bartóknak nem felelt meg an­nak idején a minősége.) Előke­rült egy családi felvétel, ame­lyen Bartók szlovákul énekel szlovák népdalokat — ezeket ifj. Bartók 'Béla bocsátotta rendel­kezésünkre. Egy lemezgyűjtő az NSZK-foól, egy nagy külföldi cég jogutódja, az USA-beli patinás Continental cég egykori magyar főnökének özvegye — mindany. nyiar» érdekes anyagokkal segí­tették vállalkozásunkat. Szenzá­ciós lehet a frankfurti rádióban 1932-ben készült koncertfelvé­tel: az Opus 20-as improvizáció két tételével, aztán néhány 1920 körüli gépzongorafelvétel, 1912- ből való fonográfhengerek. A 60-as években megalakult egy cég, amely arra specializálta magát, hogy korszerű techniká­ra játssza át az archív felvéte­leket. Közreműködésével kerül­hettek hozzánk egyes egyedi felvételek. A His Master’s Voice jogutódja, az EMI és egyedi matricák átiratait küldte el. Fel­kutattunk, megszereztünk min. dent, megtisztítottuk a technikai kezdetlegesség vagy az idő ál­tal előidézett romlástól. Elvünk az volt, hogy minden Bartók ál­tal leütött hang érdekes, tanul­ságos. így készült el a centená­riumi Bartók-összkiadás. Kocsis Zoltán hanglemez­szerkesztő is - legutóbb Kado­sa- és Dohnányi-albumot szer­kesztett. Mindezen túl számon tartják a világ legismertebb hanglemezgyűjtői között. Van jó néhány olyan felvétele, ame­lyekből egy-kettő vagy egyetlen­egy van a világon. Több ezer lemezből álló gyűjteményéből most a legféltettebb kincseket mutatja' be; s mi hallgatjuk a letűnt idők fátyolos .rekedt, megindító üzenetét. Wilhelm Backhaus! Született 1884-ben, gyakran szerepelt a budapesti Zeneakadémián is a kiváló pianista. A Gandt-leme- zen: az első négy felvétele. Chopin: Berceuse — tolmácsol­ja a 105 esztendeje született hí­res lengyel zongoraművész, Jo­sef Hoffmann. Nagy ritkaság: Boccherini Allegrettója, a világ­sikerű virtuóz szerző-előadó, Fritz Kreisler előadásában. Thomas Alva Edison 134 éve látto meg a napvilágot, kerek 50 éve halt meg. Sok száz ta­lálmánya között is nevezetes a hengeres fonográf; ezt 120 éve találta föl. És most, 1981-ben, egy valódi Edison-lemezre iga­zítja a tűt Kocsis Zoltán: Rahmanyinov múlhatatlanul népszerű cisz-moll prelüdjét előadja — a szerző. Grieg! A magyar zenekedvelőnek először is a Peer Gynt jut eszébe e névről. Másfél évszázada szü­letett, 1907-ben halt meg a bo­rongás norvég zeneszerző. Öt halljuk a His Master's Voice-le- mezről: A tavaszhoz című szer­zeményét adja1 elő. — 1908-ban ilyen kisméretű, egyoldalas, 78-as és 75-ös for­dulatszámú lemezek készültek, A mai, ellustult zenehallgató egyetlen tűfelemeléssel egyórá­nyi muzsikát akar... Beszélgetés közben jár-kel, felül az asztalra;, lábát lóbálja. Produktív ember számára az in­terjú intervallum szükséges rossz. Igazi helye a zongora mel­lett van. Mégis ennyi mindent vállal: szerkeszt, tanít, gyűjt és ilyen fantasztikus zenetudomá­nyi vállalkozásiban is részt vesz. Gyorsulva fogy az idő. Nem kellene ökonomikusabbaa gaz­dálkodnia a maga' idejével? — Az embernek tudnia kell, mire szánjon időt. Én nemcsak zongorista, zenész is vagyok! PERELI GABRIELLA Kocsis Zoltán lemezeivel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom