Tolna Megyei Népújság, 1981. november (31. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-26 / 277. szám
1981. november 26. Képújság 3 A tomerömű-építkezés Falak között az érrendszer... Mester Sándor, ai Erőmű Beruházási Vállalat ügyeletese hosszasan telefonál. Bürgermeister János művezetőt keressük. A Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalatnál eltart egy ideig, mig megállapítják, hogy hol vannak a kábelesek. Tiz perc múlva kapjuk a hirt: az A 255-ös helyiségben vannak. Mester Sándor előveszi az erőmű térképét, megkeresi a reaktortérben a megfelelő helyet. — Indulhatunk — mondja. A VER.TESZ villanyszerelői sok ezer kilométer kábel és vezeték segítségével kötik össze az építmény berendezéseit az irá- nyitóközponttal, szerelik az atomerőmű érrendszerét. Mester Sándor miután megnézte a térképet, rákapcsol, percek alatt érünk a reaktortérbe. A szokásos igazoltatás után keressük a villanyszerelőket, ahogy ők mondják, a kábeleseket. Lépcsőn fel, lépcsőn le visz az utunk. Közben elhaladunk, átbújunk a csővezetékek alatt, fölött. Nagy vasajtók tárulnak elénk, mögöttük emberek dolgoznak. A napokban hallottam, hogy igen nehéz itt megszervezni a munkát. Kis területen kell sok embernek munkaterületet biztosítani, s az nem is mindig sikerül. A reaktortér mindig lenyűgöz. Számomra nagy összevisszaság az egész. Nem is értem, miképp tudják megjegyezni minden cső, egység, kábel, vezeték funkcióját. Pedig ismerik. Sorra kezdenek el egy-egy nyomáspróbát, vagy anyagvizsgálatot. Keressük a kábeleseket. A 255-ös helyiségben nincsenek. Egy fordulóval feljebb megyünk. Mester Sándor ismeri Bürgermeister Jánost. Azt is tudja, hol található. Egy keskeny folyosóra érkezünk. A falon tartóállványok, rajtuk ólomcsövek, kábelpárok. A sarokban egy deszkán ül a művezető. Térdén kiterítve lepe- dőnyi rajz. Két fiatalember hajol még a rajzok fölé. — Egy pillanat! — mondja. — Kisilabizáljuk a rajzot. A folyosón nézelődünk addig. Egy hatvanas izzó világítja meg a területet. A rajzra veti a fényt, a többi rész homályban marad. A művezető megunja a keresgélést. Feláll. Magas, őszülő hajú ember, a kobakja veri a mennyezetet. Egy kicsit meghajolva jön felénk, így biztosan nem veri be a fejét a kőkemény betonba. A két fiatalember még utánaszól: — Folytassuk? — Várjanak, rögtön jövök. Bürgermeister János Egerfar- mosról telepedett Paksra. A feleségével és lányával járják az országot. Negyvenhárom éves. — Egy napon érettségiztem a lányommal — mondja. Egy kicsit szégyenlősen hangzik a mondat. — öreg fejjel tanultam. De máskülönben nem tudtam volna előrehaladni. Ez a sok kábel kifog az emberen. Közben bemutatja Kövesdi István csoportvezetőt, aki azért jött utánunk, hogy értesítse a művezetőt érkezésünkről. Szerencsésen összetalálkoztunk. Kövesdi Istvántól megkérdezem: — Volt maga tsz-elnök? — Nem — válaszolja, s csodálkozva néz. — Párttitkár? — Az sem. Miért kérdi? — A táska miatt az oldalán. — Ja — mondja, s nevet —, ebben a rajzok vannak. — Gyerekkoromban ilyen táskával jártak a tsz-elnökök. — A rajzok nélkül itt meg se tud mozdulni az ember. Egyébként 1954 óta vagyok villanyszerelő. Százhalombattán 15 évet húztam le. Kövesdi István elviharzik. A művezető mondja neki: Bürgermeister János és a le- pedőnyi rajz — Menjen, Pista bácsi, nehogy leálljanak a gyerekek... Folytatjuk a beszélgetést. — Itt nem lehet Íróasztal mellől irányítani — mondja a művezető. — Végig, az egész műszakban a területen kell lenni. Higyje el, este úgy zuhanunk az ágyba. — Elhiszem. A VERTESZ kábeleseinek 2500 darab tolózárhoz kell a kábeleket elvinni. Ez annyit jelent, hogy ötezer kábelt kell az előre berajzolt nyomvonalon végigvezetni. A rajzon minden szerepel, de míg ezeket az ólommal borított kábeleket végighúzzák, vonszolják a vastag, sokszor méteres falakon, tényleg fárasztó lehet. Közben a kezük ólommal piszkolódik. Dohányozni nem szabad, meg egy csomó más tiltás is van érvényben, ha azt akarják, hogy az egészségük ne károsodjon. — Harmadik hete nem voltam pihenőn — mondja a művezető. — Addig kell maradni, míg a munka tart. — Hány órát dolgoznak naponta? — Tizenegy és felet. — Fizetség? — Jó. Hajtunk, mert nagy pénzek vannak „feldobva". A villanyszerelők hétezer, a csoportvezetők 10—11 ezer és a művezetők 12 ezer forint felett kapnak a kormánybiztosi prémiumból, ha teljesítjük a határidőt. — Teljesítik? — Ez nem kérdés. Nagy a tét. A pénz meg nekünk is kell. Közben Kövesdi István visszatér, kérdez valamit a művezetőtől. Újból elviharzik, a tsz- elnök-táska veri az oldalát. Bürgermeister János elnézést kér, már régóta várhatják az emberek... Dolgozni kell. »» Kifele jövet még meg-meg- állunk a reaktortéri emberek mellett. A kábelesek az egyik falnál ólomcsövet vonszolnak. Négy falon kellett áthúzniuk a kétszáz méteres kábelt. Még a fülemben cseng a művezető egy mondata: — Szaladni nem lehet... Mester Sándor, az ERBE ügyeletese mintha cáfolni akarná a művezetőt, öt-hat kacskaringó, lépcsőn fel, lépcsőn le, után gyorsan jutunk ki a reaktortérből. Bent 101 villanyszerelő az erőmű érrendszerén dolgozik. HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly A falu ebédje Teli gyomorral szebb a világ, Naszvadi István és öt beosztottja mindenképpen nemes feladat előtt áll, amikor nap mint nap ötven ember étkezéséről gondoskodik Dunaszentgyör- gyön. * Amikor Naszvadi Istvánnal először találkoztam, kocsijának csomagtartójában szép fej vöröskáposzták voltak, sietett haza, hogy a gerjenieknek meglegyen az ebédrevaló. Mert akkoriban még a gerjeni vendéglő vezetője volt, Dunaszentgyörgyre csak nemrég került. Valamikor régen a duna- szentgyörgyi vendéglőnek igazán jó neve volt a szakmában. Aztán jöttek olyan emberek, akik gondoskodtak a rossz hírről is. Néhány hónappal ezelőtt alig harminc étkezőre főztek, úgy, hogy Naszvadi Istvánnak most lesz dolga, mire rendbe hozza „háza táját". A vendéglő asztalain fehér abrosz. — Ez csak az első lépés, adni kell a külsőségekre is — mondja a vendéglős. — Volt, aki a szotyolát a padlóra köp- döste, én nem álltam meg szó nélkül. Most már nem fordul elő ilyen, az emberek megértették, s talán jobban is érzik magukat. Kulturált körülmények között csak jobb ízű az ebéd... A dunaszentgyörgyi vendéglő a paksi áfészhez tartozik, az egységvezető havonta vagy kéthavonta köteles elszámolni. A jeggyel étkezőknek a napi menü 13,70 forintjukba kerül, a menü nyersanyagértéke pedig 10,54 forint. Ezt az összeget az egységvezető mindössze plusz, mínusz egy fillérrel lépheti túl, aminek kiszámítása nem köny- nyű feladat. Egyébként egy-egy menü értéke 20 forint 40 fillér, s a 6 forint 70 filléres különbö- zetet az állam fizeti. Naszvadi Istvánnak nagy tervei vannak. Szeretné föllendíteni a vendéglő ételforgalmót. Persze ehhez most még nemigen vannak meg a feltételek, de a jelek mindenképpen biztatóak. — A jövő év szeptemberétől szeretnénk megoldani a községben, az áfész keretében az iskolai étkeztetést. Erről már döntöttek az illetékesek. Kétmillió forintos költséggel szeretnék bővíteni a jelenlegi vendéglőt és jövő év szeptemberétől egy háromszáz adagos konyhával a község rendelkezésére állni. Addig azonban még sok víz folyik le a Dunán, nem lehet megállni, dolgozni kell. Ha lehet egy vendéglősnek ars poeticája, akkor Naszvadi Istváné az, hogy a jó vendéglős elsősorban az étkeztetésre, a nagy ételválasztékra fekteti a hangsúlyt, nem az alkoholra. Az ötven előfizetéses étkező közül többen kereskedők és a postai alkalmazottak, de érkeznek a termelőszövetkezet irodájából is. * Alig egy kőhajításnyira a vendéglőtől az öregek napközi otthonában Kovács Lajosnéval, az otthon vezetőjével a korábbi évek tapasztalatairól beszélgetünk. — Jó néhány évig a vendéglőből hozattuk a napközi otthonba az ebédet. De olyan problémák merültek föl, amelyre már mindenképpen reagálAz új vendéglős, Naszvadi István Böcz József né: „Azt mondják, óvodások...” Boldizsár Gáborné nunk kellett. Lehet, hogy nem szép dolog, amit most mondok, de előfordult, hogy a mákostésztát gombóccá gyúrva bedobtam a vendéglő konyhájába, hogy egye meg, aki főzte. Szinte ehetetlen volt, mint a csiriz. A tanács egészségügyi osztályán döntöttek úgy, hogy jobb lesz, ha az öregek az iskolai napközi otthon főztjét kapják. Nemsokára megérkezik Naszvadi István is, agitációval próbálkozik. Kezében a könyvecske, amelyben az e heti menü. Az otthonbeliek elégedetten fogadják a vendéglős kínálatait. — Olyan, hogy csipetke — csodálkozik Böcz Józsefné —, sohasem volt. Gyümölcsöt, befőttet sem kaptunk sohasem. Az idős emberek többsége elégedett a mostani ebéddel is, csak persze az ízlések különböznek. Van, aki nem eszi a tejfölöset, más nem nyúl a tésztafélékhez. Az öregek napközi otthonának most kevés látogatója van: többen meghaltak. Új látogató meg nem érkezik, Böcz néni szerint azért, mert szégyenük az otthonba járást. — Azt mondják, hogy öd- dig, míg odahaza „kapnak" egy tányér levest, be nem teszik ide a lábukat. Pedig egészen biztos, hogy irigyelnek bennünket, s azért is gúnyolódnak velünk, ha találkozunk az utcán, azt mondják: Mi van, óvodások? Persze, ezen mi csak nevetünk, mert mi nagyon jól érezzük magunkat itt. Mást megöl odahaza az unalom, mi pedig itt elszórakozunk. Megvan a reggelink, ebédünk, uzsonnánk. Semmi gondunk, beszélgetünk, olvasunk, tévét nézünk. Boldizsár Gáborné férje két évvel ezelőtt halt meg. — Még a papával is jártunk ide. Most hetvenhét éves vagyok, és nagyon jó nekem itt, csak az a baj, hogy messze lakom innen, de jó időben nem árt a séta. Megérkezett az ebéd. Ko- vácsné megterít, az otthonbelieknek jó étvágyat kívánva indulunk el a Rákóczi utcába, Katz Józsefék portájához. • * Az udvar feltűnően szép és rendezett. — Mindennap főz a feleségem. Nem nagy ebédeket, azt csak vasárnap, amikor itt ebédelnek a gyerekek, unokák. Ilyenkor, hétköznap csak olyan „gyors ebédek" vannak — mondja a hatvanegy esztendős nyugdíjas. — Fokhagymás leves, túróstészta. Ez a mai ebéd — nevet az asszony. S bár nem illik más tányérjába nézni, ez alkalommal, mindenképpen meg kell tennünk, mert hogyan is írhatnánk a falu ebédjéről, ha szót sem ejtünk arról, hogy mi az. Katzék megtehetnék, hogy a vendéglőbe járjanak ebédelni, de minek, ha egyszer a kertben minden megterem. Valószínűleg többen is vannak így Duna- szentgyörgyön, nem ők az egyetlen család. — Ha valami friss zöldség kell — mondja az asszony —, itt van a szomszédban a zöldséges. Megvehetjük, ami kell. * Lejárt az ebédidő, üres a vendéglő, az öregek napközijében is leszedték már az asztalt, a Katz családban is elmosogatták már az edényeket. S. J. Fotó: Bakó Jenő Téli takarmányellátás Az őszi gabona-terméseredmények ismeretében kiegyensúlyozott takarmányellátósra számíthatnak a kistermelők és azok a nagyüzemi gazdaságok is, amelyek a Gabonatröszt vállalataitól szerzik be a készleteket — erről tájékoztatták az MTI munkatársát a tröszt illetékesei. A hazai takarmánygyártó vállalatok egyeztették receptjeiket és megállapodtak abban, hogy kölcsönösen gyártják egymás termékeit akkor, ha a gyár környékén a megrendelők úgy kívánják. Ezzel megelőzik egyes takarmányfélék felesleges „utaztatását", ami tetemes költségtöbblettel járt. A megállapodás szerint a megrendelők például az állami gabonavállalatok keverőüzemeiben igényelhetik az állami gazdaságok, tsz-ek, vagy a társulások, termelési rendszerek jól bevált takarmánykeverékeit. tápjait. Természetesen módjuk van arra is, hogy történetesen az állami vállalatok termékeit szerezzék be, rendeljék meg valamelyik nagy gazdaság helyi takarmányüzeméből. A gyártóvállalatok együttműködése, a receptúrák kölcsönös „felszabadítása” a termelői érdekeket szolgálja; azt, hogy az állatokat lehetőség szerint a helyi adottságokhoz igazítva nevelhessék, tarthassák. (Ennek a porgramnak a része természetesen a takarmányozás.) A téli hónapokban a kistermelőknek minden eddigit felülmúló ellátást ígér a gabonaipar. Igényeiket 5300 takarmányboltban elégítik ki. Ezekben az üzletekben — a raktár méreteitől függően — igen széles választékot tartanak. Sok függ a következő hetekben, hónapokban az üzletvezetők rendeléseitől. Az ipar azt szállítja majd, amit a boltok vezetői igényelnek. A gabonaforgalmi vállalatok nagyobb saját boltjaikban teljes választékot kínálnak majd. Mindent egybevetve, 145-féle recept alapján készítik a különböző tápokat, keveréket; a kistermelők ezekkel nevelhetik- hizlalhatják fajonként, fajtánként és korcsoportonként állataikat. A nagyobb tételeket — 25 mázsa felett — a gabonaipar díjmentesen házhoz szállítja. Az elmúlt év teléhez képest több mozgóboltot indítanak a nagyobb lakótelepülésektől távoleső vidékekre, a tanyaközpontokba. A mozgóboltokban megvásárolt termékek ára nem tartalmazza a szállítási költséget.
